Csillagszem - Első rész

Az ember sohasem tudja előre, hogy mit indít el egy – egy kijelentésével. Lehet, hogy jobbá teszi a világot, de lehet, hogy gyilkos indulatokat szabadít fel.

Magam is így jártam, amikor előadást tartottam a New Yorki Rendőr Akadémián a sorozatgyilkosokról. Kivételesen tehetséges osztályt kaptam. Amikor végignéztem az arcokon, azonnal feltűnt egy szép arcú, barna lány. Kedvesen, biztatóan nézett rám. De, ami igazán megfogott, a nagy, csillogó szeme volt.
Előadásomat, ami tarkítva volt a sorozatgyilkosok borzalmasabbnál borzalmasabb, kifacsart testű, véres áldozatainak képével, azzal fejeztem be, hogy a sorozatgyilkosok mindig férfiak. A teremben felhördültek, majd az én szépszemű hallgatóm feltette a kezét.
- Tessék – mondtam neki, és elővettem a legcsábosabb mosolyomat.
- Szerintem vannak női sorozatgyilkosok is. Például, ott van Sharon Stone alakja az Elemi ösztönben.
- Ebben a filmben az írónő, Catherine Tramell, nem a klasszikus értelemben vett sorozatgyilkos. Ő az utolsó áldozatán kívül, érdekből öl. Egy nő sosem lesz szexualitáson alapuló gyilkos, mert nem tud a férfin uralkodni.

A lány elgondolkodva nézett rám. Láttam, nem ért velem egyet, de nem tudtam tovább foglakozni vele, mert mások is kérdezgetni kezdtek. Vadnyugati bankrabló párosokról, mai lányokról, akik a drogért gyilkolnak. Nehezen akarták megérteni, hogy ezek a nők nem hasonlíthatók össze azokkal a férfiakkal, akik uralkodni akarnak az áldozataikon.
Az előadás után ebédelni mentem a menzára, hogy aztán egy mozi után felmenjek Nasstasja nagynénikémhez teázni. Kezemben a Tálcával, hónom alatt a táskámmal próbáltam lavírozni az asztalok között, amikor nekem jöttek. Persze a táska kiesett a hónom alól, és szanaszét szóródtak belőle a diák és papírok.
- Bocsánat – hallottam meg a halk hangot. A csinos lány volt az, az előadó teremből. A tálcáját letette a mellette álló asztalra, és letérdelt a szétszóródott dolgaimért.
- Hagyja csak! – mondtam neki, és körülnéztem, hogy hová is tudnám letenni a tálcámat. Ő közben szedegette a diákat, majd, mikor megszólaltam, felnézett rám. Lélegzetelállítóan szép volt. Beleláttam fehér pólójába, ahol mellei hívogatóan domborultak. Kezei szűk, bordó nadrágjában feszülő combjai közé csúsztak, hatalmas, zöld szemei, pedig naiv kíváncsiságtól és vágytól ragyogva néztek rám. Szinte éreztem farmeromban dagadozó férfiasságomon forró leheletét. Olyan volt, mintha kikerültünk volna egy másik dimenzióba, de egy sietős diák hangja összetörte a pillanatot.
Végül minden újra a táskámba került.

- Van asztala? – kérdezte ismét lágy hangján a lány. Csak a fejemet ráztam meg, ő, pedig halvány mosollyal indult el a terem másik felébe, kezében a táskámmal. Leültünk egymással szembe, mikor felszabadult a keze felémnyújtotta.
- Tomas Fergeson – mutatkoztam be. Kézfogása határozott volt, de azért még nem férfias.
- Katherina Steward – mondta, és elengedte a kezemet.
- Miért akar rendőr lenni? – tettem fel a Világ legostobább kérdését. Eltörte a kenyerét, és rám nézett azzal a csodálkozó szemeivel.
- Szeretem a rendet. És, Maga miért lett rendőr? – kérdezett vissza. Elcsodálkoztam a kérdésen, aztán elnevettem magam.
- Nem tudom, ez jött – velem nevetett. Olyan volt a nevetése, mint a bársony. Kellemesen simogatott.
- Maga, valóban azt hiszi, hogy nincsenek női sorozatgyilkosok? – kérdezte, mikor abba hagyta a nevetést.
- Még egyet sem fogtak el – mondtam, és vártam a válasz hatását az arcán. Elgondolkodott, aztán teljes meggyőződéssel fordult felém:
- Lehet, hogy a nők ügyesebbek.
- Minden ilyen gyilkost elfognak, mert azt akarják, hogy elfogják őket.
- Nincs egy felderítetlen ügy sem?
- De – mondtam szomorúan – vannak szépszerivel.

Eszembe jutott az öt évvel ezelőtti négy lány holtteste a közeli erdőben. Megkötözték őket, majd élve elásták egymás mellé körülbelül egy hónap különbséggel. Ugyan oda. Amikor megtalálta őket egy vadászkutya, megszakadtak a gyilkosságok. Azt a gyilkost elriasztotta a nyilvánosság.
Megláthatta rajtam a szomorúságot, mert témát váltottunk. Zenéről, moziról beszélgettünk. Lassan fogyott az étel, végül szomorú szemeit rám függesztette, és félszeg mosolyával a szája szögletében mondta:
- Mennem kell. Örülök, hogy megismerhettem – járt az agyam, hogy miképp is tarthatnám vissza.
- Nem jönne el velem este koncertre? Mozartot adnak – először meghökkent, aztán elmosolyodott.
- Hétkor találkozzunk a Macskákban..
Bólintottam és ő elment. Olyan volt, mintha egy darabot elvittek volna belőlem. A mozi nem is tudom mi volt, a nénikém pedig sosem ment még ennyire az idegeimre. Rohantam haza rendet csinálni, hétkor pedig kinyalva ültem a nagysikerű darabról elnevezett bárban. Tíz percet késett. Haja kontyba tűzve, elegáns kisestélyiben. Olyan volt, mint egy látomás, kipirult arccal. Megittunk egy-egy pohár martinit, aztán átmentünk a koncertre. Elnéztem átszellemült arcát. A szünetben pezsgőt kért, boldogan nyugtáztam, hogy ínyenc, és, hogy nem veti meg az italt.
Megtelve a zenével, csendesen lépkedtünk hazafelé. Meghívtam magamhoz még egy pohár pezsgőre. Mint mindig, először csodálkozva nézett rám, aztán elfogadta a megívást. Nem is mertem remélni. Talán, még ma éjjel? Hisz mire is várnánk, egy hullámhosszon vagyunk. Tudom, érzem Ő is kíván. A liftben mellé léptem, és megsimogattam az arcát. Ő megfogta a csuklómat, és arcát belefektette a tenyerembe. Finom illata volt, nem is tudom, hogy milyen, de teljesen felizgatott.

A lakásba érve nem ült le, hanem körülnézett. Aztán csendesen meghúzott a nappali foteljának mélyén. Kitöltöttem az italokat, a kezébe adtam az egyik poharat. Beleivott, majd hirtelen felállt, letette a poharat a dohányzóasztalra, és letérdelt elém, mint ott a menzán. Kezeit ismét lábai közé dugta, és felnézett rám. Beleremegtem. Felnyúlt, és lehúzta a cipzáromat, majd benyúlt a szerszámomért.
- Szép – mondta olyan halkan, hogy alig lehetett érteni mit mond, aztán hozzádörzsölte az arcát. Csak simogatta magát vele, aztán megnyalta, majd hirtelen elnyelte. Felnyögtem a gyönyörtől. Ő pedig szopott. Nyelve csodálatos játékot űzött az egyre merevebb „Vörös fejűvel”. Mikor már teljes méretében pompázott, Chaterina felállt.

- Kérlek, húzd le – fordult meg, és én elkezdtem lehúzni a cipzárt. Lassan előtűnt bársonyos háta, majd karcsú dereka, gömbölyödő csípője. Elállt a lélegzetem, nem volt rajta bugyi. Ruha körülölelve a bokáját, a földre hullott, ő pedig előrehajolva, hátulról kínálta oda magát. Kezem kutatva nyúlt lábai közé, meglepődve tapasztaltam, hogy már is milyen nedves. Most én térdeltem le, és csókokkal halmoztam el formás kis fenekét, aztán nyelvemet kagylóként szétnyíló nagyajkai közé nyomtam.
- Oh – hagyta el száját egy remegő sóhaj. Fölegyenesedtem, és átölelve melleivel kezdtem el játszani, közben hátába fúrtam az arcomat.
- Ne kínozz, gyere belém – lihegte, és letérdelt, én pedig hátulról birtokba vettem. Lassan akartam belé hatolni, de ő, mikor magában érzett, hátra lendítette a csípőjét. Mennyei kéj volt. Engedtem hagy irányítson, éreztem ezt akarja. Gyorsan robogtunk a beteljesedés felé. Levegő után kapkodva, őrült tempóval ment el, pár lökéssel utána én is. Dobogó szívvel, remegő lábakkal ültem fel a rekamiéra, ő pedig leült, és megint lentről nézett fel rám. Szemei ragyogtak.
- Csillagszem – mondtam neki, ő pedig belepirult.
- Itt aludhatok? – kérdezte, mint ha valami nagy bűnt akarna elkövetni ellenem ezzel.
- Elvárom – nevettem, és megsimogattam az arcát. Felállt, fogta a pezsgőt és a poharakat, és szó nélkül elindult a hálószoba felé. Utána mentem. Mire beértem, már a takaró alatt feküdt. Töltöttem a gyöngyöző italból és ismét odanyújtottam neki a poharat. Beleivott, és letette a poharat az éjjeliszekrényre, aztán kitárta a takarót, én pedig oda bújtam mellé a puha melegségbe. Lábait combom köré fonta, éreztem, hogy újra nedves. Csodáltam szexuális éhségét. Ujjait falloszomra kulcsolta, és ismét játszani kezdett vele. Közben forrón, teljes szánkat betöltően csókolóztunk.
- Szeretlek Csillagszem – sóhajtottam ajkai közé.
- Szeretem, ha így hívsz – suttogta, és éreztem, hogy mosolyog. Lenyúltam, és fenekét simogattam, aztán ujjaim végigfutottak a gáton, majd becsusszantak a hüvelyébe. Kedvesem elengedte éledező szerszámomat, és beljebb tolta az ujjamat. Nedves öle szívott, vont magába. Behunyt szemmel, a párnán hátravetett fejjel élvezte mozdulataimat.

- Még, még – lihegte, én pedig egyre jobban fokozva a tempót szerettem. Tekintete hirtelen az arcomba vágott, és megmerevedett testel élvezett tenyerembe. Hallottam már a női magömlésről, de ilyen bőségeset még nem tapasztaltam.
- Bocsáss meg – ült fel –, szólnom kellett volna.
Válasz helyett megcsókoltam. Pillanatra arcát a vállamba fúrta, aztán kiszaladt a fürdőbe. Egy vizes törölközővel tért vissza, és megtörölgette vele a kezeimet, aztán befészkelte magát a mellemre.
- Szeretsz, vagy csak a testemet akartad? – kérdezte.
- Ilyen szerelmes még nem voltam – mondtam, és komolyan is gondoltam. Éreztem, elhitte. Hamarosan egyenletes lélegzése töltötte be a szobát, és én boldog voltam, hogy másnap majd újra megkaphatom.