Életelixír 1.

1.
Hanga lassan felébredt.. Megpillantotta a mellette szuszogó Billt, és muszáj volt kicsit elmosolyodnia. Annyira édes! Elkezdte cirógatni a mellkasát, mire ő felébredt.
- Helló, drágám! - mondta kicsit álmosan, de mosolyogva.
- Helló! Hogy aludtál? - és huncutul néz rá.
- Hát, nem panaszkodni szeretnék, de az éjszaka...- sóhajtotta jelentőségteljesen, és rád kacsintott. - Minden éjszaka lehetne ilyen.
- Ugye? Tudom, mi kell ide!
Ahogy belenézett a hatalmas, melegbarna szemeibe, valami forróság ömlött rajta végig, de érezte, előbb- utóbb vége lesz. Őt millió lány imádja, nem ragadhat le egyetlen egynél, akármennyire mondogatja, hogy romatikus lélek, és képtelen lenne megcsalni a barátnőjét. Biztos benne, hogy mégis képes rá.
És az a forróság hamar jeges fuvalattá vált, ahogy bekopogott Tom.

- Tesó!
- Igen?
- Kész vagy, és fönt vagy?
- Hát, az ágyon biztos! Miért?
- Interjúra kéne menned.
- De. Pont most, nem gondolod?
- Nem. Tudom.
- Menj te, téged jobban szeretnek a lányok, és most tudod, hogy nem vagyok egy csajozós státusban, ugyanis...vili?
- Nagyon, de arról akarnak kérdezgetni, hogy tényleg buzi vagy- e, vagy sem.
- Azt te is meg tudod mondani, és Hanga is!
- Hallottuk!
- Na, hagyjál lécci, és mondd azt, hogy a buzika nem tud menni, mert dugja a csaját!
- Na de Bill! - szisszent fel mellette. - Drága, te sosem beszélnél így a szexről!
- Csak kicsit elgem van, hogy buzinak néznek, és ki is mondják, hogy az vagyok, mert ebben hasonlítok Tomra.

- Drága bratyókám, még itt vagyok!
- Jó, mert akkor tudod, mit gondolok az egészről!
- Vili, én most lelépek, és Hanga, próbáld meg meg nyugtatni Billt!
- Ok, de nem biztos, hogy menni fog!
Lassan a lány felé fordult, és kicsit könnyes szemekkel mondta:
- Kicsim, te sose hitted, hogy én buzi vagyok!
- De.
- Mi?
- Amikor először megláttalak a tüsi hajaddal. Aztán már nem. Kis aranyos voltál. És a hülye is látja, hogy mi a szitu, és hogy nem a fiúkat szereted. Mondtad, hogy lehet, hogy sok fiú zúgott beléd, de akkor én fiú is vagyok, meg lány is! - ráugrott a srácra.
- Nem akarom, hogy ez miatt bánkódj! Ha azt hiszik, higgyék azt, engem nem érdekel, te az enyém vagy!

És kicsit megharapdálta az ajkait, mire ő elkezdte simogatni azokkal a finom, meleg kezeivel, puszilgatták egymást, aztán, nem is tudják, hogy hogy, s hogy nem, de megint... Megint együtt voltak. Hanga nem tudja, mit gondoljon, te természetesnek érzi, ő is, csak éppen a gubanc az az, hogy Bill 20, Hanga pedig 17. Lehet, kicsit korai, de imádja, és valahogy nem akaródzik ellenállni neki. Ez van.
Alighogy nem kapkodta a levegőt, megszólalt:
- Mennem kell kicsim, majd jövök! - és megpuszilta a homlokát.
- Oké. - felöltözött, elment a boltba, megfőzte az ebédet Gustavval, Georggal elment a jogsijáért, Tomnak meghagyta, hogy takarítsa ki a szobáját, szóval egy nyugis nap volt. Másfél óra múlva megérkezett Bill.
- Úgy érzem, hogy mindjárt kilyukad a gyomrom, nincs valami kaja?
- Drágám, én is szeretlek! - mondta neki mosolyogva.
- Oké, szia! - és megpuszilt.
- A kedvenced, azaz Gustav mediterrán lasagne- ja, örülsz?
- Még szép! Imádlak titeket! - és elmosolyodott, de nem úgy, ahogy szokott, hanem kicsit reményvesztetten, sőt, búcsúzólag.
- Mi történt? - kérdezte Tom. Ő is azonnal észrevette. Hát, nem hiába, ikrek!
- Tudjátok mi volt az első kérdésük?
- Nem, de ahogy téged hallak, nem is igazán akarom tudni! - morogta teliszájjal Gustav.
- Pedig elmondom: az, hogy milyen érzés buziként egy lánnyal enyelegni!? És nem ilyen szép szóval kérdezte!
- Hát? - egyszerre mindenki, Bill felé.
- Milyen érzés buziként kefélni egy kis hírnév- ribancot!
- Na ne! - kiáltott föl felháborodottan, aztán elszégyellte magad: - Bocs, nem szóltam.
- De igen, Hanga! Nincs joguk ilyet mondani senkire! - felkiáltott, és majdnem földhözvágta a tányérját.

Négyen alig tudtátok lefogni. Ordította, hogy megöli magát, ha mégegyszer valaki meg meri kérdezi tőle, hogy buzi- e. Meg mint akinek epilepsziás rohama volt. Amikor megnyugodott, könnyes, véglegesen búcsúzó szemekkel mondta:
- Na, utoljára még megmozgattalak titeket!
- Utoljára... - suttogták a fiúkkal a szobája felé távozó Bill omniózus szavát.
- Ez... nem lehet igaz, miért mindenki őt bántja? - mondta elfúló hangon Tom.
Hát, erre nem tudtak válaszolni.

2.
Egész nap nem szólt Hangához, ő meg nem mert hozzá szólni. Hogy ne legyen olyan rossz, kiment a konyhába, és evett egy jót. Visszafelé Tom magához rántva becibálta a szobájába. Ledobta az ágyára, és leült vele szemben.
- Hanga, miért?
- Mit miért? - kérdezte, pedig tudta, csak az időt akarta húzni.
- Miért mindig az én testvéremet bántják? Miért nem engem? Olyan rossz ember, hogy csak azt kéne nézni, hogy buzi? És akkor mi van?
- Semmi Tom, semmi. Csak mostanság nagyon szeretik bántani őket.
Elfordult, és nem szólt semmit erre. Félt megkérdezni, de muszáj volt:
- Te is annak hitted?
Ő meg azt, hogy letámadja, meg felpofozza, de nem. Megfordult, az arcán folytak a könnyei, de csak nézett rá. Aztán hirtelen bebújt a karjaiba, és csak sírt, sírt, és szorította magához. Megpróbálta megvigasztalni:
- Ne sírj, lécci, ne, te is, és mindenki tudja, hogy nem az, és ha az is lenne, mi történne? Semmi, csak ne sírj, kérlek! - már simogatta a raszta fürtjeit, ő is ölelte magához, sőt, már szorította. - Meg fogom mondani neki, hogy pereljen! Elmúlt 18 éves, megteheti, sőt én a helyében már meg is tettem volna!
- Ő senkinek sem akar ártani, még annak se, aki ezt teszi vele!
- Mi van, ha tényleg öngyilkos lesz?
- Nem tudom. Nem hiszem, hogy meg tudná tenni.
- Én igen. Mondták már rád, hogy leszbi vagy?
- Nem, azt nem. Csak hogy kurva.
- Mit tettél?
- Tökönrúgtam.
- De Bill nem tud tökönrúgni több 100.000 embert!
- A fele olyan, aki szereti a TH- t.
- Hát ez az.
- Te is azt hitted?
- Igen. - jobban sírt, mint eddig. Ebben a pillanatban olyan hangos ordítás hallatszott, hogy megfagyott az ereikbe a vér.
- Mi van? - ordították.
- Hívjátok gyorsan a mentőket! Bill felvágta az ereit!
Tom meg se tudott moccanni, Hanga pedig hívta a mentőket, de ordított azzal a szerencsétlen központossal. Szerencsére hamar kiértek, a lány addig elkötötte Bill karját, hogy kevesebb vért veszítsen. Mielőtt elveszette volna az eszméletét, ezt suttogta:
- Imádlak titeket...

3.

A kórházban hárman fel s alá járkáltak, Tom meg megint meg se tud mozdulni addig, amíg az orvos nem jön. Jött is a drága másfél órával később, méghozzá mosolyogva:
- Ti vagytok Bill Kaulitz barátai?
- Mi.
- Jó hírem van. Meg fog gyógyulni, semmi baja nem lesz, csak talán egy pszichiátriai kezelés...
- Jó, jó, jó! Be lehet hozzá menni? - támadta le Georg.
- Na ná!
- Menj, Babe. - suttogta Tom. A ’Babe’ volt Hanga beceneve.
- Miért én?
- Mert te.
- A ’mert’ nem válasz, és egyébként is, te vagy a testvére.
- De nekem nincs bőr a képemen elé menni.
- Oké....megyek én.
- Mehetünk, kislány? - kérdezte az orvos.
Nagyot sóhajtott:
- Igen.

Az orvos elindult, Hanga pedig követte. Pedig képtelen lett volna bemenni Billhez. Elég hosszan mentek föl lifttel, amikor megállt kiszálltak, és mindjárt a legközelebbi szobába vezette a doki.
- Itt van bent, már nem alszik. Nem tudom ki az a Hanga, de az első kérdése az volt, hogy hol van az együttesem, és Hanga.
- Én vagyok Hanga. Az együttesét meg gondolom tudja.
- Tokio Hotel?
- Az.
- Miért csinálta? Jó, van olyan mondás, hogy a csúcson kell abbahagyni, de nem így.
- Mert mindenki buzinak nézi. Annak ellenére, hogy van csaja.
- Honnan tudod?
- Én vagyok az.
- Ahh, értem, szóval, akkor, gyere Hanga, és látogasd meg a barátodat!
Beléptek a szobába. A gépek halkan csipogtak, Bill szuszogott. Kb. úgy, mint reggel. Csak a helyszín volt nyomasztó.
- Azt mondta, nem alszik. - suttogta.
- Nekem is csak a nővérek mondták, azok meg szeretik a bolondját járatni a szegény hozzátartozókkal. De csak így.
- Hogy így?
- Akiknek jól lesznek a családtagjaik.
- Akkor se kéne. Az ember hülyét kap.
- Na, Hanga, menj. - megfogta a lány kezét, és bevezette Billhez. Még tényleg aludt. Leült mellé, az orvos kiment. Megfogta a kezét, és várt, hogy felébredjen. A másik csuklóján fehér kötés, szerencsére a vér nem itatta át, szóval sikerült elállítaniuk a vérzést.

Megpuszilta a kezét, és nézte az arcát. Elkezdett beszélni hozzá. Beszélt vagy tíz percen keresztül, a többi beteg is hallotta, pedig néha azt mondta az alvó srácnak, milyen érzés volt, amikor először átölelte őt, amikor először megcsókolta, amikor először feküdtek le egymással. Aztán rátért a mostani incidensre. Az omniózus kérdésnél, omniózus esemény történt:
- Miért, kicsim, miért? Miért csináltad Bill? Tudod, hogy milyen érzés ez Tomnak?
- N..nem. - nyöszörögte.
- Jesszusom, kicsim, jól vagy?
- Persze, Hanga. Csak kicsit fáj a fejem.
- Mert sok vért veszítettél. - kicsit szemrehányóan csengett a hangja, pedig mi sem állt tőle távolabb, mint a szemrehányás. És pont Billnek. Nem pont neki fog szemrehányást tenni, és nem pont most. Meg később se.
- Hallottad, miket mondtam?
- Persze. Tényleg fenn voltam, azt is hallottam, hogy lecseszted szerencsétlen orvost.
Ránézett azokkal melegbarna szemeivel, és megkérdezte:
- Miért mondtad, milyen érzés lehet a tesómnak?
- Mert nem mert bejönni. De a másik kettő se.
- Miért? Félnek tőlem?
- Nem, csak nincs bőr a képükön, hogy a szemed elé kerüljenek.
- Mi?
- Ők is hitték rólad azt egyszer- kétszer, hogy...- képtelen volt befejezni a mondatot.
- ...buzi vagyok - befejezte helyette, de mosolyogva.
- Igen. - sóhajtotta Hanga.
- Nézd, én Tomra soha a büdös életbe nem tudnék fújni. Ő az ikertestvérem.
- És a másik kettő?
- Passz. Egy biztos, hogy rájuk tudnék haragudni, de nem életünk végéig, csak úgy mondjuk 10 percig. - mondta teljesen komolyan.
Ő viszont a történtekkel ellentétben elnevette magát.
- De miért csináltad? Másképp is véget lehet ennek vetni.
- Nem, Hanga, nem. Amíg él az alany, addig nem.
Hanga elkezdett sírni:
- Ilyeneket ne mondj,... mert... mert - nem tudta befejezni. Magához húzta, és átölelte, amennyire a gépek meg a csövek engedték. A kórház kellemetlen fertőtlenítőszagán át is érezte a finom illatát, hogy hogy veszi a levegőt, hogy ver a szíve. "- Szerencsére." gondolta elég morbid módon.
- Ne sírj. - suttogta, de érezte, ahogy remeg: ő is sírt.
- Emlékszel, mit mondtál, mielőtt elájultál?
- Nem. Mit?
- Imádlak titeket...
- Semmire nem emlékszek, csak arra, hogy azt mondta a riporter, hogy milyen érzés buziként kefélni egy kis hírnév- ribancot. És te nem csak a hírnévre vágysz.- mondta, de volt benne egy kis kérdés is.
Erre megint elsírta magát, de most nem ölelt át. Keservesen sírt, mert TÉNYLEG nem Bill hírnevére vágyott, hanem magára, Billre. El is mondta neki.

- Bill, én nem a hírnevedet szeretem, hanem téged, és nagyon rosszul esett, hogy nem bízol bennem! Miért? Senkiben nem tudsz bízni?
- De, tudok, csak volt már egy- két olyan csajom, akinek csak a hírnevem meg a pénzem kellett.
- De én nem olyan vagyok! Ha olyan lennék, akkor itt lennék, szerinted? Pátyolgattam volna a tesódat? Ha olyan lennék, lelépnék, ahogy botrány érződik a levegőbe. Ha nekem TH Bill kellene, most nem lennék itt, de mivel nekem Bill Kaulitz kell, ezért itt vagyok - remélte, hogy megérti, mit akar ezzel mondani. És jól tette. Úgy folytak a könnyei, mint az ikertestvérének 2 órával ezelőtt.
- Jézusom, Hanga, ezt sohasem hittem volna!
- Mit?
- Hogy neked ez így megy.
- Mi?
- Hogy kettő van belőlem. Értem én, nem vagyok hülye...
- De igen, különben nem vágtad volna föl az ereidet.
- ...de teljesen korrekt volt. Mostmár tudom, kire számíthatok a rokonaimon, a barátaimon, és bandán és az azt körülvevő embereken kívül.
Átölelte megint. Most már ő is Hanguszt. (második számú becenév) Megint sírt.
- Ne sírj, cukibogár. Túl szépek a szemeid, hogy állandóan sírj velük. Hallod, ne sírj, ezt max. nekem lenne okom megtenni.
- Mostmár az én kis Tommy- m miatt sírok. Hol van?
- Kint, de nincs pofája egyiknek se a szemed elé kerülni. Legalábbis ők azt mondták. De szerintem azon gondolkodnak, hogy hogy másíthanák meg e véleményüket a legrövidebb idő alatt.

Az orvos bejött, ellenőrizte Bill szívverését, pulzusát, vérnyomását, és mindent jónak titulálhatott, ugyanis leszedte a gépeket a srácról.
Ennek örömére elkezdett poénkodni vele.
- Téged dobtak a farkashoz, mi?
- Farkas? - kérdezte tök értetlenül, mert esze ágába nem jutott, hogy ezután viccelődni lesz kedve.
- Az hát! - nevetett és magához rántotta, be a kórházi ágyba.

4.

- Bill! - nyögte nevetés közepette - a többi beteg beköphet minket, ne...csináld! - suttogta, miközbe elkezdte csikálni.- Hallod? A kórházba nem illik! Ne tetted volna azt, amit tettél, akkor most otthon csinálhatnánk ezt nagyba! - ebben a pillanatban megmerevedett, elkezdett köhögni, fuldokolni, ívben meghajlott a teste, görcsösen rángatózott.
- Orvost! - kiáltotta- jöjjenek gyorsan! - ugrott ki a folyosóra. Szerencsére az az orvos hallotta meg, amelyik Billhez vitte.
- Mi a gond?
- Nem tudom. Mint akinek epilepsziás rohamai vannnak - nem akarta elmondani, hogy mit csináltak, de félt, hogy a többi beteg elmondja.
Gyorsan hívott pár nővért, és pillanatok alatt lenyugtatták.
- Kimegyek - mondta.
- Ne! - válaszolt szinte azonnal az orvos - Bármelyik pillanatban felébredhet. Maradj vele, szüksége van rád.
- Akkor hívja be a többieket, legyen szíves.
- Elég, ha te vagy itt. Az a kis raszta hajú úgyse bírná ki, hogy a tesóját látja így. Neked sokkal acélosabb idegeid vannak, én úgy veszem észre.
- Rendben. Mikor lesz jobban?
- Nem tudom. Talán tíz perc talán három óra múlva.
Az orvos kiment. Megint sírt.
- Köszönöm. - suttogta, aztán mégegyszer kimondta, de már határozottan, hangosan.
- Mit, kislány? - kérdezte egy idős néni.
- Hogy nem mondták el a dokinak, mit csinált Bill.
- Hallottuk, mit mondtál neki, amikor alvást tettett, és én személy szerint elsírtam magam. Azt is láttuk, hogy szeret téged az a fiú.
Elmosolyodott.
- De elmondhatták volna neki. Nem fűzi érdekük ahhoz, hogy a doki ne tudja meg.
- Dehogynem. Mondom, látszik, hogy nem a pénzért szereted, bár nem tudom, hogy ez mit jelent.
- Maguk nem tudják, nem követik már mi történik manapság a zeneiparban.
- Nem mondhatnánk.

- Ő a Tokio Hotel énekese, Bill Kaulitz.
- Igen, róluk már hallottam - mondta a nénivel megegyező korú úr.
- Istentelen jó hangja van - odament hozzá. A fal felé fordulva aludt... legalábbis remélte, hogy alszik. Elkuncogta magát. Nagyon édes arca volt, bár nem érezte helyénvalónak, hogy ezt teszi. Elővette a telefonját, és lefényképezte az arcát. Az eredményt odavitte a nénihez:
- Most mondja, nem egy kis cukibogár?
Látta a néni szemein, hogy a válaszkor nem csak a megszokás, és az udvariasság beszélt belőle:
- Tényleg helyes srác. Nem megbántani akarlak, de miért csinálta ezt?
- Mert melegnek hiszik, és sokan ki is mondják, hogy az. Pedig nem. Itt van rá az élő bizonyíték. - mutatott magára.
- Ez ellen én sem tudnék tenni semmit, de meg kell, hogy kérdezzem, elmúlt már 18?
- Már 20 éves.
- Ügyvéd vagyok, szóval, ha kéne bármiféle segítség...
- Megtenné? - vágott az idős úr szavába.
- Természetesen. Miért ne? Végtére, nem igaz, ugye?
- Nem. A barátnője vagyok, és 100%-ra mondhatom, hogy nem az. Tapasztalat - mosolygott rájuk egyértelmű mosollyal.
- Persze, nem vagyok már annyira kisgyerekek, hogy ne tegyétek meg. - válaszolt kedves, megértő mosollyal a nénike. - Tényleg jó előadó?
- Az egész banda az, de ő úgy pattog, mint egy gumilabda, és mondom, istentelenül és átkozottul jó hangja van.
- Kösz... cicus - nyögdécselte magához térve.
- Te atyaúristen, Bill! Élsz?
- Nem kéne?
- Ilyet még hülyeségből se kérdezz, mert megskalpollak.
- Oké, oké, oké, jól vagyok.
- Nagyon, mondhatom. A szívbajt hoztad rám.
- Az lehet.
- Babám, az nem lehet, hanem biztos, és most hívom Tommy- t, mert az én idegeim már rongyokban lógnak.
- Ne, Hanga!
- Miért ne? Nem akarod látni egyetlen tesódat?
- Dehogynem. De még nem. Te mondtad, hogy nem mernek bejönni hozzám az árulók.
- De szerintem, ha azt mondom, gyertek srácok, Bill fönt van, átgázolnának rajtam. És nem én vágtam föl az ereimet, szóval ne beszélj nekem itt te semmiféle árulásról, jó?
- Jó, csak ne csessz le.
- Majd pont téged foglak, nem gondolod?
- Hívd az én egyetlenem, lécci.

Alig várta már, hogy kint legyen, mert a sírás fojtogatta a torkát. Leült Tom mellé, és mondta:
- Menj, fönt van, rád vár.
- Az orvos azt mondta, gond van.
- Már nincs, csak menj, mert bőg, ha nem mész.
- Az én tesóm. - mosolygott Tom. - Az én kis egyetlenem... - tenyerébe hajtotta az arcát. Rázkódott a válla. Sírt.
- Ő is ugyanezt mondta.
- Mit? - kérdezte mosolyogva a szipogások közt.
- Hívjam az ő kis egyetlenét.
- Imádom, gyerekek, imádom Billt.
- Ő is téged, de most menj. - tolta az ajtó felé.
- Alig várom, hogy a nyakába ugorjak. Azt hittem, elvesztem őt.
- Szívós gyerek ez a Bill, szóval menj...menj már!
Tom végre valahára bement, Hanga meg végre valahára kiszabadulva a nyomasztó légkörből, leült a srácok mellé.
- Hanga, jól vagy?
- Én? Én igen. Bill nem. Meghülyült. Klinikai eset. - rámosolygott az ablakra, ami mögött a két Kaulitz volt.
- Már kezdtem elhinni. - morogta egyszerre a másik kettő.
- Melyikőtök talált rá?
- Én. - mondta szívszaggató sóhajtással kísérve Gustav.
- Tudsz ordítani, az fix. És te mentetted meg az életét.
- Nem. Te. Ha nem kötöd el a karját, már a temetését szervezhetnénk.
- Viszont ha 5 perccel később találsz rá, akkor a kötés szart se érne, és szintén szervezhetnénk a temetést.
- Jó, Hanga, ne veszekedjünk...volt már ma elég bajunk e nélkül is, nem?
- Nem hiszem, hogy ezért tette volna.
- Hát?
- Mármint nem ezért az egyért.
- Mi? Érthetően beszélj nekem.
- Gondolj bele, Guszti! Őt csesztetik állandóan, hogy buzi, és hogy Tomot bassza, róla csinálnak PhotoShoppal női képeket, róla csináltak gusztustalan Kill Billes képeket, meg modellképeket is, amiken szintén nem úgy néz ki, mint egy megtestesült férfiasság. Tudom, az már vagy 3 éve volt, de hát szerencsétlen mit szóljon? Képtelen védekezni több 100.000 ember ellen. És egy riporter nem mondana ilyet, hogy milyen érzés egy kis hírnév ribancot kefélni buziként! Nem, nem, Gusztikám, ez nem riporter volt, ez valami más. Nem tom’ mi, de kiderítem, abban biztosak lehettek. Hallucinogén...

- Mi a bajod? - kérdezték egyszerre.
- Komoly, túl sok krimit nézek. Meg túl sok Leslie. L. Lawrance könyvet olvasok, de ez arra az esetre hasonlít, ami a Damballa botjában is volt. Ott is mérgeztek, meg átvertek... itt is. És én nem hagyom, hogy a pasimat leszedjék a térképről. És ti se, hogy a haverotokat. És Tom se, hogy az IKERTESTVÉRÉT. Stimmit.
- Az. De ki tenne ilyet? Mi oka lenne rá? Bill az ég egyadta világon nem bántott senkit - morgott Georg.
- Ő biztos nem. De gondolom hallottatok John Lenonn- ról, nemcsak az Instant Karma kapcsán.
- Igen, mi van vele?
- Egy RAJONGÓJA lőtte le. De lehet, hogy ez nem szeretei a TH- t. Vannak ilyen fanatikus antik. Vagy nincs igazam?
- De igen, de mégis, Hanga, te nem vagy normális? Ez tök abszurd.
- Volt már ehhez hasonló, és nagyobb disznóságis ezen a Földön. Ráadásul sokkal kisebb volt a tét, minthogy szerepelnek- e a nyilvánosságban, vagy nem. Tudok erre én magyar példát is mondani, de azon úgy röhögnétek, mint az őrültek.
- Magyarország se egy minta nemzet ezek szerint.
- Melyik az?....ÚRISTEN! - kiáltott fel.
5.
Az oka is teljes mértékben egyértelmű ls természetes volt: Tom lihegve, könnyes szemmel rontott ki a szobából, orvosért ordítva.
Bill megint ott ficánkolt, mint egy veszett hal. (sorry, jobb nem jutott eszembe, kicsit nagyon morbid vagyok)
- ORVOST, TI BAROM BANDA! MEGÖLITEK A TESTVÉREMET!
- Mi a gond, Tom?
- Bill....- lihegte- mintha rohama lenne....! - mire kimodta, az orvos már bent is volt nála.
Gustav beleerőszakolt Tomba egy pohár vizet, Georg hívta David- ot. Ő meg ment az orvoshoz, kis diskurációra.

- Elnézést doktor úr! - szólította meg.
- Mondja csak, Ms. Angyal. (megint bocsika, jobb nem jutott eszembe)
- Szólítson csak Hangának.
- Rendben. Mondd, Hanga.
- Megkérhetném arra, hogy vegyen Herr Kaulitz- tól vérmintát?
- Persze, de van megalapozott érve, hogy miért tegyem?
- Van. Addig nem mondom el, amíg nem lesz itt három ampulla a barátom vérével, rendben?
- De mégis, mi történt, hogy ezt kéne tennem?
- Az, hogy ismerem az embereket, a poparazzókat, riportereket, és egyátalána kulisszák mögötti sztárvilágot. Magát nem emlékezteti semmilyen drog hatására?
- De, mostanság ezt a fajtát ÉLETELIXÍR- nek nevezik (nem tom van- e ilyen, de jól hangzik)
- És ki juthat hozzá?
- Nem tudom, ezt még nagyon szigorúan veszik. Ha valakinél találnak ebből akár egy grammal, le is csukják, mint a huzat.
- De ki juthat hozzá, konkrétan?
- Orvosok, leginkább pszichiáterek.
- Mire használják?
- Nagyon kevés dózisban, kábszer, kicsit többen már az ember elfelejti, hogy mit csinált, még többen pedig minden, ami rossz volt, az emberben sokkal nagyobb nyomot hagy, szóval ilyen bolhábólcsinálelefántot dolog ez.
- És ha nagyon nagy adagban kapja valaki, nem kerül önkívületbe? Hogy pl. olyat is elmond, amit nem akar?
- Ez a végső eset, de ez már akár halálos is lehet.
- És megkérdezhetem, mindezt honnan tudja ilyen jól?
- Ebben a kórházban is folyik kutatás erről, és hasonló szerekről...
- Volt mostanában betörés itt?
- Volt, honnan tudja? - kérdezte a doki meglepetten.
- Majd megtudja, de most húzzon a pasim véréért.

6.

Egyszerűen egyikük se tudta felfogni, mi van Bill- lel. Tom nem is tudta hol van, Georg meg Gustav várta Hangát, hogy mi a frászt akar a dokitól.
Tom azon gondolkodott, mi lesz, ha Bill soha a büdös életbe nem kel fel többé.
- Nem, tesó, erős vagy te, nem hagyhatsz itt, nélküled egy elfelejtett senki vagyok, ketten éltünk át mindent eddig, ha te nem leszel, akkor én se akarok lenni, csak veled, soha nélküled...az úgy nem oké, hogy te mész én meg maradok egyedül...NÉLKÜLED...hogy nem lehetünk együtt többet, az úgy nagyon nem jó...te kellesz nekem, ha te elmész, megyek én is utánad, ne aggódj...hisz’ megígértük, hogy soha nem válunk el, akárhova is megy a másik...azt mondanád, hogy ne legyél már hülye bratyó, mert letépem a rasztáidat, de én akkor is megyek majd veled...akárhova...és örökké együtt leszünk, és senki, TÉNYLEG SENKI nem választhat minket el, ÖRÖKRE EGYÜTT...CSAK MI KETTEN, SENKI MÁS, ÉS ÚJRA AZOK LESZÜNK, AKIK VOLTUNK...- borúsabbnál borúsabb gondolatai támadtak.
- Nem halhatsz meg, tesó - mondta ki hangosan azt, amit eddig gondolt.
- Tom, nem fog meghalni, hallod? Ezek orvosprofik, megmentik, csak fel kell épülnie, jól lesz... - Gusti érezte, ez kezd egyre reménytelenebb lenni ez a dolog, és nem hagyták nyugodni Hanga szavai:..- Komoly, túl sok krimit nézek. Meg túl sok Leslie. L. Lawrance könyvet olvasok, de ez arra az esetre hasonlít, ami a Damballa botjában is volt. Ott is mérgeztek, meg átvertek...
- Ki akarja bántani Billi- t? Hát tett az vmi rosszat vmikor vkinek is?
- Az, hogy megszülettünk, az, Gusti. - morogta Tom könnyes szemmel.
Ebben pillanatban huppant le Hanga melléjük.
- Na, mi volt a dokival? - hagyta abba Georg az üvöltést Daviddal.
- Elmondom, nem tudom, mit fogtok gondolni.
- És azt se, hogy mit fogunk tenni, ha NEM mondod el.
- Oké. - és elmesélte töviről- hegyire, amit a dokitól megtudott. Még Tom is elfelejtett búslakodni pár pillanatra, úgy hallgatta a lányt.
- Ilyen nincs...- nyögte rekedten. - ILYEN EMBER NINCS A VILÁGON...
- Sajna van, mert Billifiú ott fekszik, ne akarjátok tudni, mennyi méreggel a szervezetében.
Aztán olyan gyorsasággal történtek az események, hogy alig tudták követni. Pár orvos egy hordágyat tolva maguk előtt berontott a folyósóra.
Legszívesebben mind a négyen felüvöltöttek volna, főleg Tom. Ugyanis kedvencét, Samy Deluxe- t tolták be, ugyanaz ok miatt, amiért Bill- t.
Felvágta az ereit.