Csillagszem - Negyedik rész

Gyönyörű reggelre ébredtem. A várost elöntötte a langyos reggeli fény. A galambok hátra vetett fejjel búgtak az ablakpárkányokon. A szürke utcák megteltek fénnyel, és a gondos háziasszonyok által megpucolt ablakok dölyfösen szikráztak benne.
Halkan keltem fel, és indultam a konyha felé, hogy reggelit készítsek kedvesemnek. A rosszul lehúzott redőny résein át a napfény rásütött Csillagszem hosszú combjára, melyet a takaró fölé nyújtott, mint mindig, ha mélyen aludt. A paplan széle alól kikandikált kagylócskája is, mely hívogatóan, puhán rezdült néha.

A kávéfőzés közben is ez járt a fejemben. Az a finom kis rés, melynek íze, illata úgy el tudott szédíteni. Tele pakoltam a nagytálcát étellel, meg itallal és bementem a hálóba. Kedvesem még mindig aludt, így a tálcát letettem a földre, és nyakszirten csókoltam Csillagszemet. Halk nyöszörgés volt a válasz, aztán megfordult a lány. Szeme résnyire nyílt, majd alvástól rekedt hangon megszólalt:
- Veled álmodtam – és kezem gyűrött arcához húzta.
- Mit? –mosolyogtam rá, és alig vártam, hogy szemét rám nyissa.
- Elfogtad a gyilkost. Narancslé! – kiáltott fel, és lenyúlt az egyik pohárért, majd mohón inni kezdett. Csodáltam azért az egyszerű szenvedélyért, amivel mindent csinált. Egy cseppig megitta az egészet, aztán, nem nézve mit tör össze, visszarakta a poharat a tálcára, majd rám emelte végre a tekintetét.
- Szeretlek! – azzal mohón megcsókolt. Éreztem szája szélén az ottmaradt narancslé cseppjeinek ízét. Melleinek bimbói kívánatosan dudorodtak ki a pólón, amit alvásközben viselt. Boldog szerelemmel nézett rám, majd sietve levette a pólót. Magához vont, és merev bimbóit végighúzta a mellemen. Tudta, hogy imádom ezt az érzést. Körözött a mellbimbóim körül, aztán ráigazította az ő mellbimbóit az enyémre, és melleit nekipréselte a mellkasomnak. Ágyékomban mozgolódni kezdett az élet.
- Hány óra? – kérdezte, én pedig átnéztem a válla felett az éjjeliszekrényen álló vekkerre.
- Fél hét múl pár perccel – súgtam a boldogító hírt a fülébe.
- Az jó – harapott a vállamba, aztán kezeimet a takaró alá vonva, szétterpesztette a lábait. Ujjaim matatni kezdtek, éreztem, hogy öle már is nedves. Szerette, ha belényúlok, így két ujjam is lassan bedugtam követelődző ölébe. Kéjes sóhaj volt a válasz. Kinyúlt, és elhúzta a gatyámat hasamtól.
- Látom, már felvetette a fejét a kiskakas – nevettünk. Felálltam és levettem az útban lévő ruhadarabot.
- Akarlak, most, azonnal – mondta, és az ágy szélére ült, majd hanyatt feküdt, és széttárta magát nekem. Gyöngéden végig simítottam szemérmén, de ő mohón kapott merev péniszem után, és nedves öléhez igazította, így hát nem kíméltem, és tövig vágtam bele. Halk kiáltás volt a válasz. Háta ívbe görbült, szeme pedig egyszerre sugárzott hihetetlen szerelmet, és gyűlöletet. Nem mozdultam, ő pedig beharapva ajkát várta az élményt.
- Na! – sürgetett, én pedig nem kínoztam tovább, ismét hatalmasat löktem rajta.
- Még! – suttogta.
- Nem hallom, mit mondtál? – kérdeztem tovább kínozva, pedig engem is feszített a vágy.
- Még – mondta hangosabban.
- Mi? – kérdeztem megint vissza.
- Még! – ordított most már, körmeit a hátamba vájva. Összerándultam a fájdalomtól, aztán durván baszni kezdtem.
- Igen, igen – lihegte, lábait széttárva, hogy minél mélyebbre tudjak hatolni benne. Hamar a csúcsra értünk. Lávaként tört elő magom. Éreztem, ahogy elönti. Ráfeküdtem, és még hosszú percekig benne maradtam.

A zuhany, jólesően frissítette föl testemet. Mikor kiléptem a fülkéből, Csillagszem ott ült a WC-kagylón, és mosolyogva nyújtotta felém a tiszta fürdőlepedőt.
- Későn jössz ma haza?
- Nem tudom. Tudod, hogy az őrültektől függ. Ha gyilkolnak, ki tudja?!
- Ma pedig szép idő van – mosolygott.
- Gondolod, hogy kedvet kapnak az emberek tőle a gyilkolászásra? – vállat vont, és belépett a tusolóba.
- Én ma később jövök. Nyolc felé. Könyvtárba kell mennem – mondta, és megeresztette a vizet – meg, ugye nyomoznom is kell – nevetett.
- Köszi, előre is.

Lassan sétáltam végig az utam a munkahelyemig. Máskor örültem, hogy ilyen közel lakom a kapitánysághoz, de most nem volt elég az idő ahhoz, hogy zsigereimből kiszellőztessem a hajnali szeretkezés lángocskáit. Bizony, ha eszembe jutott egy – egy pillanata, félig megmerevedtem.
A napom eseménytelenül zajlott. Hiába próbáltam előre jutni az énekes halálának ügyében, mindenhol falakba ütköztem. Este nyolckor jött a hívás. Két utcával odébb megöltek egy színészt. Nyúltam a telefon után, hogy kedvesemnek szóljak. Vagy tizet csengett, mire felvette:
- Halló! – lihegte.
- Szia – mondtam szomorúan – sajnos újra lecsapott a gyilkos, nem tudom mikor érek haza.
- Nem baj, nyomozz csak – mondta, és úgy éreztem, mintha a hangja visszafojtott lett volna, mint mikor az ember a hányingerével küzd.
- Rosszul vagy? – kérdeztem aggódva.
- Jön vissza a kínai, amit az évfolyamtársaimmal megettünk. Nem jutottam velük semmire – mondta rezignáltan.
- Haza menjek?
- Á – mondta kétségbe esve, mintha a fenébe kívánna. Elcsodálkoztam, de úgy gondoltam, hogy nem akarja, hogy lássam ilyen rossz formában.
- Feküdj le, igyekszem haza – mondtam, és aggódva letettem a kagylót.

Kiérkezve a helyszínre, döbbenten álltunk még mi is. A férfit kikötözték az ágyhoz. A feje felismerhetetlenségig szét volt verve az ágy mellett heverő csákánnyal. A lepedőn vér, agyvelő, sperma és nagymennyiségű hüvelyfolyadék mocska. Régi motoros vagyok már, de most engem is a hányinger kerülgetett.
- Nyakig véres lehetett a nő – mondta Moorgen őrmester –, de nem itt fürdött meg.
- Gondolod, hogy véresen ment haza? – kérdeztem.
- Nem – szólt bele az egyik helyszínelős, és előhúzott egy nagy nejlon zsákot az ágy alól. Pisi – kaki szexhez szoktak használni ilyet. Tele volt vérrel.
- Viszont a haját nem védte semmi – kotort be még egyszer az ágy alá a helyszínelős sapkát is keresve.
- Micsoda beteg elme – mondtam és tudtam, hogy itt is ugyan az a nő járt. Hát mégis? Igen, elismertem, itt női sorozatgyilkosról van szó.