Fehér varjú

Fehér varjú

Az év felét a hegyen töltöttem ahol üdülőházam volt. Üdülőházat írtam a valóságban valamikor esztena volt. Egy öreg csobántól vásároltam.Tőle vettem egy kecskét is és egy szamarat is. A kecskét azért, hogy legyen tejem a szamarat teherhordásért.
-Nem öreg ez a szamár?-kérdeztem a csobánt.
-Lehet, hogy öreg de a szamarak sokat élnek, ne aggodj, valószínűleg túlél téged.
-Mi a nevük?
-A szamárnak szamár, a kecskének kecske. A szamár jófajta nem csökönyös, ha bánni tudsz vele. Ne ülj a hátára mert nem szereti, mindig menj előtte egy megrakott átalvetővel, fog követni. Köszönöm, hogy megvásároltad az esztenát, nem hittem, hogy vevőt találok rá. Ajándékba ezt adom neked.
A ládából melyet ülőhelynek is használt egy kétcsővű vadászpuskát vett elő. A puska jófajta volt célzó távcsővel felszeretve.
-Köszönöm nem kell-válaszóltam-nincs engedélyem fegyvertartásra.
-Nekem se nincs, nem orvvadászatra adom neked hanem önvédelemre, itt az erdőn soha nem lehet tudni mit hoz a jövő. A töltények medvére és vaddisznóra vannak, de jók emberfiára is.
A puska nálam maradt. Az öreg tanított meg kecskét fejni.
Miutám megvásároltam az esztenát, javítottam a komfortján, közelítse meg a városít, de nem sikerült. Jól éreztem magam itt, távol a város fejetlen nyüzsgésétől, az un. civilizációtól. Közel a természethez. Házam nem volt túl magasan a hegyen, a lombhullató erdő egy tisztásán nem messze a legelőktől. Egyedül voltam, nem volt se kutyám se macskám csak a szamár és a kecske de ezek nem számítottak társaságnak. Jól éreztem magam egyedül, szabadjára engedtem fantáziám had csapongjon és leírtam ezt a csapongást.
A tisztás szélén a fákon varjak tanyáztak, fészket is oda raktak, sokan voltak. A házam közelében egy kiszáradt bükkfa állt. Nem zavart eszembe jutatta az élet múlandóságát. Olyan „Memento mori” volt számomra.  (latinul „emlékezzél a halálra”: a keresztény, főként a szerzetesi lelkiség egyik legfontosabb jelmondata a középkorban).
Legalsó kiszáradt ágához kötöttem a ruhaszárító kötelet. A kötél másik végét házam oldalához erősítettem. Különleges dolog kelltette fel figyelmemet. A kiszáradt bükkfán időzött egy varjú, de nem akármilyen hanem egy fehér varjú. A többi varjú, lehetett százon feletti a számuk, mind fekete volt. A normális fekete varjak nem szerették fehér társukat kiközösítették, elűzték maguk közül.
A varjaknak a tisztás körüli fák nem voltak más mint a hálószoba. Reggel felébredtek és csoportosan elrepültek, nem tudom hová, valószínűleg táplálkozni. Amikor a fehér varjú hozzájuk csatlakozott két fekete varjú rátámadott, hogy ne kisérje őket. Meglepett és elszorított ez a szegregáció. A fehér varjú nem hibás, színét egy genetikai tévedésnek köszönheti. Senki nem kérdezte meg tőle, hogy milyen színű tollazatot akar. Ha tőle függött volna biztosan a feketét választja és nem a fehéret. Az hittem, hogy ilyesmire, az ilyen elkülönítésre csak az emberi társadalom képes.
Amikor láttam, hogy lemondott a többiek társaságáról, kivittem egy tálban nagy adag puliszkát. Letettem a bükk közelében és visszamentem a házam elé, leültem a padra. A varjak általában nagyon félénkek, rosszul írtam nem félénkek hanem elővigyázatosak. Saszézva közeledett a tálhoz. Csőrét a puliszkába vágta és elkezdett enni. Elhatároztam, hogy megmentem ezt a genetikai tévedést. Miután reggelizett ő is az erdőbe repült, valószínűleg a többiek közelébe. Ő is varjú volt még ha fehér is.
Amikor beszerezni mentem a közelei juhász településhez, a szokot elemozsián kivül kértem egy zsák húzát és egy zsák szemes kukoricát. A varjú lassan hozzámszokot. Ki-be járt a házba, ha elkéstem reggelijével hangos károgással figyelmeztetett.
A varjak különlegesen intelliges lények. Több állat képes szerszámot használni a táplálék megszerzéséért. Gondoljunk a majomra vagy a hódra. A varjú képes szerszámot készíteni ezért. Tehát intelligenciája a többi állat főlé helyezi.
Az interneten láttam egy rövid filmet. A varjú elé egy magas nyakú üveg edénybe helyeztek egy vedrecskét amibe varjú eledelt tettek. A varjú feje nem fért be az edénybe. Nem sokáig probálta elérni a veder fülét. Segítő eszköz útán nézett. Egy pálcikát szerzett és azzal probálta kiemelni a vedrecskét persze nem ment, nem volt amibe beleakadjon a veder füle. A varjú egy drotot talált, ennek begörbítette a végét horoggá. A csőrét és a karmait használta erre. A horgot beakasztotta a veder fülébe és kiemelte a vedrecskét amiben a táplálék volt. Elképesztő. Nem? A következő eseménynek szemtanúja voltm. A szomszédunknak van egy nagy diófája, nem itt a hegyen hanem a városban. Persze  a varjak ezt is megdézsmálták. Kiváncsi voltam, hogyan törik fel a dió héját? Csőrük nem elég erős erre. A varjú csőrébe vette a diót és a kikővezett úthoz verte. Nem mindig sikerült feltörni a diót. Az úttestent maradt diókat az arra haladó autók, ha kerekük átment rajta feltörték. Az okos varjak amikor látták ezt nem vesztették idejüket a kőhőz vagdosássál, egyszerűen az úttestre tették a diókat és várták az autókat.
A tübingeni egyetem kutatói szerint a varjak agya az emberekéhez hasonlóan viselkedik amikor stratégiai határozatokat kell vegyenek, nóha az embereknek és varjaknak nincs közös  közeli ősük.A varjak olyan inteligensek, hogy sok kutató tollas főemlősnek nevezi őket. Amellett, hogy képesek esközöket gyártani, sociális viselkedésüket öszhangban tervezik meg a sereg többi tagjainak a viselkedése alapján. A varjak agyának a működése különbözik az emlősökétől mert egy hosszú fejlődési folyamat választotta el őket. A kutatás felfedezi az emlősöktől külömböző inteligencia működését. Lehetőséget ad arra, hogy az esetleg földönkivüli lényeket megérsék az emberek, ha megtörténik a kapcsolat. A kutatók, memoria tesztek keretében, megtanították a computer használatára.
A Marci nevet adtam neki, hamar megtanulta a nevét és hozzámjött ha hívtam.
Abban reménykedtem, hogy az erdőben ahová mindennap elrepült, fog találni egy másik fehér varjút, hogy ne legyen egyedül. Csodáknak csodája egy nap amikor visszarepült az erdőről nem egyedül jött hanem egy másik fehér varjúval. Ezt a varjút is örökbefogadtam, a Félix nevet kapta. Úgy látszik Marci elmesélte neki, hogyan állnak a dolgok mert hamar megszokta az új környezetét.
Híre ment, hogy két fehér varjú társaságában élek. Több juhász meglátogatott. Tisztes távolságban leültek és figyelték ahogyan ki-bejárnak a házba a madarak.
-Olyan fontoskodva járnak, fehér köpenyükben, minha főorvosok lennének-mondotta az egyik juhász aki valószínűleg megjárt egy kórházat is.
A két fehér varjú társaságában töltöttem az időt. Nagyon egymáshoz szoktunk. Sokszor elfelejtettem, hogy ember vagyok. Fehér varjúnak képzeltem magamat. Azt hiszem ők is elfelejtették, hogy varjak és embernek képzelték vagy érezték magukat. Ha ilyen inteligensek, gondoltam, megtanítom őket valamilyen társas játékra. Nem sakkra gondoltam az túl komplikált, hanem a malom játékra. Nem részletezem hogyan magyaráztam el a játékszabályokat, a vége az lett, hogy fél év múlva már jó játékosok lettek. Nem mindig nyertem én. Kapcsolatunk még barátibb, még szórosabb lett.
Mozgást hallottam a tisztáson. Házam ajtajához mentem és kinéztem. Két pasas közeledett a bükkfához. A bükkfán a két fehér varjú tanyázott. Ők előttem észrevették a két idegent és a fa biztos magasságára távolodtak. A féfiak vadászok voltak kezükben vadászpuska. Beszélgettek. Az erdő csöndjében hangjuk hozzám hallatszott. A magas sovány mondotta társának aki alacsony és kövér volt.
-Nézd megtalátuk a fehér hollókat.
Nem hollók, te marha, hanem varjak gondoltam magamban. Mielőtt valamit is mondhattam vagy tehettem volna valamit a magas felemelte puskáját és a két varjura lőtt. Söréttel lött. Eltalálta őket mert leestek a fáról. A kövér hozzájuk szaladt és felkiálltott:
-Az egyik még él!
-Finoman fojtsd meg mert kitömjük őket-válaszólta a magas.
Elmém elsötétedett, lelkem fekete lett. Úgy éreztem, hogy egyik jóbarátomat vagy közeli rokonomat gyílkolta meg a gazember. Bementem a házba, a ládából kivettem a vadászpuskát, mindkét csőbe vaddisznóra való töltényt csúsztattam. Úgy mozogtam mintha robot lennék, de nem haboztam tudtam mit akarok és mit fogok tenni. A ház elé mentem. A magas pasas mellére céloztam a távcsővön keresztül. Odakiálltotam:
-Hé vadászok, hé gazok!
Mindkettem felém fordultak és rámnéztek. Meghúztam a ravaszt, most löttem először életemben. A magas elesett. A kövér puskáját derék magasságon tartva felém lőtt. Eltévesztett. Megcéloztam őt is és meghúztam a ravaszt. Elterült a kövér is. Hozzájuk mentem, reméltem holtak mert nem hiszem, hogy sebesült emberre képes lettem volna lőni. Szerencsém volt mindketten holtak voltak. A szamár segítségevel a mély szakadék szélére húztam őket és begurítottam egymás után. A szakadék falából omladózó kőtörmelék hamarosan betemeti őket, a két gazembert.
A két varjat a házam előtti padra fektettem. Másnap reggel, a fehér ingem két ujját levágtam és mindegyiket a gyapot vászonba dugtam. Mély gödröt ástam a kiszáradt bükkfa tővében. Oda temettem el a két madarat, Marcit és Félixet. Amikor megjelentek nálam, feltételeztem, hogy fiú varjak ezért is adtam nekik a Marci és Félix nevet. A valóságban lehet, hogy mind a kettő lány varjú volt vagy az egyik fiú és a másik lány, most már soha nem fogom megtudni mi volt az igaz. Nem jelöltem meg sírjukat semmivel. Az esztenához mentem a szamarat és a kecskét a juhász település felé hajtottam. A petroleum lámpából a petrolemut a padlóra öntöttem és meggyújtottam. Az égő ház távol volt az erdőtől nem létezett az a veszély, hogy erdőtűzet okozok.
Elindultam. Hová? Valahová, máshová!