Csak egy emlék

Órákig szeretkeztünk, az ablakok bepárásodtak, illatunk betöltötte a szobát.
Elaludtam.
Arra ébredtem hajnali egy körül, hogy szó szerint kitépett az ágyból, hogy nyissam ki neki az ajtót mert sürgősen el kell mennie. Nem voltam magamnál. Kiengedtem.
Az emeletről néztem utána, akkor még nem sejtettem, hogy mi a baj.
Kimentem a konyhába és megértettem mindent.
A naplóm nyitva feküdt az asztalon, rajta egy ezres. A cigiért, amit elvitt.
Minden elsötétült, csak kapaszkodtam valamibe, de nem láttam semmit.
Hajtogattam magamban, hogy ez csak egy rossz álom, de nem az volt.
Igen. Megcsaltam azt, akit imádtam, leírtam és kiderült.
Nem volt erőm sírni. Villámgyorsan magamra vettem valamit és rohantam utána.
A 14-es éjjeli buszon már zokogtam.
Ki akartam adni magamból minden keserűséget.
Meg akartam magyarázni, de azt hiszem, hogy ez a mai napig csak magamnak sikerült.
Hiába mentem hozzá, hiába néztem az ablakát, hiába hívtam, nem válaszolt.
Nem akartam elveszíteni. Most is érzem azt a fájdalmat, amit akkor, azon az éjszakán.
Másnap sikerült beszélnem vele. Eljött, hogy meghallgasson. Megbocsátott, akkor még nem tudtam (nem is nagyon érdekelt) miért. Később elmondta, hogy csak az ágyba kellettem neki.
Az is kiderült, hogy ő is megcsalt. Én mindent megbocsátottam neki, ő meg mindent elvett tőlem. Már akkor. 10 hónapra rá szakítottunk.
Meg akartam mondani neki, hogy még mindig szeretem, de akkor értettem meg, hogy én már régóta nem őt, hanem a szerelmet szerettem.