Én és Szilárd...

Tavaly áprilisban életem legszomorúbb élményét kellett átélnem. Hirtelen, váratlanul, tragikus körülmények között elhunyt az édesapám. A volt munkahelyem azt mondta, hogy mivel a temetés környékén 2 hétig voltam betegen, ez már nem megengedhető egy olyan munkahelyen, ahol voltam.

Az Életem romokban hevert...

Akkoriban volt egy barátom, akivel már évek óta együtt éltem, azonban ezekben a nehéz percekben ő nem állt mellettem. Nem is tudom...Nem vártam el semmi különöset tőle. Csupán fogja meg a kezem, öleljen át, vagy rúgjon belém. Bánom is én. Csak érezzem, ő mellettem van.
Azonban Ő semmit sem tett. Ahogy illett, megromlott az egész kapcsolat és szeptember elején elköltöztem tőle. Önálló életet kezdtem élni.
Akkor kerültem a jelenlegi munkahelyemre, ahol adatbázist kellett összeállítani és a munkaidőm egészét számítógép előtt töltöttem. Akkor jöttem rá, hogy ezt nagyon unalmasnak tartom és mivel adva volt a lehetőség és a korlátlan internet, így felkerestem a csevegő oldalakat. Így találtam meg ezt is.

Hosszú hónapokig dobált jobbra - balra az élet. Kalandokba bonyolódtam és úgy érzetem, nekem ez nagyon jó helyzet. De idén februárban rá kellett jönnöm, nem megoldás, hogy majdnem minden reggel más valaki ágyában ébredek fel. Ez nem lehet életcél és nem tehet boldoggá az életben.

Éreztem, másra van szükségem. Valami olyanra, ami mindent elsöpör...

Ekkoriban adtam meg teljesen megmagyarázhatatlan módon a mobil számomat egy srácnak a netről, aki akkor még csak egynek számított a sok közül, akikkel hónapok óta csevegtem.

Este felhívott.

Teljesen a hatása alá kerültem és érdekelni kezdett. Persze fényképet cseréltünk és elállt a lélegzetem. A kép alapján Ő tipikusan az a pasi, aki nem jön be nekem. Ezt e - mailben le is írtam neki, aminek persze nem örült. De nem adta fel! Találkozni és sörözni akart velem.
Belementem, végülis: \"Mit veszthetek?\"
A találkozás mindent elsöprő volt. Rájöttem abban a pillanatban, ő az, aki kell nekem.

Csak ültünk egymással szemben és szinte izzott a levegő körülöttünk. Csodálatos volt.Elcsattant az első csók és azóta egy pár vagyunk.

Ő ÉS ÉN...:-)

Minden egyes perc egy csodával ér fel, amit vele töltök és minden egyes percben megőrülök a hiányától, ha nem lehet velem.

Szinte mesébe illő egymásra találás volt és mindezt csak a csevegő - programnak köszönhetjük, hiszen ha ez nincs, mi sem vagyunk.

KÖSZÖNÖM NEKTEK!!!!!!!!!!

A csevegőknek pedig azt tudom tanácsolni, soha ne adják fel, keressék az igazit, hiszen a kalandok nem sok jóra vezetnek. Ideig, óráig jó, de nem felhőtlen boldogság.
Fénykép alapján pedig senki ne ítéljen. Én is majdnem befürödtem vele, hiszen életem legnagyobb szerelme mellett haladtam volna el, ha nem találkozom vele és csak a fényképre hagyatkozom.:-)