Gondolataim II.

Gondolataim mint a tenger vihar előtt kavarognak a fejembe! Ugy érzem becsaptak...pedig nem! Már nem tudok mit hinni! Ő akire szinte felnéztem, csodáltam minden mozdulatát aztán még is csalódnom kellett, ő is ugyan olyan, de talán rosszabb! Mikor még volt közös jövőnk értette minden gondolatom és mozdulataimból tudta mit gondolok! Most hogy szétváltunk...semmi nem maradt meg belőlem számára...nem emléxik kivagyok...ismer de még se annyira hogy tudja érzéseim milyen csapóngóak! Pedig régen...Ó Istenem...Igen az idő már elmúlt már nem létezik Ő meg Én, már nem létezünk egymásnak! Két teljesen más ember!!! Hogy lehet ez??? Mindig is ugy éreztem minket egymásnak szánt a sors. De tévedtem...csak elborított a rózsaszín felhő...és rabul ejtett, nem engedett tisztán látni! Télleg szerettem a saját életemnél jobban, de bánom! Bárcsak sohasem ismertem volna meg! Hogy feledhetett ilyen hamar el? Nem lehet hogy én őt szerettem!? Más volt, nem ilyen mint most! Érző lény volt most meg mint egy szikla ugy háritja a felé írányított érzéseket! Hogy lehet valakiből kiszeretni??? El lehet hidegülni aztán szép lassan elfelejteni...de egyik napról a másikra kiszeretni nem lehet! Érdekes...azt nem mondhatom hogy soha sem szeretett, volt olyan idő amikor szinte felperzselt szerelmével! Talán ezért nehéz elengedni mert tudom mennyire tudott szeretni!? Lehet, télleg volt ugy hogy azt se tudtam fiú vagyok e vagy lány ha az ő őlelő karjai között voltam! Elvesztem olyankor és csak őt éreztem...forró leheletétt...erősen szórító karjait ...Biztónságot nyujtott és megszüntette a körűlöttem lévő rosszat! Nem akarok túlozni de ezt én mind igy éreztem, akkor és ott!

Egyszerűen amit most érzek leirhatatlan. A szeretet a vágy az hogy kívánom kavarodik a gyűlőlettel! Nem tudom miért, talán igy sikerül elfelejtenem és túl lépnem tajta?! Hiába probálom kitörölni emlékeim közül nem megy! Nem tudok gondolni rosszra csak a jóra! Az együtt eltőltőtt mesés percekre...Érzem hogy ő már nem lesz a régi de még is ott motoszkál bennem a kisördög...ami arra utal hogy szükségem van rá! Szükségem van az érintéseire, csókjaira, mosolyára, pillantására...Éreznem kell hogy szeret különben elveszek! Most tudatosul bennem hogy talán sohasem fog ujra szeretni! Óriási kő nehezedett a szivemre! Mért kell nekem ennyire??? Talán életbe lépet az a mondás "hogy ami elérhetetlen az kell a legjobban"?!!! Erre is van esély de sztem nem...

Vadul dübörög a szívem és nem jut más eszembe csak Ő Ő és Ő! Gondolataimat felszabdalja ez a véget nem érő gondolat menet! Itt már nem segítenek apró női praktikák sem szexi ruhák! Idővel minden seb begyógyul...ez is befog! Csak idő kell...lehet hogy az Ő emléke életem jelentős részén kisérni fog? Mindig csak ez a lehet meg a talán! Nem vagyok biztos semmibe! Csak remélek bár már ezt sem sokáig! Nem rég még ugy éreztem közös gyerekeink lesznek és láttam ahogy az oltárhoz vezet! És akkor biztos voltam, ugy éreztem minket soha semmi és senki nem választhat el! Csak a HALÁL! Láttam magunkat ahogy unokáinkkal bajlódunk! Ugy gondoltam nagyszerű életett fogunk élni! Olyat amit más is megirigyel! És vége lett! Ez a sok álom mind szerte foszlot és a szívem darabokra tört! Sok idő kell mig ujra az egész lesz de már egy két darabja a szivemnek helyére került! Várok...rá vagy pedig egy megmentőmre! Várom az igaz szerelme betejesülését vagy a menthetelen megnetését!