Emberi játszmák

Miért kell másnak lennem, mint aki vagyok? Miért kell másnak lennünk, mint akik vagyunk? Miért kell mást szeretnem, hogy azt szerethessem, akit valójában szeretek? Miért kell várni? Miért nem lehet most? Miért kell állarcok mögé bújni? Miért kell játszani, miért kell megjátszani?
Lehet, hogy nem is szeret? De akkor miért akar közel lenni hozzám? Én miért nem akarok? Félek a találkozástól… félek, hogy előkerülnek, a mélyen, a kis dobozba elásott érzéseim. Az érzéseim, amiket nem mutathatok, amiket palástolnom kell. Rejtegetnem kell, mert más embernek kell látszanom, mint aki vagyok. Nem is az vagyok, mint aki vagyok. Én sem tudom, hogy ki vagyok. Belenézek a tükörbe… tényleg ez vagyok én? Ilyennek látnak engem? Az nem lehet. Én teszem magamat másnak, mint aki vagyok. Én játszom magam másnak, mint aki vagyok, én játszom azt, amit nem akarok. Másként nem lehet. Csak így tudom megértetni magam. Mindenki játszik. Másként nem működik a kommunikáció, hiányzik a csatorna. A híd köztem és a többi ember között. Mert ha én magam lennék, nem értenének, s hiányozna a híd. Ezért játszom én is. Játszom egy külső világot, ami teljes mértékben különbözik a belső világomtól. Hiányzik a híd a külső és belső világom között. Valahol mindig hiányzik.
Ha belül vagyok, nem tudok kijutni. Nincs híd. Félek. De kívül mi van? Dehogy félek. Mert nem szabad félnem. Nem szabad látszania. De félek a találkozástól. Mi van, ha ő, ha ő hidat tud építeni a belső és külső világom között, és előhozza, előcsalogatja a kis dobozban rejlő titkokat. Tudom, hogy ő meg tudja építeni. Régen is tudta. De már ő is más. Már ő is játszik. Mint mindenki. Neki is hiányzik a híd. Neki én tudom felépíteni. Nem szabad. Mert ő más. Én is más vagyok. Nem úgy, mint régen. Régen más volt. Félretettük a belső világunkat, az igazit. Most mások vagyunk. Félretettem, hogy később előhozhassam. Hogy később előhozhassa. Ő. Szeretem. Belül. Kívül is, de máshogy. Feltétel nélkül. Szeretem. Nem tudja. De belül igen. A belső világban pontosan tudja. Nem mondta. Tudom. Szoktunk találkozni a belső világban, a belső világunkban. Közös világ. Kint találkozunk, és átsétálunk a belső világba a hídon. Nem mindig, csak néha. Amikor ketten vagyunk. És amikor szabad, amikor a külső világ nem tart vissza. Mindig visszatart. Rég nem voltam ott. Vágyom rá. Ő is. De neki most jó a külső világban is. Nem akar oda visszamenni. Miért akarna. Fél. Ő is. Fél, hogy ha bejut, akkor nem akar majd kimenni, de lehet, hogy muszáj lesz. Régen is muszáj volt.
De ha elég sokat vagy kint, a külső világban, annyira vágysz a belső világra, hogy nem lesz muszáj kimenned. Csak akkor muszáj, ha nem tökéletes belül. Ha zavar van a rendszerben. Régen hibás volt a belső világban a rendszer. Kimentünk, hogy megjavítsuk. Még nem jó. Lehet, hogy már működne, de még nem tökéletes. Még várni kell. Itt kint. A külső világban, várni kell és játszani. Várni és játszani.