Emlékül, Neked 2.

Trini arra ébredt, hogy Géza áll az ágya szélén:
- Jó reggelt, kisasszony! Öltözz gyorsan, rengeteg munka vár rád ma!
Trini álmosan hunyorgott a félhomályban, s alig hitt a szemének mire végre le tudta olvasni az óráról az időt: fél hat.
- Hogy jutott be a szobámba? Bezártam az ajtót. – kérdezte Trini, miközben kikászálódott az ágyból
- Tudod, ez az én házam, és engem nem igen lehet innen kizárni. – mondta Géza, miközben mosolyogva lóbálta a pótkulcsot a lány előtt
Trini nagyot sóhajtva visszahanyatlott a párnára, mire Géza újra öltözésre szólította fel, és elhagyta a lány szobáját. Trini farmert húzott, hozzá egy piros toppot, és fekete haját lófarokba kötötte. Még álmosan, imbolygó léptekkel haladt le a lépcsőn. A konyhában Erna mosolygós arca fogadta:
- Jó reggelt drágám! Kérsz egy csésze kakaót? – Trini meglepődve látta, hogy nyoma sincs az esti veszekedésnek, Erna még mindig nagyon kedves hozzá
- Nem, köszönöm. Mit kell segítenem?
- Ó, nem nekem kell segítened, én győzöm a munkát a konyhában, hanem Gézának odakint!
Trini döbbent ijedtséggel nézett Ernára.
- Nyugodj meg! Géza hirtelen haragú, de amilyen hamar kijön a sodrából, olyan hamar meg is békél. Ő is ugyanannyira örül az érkezésednek, mint én!

Trini ebben ugyan erősen kételkedett, de azért határozott léptekkel megindult az istállóba Erna után. Az asszony mosolyogva kitárta a lány előtt az ajtót, majd visszasétált a házba. Trini tétova léptekkel megindult befele. Az istálló egyik részében a tehenek sorakoztak, míg a másikban a lovak kaptak helyet. Géza éppen a tehenek fejésével foglalatoskodott. Trini láttán felkapta a fejét:
- Örülök, hogy itt vagy! Fejtél már valaha tehenet?
Trini elkerekedett szemekkel bámult Gézára:
- Hogy mit csináltam?
- Nem olyan bonyolult, mint amilyennek látszik! Na gyere, foglalj helyet! – Géza ezzel felállt, és a helyére engedte Trinit
Trini bizonytalan léptekkel megindult a tehén felé, majd megrázta a fejét:
- Ez nekem nem fog menni! Még tehenet sem láttam ilyen közelről!
- Bízz bennem kislány, segítek!

Trininek nem volt erőssége a bizalom, de Géza és Erna soha nem hagyták, hogy a lány kibúvót találjon valamilyen házkörüli munka alól, és Trini maga sem hitte volna, hogy ilyen gyorsan beletanul mindenbe. Az első hét után már magától felébredt fél hatkor, és lelkesen szorgoskodott az állatok körül. Nem hitte volna, de nagyon megkedvelte Gézát és Ernát, és már boldognak érezte magát attól, hogy itt lehet. Itt, ahol fontosnak érzi magát, ahol szükség van rá. És a két öreg oly nagy szeretettel vette körül, amit Trini már rég tapasztalt. A kertvárosban is elterjedt a híre, hogy a Solymos házaspár otthonában él egy amerikai kislány, és az emberek úgy jártak Trini csodájára, mintha valami ufó lenne. Ez csak mulattatta Trinit, de nem nagyon mozdult ki, hiszen nem ismert a házaspáron kívül senkit. Már másfél hete élt a birtokon, amikor Géza nagy meglepetéssel állt elő. Trini éppen az istállóban tevékenykedett, a kedvenc lovát, Királyt csutakolta le. Géza izgatottan rontott be az istállóba:

- Trini gyere gyorsan, mutatnom kell neked valamit!
Trini kíváncsian sietett ki az udvarra, ahol Erna karjaiban egy csöpp kiskutya várta.
- Ő Virgonc, egy barátomnál született, és én megvettem tőle, Neked! – Géza büszkén mutatott a kiskutyára, Trini pedig meghatottan kiáltott fel:
- Az enyém? Komolyan az enyém! Még sohasem volt kutyám! Köszönöm! – Trini boldogan zárta a karjaiba a kis állatot, aki nyalogatni kezdte a lány arcát
Trini boldogan felnevetett, majd lerakva a földre a jószágot magához ölelte Gézát és Ernát:
- Annyira jók vagytok hozzám, hogy meg sem érdemlem! Mintha az igazi nagyszüleim lennétek! – majd bátortalanul hozzátette:
- Szólíthatlak benneteket nagypapának és nagymamának? – erre Erna szemei könnybe lábadtak, és magához szorította Trinit:
- Ez minden vágyunk kicsim, hogy a nagyszüleid lehessünk!

Trini ölében a kiskutyával üldögélt a szobájában. Lenyűgözte a játékos kis állat, azonnal megszerette Virgoncot. Egyszer csak arra kapta fel a fejét, hogy Erna áll az ajtóban.
- Drágám, vendéged érkezett.
- Nekem? – nézett Trini elkerekedett szemekkel, hiszen szinte senkit nem ismert a nagyszülein kívül. Erna mellett ekkor feltűnt egy nyúlánk, szőke, kék szemű lány az ajtóban.
- Szia! A nevem Hódi Blanka, itt lakom nem messze, és Virgonc nálunk született, és ha nem bánnád megnézném, hogy van.
- Gyere be nyugodtan! Virgonc biztos örülni fog neked! – Trini mosolyogva beinvitálta Blankát, közben pedig Erna csendben elhagyta a szobát
Blanka lehuppant az ágyra, és a karjaiba zárta a kiskutyát, majd zavartan Trinire nézett:
- Tudod, már van négy kutyánk otthon, és apa nem engedte Virgoncot is megtartani, pedig én azt szerettem volna
- Ígérem, gondját fogom viselni, és bármikor meglátogathatod őt!
- Kösz, Trini, kedves vagy! – Blanka hálásan mosolygott Trinire, majd feltette azt a kérdést, ami igazán izgatta:
- Tudod, nem mindennap költözik a telepre egy amerikai lány, és sokan érdeklődnek irántad.
- Igen? – vonta fel a szemöldökét kíváncsian Trini
- Hát persze! Volna kedved egy kicsit kimozdulni itthonról? Bemutatnálak a barátaimnak, rendes gyerekek, hidd el!
Trini örömében majd kiugrott a bőréből:
- Nagyon szívesen találkozom velük! Mikor? És hol?
- Remek! Esténként ki szoktunk menni a téli kikötőbe, mondjuk nyolcra érted jövök. Rendben?
- Nagyszerű! – lelkendezett Trini, és az éppen elmenni készülő lány után kiáltott:
- És Blanka, köszönöm! – Blanka kedvesen visszamosolygott, és eltűnt a lépcsőfordulóban

Este Trini szokatlanul izgatott volt. Alig evett a vacsorájából, és folyton az óráját figyelte.
- Trini, mi az ördög ütött beléd? – kérdezte Géza, elunva a lány furcsa viselkedését
- Géza, ne légy már ilyen vak! Az első este az új barátaival nagyon fontos! Igaz kicsikém? – Erna ugyanolyan izgatott volt, mint a lány. Nagyon örült, hogy Trininek sikerült beilleszkednie, és már barátokat is szerzett. Nem akarta, hogy egy ilyen szép, fiatal lány itthon savanyodjon meg
Ekkor valaki kopogtatott a bejárati ajtónál, de mire Trini felpattant volna, Blanka már be is lépett a konyhába:
- Jó estét Erna néni és Géza bácsi! – majd Blanka Trinire kacsintott – Kész vagy? Indulhatunk?
- Hát persze! – Trini már a vállára terítette a kardigánját, megpuszilta a nagyszüleit, és nekivágtak az útnak a kikötő felé
Gyalogosan haladtak, elég lassan, így volt idejük beszélgetni.
- Hogy tetszik Magyarország? Korábban is jártál már itt? – kérdezte Blanka
- Most vagyok itt először, de tudod, úgy érzem, soha többé nem akarok elmenni! Itt mindenki olyan kedves!
- Ezt nem mondod komolyan! – legyintett Blanka – egy idő után úgyis elkezd majd hiányozni a mamád és a papád, és visszamész hozzájuk
- Kétlem! – nevetett fel némi keserűséggel a hangjában Trini – A szüleim nem élnek együtt, és az apám nagyon jól elvan az új feleségével, és az új gyerekeivel
- És a mamád? – Blanka ártatlan kérdésére Trini arcán zavar tükröződött:
- A mamám? … Rose, nem él velünk. Rose elhagyott már nagyon régen. – Trini lehajtotta a fejét, Blanka ne lássa, hogy az anyja hűtlensége még mindig fájdalmat okoz neki.
De Blanka együtt érzőn karolta át Trini vállát:
- Tudom, mit érzel. Gyűlölöd őt, azért amit veled tett. Dühös vagy rá, de egy részed még mindig vissza akarja kapni őt, egy részed még mindig visszavárja. Magadban keresed a hibát: hol rontottam el? Miért ment el? Nem voltam neki elég jó?
Trini döbbenten Blankára emelte a tekintetét, miközben a másik lány a kézfejével letörölte a könnyeit:
- Igen, engem is elhagyott az anyám. Tíz éves voltam. Kiment Amerikába. Mert mi magyarok azt hisszük, hogy Amerika egy kincses bánya, ahol mindenki gazdag lehet, és nagy karriert csinálhat! Az anyám is azt hitte. Azóta nem is hallottam felőle, azt sem tudom, hogy él – e még!
- Amerika nem kincses bánya! Ugyanolyan ország, mint a többi. Valószínű, erre már az anyukád is rájött. És megbánta, hogy elhagyott téged… lehet, hogy már az én anyám is megbánta. Ki tudja? – tárta szét a kezét Trini
- Ki tudja? – ismételte meg a kérdést maga elé nézve Blanka

A két lány egymásra mosolygott, majd Blanka elnevette magát:
- Elég a búslakodásból! Ma este megmutatom neked, hogyan mulatunk, mi magyarok!
- Erre befizetek! – nevetett Trini is, és a két lány egymásba karolva megszaporázta a lépteit a kikötő felé. Mindketten érezték, múltjuk közös, fájdalmas pontja összekovácsolja őket, s mint egy láthatatlan kötelék lengne közöttük.
A kikötő csendes volt az esti szürkületben, de ahogy a két lány közeledett a Tisza partjához már hallotta a két fiú hangját, akik a folyó vizében úszkáltak.
- Vecsés Dávid és Gellért Győző azonnal gyertek ki a vízből, és Dávid, ha egy percen belül nem csókolsz meg, esküszöm, hogy vízbe fojtalak! – Blanka hangjára a két fiú megindult a part felé

Dávid nevű izmos, barna fiú hamiskás mosollyal megindult Blanka felé:
- Egy csók, vagy oda az életem. Esküszöm, bevállalom akármilyen ronda lánnyal!
- Még mit nem! Te az enyém vagy, és nem osztozkodom rajtad, senkivel! És merem remélni, hogy a ronda jelző alatt nem rám céloztál! – Blanka két kezébe fogta a fiú arcát, Dávid átkarolta a lány karcsú derekát, és a levegőbe emelte Blankát
- És most megyünk úszni! – ezzel Dávid megindult a sikítozó lánnyal neki a Tiszának
Trini zavartan nézte a jelenetet, mikor Győző nevetve megszólította:
- Ne törődj velük, mindig ezt csinálják. Mindjárt lehiggadnak. De Blanka igazán neveletlen, hogy be sem mutat minket egymásnak. Győző vagyok. – nyújtotta a fiú mosolyogva a kezét a lánynak
- Szia, az én nevem…
- Trini Harper, az amerikai lány, ezt már tudja mindenki – bukkant fel Dávid valahonnan a partról Blankával kézenfogva. Blanka huncutul felnevetett:
- Bocs, Trini, ő a barátom, Dávid, aki versenyúszó, akit nagyon szeretek, és akire nagyon büszke vagyok. – ezzel Blanka Dávid felé fordult, és megcsókolta a fiút
Trini mosolyogva nézte a boldog párt, akiknek egymásra vetett gyengéd pillantásukból Trini ismeretlenül is tudta, nagyon szeretik egymást. Ahogy szétváltak Blanka mosolyogva nézett hol Dávidra, hol Győzőre:
- Mit szólnátok fiúk egy tábortűzhöz?
- Értjük a célzást! – sóhajtott nagyot Dávid – na, gyere Győző, hozzunk fát! Hiába, ha a nő akar valamit!
- A nő! Valld be haver, papucs vagy! – Győző megjegyzésére Dávid játékosan oldalba lökte barátját:
- Papucs? Én? Soha!
- Papucs! – hallatszott Győző hangja egyre távolabbról, ahogy a két fiú eltűnt a sötétségben fáért
Trini és Blanka nevettek rajtuk, majd leültek a földre egymás mellé. Trini boldogan mosolygott, hiszen érezte, befogadták, érezte, hogy tartozik valahová.

Pár kilométerre a kikötőtől egy tizenéves lány álldogált a tükör előtt, és már vagy negyedórája méregette magát kritikus szemekkel. Próbálta meggyőzni magát arról, hogy a bordó miniszoknya és a hozzá illő bordó top nagyon jól áll rajta, hogy ma este csábító lesz, és megfordulnak majd utána a fiúk. Nem is kell, hogy minden fiúnak tetsszen, csupán egy elismerő pillantását szerette volna kivívni, de a szíve hiába súgta, hogy lehetséges, hogy az álma valóra váljon, az esze nagyon jól tudta, hogy feleslegesen ábrándozik. De Szabina nem adta fel. Képtelen lett volna lemondani arról a fiúról. Igaz, ezzel önmagának okozott újabb, és újabb fájdalmat, mégis maradt örök optimista: talán egyszer…
Miután sikeresen bemagyarázta magának, hogy az alakjából ennek a ruhának a segítségével kihozta a legjobbat, lassú mozdulatokkal kifésülte hosszú, fényes fekete haját. Már csak a sminkelés volt hátra. Éppen az élénk piros rúzs után nyúlt, amikor édesanyja viharzott be a szobába.

- Drágám késésben vagyok, tudnál nekem kölcsön adni egy kis rúzst meg szemfestéket? – Ibolya meg sem várva a lánya válaszát, már ki is vette a rúzst a kezéből – Drágám, ez nem illik a ruhád színéhez, próbáld meg a mély bordót
- Kösz, anya! – mondta Szabina és már nyúlt is az anyja által javasolt rúzs után.
Szabina mindig megfogadta Ibolya tanácsát, hiszen felnézett rá. Ibolya ugyanis már negyven is elmúlt, mégis úgy nézett ki, akár egy húszéves. Szabina úgy érezte az anyja szépsége nyomába sem érhet.
- Hová készülsz? – Szabina kérdésére Ibolya látványosan elhúzta a száját:
- Á, semmi különös! Csak megint egy dögunalmas munka vacsora! – Ibolya ügyvédnő volt, és a munkája rengeteg idejét lefoglalta, ezért a munka vacsora említése már meg sem lepte Szabinát
- Apa mikor jön haza? – Szabina mostanában alig látta az apját, mióta az a hattyasi napilap főszerkesztője lett
- Ó, drágám, apád egész éjszaka dolgozik! Tudod, a lap nem került időben nyomdába. Először áramkimaradás volt, aztán ennek következményeképp lefagytak a gépek, szóval szegény apádra alaposan rájár a rúd!

Valójában Ibolya nem is bánta volna, ha a Hírmondó csődbe megy, hisz úgy érezte, ez a kis város kapott egy újságot az ő Andrása segítségével, ő maga viszont elvesztette a férjét. András hosszú éveket áldozott rá, hogy álmát valóra váltva a lerobbant, egykori családi házat átalakíttassa, kibővíttesse, és végre megszülethessen Hattyas első napilapja a Hírmondó. Pénzt, időt nem sajnálva dolgozott, és Ibolya úgy érezte, a családját is odadobta a siker érdekében. Ezért, ha nem is mondta, neheztelt Andrásra.
- Értem. – bólintott Szabina, és menet készen hátralépett a tükörtől, hogy jobban szemügyre vehesse magát
- Szabina, gyönyörű vagy! El sem hiszem, de kész nő lett a kislányomból! – Ibolya meghatott mosollyal magához ölelte a lányát, aki egy percig mert hinni a szépségében
Ekkor megjelent az ajtóban a bátyja, aki csupán egy évvel bolt idősebb a lánynál, mégis nagyon okosnak és bölcsnek képzelte magát, és egy nyafogó kislánynak tartotta a húgát.
- Jézusom, Szabina hogy nézel ki! Ugye nem ebben akarsz jönni?!
- Kristóf, ne légy már ilyen érzéketlen! – fedte meg Ibolya a fiát, majd az órájára pillantott, egy gyors puszit adott mindkét gyermekének és kiviharzott a szobából
Szabina leforrázva állt a szoba közepén, s hol a bátyjára, hol a tükörre meredt.
- Szabina most már ideje indulnunk, a srácok már rég a kikötőben várnak! – ezzel Kristóf megindult a garázs felé, hogy előhozza a motorját, de Szabina aggódó kérdése megállította:
- Tényleg olyan szörnyen nézek ki?
Kristóf arcán átsuhant egy gyengéd pillantás, de aztán visszatalált a „macsó” szerepbe:
- Dehogy nézel ki szörnyen! Csak feleslegesen fáradozol a külsőddel, ha egyszer nem kaphatod meg azt, akit akarsz!
- Fogalmam sincs, mire célzol! Én ezt magamért teszem, és nem másért, mert így érzem jól magamat a bőrömben! – Szabina szemei villámokat szórtak, Kristóf pedig csak nevetett a húgán
- Induljunk gyorsan! Tudod, Blanka ma estére ígérte, hogy elhívja az amerikai lányt – Kristófnak Trini említésére felcsillantak a szemei, és megszaporázta lépteit a garázs felé.

- Az amerikai lány! – Trini említésére Szabina dühösen nagyot fújtatott, miközben bátyja után loholt – Nem értem, mi olyan nagy szám abban a Trini Harperben! Még csak nem is ismeritek, de máris úgy beszéltek róla, mintha valami istennő lenne!
- Mi az Szabina, csak nem vagy féltékeny? – kérdezte Kristóf kajánul mosolyogva, miközben átnyújtott egy bukósisakot a húgának
- Én, féltékeny? Na ne viccelj! Fogadjunk, hogy az a csaj egy nagy nulla!
- Majd meglátjuk. – hagyta rá Kristóf, és Szabinával együtt felültek a motorra, és szélsebesen száguldani kezdtek a kikötő felé
A sötét útszakaszon majdnem elgázolták egyik barátjukat, aki gyalogosan haladt a kikötőbe. Berek Zénó éppen az utolsó pillanatban ugrott el a motor útjából. Jó hangosan elkáromkodta magát, miközben hallotta, hogy a motor nagyot fékezve megáll.
- Jól vagy haver? – kiáltott vissza barátjának Kristóf
- Hát persze! Menjetek csak! – hunyorgott a reflektor lámpa vakító fényében Zénó
- Oké, akkor a kikötőben találkozunk! – Kristóf a kikötő felé mutatott a karjával, majd beindította a motort, és pár perc múlva elnyelte őt a sötétség.

Zénó rosszallóan csóválta a fejét. Tudta jól, hogy milyen őrült motoros a barátja. Ő maga jobban kedvelte a szép autókat, amely segítségével tőle sem állt messze a száguldás. Mint a többieket, őt is a kíváncsiság hajtotta most a kikötőbe. Kedvelte mindig is a srácokat, de a mai este különleges volt: végre megismerhették az amerikai lányt, Trini Harpert. Blankát bízták meg a feladattal, hogy valamilyen módon hívja el a lányt, s Blanka leleményességének köszönhető, hogy Virgonc Trini kiskutyája lett. Bár, Blanka elismerte, az apja valóban nem engedte volna meg, hogy megtartsa a kutyát, aki pontosan az ötödik lett volna a háznál.
Zénó már messziről kiszúrta a tábortűz fényét, és hallotta az őt köszöntő fiúk üdvrivalgását. Zénó intett nekik, majd közelebb érve valamennyiükkel kezet fogott. Megpuszilta Blankát, és Szabinát, majd pillantása megnyugodott Trini alakján. Nagyon szépnek találta a lányt, ahogy a tűz fénye megvilágította az arcát, és ébenfekete haját. Trini beleborzongott a fiú átható pillantásába, mégis bátran állta annak tekintetét. Zénó közelebb lépett Trinihez, s kezét nyújtotta felé. Trini a fiú tenyerébe helyezte vékony, hosszú ujjait, s érezte, hogy Zénó gyengéden megszorítja a kézfejét.
- Isten hozott amerikai lány! – szólalt meg Zénó, egyenesen Trini szemébe nézve
- A nevem Trini Harper – javította ki a fiút Trini
- Trini? Vagyis Trinity, mint a Mátrixban? – Zénó incselkedő kérdésére Trini elmosolyodott:
- Valahogy úgy. És benned kit tisztelhetek? Várj, hagy találjam ki! Te vagy Neo!
- Neo? Még az is lehetek, ha szeretnéd! – nevetett Zénó
- Srácok, ne haragudjatok, hogy félbeszakítom az igen izgalmas eszmefuttatásotokat, de ha visszatérnétek közénk, por emberek közé, az nagyon jó lenne. Tudjátok, haverok, buli… rémlik valami? – Győző megjegyzésére Trini visszahúzta a kezét, mintha égő parazsat szorongatott volna eddig, Zénó pedig elszakadt a lány tekintetétől, s most messze elnézett a sötét homályba
A beállt csendet Blanka csengő nevetése törte meg:
- Jól látom Zénó, hogy egy üveg vörösbor van nálad? Szerintem, nem kellene hagyni felmelegedni!
- Máris bontom – felelte Zénó, miközben leült Szabina mellé, pont Trinivel szemben.

Szabina eddig egyszer sem szólalt meg, csak durcás képpel ült magába roskadva. Ez az este nem úgy alakult, ahogy azt ő eltervezte. Kezdjük ott, hogy amikor megérkeztek Kristóffal szörnyű kép fogadta: Győző, az ő Győzője – sokszor nevezte így a fiút az álmaiban – ott ült a tűz mellett, és észre sem vette az ő érkezését, ugyanis éppen elmélyülten beszélgetett a mellette helyet foglaló Trini Harperrel! Nem hallotta, miről folyik a szó, csak azt látta, hogy Győző beszélgetés közben alig láthatóan megérintette a lány kézfejét, s hogy Trini arcán kacér mosoly ragyog. Ráadásul nem ülhetett Győző mellé, mert az amerikai liba elfoglalta a helyét, aztán meg végig kellett néznie, ahogy a bátyja is tesz egy kört, és körberajongja a lányt, most meg Zénó kezdi! Szabinának határozottan kezdett felfordulni a gyomra. Trini jól látta Szabina felé lövellt ellenséges pillantásait, de nem igen foglalkoztatta annak véleménye. Most nagyon jól érezte magát. A társaság középpontjában állt, három fiúval flörtölt egyszerre, s ez nagyon szórakoztatta. Egyiktől sem akart igazán semmit, de akkor is jól esett neki a fiúk kedvessége, s kitüntetett figyelme. A bor pedig fokozta jókedvét, ahogy Blanka is már nagyon jól érezte magát, talán már túl jól is. Mindenki nevetett, vidám társalgás folyt a tűz körül. Zénó és Trini a bemutatkozás óta nem szóltak egymáshoz, csak némán találkozott a pillantásuk. Olyankor Zénót forróság öntötte el, és lángolt Trini arca is.

Ahogy telt az idő, és fogyott a bor, úgy emelkedett a hangulat is. Blanka már táncolt a tűz körül, közben az öreg rádióból hamisan áramló dallamot énekelte. Dávid ekkor gyengéden átkarolta kedvese derekát, egy csókot nyomott a homlokára, és suttogva megszólalt:
- Kicsim, ideje hazamennünk!
- Jaj ne! Még ne, kérlek Dávid, olyan jól érzem magam! – kiáltotta Blanka – Gyere, táncolj velem! – ezzel a lány két kezénél fogva elkezdte maga után rángatni a fiút
- Szombaton elviszlek táncolni, ígérem, csak most gyere szépen velem haza!
- Hú, mintha körhintán ülnék! Te is érzed ezt Dávid?
Blanka kissé megtántorodott, Dávid mosolyogva a karjaiba vette a kedvesét, intett a többieknek, akik megértően mosolyogtak rájuk, hiszen már ismerték Blankát, mint a tenyerüket. Mikor Dávid teljesen eltűnt Blankával a karján Győző és Kristóf eloltotta a tüzet. Trini is már indulni készülődött.
- Hazakísérhetlek? – lépett mellé Zénó

Trini kedvesen a fiúra mosolygott:
- Örülnék neki!
- Álljunk csak meg egy pillanatra! Egy fiatal lány óvatosabb is lehetne annál, hogy egyedül sétál az éjszakában egy idegen fiú társaságában, szóval a biztonság kedvéért én is veletek megyek! – Győző szavaira Zénó bosszúsan nézett barátjára, míg Trini csak nevetett
Szabina ezek hallatára gyilkos pillantásokat lövellt Trini felé, majd bátyja szavaira elfogyott a türelme, s végképp kikelt magából.
Kristóf ugyanis Trini felé fordulva így szólt:
- Hagyd a srácokat, nem érdemes rájuk vesztegetned az idődet! Én a motorommal gyorsan és biztonságosan hazarepítelek!
- Gyorsan, az igaz, de hogy biztonságosan! – vetett Zénó gúnyos pillantást Kristóf felé
- Ebből elég! – csattant fel hirtelen Szabina – Nektek teljesen elment az eszetek! És te Kristóf valóban képes lennél itt hagyni, csak azért, hogy ezt a kis ribancot kísérgesd?
- Szabina hallgass! Mi ütött beléd? – Kristóf megdöbbenve meredt a húgára – Trini soha nem ártott neked, nincs jogod ilyen hangon beszélni róla!
- Tévedsz Kristóf, ő mindannyiunknak csak árt! Nézd meg veletek mit művelt egy este alatt! Teljesen az ujja köré csavart mindhármótokat!
- Most már nekem van elegem! – csattant fel Trini – Fogalmam sincs, hogy mi a bajod velem, de az biztos, hogy nem tűröm a sértegetéseidet! Állítsd le magad Vér Szabina, ne akarj az ellenségem lenni, mert azt nagyon megbánod! – ezzel Trini sarkon fordult, és rohanó léptekkel megindult haza

Zénó és Győző pár pillanatig értetlenül álltak, majd megindultak Trini után. Kristóf szemrehányóan nézett a húgára:
- Most büszke vagy magadra? Elégedett, mi?
- Megfenyegetett, hallottad? – Szabina hangja remegett. Nem akart ő mindenki előtt hisztizni, csak elveszítette a fejét
- Te provokáltad ki! Az egész estét tönkrevágtad a hülyeségeddel! Azt hiszed, így megkaphatod Győzőt? Hát nagyon tévedsz! Örülj, ha ezek után szóba áll még veled!
Szabinának ereje sem volt tagadni, hogy az egész cirkusz azért volt, mert Győző annyira semmibe vette az este folyamán. Csupán remegett, s ahogy felszállt a motorra némán megeredtek a könnyei is.
Közben Trini dühösen, hatalmas léptekkel tartott hazafelé, a két fiú alig tudta utolérni.
- Trini, Trini, várj meg! Állj már meg! – Zénó éppen elkapta a lány karját, és ezzel megállásra kényszeríttette őt – Ne haragudj Szabinára! Tudod, ő egy érzékeny lélek, és nehezen viseli, ha háttérbe szorítják. Mellesleg bele van esve Győzőbe, és iszonyú féltékeny rád!
- Még hogy Szabinának tetszenék én? – érte utol a többieket Győző, s őszintén nevetni kezdett – Az a lány egyszerűen flúgos, és képtelen mosolyogni, de nem hajt rám az biztos! Nekem ehhez jó szemem van! Észrevettem volna!
Zénó és Trini erre jelentőségteljesen egymásra mosolyogtak. Trini tudta, hogy Zénónak igaza van Szabinát illetően, és már nem is haragudott a lányra, csak sajnálta őt. Hagyta, hogy a két fiú hazáig kísérje, és jókat nevetett a vicceiken. A kapuban egy puszit nyomott Győző arcára, majd Zénó arcára is, búszúzóul pedig csak ennyit mondott:
- Kösz fiúk mindent! Igazán csodálatos este volt!
És Trini valóban így is gondolta. Egy csodálatos este, ahol fantasztikus barátokra lelt.

Egy teljes hét telt el Erna temetése óta, de Géza és Trini számára egy örökkévalóság. Géza pár nap alatt hihetetlenül befelé fordult, minden bánatát a munkájába temette, s Ernáról többet nem is beszélt. Trini sem hagyta el a házat ebben az egy hétben. Egyrészt a nagypapájának a házkörüli munkákban volt rá szüksége, másrészt képtelen lett volna újra az emberek szemébe nézni. A temetésen történtek jól bizonyították, hogy ő itt még mindig nem kívánatos személy, ezek az emberek soha nem felejtenek. Magányosan teltek napjai, hiszen hiába volt mellette Géza, mindketten önmagukba temetkeztek, esténként némán ültek egymással szemben a konyhában, és elnéztek a másik mellett, nem beszéltek a fájdalmukról. Trini úgy érezte ez már soha nem fog megváltozni. Egy nap mégis történt valami, mely elindította Trinit a gyógyulás hosszú, és göröngyös útján. Az egész nagyon ártatlanul, mindössze pár kifizetetlen számlával kezdődött. Trini aznap reggel egyedül ébredt a házban, Géza már hajnalban elment, és valahol a birtokon dolgozott. Trini álmosan leballagott a konyhába, főzött magának egy kávét, s miközben a forró italt kortyolgatta hűséges kutyája, Virgonc fejét simogatta.

- Tudod, Virgonc, öreg kutyám, nagyon szeretlek téged! Már csak te maradtál nekem, akit nem változtattak meg az évek, aki ugyanolyan szeretettel néz rám, mint tizenkét évvel ezelőtt! Meg sem érdemlem, hiszen téged is elhagytalak, de ígérem, most már mindig itt leszek melletted!
Virgonc nagy barna szemeit Trinire emelte, s úgy hallgatta a lányt, mintha értené annak minden szavát. Aztán hirtelen hegyezni kezdte a füleit, s ugatva megindult az ajtó felé, mely a konyhából az udvarra nyílik. Trini érdeklődve követte kutyáját. A postás állt az ajtóban egy köteg levelet szorongatva a kezében.
- Jó napot kívánok, Solymos Gézát keresem – fiatal fiú volt, Trini rögtön látta, hogy nem idevalósi

A postás átnyújtotta a leveleket Trininek, aki végigfuttatta a szemét az iratokon:
- Ezt nem értem. Ezek itt mind felszólító levelek. Biztos, hogy jó címre postázták ki?
A fiú lesütött szemekkel nézett Trinire, miközben magyarázkodni kezdett a lánynak:
- Tudja, a nagyapja már hónapok óta nem fizeti a számlákat, hiába figyelmeztettem, hogy baj lesz. Sajnálom, hallottam, hogy a néni meghalt, de több haladékot nem kaphat a nagyapja.
- Köszönöm, hogy szólt. Mindent ki fogunk fizetni. – Trini búcsúzóul biccentett a fiúnak, még egy gyenge mosolyt is erőltetett az ábrázatára, majd nyomában Virgonccal dühösen megindult az istálló felé.
Útközben puszta kézzel szakította fel a lezárt borítékokat, s elszörnyedve látta, hogy a fizetési határidő két hét múlva esedékes minden esetben, különben itt maradnak víz, gáz, és villany nélkül!
- Nagypapa! Nagypapa itt vagy? – rontott be Trini dühösen az istállóba
- Halkabban Trini, még megijeszted az állatokat! – hallatszott Géza hangja a lovak felől – épp meg akarom futtatni Királyt. Velünk tartasz?
- Nagypapa, figyelj rám! Bajban vagyunk! Miért nem mondtad, hogy nem fizeted a számlákat?
- Nem tartottam fontosnak – vont vállat az öreg, miközben továbbra is csak a lóval foglalatoskodott. Trini mély levegőt vett, mielőtt újra megszólalt:
- Nem fontos? Papi, ha nem fizetünk két héten belül kikapcsolják az áramot, a gázt, elzárják a vizet, akkor mihez kezdesz, mi?
- Nem tudom, nem is érdekel. Legyen, aminek lennie kell. Mindig Erna intézte a pénzügyeket, én nem is értek hozzá. Mikor megbetegedett minden pénzünket a kezeltetésére költöttem, de az orvosok így sem tudták megmenteni. A számlák nem érdekelnek. Ezek már nem hozzák vissza Ernát.
- Papi, nagyi meghalt, ez tény. De ettől neked még élned kell! Nem adhatod fel! Befizetném a számlákat, de ugye jól sejtem, hogy nincs ennyi pénzünk? – Trini kérdésére Géza megint vállat vont:
- Minden bizonnyal. Az összes vagyonom az a pár ezer forint, amit itthon találsz.
Trini arcán egy percre kétségbeesésének jelei tükröződtek, majd higgadtan megszólalt:
- Jól van, papi, semmi baj! Tényleg! Majd én elmegyek dolgozni, és a keresetemből kifizetünk mindent! – Trini bejelentésére Géza döbbenten a lány felé fordult:
- Magyarországon akarsz dolgozni? Azt hittem, már a hétvégén visszautazol Amerikába!
- Nagypapa, nem tudnálak itt hagyni! És most szükséged van rám! Addig maradok, amíg anyagilag és lelkileg is teljesen rendbe nem jössz! Vagy – tette hozzá huncutul mosolyogva Trini – amíg meg nem unsz annyira, hogy kidobsz a házadból!
Géza erre hálásan megszorította unokája kezét:
- Soha nem tudnálak téged megunni! Szóval felkészülhetsz rá, hogy még hosszú hónapokig élvezned kell a társaságomat!

Trininek nem Géza társasága jelentett terhet. Úgy érezte, ezt a döntését kissé elhamarkodta, hiszen még nem készült fel rá, hogy emberek között mozogjon, társaságba járjon, egyszóval normális életet éljen, ráadásul mindezt itt, Magyarországon kezdje el. Ugyanakkor tudta, nincs más választása, hiszen Géza komoly anyagi gondokkal küszködött, és csak rá számíthatott. Ezeket mérlegelve úgy döntött, még ma utánajár, hol is dolgozhatna, amíg pánikba nem esik, és meg nem gondolja magát. Első útja Győzőhöz vezetett a szegedi kórházba, hiszen ő volt az egyetlen barátja ebben az országban. Taxival vitette be magát Szegedre, mert volán mögé képtelen lett volna ülni, és a tömegközlekedési járműveken sem szeretett volna egy hattyasi ismerősbe futni. Így jóval drágább, de biztonságosabb az út. Trini a kórház előtt szállt ki a taxiból. Ahogy belépett az épületbe maga sem tudta, miért, de megállíthatatlan remegés tört rá. Amikor pedig a recepciós pultnál meg kellett szólalnia a hangja elvékonyodott, és elhalkult:
- Jó napot kívánok! Gellért Győző doktor urat keresem.
A hölgy kedvesen Trinire mosolygott, és bátorító szavaival bíztatta őt:
- Gellért doktor még a műtőben van, de azonnal szólok neki, ha kijön. Addig foglaljon helyet ott, szemben. Higgye el, a doktor úr érti a dolgát, nincs miért aggódnia!

A hölgy bizonyára azt hitte, Trini egy beteg felől szeretne érdeklődni, talán arról, akit épp most műtenek. Trini nem világosította fel a hölgyet tévedéséről, csak halványan elmosolyodott, és leült egy üres székre. Kényelmetlenül érezte magát, egyedül maradt a gondolataival. A kórház jól ismert fertőtlenítőszer szagától kezdett felfordulni a gyomra, és eszébe juttatott egy sok évvel ezelőtti napot, melyet itt töltött, mely napon közöltek vele egy számára akkora csapást, amit a mai napig képtelen kiheverni. Hirtelen nagyon rosszul lett: úgy érezte, megfullad, nem kap levegőt, szédülni kezdett, és a szájára kellett tapasztania a kezét, hogy ne hányja el magát. Ekkor felpattant a székről, és körül sem nézve kifutott az épületből, s meg sem állt a Tisza partjáig. Ott letérdelt, és kiadott mindent magából. Egész testében remegett, és jól tudta, hogy megbámulják, de képtelen volt felállni. Egy fiú arcát látta maga előtt. Egy kedves, mosolygós arcot, ami aztán hirtelen eltorzul, mindent beborít a vér… Trini nem akart többé erre gondolni. Megrázkódott, mintha ezzel le tudna söpörni magáról minden szörnyű emléket, majd egy padhoz sétált, és rágyújtott egy szál cigire. Ritkán dohányzott, de most szüksége volt rá.

Már a harmadik szálat szívta el, mikor Győző megjelent mellette:
- Te mióta dohányzol?
- Amióta megöltem a legjobb barátaimat. Igaz, ha golyót eresztenék a fejembe, az gyorsabb halál lenne! – Trini üveges tekintettel bámult maga elé, miközben Győző helyet foglalt a lány mellett
- Ugyan, Trini miket beszélsz! A kórház zaklatott fel ennyire? A nővér mondta, hogy egy hölgy keresett, de aztán elrohant. Gondoltam, hogy csak te lehetsz.
- Igen, kerestelek, de már tudom, hogy hülye ötlet volt idejönnöm. Tudod, papinak komoly adósságai vannak, ezért muszáj dolgoznom, s gondoltam talán itt a kórházban tudnál nekem segíteni elhelyezkedni, de már látom, hogy ez ostoba ötlet. Rosszul vagyok ettől a helytől! Minden, ami itt van rájuk emlékeztet! Te hogy bírod ezt nap, mint nap elviselni?
- Eleinte nagyon nehezen ment, aztán egyre könnyebb lett. Nem mondom, hogy eltelik úgy nap, hogy ők ne jutnának az eszembe, de mára már tudom uralni az érzelmeimet. Orvos vagyok, méghozzá jó orvos! Az a dolgom, hogy életeket mentsek, s ezt is fogom tenni, amíg élek. Ez a hivatásom, ez éltet. – Győző szemében izzó tűz lángolt, mely egyszerre jelezte felindultságát, ha halott szeretteiről beszél, és elhivatottságát, ha munkájáról beszél. Trini könnyes szemekkel nézett barátjára:
- Szeretnék olyan erős, és bátor lenni, mint te! Szeretnék én is élni, kilépni a világba, s tenni valami hasznosat.
- Akkor ne habozz! Tedd azt! Dolgozz a hivatásod szerint! Legyél újra újságíró, helyezkedj el egy szegedi lapnál! Keress munkát, még ma! – Győző bíztató szavaira Trini még mindig hitetlenkedve nézett:
- Szerinted, sikerülhet? Kellenék én valahol?
- Ha itt ülsz, és velem beszélgetsz, soha nem fogod megtudni a választ!
- Igazad van! – mosolygott barátjára Trini, megpuszilta Győzőt, és már indult is volna, de a férfi gyanakodva nézett rá:
- Hánytál igaz? – Trini lesütött szemeiből tudta, hogy igaz:
- Adhatok egy tanácsot? Moss fogat, mielőtt állásinterjúra mész! – Trini zavartan elmosolyodott:
- Köszönöm, és amúgy is mindent köszönök!

Folyt. köv.