Csillagszem - Ötödik rész

Hajnali ötre értem haza. Csillagszem mélyen aludt, fel sem ébredt. Haja vizesen tapadt fejéhez. Hagytam, mert biztos voltam, hogy fárasztó, rossz estéje volt, pedig nagyon kíváncsi voltam, hogy mi baja lehetett. Kimentem hát a fürdőbe, hogy letusoljak. Minden ragyogott a tisztaságtól.
- Szegény – gondoltam -, biztosan nem ért el a WC-ig, és összehányta a követ, de azért miért mosta le a csempét is? Ördög érti a nőket!
Beálltam hát a zuhany alá, és engedtem magamra a hidegvizet, aztán lassan a forrót is. Megnyugodva, fáradtan mentem ki a hálóba, és bújtam be a takaró alá. Csillagszem sikoltva riadt fel, aztán megismert, és reszketve bújt a karomba.
- Soha többé, ilyet soha többé nem csinálok! – zokogta.
- Milyet, Kedves? – kérdeztem aggódva. Karomba bújt és megszeppenve, mint egy gyerek súgta a fülembe.
- Nem iszom többet ennyi szakét. Rosszul vagyok tőle, és rémálmaim voltak.
- Szegénykém – ringattam a karomban, és tudtam, éreztem, hogy nem mondja el mi is történt vele valójában

A reggel a karjában ért. Már egyenletesen szuszogott, a nyoma sem volt rajta az éjszakai nyugtalanságnak. Kinyúltam, hogy leállítsam az ébresztőórát, de egyből felébredt.
- Hány óra van? – kérdezte álmosan.
- Hét lesz. Sajnos be kell mennem, nem maradhatok veled itthon, hogy ápoljalak.
- Már semmi bajom, csak kicsit másnapos vagyok.
- Tegnap ám nagyon megijesztettél.
- Ne haragudj! Nem akartam – megfordult, és kibuggyantak a takaró alól mellei. Azonnal megkívántam, de most nem akartam fárasztani.
- Kívánlak – mosolygott, és széttárta lábait a takaró alatt. Kezeim vándorútra indultak hát. Megsimogattam melleit, aztán hasát, majd combjait, aztán ujjaim becsúsztak a lábai közé. Felnyögött. Megkerestem csiklóját, és körkörösen izgatni kezdtem. Beharapta ajkát, és behunyt szemekkel élvezte a mozdulataimat. Aztán belekapaszkodott a nyakamba, és szájon csókolt. Nyelve mélyen beleszaladt számba, éreztem rajta a hányás rossz ízét, de most ez sem zavart. Úgy éreztem, hogy a kínját is megosztja velem.
Befeküdtem a lábai közé, és merev szerszámommal kezdtem izgatni hüvelybemenetét.
- Te minden gondolatomat kitalálod! – nyögte, és lenyúlt, hogy szélesebbre tárja a kaput. Egyre nedvesebb lett, arca kipirult, majd egy mozdulattal magába vont. Ráfeküdtem, és nem mozdultam. Tudtam, hogy ez teljesen felkorbácsolja. Mohó szemmel nézett rám, és közben az arcomat simogatta. Aztán megmozdultam, és szinte teljesen kihúztam. Beleremegett, mert tudta mi jön majd. Lassan újra előre nyomultam, aztán megint ki. Minden millimétert végig simítva benne szerszámommal. Elakadt a lélegzete, aztán éreztem, ahogy lüktetni kezd a hüvelye. Átölelt a lábaival, és nem engedte, hogy nagyot mozduljak. Lihegve, remegve élvezett. Én, pedig körözni kezdtem benne. Aztán ismét robbant, és elöntötte combomat, heréimet a bő váladék. Ettől beindultam, és fejemet hátravetve, ordítva élveztem el.

Elaludtunk. A telefon vert fel minket.
- Szia, hol vagy? A főnök már tombol.
- A fene – ültem fel. – Elaludtam.
- Hát, igyekezz öregem – mondta Moorgen, és letette a kagylót.
Sietve kapkodtam magamra a ruháimat. Csillagszem kávét nyomott a kezembe, mikor megittam akkor pedig búcsúcsókot az arcomra. Hálás voltam Moorgennek, akivel kapcsolatom egyre barátibb lett. Kint várt a kapitányság előtt egy aktával, és nem engedett felmenni.
- Ne menj be, most még irtó dühös a nagyfőnök. Olvasd át útközben az aktákat. Vár minket a halottkém.
- Mintha ő még sosem aludt volna el! – morogtam.
- Megint Chaterina volt a ludas?
- Igen - nevettem.
Beültünk hát a kocsiba, és én elmélyedtem az aktában.
- Tehát most már biztos, hogy ugyan az a nő volt?
- Igen. A női testváladék ugyan azé az őrült nőé. Meg hányt is.
- Igen, én is láttam – fintorodtam el. – Na, ilyenek a női gyilkosok. Nem bírják, amit csinálnak.
- Férfiben is volt már ilyen. Emlékszer a csokis gyilkosra, az is mindig kidobta a taccsot.
- Igen – nevettem, - de az a csokoládét nem bírta, nem a hullákat. – közben Chaterinára gondoltam. Szegény milyen rosszul lehetett, és én nem lehettem vele. Most először életemben rühelltem a munkámat.

Befordultunk a halottkém hivatala elé. Valamikor viszonyom volt a nővel, de csak igen kellemes, és igen futó kapcsolat volt. A barátság megmaradt, a szenvedély elszállt. Beata nem volt a szeretők gyöngye. Türelmetlen, és kielégíthetetlen volt. De mint jelenség, most is megfogott. Magas volt, és hihetetlenül vékony. Mint Audry Hepburn. Hasonlított is rá, de a barna szemek helyett jéghideg, kék szempár vágott az arcodba.
- Nos, mi a pálya? – kérdeztem, miután arcul csókoltam. Kapcsolatunk egyetlen maradványa volt ez. Hellyel kínált minket, aztán maga is leült az íróasztala mögé. Nevetségesen hivatalos tudott lenni.
- A nő ugyan az. Kétség sem férhet hozzá.
- DNS?
- Nem kell. Ritka vércsoportja van. Ők szoktak egyébként így elélvezni. De, ő még speciális. Van egy betegsége. A neve putelianus a cruent.
- Az mi?
- Nagyon ritka betegség. Az anya, a terhesség alatt enyhe ólommérgezést kapott, ezért az egyed vérében sok az ólom, ami kékre festi a vért, és enyhe vérzékenységet okoz. Nem súlyos a dolog, csak érdekes.
- Megsérült az alany?
- Mikor a nejlonzsákot becipzározta, becsípte az ujját.
- Ó, szegény, majd később bőgöm el magam – jegyezte meg Moorgen. Jót nevettünk rajta.
- Azért is hivattalak benneteket, mert mutatni akarok még valamit – állt fel Bea. Nem nagyon akartuk követni. Nem szerettem a bonctermek hangulatát, de szerencsére csak a bizonyíték raktárba mentünk.
. Bea elővett egy zacskót, benne egy barna hajtinccsel.
- Hol találtad! – lelkendezett Moorgen.
- A hulla hátán. A nőé.
- Tehát, barna? Festett? – kérdezte megint a társam, én, pedig azon törtem a fejem, hogy honnan olyan ismerős ez a haj szín?
- Nem, természetes a hajszíne.
Kezembe vettem a zacskóval együtt a hajat, és forgattam, de nem tudtam, hogy kinek a hajára emlékeztet.

A lakásba mentünk ezután. Furcsa, üres érzés kerekedik fölül az emberen, ha bemegy egy gyilkosság helyszínére, ahonnan már elszállították az áldozatot. A krétanyom, a felborult, véres tárgyak még ott vannak, de az áldozat már nem. Ismertem a színészt. Tavaly két darabban is láttam, tehetséges volt.
Kihúzogattuk a fiókokat a hálószobában. A család után kutattunk, de róluk nem találtunk semmit, viszont az egyik fiók aljához vastag boríték volt ragasztva. Kiborítottam a tartalmát az öltözőasztalkára. Ahogy gondoltam, pornográf fotók voltak benne. Színészünk vagy férfiakkal, vagy megkötözött, bőrszerkós lányokkal szeretkezett.
- Szép kis arzenál – mondta Moorgen.
- Nézd! – húztam elő az egyik képet. Az áldozat épp egy férfi hátán lovagolt. Pénisze mélyen a másikban, akiből szinte semmit sem lehetett látni, csak a fél arcát, ahogy visszafordult. Az Agresszív Dilibogyók basszusgitárosa volt az.
- Ez most összefüggés? – kérdezte Moorgen.
- Az ördög tudja – mondtam. – De, azt jó lenne tudni, hogy mi volt az ipse törzshelye.
- Szerinted, a gyilkosról is készült fotó?
- Lehet. Vajon, hol a gép?
Kutatni kezdtünk a gép után, hamarosan meg is találtuk a digitális készüléket, de a memóriaegység nem volt benne.
- Mindenre gondolt a kis szuka – mérgelődött Moorgen.
- A hozzátartozókat értesítették már?
- Nincs neki. Árvaházban nőtt fel. Barátok sem nagyon. Inkább csak kollegák. Visszahúzódó, magába forduló ember volt.
- Nézz utána, hová járt, hátha ott látták kivel találkozott.
- Moorgen elsietett, én pedig ott maradtam egyedül az üres lakásban, valami furcsa, megmagyarázhatatlan érzéssel a gyomrom táján.

Miután mindent végignéztem, kijöttem, és bezártam a lakást. Lementem az utcára, és felhívtam Csillagszemet.
- Hogy vagy?
- Sokkal jobban – csilingelt a hangja, - de most nem tudok beszélni, mert mindjárt kezdődik a szakmai zh-m.
- Kéz és lábtörést – mondtam.
- És még? – nevetett a telefonba.
- Ja, Kína éves termését.
- Kalapokban?
- Igen – vigyorogtam, és elképzeltem a kalapokban illatozó izéket. Chaterina letette a telefont.

Hívtam egy taxit, és bementem a kapitányságra. Az asztalon egy cetli várt. „A főnök látni szeretne.”
Vállat vontam és felmentem a másodikra. A titkárnő leültetett, és mosolyogva visszaült az íróasztalához, megvillantva karcsú, formás lábait.
- Nagyon dühös? – kérdeztem.
- Mert elkésett? Á, fél óra volt a mérgelődés, és csak azért, mert föntről rátelefonáltak, hogy mi van.
Tíz perc múlva nyílt az ajtó, a rendőrfőnök lépett ki rajta, mögötte a kapitány. Tudtam, hogy mindjárt rákérdeznek, hogy hol tartok. Mosolyt erőltetve álltam fel, és kicsit megnyugodva ráztam meg a Rendőrfőnök kezét.
- Na, hogy áll az ügy? – kérdezte kapitány. Elhatároztam, hogy kicsit felturbózom a talált fényképek ügyét.
- Találtunk nyomot, amin elindulhatunk. Fényképeket, amin az áldozat férfiakkal és nőkkel van félreértelmezhetetlen pózokban. Többek között az Agresszív Dilibogyók basszusgitárosával. Ha megtaláljuk azt a helyet, ahol ezekkel az emberekkel találkozott, nagyot lendülhet előre a nyomozás.
- Akkor csak így tovább! – veregette meg a vállamat a rendőrfőnök, aztán elsietett, mi pedig bementünk a belső irodába.
- Hol volt ma reggel? – esett nekem a főnök.
- Bocs főnök, de tegnap hajnalban jutottam ágyba, és elaludtam.
- Most elnézem magának, mert nyomot produkált, de ne forduljon elő többé! – mondta komolyan, de tudtam, hogy már nem neheztel.
Megbeszéltük a nyom fontosságát, felhívtuk Moorgent, aki örömmel újságolta, hogy az emberek többségét egy szex bárban csípte fel a színész, ahova egyaránt jártak melegek, leszbikusok, szadó-mazók, és heteró párok is. A főnök utasított, hogy menjek én is oda, így azonnal ismét taxiba vágtam magam, és mentem.

Sajnos a tegnapi lányra nem emlékezett senki. Tizenkét emberrel találkoztunk, akik a fényképeken szerepeltek, mindenki egyetértett abban, hogy az áldozat figyelmes, jó szerető volt. Tartózkodó magatartása az ágyban nyílttá, figyelmessé vált. Mindegyik többször is megfordult nála, és a képeket sem bánták. Végül az egyik csapos adott támpontot. Ő sem látta a lányt, csak arra emlékezett, hogy az áldozat nem egyedül ment el. Azt nem tudta, hogy milyen nemű volt a társa, csak, hogy taxiba szálltak.

Rohantunk vissza a kapitányságra. A taxisnak látnia kellett a lányt. Hamar megtaláltuk az sofőrt. Sajnos alig tudott angolul, és rettenetesen félt, hogy azért kérdezgetjük, mert el akarjuk venni a tartózkodási engedélyét. Minden egyes választ egy óra alatt lehetett csak kihúzni belőle. Végül csak összeállt a kép. A lány középmagas, széparcú lány volt, bár az arcát igyekezett egy kapucni mögé rejteni. Viszont egy valami feltűnt a taxisnak. A lánynak csillag szeme volt. Csak úgy szikrázott a szembejövő kocsik fényszórójában.