Gioffro és Giofrida

Van két fabábum: Gioffro és Giofrida. Egyszerű, lélektelen marionettfigurák, arcukon torz mosoly. Semmi kidolgozottság, meglehetősen ügyetlen munka. Gyűlölöm őket...
Éjfélkor aztán táncra perdülnek. Falábaik ritmusosan koppannak. Elborzadva gömbölyödök össze. Fejemben hangosan zakatol az ördögi zene, amit Gioffro és Gifrida kacagása kísér. Az éjszakai égbolt vérvörösbe borul, a Hold halotti arcot mintáz. Fogatlan szája kaján vigyorra húzódik, kerek lélektükreiben sűrű, tejfehér ködgomolyog, elméje elborulni látszik. Elme... Épet már nem találok egyet se! Gyorsan, felugrani, hogy behúzzam a függönyt...
Meztelen talpaim épp csak súrolják a földet, mikor őrjítő zaj kél. Apró léptek dobbanása... Ijedten összekuporodom, és magamra terítem vékony gyapjútakarómat. Pici ólombábuk közelednek, kezükben tűhegyes, apró fegyverek. Körbeveszik az ágyamat és megállnak. Az agyamba ott zakatol daluk: a Marseilles. Halványan emlékszem még, hogy a nagy francia forradalom harcosai ők, valamikor fiútestvérem játszadozott velük. Nem bántanak... egyenlőre. De az ágyat nem hagyhatom el.

Velem szemben egy nagy tükör függ a falon. Régen órákig fésülködtem előtte - mostanában inkább a fürdőszobai kis cserépdarabot választom. Azt hiszem, van rá okom... A tükörben aszott, pergamensárga arc jelenik meg. Nyúlós, kénszínű ködből bontakozik ki: egy halott arca. Koponyája tar, bőre pikkelyekben bomlik le róla. Szemein szürke hályog, vakon rámmered. Fogai elrothadtak, szája üresen tátog felém. Szavakat formál, némán, mégis zuhatagként dübörög végig a hallójáratomon: ’Meghalsz...’ Én élni akarok! Nem bírom tovább. Éjjeliszekrényemen vaskos könyv - pont megfelelő. Felragadom és dobom. A tükör betörik... Hét év balszerencse - annyi baj legyen. Ennél minden jobb....
Tévedtem. A tükörcserepek ezüstös színű cseppekké alakulnak. Összeállnak. Újra látom a tükröt és a holt arcot. A Hold (talán rosszul látom, már nem tudom) még szélesebben vigyorog. Alant az apró ólombábuk. És a két marionett szaporán járja őrült táncát. Fényt akarok, napfényt, reggelt és ennek a rémálomnak a végét. Semmi többet...
Másnap sápadtan teszek - veszek. Sokan sajnálkozva mondják, hogy ki kéne pihennem magam. Vannak, akik frontra meg teliholdra hivatkoznak. Hold... Erre a szóra összerándulok. De hallom, hogy a hátam mögött kábítószereket, alkoholt említenek. Nem vitatkozom. Minek? Ki tudja, hogy mi minden történik éjszaka...

Mert van két fából faragott marionettbabám: Gioffro és Giofrida. Arcukon torz, üres mosoly, meglhetősen kidolgozatlanok. Ügyetlen amatőr keze alól kerültek ki (Talán én magam készítettem? Nem valószínű...), észrevehető rajtuk. Gyűlölöm őket. De minden éjfélkor táncraperdülnek...