Elgondolkodva fogom a kávésbögrét. Mennyi emlék, mennyi vér és szenvedés kísérheti végig egy ember életét? Mikor még katona voltam, úgy éreztem, csak parancsot teljesítek és ez felment a felelősség alól, ma már tudom, ez nem így van. Az ember akarva, akaratlanul, visszatekint az életére, és olyankor minden tettével köteles elszámolni. Nem Istennek, nem a társadalomnak, hanem a saját lelkiismeretének. Talán ezért is nem lettem igazán jó katona, nem tudtam gondolkodás nélkül meghúzni a ravaszt. Tony ugyan más volt, mint én, de ez közös volt bennünk, tiszteltük az életet és csak akkor öltünk, ha a saját életben maradásunk függött tőle. Szegényt mégis utolérte a vég. Nekem pedig kötelességem kideríteni kik tették, még ha az életembe is kerül, ezzel tartozom neki. Megpróbáltam mindig is tréfára venni az életet, hiszen a legnehezebb helyzeteket nem éltem volna túl nevetés nélkül, de most nem volt lelkierőm mosolyogni.
Mike bőszen küzdött a laptoppal, az ujjai rendkívüli sebességgel táncoltak a klaviatúrán. Furdalt a kíváncsiság mit fog találni. Bevallom, bíztam benne, hogy az ügy megoldása került végre a kezembe, de ez elég csalfa reménynek tűnt. Minden esetre a remény hal meg utoljára. Nem tudtam egy helyben várni, a tétlen ücsörgés sosem volt az erősségem, így egy óra múlva már az autómban ülve róttam az utakat.
Vajon Isaacet hova vihették? Valószínűleg nem az irodaépületbe, hiszen ha esetleg valamilyen ürüggyel kihívtam volna a rendőrséget, nehezen tudnák megmagyarázni, miért tartanak fogva valakit. Vajon a közelben hány ingatlannal rendelkezhet még a SAT? Valamilyen ürüggyel meg kellene szereznem az ingatlan-nyilvántartóból, a szükséges információkat. Sajnos itt a telefonos trükk már nem válna be úgy éreztem, tehát nem maradt más megoldás, improvizálnom kellett. Még volt pár órám reggelig, ez alatt az idő alatt még pont be tudtam szerezni pár holmit, hogy a legpimaszabb tervet hajthassam végre, amit csak valaha is kitaláltam.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2024-12-20
|
Merengő
<br />
Melani kibontotta a szőke, hosszú, hullámos haját és ellökte magát. Repült, mivel...
2024-12-11
|
Történetek
Szét húzta a combjaim... csókra nyújtottam a szám, várva hogy belép a combjaim közé és megcsókol. Helyette...
2024-12-05
|
Regény
Csabi és Amália története egy szomorú, de mélyen érzelmes szerelem. Csabi, a kemény és magabiztos...
2024-12-03
|
Novella
A lélekbúvár, egy "mivan, ha" feltevést tesz fel. Mi történne velünk, ha tanulnánk a hibáinkból?...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
A Kommandósokkal együtt érkezett a helyszínre. Az Ajtót betörték, berontottak, az egész házat átkutatták, de nem találtak senkit. Bill majd kidőlt, olyan ideges volt. A Kommandós egység pár perc múlva elviharzott, átadták a helyszínt az F.B.I. szakértőinek. Ekkor Bill az ajtóból hátrafordult, és szinte fejében érezte a szíve lüktetését, amikor a piros Ferrari beállt a kocsibehajtóra.
Aztán belépett a Rózsaablakba. Tíz lány képét rakta maga elé. Sorban nézte meg az adataikat. Kettő kiesett, mert nem közölte a címét. Három, mert már nem volt szűz. Maradt öt. Nézte, nézte őket, aztán egy tizenhat éves, hosszú szőke hajú lányt választott. Belépett a topikjába és a privát fórumba begépelte:
- Szia Flower, itt Apát. Ott vagy? – elküldte az üzenetet, és várt...
- Szia Flower, itt Apát. Ott vagy? – elküldte az üzenetet, és várt...
Hozzászólások
Az idővel kicsit ugrálok igaz, de csak azért mert nemrégiben kristályosodott ki bennem az in medias res kezdésem megindoklása, miszerint majd egy későbbi fejezetben átlépek jelenidő, mintha éppen elmeséltem volna valakinek a sztorit, hogy mi történt eddig velem, utána pedig átlépnék majd sima jelenbe. Persze az egész még kiforratlan és kezdetleges, de szerintem nem rossz nyers szövegnek.
Persze sokan vannak akik szerint inkább "szopd a kutyád faszát csírageci" tevékenységgel kellene foglalkoznom írás helyett. :innocent:
attól eltekintve, hogy az első sorban szerintem is fogom helyett fogtam kellene, azonkívül nincs semmi amit megkritizálnék.
csak sokat kell várnom :(
de persze megteszem érted és Peterért :heart_eyes: