Énekelve...

Reszketett. Színpadra lépni... Ez volt minden vágya, most mégis elfutott volna.
- Ne aggódj, kislány, ez csak a lámpaláz, mindenki elkapja! - duruzsolta valaki a fülébe. Bíztatóan előre lökték és kissé botorkálva kilépett a takarásból. Elégedetten konstantálta, hogy a közönségből csak egy nagy fekete foltot lát, aztán a mikrofonhoz botorkált. Ott ált előtte az a fémesen csillogó valami, amibe énekelnie kellett és több száz ember várta, hogy elkezdje. A mikrofon túl magasan állt, ezüst színe szinte bántó volt. Lehunyta a szemeit és valami megváltozott. Minden eltűnt, csak ő volt, meg a dal, amit elő akart adni. Érezte, hogy el kell kezdenie és felnézett. Maga is meglepődött azon, hogy már javában énekelt, szólt a zene és egyáltalán nem félt. Inkább kissé lenézően pillantott arra, ahol a közönséget sejtette.

A dal véget ért. Boldogan, fénylő mosollyal fogadta a lelkes tapsot. Régi vágya teljesült... Sztárnak érezte magát... Szaporán hajlongott, a taps csak nem akart abbamaradni... Sőt, egyre csak erősödött, végül már fülsiketítő zúgássá nőtt. A füléhez kapta a kezét, de a hangokat így is hallhatta...
Virág levegő után kapkodva ébredt. Az óra bántóan csörgött, megveszekedetten, mintha sosem akarná abbahagyni. A lány fáradtan kikászálódott az ágyából(vagy inkább megadóan leesett róla) és a szekrényéhez küzdötte magát. Négykézlábról szemlélve a világot minden egészen másnak tűnt.
- Szedd már össze magad! - szólt hangosan és feltápászkodott a földről. Kurta pizsamáját morcosan, álmos pillantással igazgatta, miközben fintorokat vágott a tükörre.
- Kicsim, siess, már kész a reggeli! - kiabálta ki az anyja a konyhából. Gyors grimaszt vágott, aztán sietve kiráncigálta a cuccait a szekrényből.
- Kicsim... Leszokhatna már róla... - morgott, de azért büszkén gondolt édesanyjára. Egyes - egyedül nevelte fel, ezért néha meg tudta bocsátani a "kicsim", a "drágám" és egyéb megszólításokat.

Kicsivel később felöltözve lépett ki a konyhába. Felkapott egy kicsit megégett pirítóst, táskáját a vállára lendítette és az ajtó felé lépett.
- Egy tizennégy éves lány igazán figyelhetne a külsejére... - hallotta anyja morgolódását a háta mögött. Na, igen. Sosem szerette a bonyolult dolgokat, ezért aztán az öltözéke is nagyon egyszerű volt. Fakó, sárga póló (május felé járt az idő: sok - sok napsütés, nagy meleg) és gyűrött, kék farmer. - Egyébként szervusz, kicsim.
- Szervusz, anya - szólt át a válla fölött Virág. Az ajtó csapódva csukódott be utána.

***

A suli előtt legjobb barátnője, Liza várta. Kezében a legfrissebb tinimagazint tartotta, lábával támasztotta a táskáját, közben elmélyülten olvasott és rágózott.
- Sziu, Lizi - köszönt rá, majd egy nagyot ásított.
- Hello - felelt a lány, lazán hátradobva temérdek szőke haját. - Valami újság?
- Semmi. Mi lenne? - Virág unatkozva nézett körbe. Csupa kis alsós, néhány ötödikes, osztálytárs egy se. Vagy mégis...
- Lépés! - ragadta meg Liza karját és a kapu felé húzta.
- Mi van?
- Gyerünk, mozogj már! Olajra, rajta! Most!
- De miért? - Liza megmakacsolta magát.
- Mert itt vannak... - sziszegte Virág.
- Kik? - adta az ártatlant a lány.
- Szerinted? - dühösen rángatta a barátnője karját, de hiába.
- Ja, szóval ők! - Liza színpadiasan felkiáltott, de nem mozdult. - Na és hol vannak?
- Ott jönnek - intett hátra idegesen.

Két fiú közeledett: András és Zoli. Nyílt titok volt, hogy András a leghelyesebb, legizmosabb, legmenőbb és legbeképzeltebb srác az egész suliban. Virág iszonyodott tőle, nem bírta a társaságát és menekült, ha meglátta. Nem akart egy ilyen minden - kislány - bálványa fiú társaságában megfordulni.
- Ne parázz már! - szólt rá Liza. - Már így is elég sokan rebesgetik azt, hogy csak azért csinálod ezt az egészet, mert szerelmes vagy Andrásba. Ugyan, bírd ki, csak tíz percig! Tényleg jól néz ki, és a szövege is nagyon laza.
- Na jó, maradok, de mindenért te vagy és leszel a hibás! - vigyorogta Virág.
- Hello, csajok! - köszöntek a fiúk. Zoli továbbment volna, de András megállt és visszatartotta.
- Várj, haver! - mondta. Pimaszul a lányokra kacsintott, szeme Virág felé vágott. - Nem akartok eljönni hétvégén egy jó buliba? A bátyám diszkójában lenne. Belépődíj nincs, kaja - pia, zene, tánc lesz...
- De, szívesen - vágta rá Liza. - Örömmel elmegyünk. Ezt Virág nevében is ígérhetem.
- Okés. Akkor jegyezzétek a címet, mert mondom!

Virág megvárta, amíg a fiúk hallótávolságon kívülre értek, aztán nekiesett Lizának.
- Mégis, mit képzelsz? Hogyan gondoltad ezt? Nem, nem és nem! Nem akarok elmenni!
- De eljössz. Ismerlek. Nem lesz nehéz rávenni...
- Nem megyek! - kiáltotta Virág dühösen.
- Dehogynem. Jó buli lesz, tömeg, zaj, tánc, zene, Andrással alig fogsz találkozni. Élvezni fogod, na!
- Rendben. De ha rossz lesz, akkor te meghalsz! - mordult fel.
- Megegyeztünk! - Liza vidáman barátnője tenyerébe csapott. Nem félt, mert virág haragja még sosem tartott öt percnél tovább, annyi idő alatt pedig nem halna meg. Ha mégis, azzal a boldog tudattal távozna el, hogy sikerült a barátnőjét belerángatnia valamibe, amit egyáltalán nem akart...