Éhes

Sietősen lépkedem a folyosón, gondolkodás nélkül nyitok be a fiktív irodájába, ahol Ön egy mélybarna asztal mögött ül és valami felett elmélyülten dolgozik. Felpillant és látom a szemén a csodálkozást, és valami mást is, félelmet. 
-Kisasszony, hogy kerül ide? – kérdezi csendesen, de mintha nem hallanám, úgy tekintek végig a szobán, felmérem a terepet, mi az, ami cinkosom lehetne ezen a kora estén. Még nem tudom, de azt igen, hogy hamarosan kiderül. 
-Jöjjön ide, ügyvéd úr- szólok ellenkezést nem tűrően. S Ön feláll, mint aki álmot lát, úgy néz rám, de elém áll. 
Megragadom a zakója szélét és durván a falnak lököm, megállok Ön előtt, a csuklómra tekerem a nyakkendőjét és sietősen lerántva a szájára tapadok.
-Na, de kiscica… hallom az elfojtott morgását, viszont egy cseppet sem érdekel. Tudnia kell ugyanis, hogy ebben a pillanatban, őrülten éhes vagyok, éhes a fájdalmára, a gyengeségére, a szájára, a kezére, a saját erőmre, sőt talán még az Önére is. Mindenre, fájón és hosszan vágyom. Durván csókolom a száját, a fogaink összekoccannak. Egy fekete overált viselek, arany színű övvel, és pezsgőszínű magassarkút. Nem tudom, hogy honnan jöttem, de nem is számít. Elszakítom a szám az Önétől és a hajába tépek, mire érzem, hogy az ujjai belecsúsznak az én szétengedett hajamba is. Sóhajt és macskamosolyra húzódik a szám. 
-Térdre- szól az egyszerű parancs.
-Úrnőm, nem.. nem lehet, dolgoznom kell. – hallgatom az érthetetlen motyogását arról, hogy az irodában vagyunk, és egyébként is akárki erre járhat. De senki nem fog, mert ez fikció, olyan, amiben minden úgy van, ahogy én akarom, és úgy ahogy akarom, hogy akarja. Érti? Minden úgy van. 
-Csend! Azt mondtam, térdre, utoljára ismétlem meg… sziszegem a fogam között, és érezheti, hogy kurvára nem éri meg packázni ma velem.  – Gyors leszek, ígérem! – teszem hozzá gyorsan – vagy talán mégsem, meglátjuk. Kacagok fel, mire érzem, hogy a szemében felgyúl valami és megadóan térdre csúszik előttem, lehajtott fejjel, s én már ettől a képtől nedves leszek. 
-Addig nem szól, míg nem kérdezem, értve vagyunk? 
-Igen, úrnőm. – hallom a válaszát, s tudom, hogy innentől kezdve már igazán az enyém. 
Elkezdem vetkőztetni, s Ön odaadóan segít. Lekerül a zakó, az ing, a nyakkendője meglazulva ugyan, de a nyakában lóg, az öve kioldva, nadrágja félig letolva immár, gatyával együtt a térdéig. Speciális feszítő rúdnak megteszi, ha elindulna előre bizony nehézkes lenne, még talán orra is esne. 
Zihálva hajolok le és csókolom meg, majd az ajkába harapok…
-MMm… finom, túl finom, s én édességre vágyom. Nevetek és pofon verem a lehető legerősebben. Tudom, milyen érzés, ég a borostája, éles fájdalom, de nem sokáig tart, marad utána a tompaság és a halkan csengő fül. A cipőmmel a farka alá nyúlok és nézem, hogyan keményedik meg lassan, ahogy végig cirógatom vele. Megfordulok és félre söpröm a hajam, elkezdem lehúzni a ruhám cipzárját, ami szépen el is kezd leomlani rólam, felfedve ezzel meztelen hátamat, hisz nincs alatta semmi, csupán egy csipkebugyi és egy fekete combfix. Kilépek a ruhából, a cipő rajtam marad, majd még így háttal a fenekem az arcához tolom, enyhén pucsítva. 
-Markolj meg, tudod mi a dolgod… - mondom. 
-Hogyne úrnőm, - szólsz és érzem hangodból a nevetést, majd a tenyered erősen a csípőmbe markol, a hirtelenségem akarod tán büntetni vele, de az ujjaid tényleg vadul a húsomba vájnak, szorítják a lány idomokat és megérzem a szád magamon, keményen csókolsz, a fenekem harapod, bár azt finomabban. Még jobban előre dőlök és mélyet szippantassz az illatomból. A csipkén keresztül megnyalsz és én felnyögök. Látod, drágám… észrevétlen kezdelek tegezni, túl türelmetlen vagyok, ahhoz, hogy másként legyen. 
Apró remegés ráz meg, és bár oltári nedves vagyok, nem így akarok elmenni, de te ezt nem tudod, serényen ügyködsz, bedugod a nyelved az anyag alá és szívod a nagyajkaimat. 
Felegyenesedek és megfordulok, látom a szádon csillogni a nedvem, le is csókolom onnan. 
-Kezd igazán édes lenne a helyzet, drágám. – szólok és nevetek feléd.
-Még nem fejeztem be, morgod- ám ez sem érdekel, lehajolok és kiveszem ruhám arany színű övét, mögéd lépve, gyorsan össze is kötözöm a kezeidet hátul. Megcsodálom a művet. 
Nézzük csak. Hopp egy térdelő ügyvéd, összeborzolt hajjal, nedvesen csillogó ajkakkal, szinte meztelen térdel, a kezei hátra kötözve, előtte egy fekete hajú nő. Birtoklóan vizslatja. Tökéletes kép. De lehet még ennél is tökéletesebb. 
Leülök eléd a földre, a padlót szerencsére egy fura mintás szőnyeg borítja, hátradőlök és szétteszem a lábaimat. Elkezdem a melleim simogatni, s látom a tekinteteden, hogy nem hiszed el, amit látsz, pedig bizony, jobb, ha elképzeled. 
A bimbóim csavargatom és a lágy mellem markolom, az ujjaim a bugyimba csúsznak és megduzzadt csiklóm ingerlem, amennyire fel vagyok izgulva nem kell neki sok és élvezni fogok.
-Kegyetlen boszorka… nyögöd felém, és előre dőlve, szinte rám esel, és rám tapadsz. 
A hajadba markolok és felfeszítem a fejem, nyögsz újra, de most a fájdalomtól, mert bizony nem kíméllek. 
-Nem engedtem meg picinyem… - mondom vitriolosan, és tudom, hogy elég bénult állapotban vagy, a térdednél rekedt nadrágod nem engem nagyon mozogni, kezeid a hátad mögött. A combomra helyezem a fejed, ráhúzlak szinte, oldalra fordítva, hogy lásd az izgalmam. Még mindig a hajadnál fogva tartom a fejed és nem is akarom elengedni, de a másik kezem újra a csiklómra csúszik, a fekete körmeimmel párszor körbe simogatom, majd két ujjam közé véve ingerlem.
Hangosan nyögök, s te fel se érkezed fogni a látványt, mire már elélveztem egyszer, csak a bugyi alól már már kicsorduló nedvességet látod, szinte az egész combom töve elázott a gyors, de kemény élvezéstől. 
Újra boszorkának hívsz és szinte durván mondod, hogy kívánsz. 
-Úrnőm, hadd kóstoljam meg. - kéred.
S én kegyes vagyok, lihegve még a szádba adom az ujjaim és te oly odaadón tisztogatod őket meg, de az ujjamra harapsz. Kihúzom az ujjaim a szádból és csalódottan felnyögsz, feltollak téged, és alád csúszom, a kezeid még mindig össze vannak kötve, de így a mellkasomra tudsz rádőlni, a szemembe nézel és próbálsz megcsókolni, de én kielőzlek és a nyakadra tapadok, majd a válladba harapok, de olyan erősen, hogy felordítasz. Majd még egyet, és még egyet, a körmeim a felkarodra csúsznak és karmolnak közben, és érzed, hogy éget a két helyről jövő fájdalom. Hátadra vezetem a kezem, tovább karmolva és eloldom a kezeid. 
Hirtelen előre kapsz és megszorítod a vállam. 
-Most megvagy – mondod és megcsókolsz végre… 
A szádba kacagok és lenyúlok kettőnk közé, a hasadba mélyesztve a körmeim. 
-Ne feledd, én engedtem meg… nyögöm, két csók között majd a mellkasodnál fogva eltollak magamtól kissé. 
-Köszönöm, úrnőm, köszönöm. – s tudom, hogy őszintén mondod. 
-Csend! – szólok vissza keményen és a farkad után nyúlok, egy két húzás után, pont olyan kemény, amire most vágyom. félre húzom a bugyim és nemes egyszerűséggel magamba vezetlek, majd a mellemhez rántom a fejed. 
Te vagy felül, mégis én vagyok az, aki használ. Rád simítok mikor megérzem az ajkaid a mellemen, mozogni kezdesz, lágyan, mélyen, teljesen kihúzva magad. Majd lassan vissza. 
-Az isten szerelmére, gyorsíts… szólok oda durván. 
-Kérésed számomra parancs, úrnőm.. mondod nevetve és erősen megmarkolsz és szó szerint durván dugsz. Nincs rá jobb szó, ez van. 
Nem tudom, melyikünk liheg jobban, de széjjelebb tárom a combjaim. 
-Fogd meg a lábam és emeled meg most! 
S te nem mondasz semmit, csupán megteszed. 
Ah… mélyebben érezlek magamban, a kezem a csiklómra csúszik és a farkad járásának a ritmusára simogatom. Te egyre gyorsabb vagy, és élvezem a vadságod, elvégre is én parancsoltam. Tudom, hogy már nem tart sokáig.
-Mindjárt.. igen, ah.. még… gyorsabban. Azt teszed, amit mondok és már látom, hogy küzdöd magadban le, hogy elragadjon az orgazmus. 
De engem hamarabb ér. Felsikítok, az hüvelyem összeszorul, a körmeim mélyen az alkarodba vájom, bizony ennek nem kis nyoma fog maradni. Megrándul bennem a péniszed és élvezel egy állati hörgés kíséretében. 
A lábam koppanva esik le a szőnyegre és rám rogysz. Megcsókolom a kiszáradt szád. 
Eltelik pár perc mire alábbhagy a lihegésünk. 
-Minek köszönhetem ezt a látogatást? – kérdezed. 
-Éhes voltam, ilyen egyszerű. – mondom kacagva.