Éjjel

Otthon voltam, és a kanapén elnyúlva figyeltem a tv- t, amibe valamilyen karácsonyi filmet engedtek. Hogy őszinte legyek, halvány lila- piros- fekete- zöld fogalmam sincs, hogy miről szól.
Én egyedül élek egy 6 emeletes panelházban. Na jó egy papagájjal a második emeleten. Mario a neve. Ő egy beszélő papagáj, úgyhogy általában egyfolytában nyomja a sódert. Most kivételesen nyugton van a kalickájában. Soha nem zárom be, ezért ki- ki szokott repülni a szobába, de a lakást el nem hagyja sohasem. Bár már néha azért nyitom ki az ablakot, hátha elhúzza csíkot és menti magát, amíg hozzá nem vágok valamit... Most kivételesen örülök, hogy itt van, mivel akkor egyedül érezném magam. Ma december 23- a van. Holnap karácsony. Ja de jó... Lehet, hogy meggagyantam, de vettem Marionak egy karácsonyi ajándékot. Egy új etetőt, méghozzá egy piros szalaggal átkötve. Neki fog menni a falnak az örömtől.

Ránéztem a bazi nagy középkorias ingaórámra (mert nekem olyan is van), ami este 11 órát mutatott. Úgy gondoltam, hogy csinálok magamnak még egy bögre kakaót és leülök, ha nem is a tévét, de a villogó karácsonyfát lesni. Nagy lassan felkapartam magam a kanapéról, és eszeveszett lassúsággal indultam a konyha felé. Amig vártam, hogy a tej felmelegedjen a mikróba, összekötöttem a köntösömet. Mikor már mindennel kész voltam, visszahelyezkedtem a kanapéra a kakaóval együtt.
- Valami történni fog! - rikácsolta Mario.
- Jó vagy már, eddig hogy tudtál csendbe maradni?
- Valami történni fog!
- Azt akarod, hogy hozzádvágjam a tv kapcsolót? - fenyegetőztem.
- Valami történni fog!
- Na jó ezzel nem megyek semmire... - mormogtam és belekortyoltam a kakaóba.
Ekkor nagy robajjal bevágódott a bejárati ajtóm. Én olyan frászkarikát kaptam, hogy az egész kakaót kiköptem az asztalra. A szívem ezerrel zakatolt és már-már azt hittem, hogy el kell szaladnom, hogy kihányjam a klozetba. A szobába egy csávó tört be. Méghozzá Eleonor, aki mellesleg egy bérgyilkos, és korábban már megpróbált ölni, de sikertelenül, ezért el kellett menekülnie. Ez 3 éve történt. Azóta már valamennyire lenyugodtam, és abban a hitben éltem, hogy már nem jön vissza. Jaj te buta állat! Hogy gondolhattad azt egyszer is, hogy nem próbálkozik újra?!

Eleonor fekete cipőben, nadrágban, bőrkesztyűben és ingben volt, mint a halál. Az egészet a hosszú, egyenes fokozatos haja tetőzte.
- Szarban vagy, szarban vagy! - ismételgette Mario.
- Kuss legyen! - ordítottam teljes erőmből, és persze félelmemben is. Olyan hatásosan sikerült, hogy a papagájom menten levette a hangot.
Ez az egész a másodpercek töredékei alatt zajlott és mire visszafordultam, a gyilkost sehol se láttam. Majdnem megállt bennem az ütő, de ekkor hirtelen hátulról elkapott, és befogta a szám.
Nyöszörgésnek se nevezhető sikítást próbáltam véghezvinni, sikertelenül. Össze- vissza rúgkapáltam, de nem tudtam kiszabadítani magam. A csávóka egy kést szegezett a torkomnak, amitől menten megkukultam. Akkor tehát eljött a vég...
- Ne sikíts, mert ha egy kis hangot ki mersz magadból adni elvágom a torkod! - suttogta a fülembe.
Amint már mondtam, teljesen megkukultam. Szép lassan elengedett és maga felé fordított.
- Figyelj, tudom hogy régebben, meg akartalak ölni. De engem most üldöz egy maffiavezér, és hirtelen nem tudtam, hogy hová menjek. Itt kell maradnom! - nem mondta, se nem kérdezte, hanem állította! Abba a büdös francba!
Csak tátott szájjal meredtem rá. Leorditani nem mertem, ahhoz túlságosan féltem tőle.
- Jó, látom megértetted. - mondta halk, rekedtes hangon.
Hogy megértettem- e?Hát fel se fogtam!
Eleonor egy sima mozdulattal rávetette magát a kanapéra. Nyújtózkodott, mint a kényes macska. Én meg lestem, mint aki most lát életében először embert. Ő szépen elővett az övrészéből egy fegyvert, és felém villogtatta.
- Ha nem fogadsz szót, nagyon csúnya vége lesz, szóval viselkedj úgy mintha nem is lennék itt. A szobából nem mehetsz ki és semmi hirtelen mozdulat. - adta a parancsot.
Én innen oldalról láttam, hogy a bejárati ajtó, végstádiumban van, és bármikor kiszakadhat. Hogy a jó anyámba nem hallották meg a szomszédok a hangzavart?!
- Az ajtó... - motyorogtam.
- Csak tessék, rakd normál állapotba, innen is látlak, ha netán menekülni próbálnál. - válaszolta teljes nyugalomban.

Hogy miva’? Én úgy vánszorogtam oda az ajtóhoz, mint aki épp összeszarta magát. A nyele szerencsére még működött, úgyhogy be tudtam zárni, de még igy is nagy az esélye, hogy kidől.
- Most szépen gyere vissza! - utasított.
Én szép lassan visszavonszoltam magam. Ekkor észrevettem, hogy az asztalon még mindig ott vannak a köpésnyomok.
- Esetleg letörölhetem? - szólaltam meg elhaló hangon az asztal felé mutatva, mintha ez lenne most a legnagyobb bajom.
- Szolgáld ki magad!- vonta meg a vállát, miközben a fegyverrel játszadozott.
A köntösömből elővettem egy papír zsebkendőt, és felitattam az asztalon a kakaófoltokat. Ez alatt az idő alatt fogalmazódott meg bennem egy kérdés.
- Még mindig áll az ajánlat önnek, hogy megöljön engem? - nagyon nehezen tudtam kimondani.
Egy szempillarebbenés nélkül válaszolta: - Igen.

Ekkor a hideg és a meleg egyszerre öntött el, egyszerre fáztam és volt melegem. A fejem megállás nélkül zúgott. A szívem már megint szambázni kezdett a mellkasomban. Erre már nem tudtam mit mondani. Akkor ma én meghalok. Holtbiztos...
- Nyehehehehe - röhögött Mario.
Úgy elkapott a düh, hogy most eszemet vesztve nekidobtam a tv kapcsolót. A kalicka megdőlt egy kicsit, de nem borult fel. A madár össze-vissza repdesett benne. Legalább lenyugszik.
- Te ribanc! - rikácsolta.
Belém jött a hülye.
- Elnézést, nem lőné főbe a papagájt?
Fekvő helyzetben Eleonor rám, majd lassú tekintettel Mariora nézett, még lassabb mozdulattal feléje irányította a fegyvert. Kibiztosította.
- Ne, neeeeeee, gondolj a gyerekeimre! - védekezett.
- Neked nincsennek gyerekeid! - vágtam oda.
- De még lehetnek…
- Ó menj má magadnak! - legyintettem.
- Kéééééééééérlek!
Ekkor Eleonor újra rámnézett, azzal a jeges tekintettel.
- Jól van, inkább hagyja.
- Pedig milyen élvezetes lenne.
- De, de, de inkább ne, jó? - már kezdtem berezelni, hogy tényleg kinyírja. Az igaz, hogy én kértem meg rá, de Mario sokszor kihoz a sodromból, és ezért néha olyanokat mondok, amit később megbánok.
A gyilkos leeresztette a fegyvert.
Kifújtam a levegőt. Hú ez meleg volt. Ja kíváncsi leszek, hogy hogy győzöm meg arról, hogy engem ne öljön meg. Majd az lesz az érdekes.

Leültem a fotelba. Feltérképeztem a gyilkost. Így elnézve olyan 28 évesnek néz ki, tehát olyan 8 év lehet közöttünk. Hm, nem is néz ki olyan rosszul, sőt nagyon is csini. Ez a kisugárzás, jeges tekintet, olyan természetfelettinek érzem, a halál illata. Nem tom de nagyon vonz, kábulok tőle. Te jóságos anyámkínja, mi bajom van nekem? Ez itt ki akar nyírni, én meg itt ájuldozok, valami nagyon nincs rendben…
Megráztam a fejem, hogy egy kissé magamhoz térjek. Mire feleszméltem Eleonor ott állt felettem, a fegyvere ott volt a kezében és a törzse mellett lógott. Én nagy lassan felnéztem rá. Nyeltem egy nagyot.
- Mi a probléma? - mondta a rekedtes hangjával, miközben leguggolt hozzám.
Én hirtelen felpattantam.
- ÖÖÖ, nekem most a fürdőszobába kell mennem... sürgősen! - hadartam.
- Ez nem megy ilyen egyszerűen. Elkísérlek - fordult felém.
- Micsoda? - köpni-nyelni nem tudtam. Hátráltam a fürdőszoba felé. Ő követte a lépteimet. Egészen az ajtóig.
- Tessék, csinálhatod! - állt meg a kitátott ajtóba.
- Mi? Ezt… én.. így nem tudom... - én már olyan rosszul voltam az idegtől, hogy azt hittem, menten elájulok. - Le- legalább fordulj meg! - hoppá tegeződök?
- Rendben van - és nagy lassúsággal megfordult.
Én odasétáltam hozzá, miközben ezt mondtam:
- Huh, nagyon szépen köszönöm... - és ekkor teljes súlyommal kilöktem az ajtóból és becsaptam a fürdőszoba ajtót. És aztán minden felgyorsult. Gyorsan bekulcsoltam. Hallottam, ahogy be akarja törni. Az ablakot ki akartam nyitni, de nem sikerült. Á, a francba, ez mindjárt betöri az ajtót!

Gyorsan kellett cselekednem. Ekkor megfogtam a zuhanyrózsát, és kitörtem az ablakot, Az vagy egy csomó szilánkra törött. Sok fel is sértette a kezem. De így végül sikerült kinyitnom az ablakot. Azt hiszem, hogy fát fogok mászni. Fantasztikus... hálóingbe. Hogy hogy fogom magam kimagyarázni, azt nem tudom. Már félig kint lógtam, mikor éreztem, hogy valaki megfog és visszaránt. Hogy a... de hát nem is törték be az ajtót! Ezután hirtelen minden sötét lett.
’’’Homályosan, de tisztulni kezdett a fejem. Az arcomat, meg akartam volna dörzsölni, de nem tudtam, és ez nagyon aggasztott. Egy pár perc múlva már kezdtem tisztán látni. A fotelban ültem... megint. A kezeim hátra voltak kötözve. A fürdőszoba ajtaja zárva volt... Most mi van... csak nem teleportál a mi kis bérgyilkosunk? Öcsém de hülye vagyok, teljesen megbuggyantam, épp az előbb ment fuccsba a menekülési tervem, én meg itt humorizálok.
- Eszes lány vagy, ezt nem gondoltam volna, hogy megkísérled - szólalt meg mellőlem a rekedtes nyugodt hang.
Ijedten fordultam a kanapé felé. Ő ugyanúgy feküdt, mit az elején. Mintha semmi se történt volna.
- Úgyhogy most kissé elővigyázatosabb vagyok veled szemben, ahogy már észrevetted.
Ja, elővigyázatos…
Elfogott a rosszullét, nagyon okádhatnékom támadt.

Ő felállt és hozzám jött. A fegyvert az állam alá tette és úgy emelte fel a fejemet, hogy a szemembe tudjon nézni.
Jaj Istenem, le fogom rókázni! De nem, nem fogom lerókázni, nem fogom lerókázni!
- Én nem vagyok egyszerű bérgyilkos, ahogy észrevehetted. Van némi természetfeletti képességem is. Lehet, hogy ez meg fog döbbenteni, de mivel úgy is meg foglak ölni, elmondom:én egy démon vagyok.
- Ja, én meg a télapó!- ezen röhögnöm kellett, ha megharagszik, ha nem, akkor is röhögnöm kellett.
De ekkor belenéztem a szemébe. Teljesen fekete volt. Annyira megijedtem hogy hátra vágódtam a fotelba és hátra is borultam vele. Kissé szédültem, de azt vettem észre, hogy magától visszaállítódik, velem együtt. Jobban mondva Eleonor irányította a kezével anélkül, hogy hozzáért volna. Hát... szó se róla, már a szarás szélén álltam.
- Dekk öcsém... - szólalt meg Mario. - Csináld mégegyszer!

A gyilkos, vagy állítása szerint egyben démon is, elment a velem szembeni szekrényhez és rám nézett. Nemtom, de a kezéből ilyen elmosódott feketeség nyúlt ki, mintha egy kéz lenne, egyenesen felém. Beszarás...
A fekete valami hozzáért az arcomhoz és én automatikusan felálltam és felé mentem. Csak úgy simán, akaratomon kívül.
- Ilyet még a nagy Merlini se tudna csinálni! - pofázott Mario.
Mekkora egy állat. De nem tudtam egy hangot se kiadni. Már ott álltam előtte, mikor a feketeség hirtelen eltűnt. Csak a kezét éreztem az arcomon. Közel hajolt hozzám. Dekk ez mit akar csinálni, mit akar csinálni?
Ekkor az ajtó kitörésének a zajára figyeltünk fel.
- Hoppa!- hallatszott Pablo hangja, avagy a munkatársamé. - Liana ki fog nyírni!

Mi az istent csinál ez itt? De várjunk csak, hiszen ez jó! De... asszem… mégse, hát ez... itt kinyiffantsa őt. Eleonor hirtelen magához rántott és átfogta a nyakamat a fegyveres kezével. Szembekerültem a totál lefagyott, papírjait leejtett Pablóval.
- Mi folyni itt? - döbbent le.
- A Duna!- jaj én debil! Eleonor fokozta a szorítását, kissé nem kaptam levegőt.
- Mit művelni maga? Azonnal ereszteni el Lianát! - dekk még ez parancsolgat, de legalább segíteni próbál.
Amúgy arab a gyerek, de Pabló a neve. Durva húzás, nem?
Eleonor feléje irányította a fegyverét.
- Neeeeeeeeee!- és elrántottam a karját amennyire lehetett. A lövés a plafonba ment. Még annyit láttam, hogy Pabló felénk szalad. Ez fantasztikus. Megint úgy éreztem, hogy magával ragad a sötétség, nem birtam nyitvatartani a szemem. Élvezetes érzés a semmi.
’’’’Ébredeztem most úgy éreztem, abszolút levagyok kötözve, méghozzá Pablóhoz, akivel éppen valami nagyon rossz dologról cseveghetett a démon, mert éreztem a szíve lüktetését, szegénynek majd ki akart szakadni.
- Úgy látszik felébredt a mi kis harcosunk. - nevetett a pofámba.

Erre nem mondtam semmit. Csak örültem, hogy megmenthettem Pablót.
- Nem lesz kellemes halálotok.
- Jaaaaj szegény fejeeeem! - sajnálkozott.
- . . . fejünk! - helyesbítettem.
Csengettek. Mi ketten megriadtunk. Egyedül csak Eleonor volt abszolúte nyugodt. Micsoda egy szadista állat.
- Vársz vendégeket? - kérdezte.
- Nem. - feleltem.
Ő odasétált a bejárati ajtóhoz.
- Gyerünk, gyerünk, álljál fel!- utasítottam Pablót.
- Miért? - értetlenkedett.
- Valahogy szét kell szednünk a kötelet!
- Jó jó jó!
Ekkor hirtelen elözönlötték a nappalit.
Maffia.
- Tudjuk, hogy itt vagy!- gondolom ez a főnök lehetett. - Gyere elő! Csak nem félsz egy kis szenteltvíztől?
Jaj anyám, ezek vannak vagy húszan!
Teljesen csend volt, ahhoz képest, hogy mennyien vannak itt. Aztán hirtelen remegni kezdett minden. Fekete köd tekergődzött a lábunknál.
Kitört a pánik, össze visszalövöldöztek, ordibáltak. Pabló is begaggyant. Felállt és előre dőlt, így én rá, és el kezdett velem össze-vissza rohanni. A fürdőszobába akart volna bemenni, de ugyebár zárva volt az ajtó.
- Jaj, mi meghalni, mi mind meghalni!- esett kétségbe.
- Papló, ne is idegesitsél, ne beszélj bolondokat!- erre hirtelen felesett, igy nekiestünk az egyik polcnak, amiről persze levertünk mindent. Az anyámtól kapott dobozkát is, amibe a gyűrűm volt. Oldalra estünk, és hiába kapálództunk, már nem tudtunk felállni. Minden hirtelen elcsendesedett, mintha csak elvágták volna.

- Mi történt? - kérdeztem döbbenten.
- Nem tudni, nem tudni!
- Ekkor láttam meg - miközben sikerült felülnünk -, hogy az összes maffiatag halott. Temető lett a saját lakásomból. De mi hogyhogy nem. . . ?
- Liana - lépett elő Eleonor. Kezébe tartotta anyámtól kapott fekete köves gyűrűmet. - Ez a gyűrű, alattvalód vagyok mindörökké.
Ennek meg mi a jó franc baja van?
Odajött hozzánk és kioldotta a kötelet, aztán pedig félig letérdelt elém.
- Liana… minden parancsodat teljesítem - a feje közben le volt hajtva. Én a kezemmel felemeltem az állánál fogva és ezt mondtam:
- Te hülye vagy!
- Te egy Lajravia vagy, téged szolgállak - teljesen komoly arckifejezéssel mondta.
Én és Pablo teljes döbbenettel néztünk egymásra.
- És még azt mondják, hogy én vagyok az elmebeteg - rikácsolta a papagáj.

Vége.