Gondolatok

Otthon ülök a fotelban, kezemben szivarral. Hát igen le kellene szoknom a dohányzásról... Arra gondolok, milyen ruhát vegyek fel a barátom édesapjának temetésére.

Hát igen ő is meghalt... pedig milyen rendes ember volt! Hányszor kisegített a bajból még kissrác koromban... Például amikor kidobtam az utcánkban élő öregasszony ablakát, sikerült eltussolnia az ügyet, így megúsztam büntetés nélkül. Nagyon rendes ember volt, s íme, ő is elmúlt.
Eszembe jut erről a régi mondás: "Isten végez"

A halál olyan mint a sor a jegypénztárnál:
Születésedkor beállsz a sorba, körülötted a szeretteid, a barátaid állnak. A sor araszol egyre csak előre, s téged lökdösnek az emberek hátulról, kénytelen vagy hát lépkedni egyre csak előre. Aztán, melléd áll a barátnőd a sorban. S innentől együtt meneteltek. Aztán mikor elérsz a pénztárhoz (meghalsz) a barátnődnek (feleségednek) eszébe jut hogy, nemsokára ő kerül sorra.

Az élet csak addíg boldog míg nem gondolunk a halálra? Vagy képes a kiváncsiság az elválás bánatát elfeledtetni?

Már a temetésen vagyok. Gábor bácsi koporsója még nyitva van. Aki akarja, megnézheti a megfáradt fehér arcot, a kusza ősz hajat. A torkomban gombócot érzek.Ez lett abból a vidám fickóból akit ismertem. Most még sokan foglalkoznak földi maradványaival, sokan körbeállják, s minden ember szemét könnyfátyol borítja.
Aztán véget ér a papi szertartás, a végső búcsú, s leengedik a koporsót a földbe. Eltemetik.
Ennyi. Vége egy embernek. Rengetegen ismerték. A boltos, a munkatársak, a család, a helybeliek. Rengeteg ember, s közülük csak egy-két arcot látok. Méhányan hangos zokogás közepette búcsúztatják az örökvidám embert, akinek most érzelemmentes arcát már soha többé nem látják. egyesek lehajtott fejjel gondolkodnak. Ezt teszem én is. Arra gondolok, vajon odaát találkozunk? Vagy ha nem egy helyre kerülünk, vajon megláthatom-e azért... Kiváncsi vagyok, vajon milyen helyre került. Jobb mint az itteni beteges, kínnalteli élet? Odaát is ki kell állni ezer meg ezer próbát? Kiváncsi vagyok. Milyen lehet az utolsó pillanat, mikor az ÉLETbe kapaszkodó ember végső lángolása azt a látszatot kelti, mintha jobban lenne. De az ember ereje elfogy, s megadja magát a jeges elmúlásnak.

Elfog a sírhatnék. Nagyon szerettem Gábor bácsit. Apám helyett volt ő apám, s most egy gödörebe kell elföldelnünk.

Nem az elmúlás fáj, hanem a hiány. A lelkemben kicsi lyuk keletkezett. Gábor bácsi helye. Talán majd kicsit összeszűkül a lyuk, az idő múltával, de beforrni sosem fog. Fáj, éget, hogy tudom, lassan jön majd Gábor bácsi felesége, a szüleim, és ki tudja, talán a testvéreim halálát is megérem, ha nem én esek ki elsőként a sorból. Szörnyű lesz. A gondoskodó család, akik szinte mindent tudnak rólam, hosszú évtizedekig éltek velem együtt, majd kénytelenek lesznek engem is a földnek ajánlani, s imátkozni lelkem nyugvásáért...

Van értelme? Van értelme annak, hogy halálom után imátkoznak lelkem megváltásáért, s a mennybe jutásért. Talán mire odáig jutnak, hogy rámteszik a szemfödelet, már Isten rég ítélkezett felettem.

Isten előtt nem lehet magyarázkodni. Mondják az idősebbek, s ez biztos igaz. De vajon mennyi ideig kell várnunk, míg eldönti a Mindenható, hogy megérdemeljük-e az örök boldogságot? Valyon kérdéseket is tesz fel? elvégre lelkünk minen titka előtte nyitott könyv. Az, amit embertársaink, családtagjaink előtt sem mertünk elmondani, ott újra felszínre kerül? Vagy talán csah odalépünk ítélőszéke elé és kimondja a megváltoztathatatlant? Vagy hosszú percekid néz bennünket, bölcs tekintete megvizsgálja múltunk pinden percét?
Vajon mennyi esélyünk van a Mennybe jutni?

Érdemes küzdeni érte? Elvégre előbb vagy utóbb úgyis eldől. "Igen érdemes küzdeni" Mondja bennem egy halk hang.

Mert az életed utolsó percében fog eszedbe jutni, hogy mennyi mindent nem tettél meg, s akkor már hiába szorítja torkod könnyek zápora, s hiába a kiablás, az itteni létbe való görcsös kapaszkodás. A haláloságyon midenki gyenge. Gyengébb annál az erőnél, ami kényszerít minket a Föld elhagyására.

Akárhogy is van, mindenki lépked előre a sorban, de nem látni a sor elejét. Nem tudod mikor kerülsz sorra, s nem tudod mennyi fizetsz a jegyekért.