Csillagszem - Második rész

Fél négykor csöngött a telefon. Katherina hason aludt mellettem, ball lába a takaró fölött volt. Kilátszott a feneke is. Gyorsan kaptam fel a kagylót, hogy ne ébredjen fel, de már késő volt. Felült, és magára húzta a takarót.
- Halló – szóltam bele a kagylóba. Moorgen őrmester szólt bele.
- Főnök, jönnie kell, megöltek egy rock zenészt.
- Hol? – hallottam saját rekedt hangomat.
- Szemben, a Macskák nevű bárral.
- Húsz perc, és ott vagyok - mondtam, és letettem a kagylót. Az éjszakai lámpák fénye bevilágított a hálószobába, sárgás fénnyel bevonva kedvesem arcát.
- Maradj csak itt, aludj – hajoltam oda kedvesemhez.
- Mi történt?
- Megöltek valakit a Macskákkal szemben – Katherina elsápadt.
- Nem, nem maradok itt, még új a kapcsolatunk – rázta meg kócos haját. – Hamar felöltözöm, és inkább bemegyek a könyvtárba, úgy is van mit behoznom.
- Ahogy gondolod – mondtam és felkapcsoltam az éjjeliszekrényen a lámpát. Álmosan hunyorgott rám, aztán kiugrott az ágyból.
- Zuhanyozz le, én készítek neked valamit.
- Ilyen korán nem tudok enni, de egy kávé jól esne.
- Jó – mondta, és mezítláb kiment felfedezni a konyhát. Hamarosan betöltötte a lakást a kávé illata. A frissítő zuhany alól kimászva kicsoszogtam a konyhába én is, és megittam az erős, finom kávét. Mellé kaptam két szelet pirítóst.
- Bocs, hogy nem vártalak meg, de gondolom, sietsz? – kérdezte teli szájjal. Odaléptem, és arcon csókoltam. Nyelt egy nagyot, majd ő viszont szájon csókolt.
- Biztos, hogy nem maradsz?
- Nem. Hol tudlak elérni? – kérdezte. Megadtam a mobilom számát, mire ő is kikotorta a táskájából a mobilszámát, aztán szaladt a fürdőbe. Mikor kijött, én már felöltöztem. Gyorsan ő is elővette a kisestélyit a rekamié alól, ahová tegnap rúgtuk.
- Hát ez elég hülyén veszi ki magát – nevetett, amikor a gyűrött selymet magára vette.
- A húgomnak van itt pár cucca, ha jó rád…
Bólintott. Megmutattam neki a szekrényben azt a polcot, amit Bessy szokott használni, ha feljött New Yorkba, Katherina pedig kiválasztott egy farmert, és egy kék pólót hozzá.
- Köszönöm, majd visszahozom – mosolygott rám, ahogy a nadrágot vette fel.
- Este? – kérdezte aztán.
- Ha ráérek. Tudod ez a rendőr-szertők sorsa.
- Mi lesz akkor, ha már én is rendőr leszek? – mondta, és szeme ismét a szemembe nevetett.
- Csillagszem – súgtam szerelmesen, és egy percre szenvedélyesen összeölelkeztünk.
- Gyere, mert a húsz perc már letelt – bontakozott ki a karjaimból, és én úgy éreztem, hogy megütöttem a főnyereményt.

- Ki volt ez a pasas?
- Az Agresszív dilibogyók basszusgitárosa. Ő volt manapság az ügyeletes szépfiú.
Az ágyhoz bilincselve ott feküdt az áldozat. A mellkasából egy jégvágó állt ki. Körülötte mindent vér, és sperma borított.
- Tisztára, mint az Elemi ösztön – mondta Moorgen.
Eszembe jutott, hogy Khaterina is ezt a filmet hozta föl példának.
- Kokóztak?
- Nem, legalább is a halott nem.
- Mitől van ennyi ondó a lepedőn? Férfival volt?
- Nem, nővel volt. Már elküldtem a váladékokat elemzésre.
- Köszi.
- Főnök, ma nagyon álmosnak nézel ki – mondta Moorgen.
- Igen – nevettem – egy húszéves tüzes barnával voltam. Jól esett hencegni, de kollegám csak legyintett, és kinevetett.
- De, tényleg – azt hiszed, hogy csak Te élhetsz éjszaki életet? – közben az áldozat körmeit vizsgáltam, de azok patyolat tiszták voltak. Nem is lehettek alatta nyomok, hiszen a bilincs nem engedte közel a gyilkosához.
Azután átmentünk a fürdőszobába, de semmi nyomot nem találtunk arra vonatkozólag, hogy ki is lehetett a lány, aki a lakásban járt.
A szomszédok sem láttak, hallottak semmit. Egy darabig hangosan szólt a zene, de ilyen máskor is előfordult. Még hét előtt kikapcsolták. Az előzetes vizsgálódások hat és hét közé tették a halál időpontját.

Imádtam a nyomozás ezen szakaszát, de most egyre másra vettem észre, hogy agyam Katherinán jár. Formás, meztelen testét láttam magam előtt. A szenvedély zaklatott, ahogyan odaadta magát. Végül délután csöngött a telefonom. Ő volt. Bántott, hogy én a sietségben nem ütöttem be a számát a mobilomba, és még a cetlit is otthon felejtettem.
- Tudsz ma velem lenni?- csilingelt a hangja.
- Igen, de csak nyolc után. Vacsorázzunk meg, aztán, uzsgyi haza – mondtam, és a gatyám megint szűk lett.
- Majd, főzök én. Átviszem ételhordóba.
- Jó – lelkesedtem örülve az otthoni meghitt étkezésnek.
- Ott leszek negyed kilencre – mondta, és már is letette.
Igyekeztem a papírmunkával, aztán átkísértem a hullaházba a közeli kisvárosból megérkező szülőket. Megrökönyödve nézték halott fiúk átlukasztott fülét. Az asszony kiborult.

Felzaklatva dobtam le magam otthon a fotelba. A munkámmal járó depresszió elhatalmasodott rajtam, és nem kívántam semmit, és senkit. Még Katherinát sem. Ám ő hamarosan megérkezett. Mikor kinyitottam neki az ajtót, egyből megérezte, hogy mi a bajom.
- Elmenjek? – tagadóan ráztam meg a fejem, és tágra nyitottam az ajtót.
- Ülj csak le, én megterítek – utasított, és én boldogan ültem vissza előbbi helyemre, fejemet a fotel háttámlájának támasztva. Kezem ügyében üres whiskys pohár. Katherina szó nélkül újratöltötte, majd kiment a konyhába. Tányérok csörömpöltek, hallottam az evőeszközök egymáshoz súrlódását, a poharak koccanását. Nagyot húztam a finom italból, aztán kimentem a lány után.
- Már jobb?
- Jobb, mert itt vagy.
- Akarsz róla beszélni?
- A szülők… Borzalmas látni… Sosem fogom megszokni.
Hozzám lépett, és két tenyerébe fogta az arcomat. Megcsókolta az orrom hegyét. Finom volt.
- Ez a munkánkkal jár együtt. Örülök, hogy így éled meg. Nem váltál érzéktelenné.
Elgondolkozva ittam bele ismét az italomba. Milyen kedves, és érzékeny! Szerettem minden mozdulatát.
- Kevernél nekem is egy italt? – kérdezte felriasztva gondolataimból.
- Persze, bocs, ma nem voltam valami jó házigazda – nevettem, és elmúlt az összes bánatom.
- Martinit, igen - igen szárazat.

Mire visszaértem a nappaliból a leves gőzölgött az asztalon. Finom zöldségleves aztán egy-egy rántott szelet zöldkörettel, majd puding desszertnek.
- Ilyen jókat főztök a koleszban? – kíváncsiskodtam.
- Nem – mosolygott rám szelíden – lakásom van az Akadémiától nem messze. Csak egy kis garzon, de nekem maga a paradicsom. Majd, egyszer megnézed.
Jó lakottan ültünk be a nappaliba borozni. Bekapcsoltuk a tévét, de egyikünket sem érdekelték a buta vetélkedők. Végül, minden átmenet nélkül, Katherina levette a pólóját. Szeme huncutul csillogott, majd az ölembe ült. Hegyes mellecskéje a mellemnek szorult, végre boldogítón, hosszan megcsókolt. Közben hátát, nyakát simogattam.
- Állj fel – kértem. Felállt és ledobáltuk magunkról a ruhát, aztán visszaült az ölembe. Mellbimbói mellembe fúródtak. Egymás fülét, nyakát csókoltuk. Aztán kedvesem átvetette a lábát combjaim fölött, és hasával, szemérem dombjával kezdte ingerelni ágaskodó szerszámomat. Különös érzés volt. Mikor már kiélveztem felemeltem kissé a fenekénél fogva, és beigazítottam a szerszámom. Tudtam, hogy egyből beleül. Kettőt-hármat csusszant rajta, aztán tövig ült benne. Őrjítő forrósággal ölelte körül a benne lévő tagomat.
- Maradj így! – lihegtem, ő pedig nem moccant. Nézte, itta magába az arcom rezdüléseit. Zöld szemei végigsimogatták a belsőmet. Elengedtem derekát, mire ő felemelkedett, majd vissza. Soha előtte nem tört még rám olyan elementáris erővel az orgazmus. Éreztem, ahogy hüvelyéből folyik ki magom. Lihegve öleltem magamhoz, ő pedig ismét nem mozdult, nehogy kicsússzak belőle.
- Bocsáss meg – szégyelltem el magam önzésemért.
- De, miért? Így akartam – hálásan szorítottam meg a hátát.
Mikor elmúlt a mámorom, és ismét kaptam levegőt, eltoltam magamtól.
- Most Te jössz – mondtam. Felálltam vele, ő pedig derekam köré fonta a lábát. Még mindig benne volt félig merev péniszem. Lefektettem hanyatt és óvatosan, hogy ki ne csússzak, mozogni kezdtem. Inkább körözve. Minden mozdulatra jobban kívántam a következőt. Ő pedig beharapta a száját, és egyre szélesebbre tárta a lábait. Már teljesen megmerevedett szerszámom járt benne. Egyre durvábban, egyre több ingert adva. Potyogni kezdtek a könnyei, körmeit hírtelen a hátamba véste. A fájdalomtól hatalmasat löktem rajta, ő pedig felsikoltott a gyönyörtől. Hüvelye remegve fogadott egyre mélyebben magába, majd hirtelen elernyedt. Megijedtem, mert Katherina majdnem elájult. Lassan nyugodott meg a karjaimban.
- Bocsáss meg a szülőkért – lihegte.
- Neked? – kérdeztem. – Te mit tehetsz róla?
Zavarba jött egy kicsit.
- El kellett volna mennem.
- Dehogy, nagyon jó, hogy maradtál – csókoltam bele a hajába.