Egy utód élete VI.

. Meg simogattam az arcát és így szóltam:
- Hogy juthat ilyen az eszedbe? Nem értem! Miért mennék vissza hozzá?---kérdeztem.
- Nem tudom…--- mondta.
- Figyelj! Ha vissza szerettem volna menni Xanderhez akkor most nem téged pátyolgatnálak. Nem gondolod?--- elmosolyogtunk. Megcsókolt. Olyan jól csókol. Felállt a földről, a sebei már teljesen begyógyultak. Viszont érdekes dolog történt Xanderrel. Felé néztünk: és láttuk hogy az ő sebei is begyógyultak.
- Mi a….! Na ne! Én nem tudom mit csinálok Willowval! Mit művelt ez?!--- kérdeztem. Xander így válaszolt:
- Miért jobban örülnél neki, ha itt feküdnék és haldokolnék?--- kérdezte.
- Nem de akkor is.--- mire ő nagyot nevetett.
- Hát igen! Willow ezt tette velem. Addig élek ameddig akarok.---nevetett egy nagyot.
- Te egy szörnyeteg lettél. Te nem ugyanaz a Xander vagy akit megismertem.--- mondtam, és közelebb léptem hozzá.
- Senki sem olyan aminek megismerted! Igaz Spike?--- mondta.
- Most meg mire célzol?—kérdezte Spike.
- Én semmire.—mondta. Majd elindult a szobája felé. Én így szóltam:
- Xander! Kezdj el pakolni. El kell innen menned.--- mondtam.
- Na ne! Faith, ugye nem akarsz elküldeni?—kérdezte.
- De igen! Nem tudnék egy olyan valakivel egy fedél alatt lakni akiről azt sem tudom kicsoda.

- Tudod ki vagyok! Ezt is Spike mondta, mi? Irányít téged hát nem veszed észre?--- mondta, közelebb lépett hozzám.
- Persze! Amíg meg nem haltál. Addig tudtam rólad mindent, most már nem. Tudod nagyon sokat, változtál, és most menj. Pakolj össze és reggel elmész.--- mondtam
- Persze! De nem lenne ugy jó hogy ha lakbért fizetnék minden hónapban?—kérdezte.--- nem tudok sehova sem menni. Kérlek.---- mondta.
- Nem, ennyi volt Xander! Holnap keresel magadnak egy új lakást.—feleltem---- és most menj!----- be ment a szobájába. Anya megszólalt:
- Akkor az ebédből már csak vacsora lesz. Igaz?--- kérdezte.
- Nem anya! Reggeli.—mondtam. Mindenki csak nézett.
- Hogy micsoda? Faith, hogy gondoltad ezt?--- kérdezte anya.
- Ugy hogy én most el megyek.---- Spike megfogta a kezem--- Nem Spike egyedül megyek!--- hosszan megcsókoltam, majd lementem a lépcsőn és ki az ajtón.
- Jól van ez a lány?—kérdezte Michael.--- egész nap nem evett semmit.
- Utána megyek.--- mondta Spike.
- Én nem ajánlom. Tudod milyen nem?
- De! Épp ezért megyek utána.—lement a lépcsőn, ki az ajtón és elindult. Én már rég messze jártam. Willowhoz kellett mennem. Hogy tehetett ilyet? Legalább szólt volna! De nem eltitkolta. Bekopogtam hozzájuk. Magától kinyílt az ajtó. Nincs nálam a késem. Otthon hagytam. Most mi lesz. Mindegy. Bementem. Willow és Oz meg volt kötözve.

- Mi van itt?—kérdeztem.
- Faith! Végre! Itt volt Xander. Megkötözött minket, ki akart belőlem valamit szedni, nekem fogalmam sem volt hogy miről beszél. Valami olyasmit mondott hogy miért lett ilyen. Meg ilyenek.—mondta Willow. Ki oldoztam őket.
- Gondoltam. Vajon hova mehetett? --- kérdeztem.--- menjünk hozzánk. Várjunk csak. Buffy!
- Mi van vele?
- El kell mennünk Buffyhoz. Tuti hogy oda ment.—mondtam.
- Ugyan mit keresne ott?
- Jaj Willow! Gondolkodj egy kicsit. Buffy még mindig ugyanúgy szereti Xandert.--- elindultam.
- Na de így akarsz menni? Fegyver nélkül?—kérdezte Oz.
- Akkor menjünk hozzám. Jó?—mondtam. Kimentünk az ajtón. Spike velem szemben jött kocsival.
- Spike! Vigyél minket haza! Jó??—mondtam neki mindenki beült a kocsiba.
- Szasztok! Mi a gond?
- Indulj és elmondom út közben.
- Jól van! –elindította a kocsit.—na mi van?
- Xander itt volt Willowéknál. Azt kérdezte tőlük hogy miért lett ilyen. Ugyhogy most haza megyek felveszem a cuccom és elmegyünk Buffyhoz.
- Na de miért pont Buffyhoz?—kérdezte.
- Gondolkozz Spike. Buffy mindig is szerette Xandert. Rémlik?
- Ja valami igen. De honnan tudod hogy ott van?
- Nem tudom. Érzem.--- mondtam. Haza értem. Kiszálltunk a kocsiból mindenki bement a nappaliba.
- Na jó akkor én most fel megyek, mindjárt jövök.--- mondtam és elindultam a lépcsőn. Spike utánam. A szobámban megszólalt.
- Nem kavar ez az egész téged fel?

- Nem!---elkezdtem öltözni. Feszes bőrnadrág, bőr felső és egy hosszú bőr kabát! A kabátban benne a késem illetve egy s más! Ami csak el fér! Persze ne gondoljatok nagy dolgokra.
- Biztos? Mert nem úgy látszik!--- mondta mire én elfordultam az ablak felé!------ fel kavar igaz?
- Igen! De nem tehetek róla!
- Én nem is mondtam, hogy te hetsz róla!
- Jó! nem úgy gondoltam! Bocsi!------- mondtam majd elindultam az ajtó felé! Ő viszont megfogott és közel húzott magához amennyire csak tudott! Megcsókolt! Nagyon sokáig csókolóztunk. Majd így szóltam:
- Szeretlek Spike!---- mondtam.
- Szeretlek Faith!---- mondta és megint megcsókolt.
- ….de menni kéne nem?--- mondtam. Spike még adott egy csókot majd lementünk a nappaliba. A nappaliban mindenki csak bámult rám. Gondolom a cuccom miatt, de nem érdekelt a véleményük. Ugyhogy csak annyit mondtam –Gyerünk!--- tíz percen belül már Buffynál is voltunk.
Nem tudtam hogy hol menjünk be. Ha hátul megyünk, áh biztos számít rá hogy ott megyünk be. Elől meg lát minket. Akkor meg? Hol menjünk be? Hol?
- Faith?……….Faith?

- Mit? Tessék?---fordultam hátra. Willown látszott hogy aggodik, meg ugy mindenkin. De hiába nem tudtam mást csinálni mint felmászni a tetőre és fenntről támadni. Ezt nekik is elmondtam, de ők csak annyit mondtak hogy őrült vagyok. Kösz szépen tölük, ez egy csapat? Ez egy igazi csapat akar lenni? Hát én nem ugy nézem. Ha már a vezetőjüket, vagy mi akarok én lenni, szal ha a vezetőjüket őrültnek tartaják akkor….akkor mi van?
- Mondom! Máshol nem fogunk tudni bejutni.
- Biztos vagy benne?—kérdezte Oz. Most mit mondjak neki. Hogy igen? De ha azt mondom hogy igen akkor meg meg kérdezi hogy és akkor hogy jutunk fel oda..mert nekem könnyű meg Spikenak is meg még Willownak is…de ő? Mivel nincs telihold..mondjuk akkor el sem hoztuk volna magunkkkal..szal akkor neki nem kéne nyavajognia. Mondjuk akkor szerintem velünk küzdene. Mindegy! Valamit ki kellett találnom. Hát jó…semmi ötletem nem volt. De jobb lenne ha szétválnánk akkor elterelnénk a fiogyelmét. Áhám…megvan!
- Na! Figyeljetek! Spike te hátul mész… Willow és Oz elől..én meg a tetőn keresztül! Bennt találkozunk!
- Oké. De mi van ha ránk támad? Mit csináljunk vele?---kérdezte Willow. Most mit mondjak? Nem mondhatom neki azt hogy öld meg hisz a volt pasim és szerintem elég jó fej ha nem ilyen vadállat. Egyébként azóta sem tudom hogy mi a baja és hogy miért let ilyen agresszív. Mmindegy válaszoltam.
- Semmiképpen ne öljétek meg. Próbáljátok elkábítani. Na igyekezzünk.---majd elindultam. Felmentem a tetőre majd bemásztam a tető ablakra, mert tudtam h az mindig nyitva van! Csak azt nem értem h Xander miért lett ilyen, talán azért mert Willow vissza hozta a halálból? Mondjuk ez lehetséges, nem? De nem tudom…Lassan lementem a lépcsőn és láttam h Xander ott beszélget Buffyval. Nem látszottak idegesnek, de nagyon furcsának tüntek. Leléptem az utolsó lépcsőfokon. Majd így szóltam:
- Sziasztok!---Xander rám nézett, mélyen belenézett a szemembe. Felállt a kanapéról. Majd így szólt:

- Szióka! Hát te? Tudod épp rólad beszéltünk.. csoda h itt vagy..vagy nem is csooda..iszonyat! te csak sajnáltatod magad egyszerűen szánalmas vagy! Mert így Spike ugy Spike! Közben enm is szereted…mert engem szeretsz! Tőlem volt gyereked nem tőle! Te csak engem szerethetsz!---mondta. Nagyon zavarodottnak tünt, és mindebben az volt a rossz h láttam Spike arcát amikor Xander megemlítette a gyereket. Spike sajnos erről nem tud. Mert az orvosok nekik nem árulták el, mert külön kértem, h ne mondjanak nekik semmit. Mindenki banbán nézett rám. Xander őket nem vette észre. Én válaszoltam neki:
- Xander te most a jelenben vagy a múltban élsz… a kisbabánkat nem kéne felhozni, nem gondolod. Ez fájó pont mindkettőnknek, nem gondolod?---kérdeztem. Buffy közben próbált nekem jelezni. H Xander háta mögött van valaki.. láttam h jelez. Bárki is az én felkészültem a harcra. Xander még közelebb jött hozzzám.
- Hát tudod én már azt sem hiszem el h tőlem volt az a gyerek…lehet h már akkor együtt voltál Spikekal.. ami lehetséges hiszen a halálom után összejöttetek… szóval lehetséges.
- Xander, ha tudni akarod tőled volt az a gyerek… a másik meg, hogy mielőtt megismertem Spikeot, egy hülye tuskónak képzeltem el. De most már tudom, hogy ő is egy érző ember, akit lehet szeretni, és jobb is, hogy meghaltál, mert akkor nem ismertem volna meg soha. Lehet, hogy annak a legendának még is igaza van. – feleltem, mire Xander elég dühös lett.
- Értem, szóval így állunk.. hirtelen hiszel annak a legendának. Pedig amikor összejöttünk azt mondtad h mi soha nem fogunk szakítani csak azért sem. Mert be bizonyítjuk h mi is lehetünk boldogok.---mondta és egy lépéssel megint közelebb jött hozzám.
- Tudod Xander szerintem mi nem is szakítottunk…csak egyszerűen meghaltál.. és vége! De azt nem értem miért vagy most ilyen? Miért? Felelj nekem? Mondtam. Ő megint közelebb jött.

- Milyen lettem? Ugyan az a Xander vagyok…---mondta.
- Nem, te már soha nem leszel ugyanaz.---mondtam, és könnycsepp csordult ki a szememből. Xander ezt észre vette. Így szólt miközben megfogta a kezem:
- Szerintem pedig ugyanaz a Xander vagyok és hiszem h te még mindig szeretsz, de most mennem kell.---mondta és szájon csókolt. Én benyultam a kabátom alá. Elővettem a késem és megfogtam a fejét és a torkának szegeztem a kést. Pont elém állítottam. Így láthattam h ki áll Xander háta mögött. Nagyon meglepődtem. Buffyhoz szóltam:
- Buffy menj ki…---mondtam. Mire Buffy felállt és lassan kisétált. Bejöttek Spikeék. Látták rajtam hogy kicsit elképedtem, az miatt amit láttam, de mondjuk nem csoda.
- Ez nem lehet igaz! Ez nem igaz…ilyen nincs! Te? Pont te?---mondtam. Mindenki csak nézett rám hogy én mit is akarok. Meg hogy honnan ismerem én ezt a pasast. A hapsi megfogott egy fegyvert és lelőtte Xandert. A szívét találta el. Xander elporladt.
- Miért?—kérdeztem és elkezdtem sírni.---miért? Miért keseríted meg az életem. Miért kell tönkre tenned a boldogságom? Miért?--- kérdeztem. A férfi csak ült és mosolygott. Én szenvedtem. Xandert ismét elvesztettem de nem találtam olyan fájdalmasnak a dolgot mint először. Csak ott áltam és kérdeztem magamban hogy miért kell nekem ennyit szenvedni azért mert egy utód vagyok. Miért? Meg amugy miért nem lehet ezt rendesen megbeszélni. Halál nélkül. Mert bár Xander mostanában nagyon furcsán viselkedett aminek mint kiderült meg volt az oka, én attól még nagyon szerettem egykor és nagyon fáj hogy el kellett vesztenem, nem csak akkor azon az éjjelen hanem most is. Iszonyatos kínok között voltam. Majd végül megszólalt a férfi:
- Te tudod, miért kell szenvedned. Akkor nekem nincs mit magyarázni és újból igaz részvétem. ----mondta nevetve majd eltűnt. Én felordítottam h nem. Nem igaz. Majd kifutottam a házból. Minél távolabb akartam lenni attól a rémségtől. Az emlékektől. Mindenkitől. Spike végig követett és ez jó érzés volt. Tudtam, hogy ott van de egy pillantra sem akartam megállni. Már egy jó ideje mentem. Amikor is megtorpantam és összeestem. A földön zokogtam. Spike odajött felemelt és szorosan magához ölelt. Halkan odasúgta:

- Én mindig is szeretni foglak.---szorosan ölelt. Én nem tudtam válaszolni. Csak zokogtam, zokogtam és zokogtam. Egy szó sem jött ki a számon. Nem tudtam megszólalni. Pont ő? Miért? Miért csinálja, ezt? Mindig is megkeserítette az életem, miért kellett most felbukkannia… rá számítottam a legkevésbé. Mikor kicsit megnyugodtam. Felnézem Spikera. Ő így szólt:
- Jobban érzed magad?---én csak néztem rá. Még most sem tudtam felfogni, hogy miért…Xandert megint elvesztettem. De tudtam hogy a szerelmem és a barátaim mellettem vannak. Odabújtam és szorosan magamhoz öleltem. Ő így szólt: Gyere, menjünk el hozzám. Rendben?
- Rendben.- mondtam kicsit rekedten. Tíz perc sem telt bele, de már Spikenál voltam. Leültem az ágyára. Ő mellém ült, megcsókolt. Én megöleltem és visszacsókoltam. Elkezdtünk vetkőzni. Nagyon jó volt vele olyan figyelmes és szeretem. Ő finoman megcsókolt és levette a felsőm, én is az övét. Együtt voltunk, csak vele vagyok az a lényeg. Olyan jó vele. Egymás mellett feküdtünk, elaludtam, ő még nem aludt. Kiment a nappaliba és rágyújtott. Látszott rajta, hogy őt is megviseli a dolog. Ő még minidg nem tudja kit láttam. Nem tudja senki sem hogy ki volt az, csak én. Spike elnyomta cigijét a hamutálcában,majd eltöprengett.
- Vajon ki lehetett az az ember. Olyan ismerős volt, de nem tudom honnan. Faith-t látszólag nagyon kikészítette. Lehet hogy erős lány de ezt még ő sem tudta elviselni. Ki lehet az?-lassan elindult felém, majd befeküdt az ágyba és átölelt. Én hozzábújtam. Egy ki idő mulva ő is elaludt. Reggel ő már fenn volt amikor ébredeztem. Éreztem a friss kávé illatát.

- Jó reggelt, kicsim.—szólt egy hang valahonnan. Majd előbukkant Spike és hozott egy nagy adag kávét. Nagyon fonom volt. Odajött és megcsókolt.
- Hmm… finom kávé ízű vagy, kicsim.---mondta majd rám mosolygott. Ritkán látom mosolyogni, és azok a pillanatok, amikor mosolyog megörökítésre valók. Mert imádom, amikor mosolyog, olyankor látszik, hogy boldog. Látszik rajta, hogy nincsenek gondjai. Pedig neki is vannak. Tudom.
- Finom a kávé, köszönöm.—mondtam és megcsókoltam.
- Nincs mit kicsim.---felelt, majd elvette tőlem az üres poharat. Kivitte a konyhába, majd vissza jött. Megszólalt--- Elmeséled?
- Bíztam benne, hogy erre nem kerül sor. --- mondtam és ránéztem.
- Pedig előbb vagy utóbb el kell mondanod. Nem küzdhetsz meg ezzel egyedül. Nem gyötörheted magad. Fiatal vagy még ahhoz, hogy egyedül csinálj mindent.---mondta és közelebb ült hozzám.
- Persze mert gondolod, én nem tudnám mindezt egyedül megoldani, igaz?--- mondtam kissé dühösen. Pedig nem akartam vele ilyen lenni. Főleg amilyen kedves hozzám, meg szeretem is.
- Én ezt nem mondom, de segítségre lesz szükséged.---felelte.
- Segítségre? Még is miféle segítségre?---mondtam és felálltam az ágyról.--- Ha kiskoromban nem tudott a bátyám megvédeni az apámtól akkor gondolod, majd most sikerülni fog, mondjuk neked?---mondtam. Majd rájöttem, hogy elmondtam neki mindent. Pedig nem akartam, egyedül akartam mindent megcsinálni. Spike csak nézett rám. Majd így szólt:
- Az apád volt. – mondta és elém állt.—ő volt az aki ismételtem megölte Xandert. Ő volt az aki megkeseríti az életünket és te nem akartad elmondani nekem? Pedig ez már rég nem csak rólad szól, haenm mindegyik utódról! Köztük rólam is. Egytől egyig megakarnak minket őlni. Válaszolj nekem. Egyedül akartad megölni?--- rámnézett én nem mertem a szemébe nézni. Ugyis kiolvassa a tekintetemből tehát nem nézhetek rá. Spike felemelte a fejem így pont belelátott a szemembe. ---Szóval, igen. Sejtettem. Faith, bármennyire is utálod őt egyedül nem tudod legyőzni. Ezt te is tudod. ---ránéztem és így feleltem:
- Tudom, de annyira gyülölöm. Egész életemben…-- nem bírtaam folytatni zokogva öleltem át Spike-ot. Ő magához szorított.—nem bírom azt elviselni hogy egy ilyen ember lánya vagyok. Hogy lehet valaki ilyen kegyetlen a saját lányával? Hogyan?---kérdeztem zokogva.