Egy átlagos történet - 1.

A 10. B első órája ma nem úgy kezdődött, mint máskor. A tanárnő sápadtan sétált be a terembe, majd láthatóan remegve odament a tanári asztalhoz, letette a naplót, sóhajtott egyet, majd belekezdett. A 16 éves diákok, akik látták, hogy valami baj van, csöndben ültek a helyükön.
- Gyerekek… - kezdte visszafojtott hangon – Tegnap este meghalt Jónás Péter, évfolyamtársatok.
A levegő megállt a teremben. Mindenki döbbenten hallgatta a tanárnőt.
- Szeretném, ha ezt az órát most nem tartanánk meg, hanem kimennénk a tanári előtt gyújtott gyertyákhoz, és ott emlékeznénk meg róla.
A diákok döbbenetükben azt sem tudták, mit mondjanak, mit tegyenek. Csak sápadtan ültek, néhányan egymásra néztek, de egy szót sem szóltak. Mindenkit sokkhatásként ért a hír az osztályban, mindenkit. Kivéve egy embert.

******

Gergő az iskolába tartott, reggel fél nyolc volt, már csak 10 méterre volt az épület kapuja. A bejáratról már leszedték a fekete zászlót, hisz Gergő évfolyamtársának váratlan halála már egy hete következett be. A diákok viszonylagos jó hangulata is visszatért.
Gergő viszont ideges volt a mai nap, nem tudta miért, már így ébredt. Néha rájött ez a hangulat, nem zavarta különösebben.

Az első óra testnevelés volt, ahol együtt volt az A és a B osztály. Éppen fociztak. Gergő rühellte a futballt, bár valószínű azért, mert ő maga nem tudott játszani. Emellett az A osztály tele volt fociőrült fiúkkal, így ő maga mindig félt attól, hogy lejáratja magát előttük. Amellett, hogy félt ettől, nem igazán érdekelte, hogy megtanuljon focizni, úgyhogy csöndben kullogott a kapu körül, és nem csinált semmit. Leginkább szidta magában a futball világát, hogy minek is kell a futball és miért jó, ha valaki azt játszik; így próbálta magával elhitetni, hogy nem baj az, hogy nem csinál semmit. A gondolatmenetet a Gergő arcába csapódó labda szakította meg.

- Áá…! – nyögött fel félhangosan a fiú, miközben vérvörös arcát fogta – Bassza meg…
- Ú, bocs! – nevetett Gergő osztálytársa, Peti – Véletlen volt, esküszöm.
- Basszus, ez nagyon fájt! – nevetett most már Gergő is, de a játék haladt tovább.
- Hé, Geri, gyere be a kapuba! – szólt neki oda egy másik osztálytársa, Tomi, aki a kapuban állt.
- Jaj, ne már… - kelletlenkedett a fiú, de végül is elfogadta az „ajánlatot” – Csak ne siránkozz, ha bekapunk 8 gólt!
- Jól van, jól van. – sietett előre Tomi a másik kapuhoz támadni.
Pár perc múlva a mezőny Gergő felé közelített, aminek a fiú nem nagyon örült; belegondolt, hogy mi van, ha védenie kell? Nem kellett sokáig ezen elmélkednie, ugyanis a labda már repült is a kapus felé, a kapuba viszont nem ment be. Gergő megfogta, jobban mondva „levette mellel”, ugyanis arról pattant le a golyóbis.
- Aú, már a mellem is fáj! – röhögött hangosan, amin az osztálytársai is nevettek, az A-sok inkább játszottak volna tovább..
- Nem baj, legalább kivédted. – bíztatta Gergőt Peti, majd várt rá, hogy a fiú kiadja a labdát a mezőnynek.
- Na jó, ezt figyeljétek, most megrúgom! – műsorozott Gergő.
- Ajjaj… - jegyezték meg viccesen többen is, majd a kapus elrúgta a labdát, de elég rosszul.
Nem is az irányával volt baj, hanem a céljával: képen találta az egyik évfolyamtárást, Zsoltot. Gergő elhúzta a száját, majd saját bénaságán nevetve felkiáltott:
- Jézusom, bocs! – a két osztály között volt egy aprócska, rejtett rivalizálás, ezért míg a B-sek nevettek a dolgon, addig az A-sok komoran figyeltek.
A játék ment tovább, de amíg a többiek fociztak, addig a „megsértett” fiú nagy hévvel Gergő felé kezdett el sétálni.

Gergő érezte a feszültséget a levegőben, így a mosoly eltűnt az arcáról. A fiú odament, majd megfogta a kapust, és a földre dobta, fejét pedig háromszor beleverte a földbe.
- Kurva anyád! – kiáltott a hangosan a fiú, majd elment a helyszínről.
A meglepett kapus még pár másodpercig a földön feküdt, majd fölnézett a megrúgott Zsoltra. Ahogy távolodott tőle, néha vissza-visszanézett, és támadóan Gergőre meresztette a szemét. Senki sem vette észre a játék hevében az esetet, Gergő is nyomban fölállt, kicsit megrázta a fejét, majd dühösen a fiúra nézett. A reggel óta ránehezedő ideges hangulat eluralkodott a kapuson. Kezei ökölbe szorultak, legszívesebben ott nyomban péppé verte volna Zsoltot, ha tehette volna, de inkább visszafogta magát. Kicsit dekoncentrált lett; a labda a feje mellett csapódott be a kapuba.
- Francba… - jegyezte meg halkan.
Összeszorította fogait, ismét megrázta a fejét, s elszállt a rosszkedv. Egyelőre.
Délután fél háromkor vége lett a tanításnak; Székely Zsolt, 10.A-s tanuló fél órával a kicsöngetés után elhagyta az iskola épületét, és a bokrokkal tarkított úton hazafelé vette az irányt. Megcsörrent a telefonja a jobb oldali nadrágzsebében, amit föl is vett.
- Igen?
- Anya vagyok, csak azt akarom kérdezni, hogy mi legyen ebédre? Túrógombóc jó lesz?
- Nekem jó. – válaszolt unottan.
- Merre vagy? – kérdezte a nő.
- Megyek haza, 20 perc és otthon vagyok.
- Oké, szia!
- Szia. – tette le a telefont a fiú.
Ment volna tovább a busz irányába, de ekkor az egyik bokor mögül kilépett valaki, és tarkón vágta egy nehéz tárggyal a fiút, aki ájultan a földre zuhant. A támadó nem volt más, mint Gergő. Megfogta eszméletlen áldozatát, és a növény mögé húzta.

******

Zsolt a földön ülve, megkötözve, egy falnak támasztva ébredt föl. Hunyorogva körülnézett, a feje iszonyatosan zsongott. Vele szemben Gergő állt, tőle úgy 2 méterre. Karjait a teste mellett tartotta, jobb kezében pedig egy pisztoly volt. Amikor Zsolt ezt észrevette, szíve hevesen kezdett el verni és zilálni kezdett.
- Mit… mit csinálsz? – kérdezte még kicsit szédülten.
- Te mindig is egy rohadt suttyó voltál, Székely Zsolt. Egy undorító féreg, egy tapló, aki állandóan a rohadt nagy focitudásával menőzött a lányoknál. – válaszolt rémisztően nyugodtan Gergő.
- Mi a szarról beszélsz? – kérdezte ijedten.
- Arról, hogy egy szerencsétlen bunkó vagy, és azt hiszed, hogy tiéd a világ, hogy bármit megtehetsz. De tetteidnek vannak következményei.
Zsolt értetlenül a fiú szemébe nézett, de nem látott benne támadó szándékot, inkább szorongást. Gergő izzadt, szemei üvegesek voltak.
- Engedj már el, te barom, ezt nem teheted velem, ezért… ezért lecsuknak, te idióta! – mondta már-már siránkozva a megkötözött fiú.
- Valóban? Akkor miért vagyok most itt?

Zsolt fölvonta szemöldökét. Nem értette az egészet, Gergő mintha célozni akart volna valamire. De nem volt ideje gondolkodásra. A fiú kinyújtott karral felemelte a jobb kezében lévő fegyvert, és egyenesen Zsolt szívére célzott.
- Hé, ne, ne, ne! – Zsolt idegesen és sápadt arccal rángatni kezdte magát, megpróbált kiszabadulni a kötelek fogságából, de nem járt sikerrel.
A faarcú Gergő meghúzta a ravaszt. Négyszer egymás után. Zsolt feje élettelenül lecsuklott. Gergő leengedte a pisztolyt. Az eddigi gépszerű viselkedése egy csapásra elmúlt, mintha visszatért volna belé a lélek. Bal kezével megtörölte izzadt orrát s homlokát, majd gyorsan nadrágja hátuljába csúsztatta a fegyvert, odasietett a holttesthez, majd nyugtalanul próbálta kiszabadítani a kötelek közül.
A fiú jobb nadrágzsebéből elővette mobiltelefonját, majd felhívott valakit, miközben még mindig a kötelekkel bajlódott.
- A rohadt életbe, a rohadt életbe… - ismételgette magában Gergő.
- Halló? – kérdezte valaki a vonal másik végén.
- Gergő vagyok. Segíts!
- Miért, mi van?
Gergő sóhajtott egyet, majd folytatta:
- Megint megtörtént.

Folyt. köv.