Clara Cat és Candy a Fétis vidámparkban

Clara lófarokba fogta derékig érő, szögegyenes, vörös haját. Mintha csak egy rutinos, reggeli szopásra készülődne. Reflexből csücsörített hozzá, pehelysúlyát behajlított hosszú és kecsesen izmos jobb lábára helyezte, ezzel oldalra tolva formás, kerek kis hátsóját. Még akkor is pózolt, amikor senki sem látta. Különös kettőség élt ebben a lányban, talán éppen ez adta meg szubmisszivitásának sava–borsát. Egyszerre volt alárendelt, alázható, ugyanakkor exhibicionista is. Imádta a közönséget. 
– Jó kislány voltál, Clara – mormolta elégedetten előző este Maximilian. – Ezért a hétvégén elviszlek valahová.
 – Jaj de jó, hová? – nyalta le a szája szélét izgatottan, egy kevéske sperma még a kontúrosra rúzsozott ajkak peremére ragadt. Bőséges adagot kapott, a mély és mohó torka ellenére is maszatos maradt a szája széle. 
Max nevetett, de a szemei sötét gondolatokat rejtettek. Az ő kis cicuskája pedig legmerészebb fantáziájában sem járt még ahhoz fogható játszótéren, ahová vinni készülte.
– Az legyen meglepetés… – felelte sejtelmesen. Alig várta, hogy saját szemével láthassa Clara arckifejezését. 
 – Sétálni megyünk – jelentette ki Maximilian szombat reggel. Kezében bőr pórázt tartott egyenesen kifeszítve. Clara szó nélkül, dolgát tudva csatolta fel a hozzá illő fekete nyakörvet, melyen ezüst fém karika díszelgett. 
Úgy fonta körül hófehér hattyúnyakát, hogy enyhén belevájt, akárhányszor túlságosan elfordította a fejét – vagy ha ívbe feszült az orgazmustól. Kifejezetten neki készíttette és Clara a legnagyobb büszkeséggel viselte, ezzel is jelezve gazdája felette gyakorolt tulajdonjogát. 
 
Clara kissé megszeppenve állt a zenélő, aranyozott szegélyű, elegáns körhinta előtt. Akár egy gyermek altatódal, olyan csilingelő, dallamos, fülbemászó szólam szólt az égig nyúló hangszóróiból. A hintalovak lassú ritmusára emelkedtek és süllyedtek, élettelen porcelánszerű pofájuk ártatlanul meredt a semmibe. Hátukon kényelmes, részletesen megmunkált, bőr nyereg, látszott, hogy hozzáértő kezek alkották őket. Clara meglepettségét a nyergekből kiálló, egy érett banán méreténél úgy másfélszer akkora műfaszok okozták. Nem tudta levenni róluk a szemét, a zene számára elnémult, ami azt illeti, Maxról is csaknem elfelejtkezett egy röpke pillanatra.
– Mi a baj Clara–Cat? – kérdezte duruzsolva Max. Negédesen, mintha nem tudná pontosan.
Szubja mellett állt, egy emberként bámulták a sorra felbukkanó faszokat. Szimpla, szimpla, dupla. Szimpla, szimpla, dupla.
Clara alig észrevehetően nyelt egyet, de Maximilian figyelmét nem kerülte el az ő cicuskájának aggodalma. HA akarta sem tudta volna palástolni a kialakuló félelmét. Az adrenalin hirtelen áradt szét ereiben. A pupillája kitágult, akár egy macskáé a sötétben. Max megfogta izzadt kacsóját, szájához emelte a kézfejét és könnyed csókot lehelt rá.
 – Félsz?
 – Egy kicsit.
 – És ez tetszik neked?
 – Nem tudom… Talán. Egy kicsit.
 – Biztonságban vagy – Maximilian megsimogatta a buksiját, ujjai elidőztek a vörös hajtincsek között. Végigcirógatta az arcélét, miközben nagyra nyílt bambi szemeibe nézett. – Adtam neked okot az évek alatt a bizalmatlanságra? 
 – Nem – rázta a fejét óvatosan Clara. Fellélegzett, ezzel kifújva a feltámadt aggályok jó részét. Clara titkon nagyon is élvezte az enyhén borzongató félelmet. A horrorfilmek neki esti mesének számítottak. Ha Maximilian bizonytalanságot keltett benne, az annak nyomán felszabaduló adrenalin és endorfin egészen felpörgette őt. 
 – Érezted már úgy, hogy nem vigyázok rád?
 – Nem – ingatta ismét szép fejét a lány.
 – Akkor engedd el magad és bízz bennem!
 
A körhinta lassan forgott körbe–körbe, a lágy szellő Clara hajába kapott a menetszél enyheségétől. A hintalovak lágy hullámzása Clara csípőjét is ringatta, a dildók lassan hatoltak belé, elég mélyen, de azért még kellemesen, s mire felnyögött volna, már vissza is húzódtak a hüvelyében. Közben csiklója a nyereg precízen kialakított domború részéhez dörzsölődött. Az anyag itt puha és sikamlós volt, könnyedén siklott végig a puncija vágatnál, ütemesen masszírozva őt odalent. Sóhajtozott, mindahányszor unikornisa lejteni kezdett és ő úgy csusszant bele a műfaszba, egyre mélyebben és nedvesebben, hogy néha el kellett fojtania egy kitörni készülő nyögést. Öt perc telt el, vagy tíz? Nem tudta, de Maiximilan gyönyörködő tekintetétől és a kéjes érzéstől bódultan élvezkedett a körhintán. 
 –  Tetszik a meglepetés, kicsi Clara? – kérdezte Max kedvesen.
 – Mmm.. – dorombolt Clara elégedetten, majd szemei tágra nyíltak egy nagyobb lökéstől. – I–igen – nyöszörgött szaggatottan a hirtelen erősségű behatolástól. Ez most tövig szaladt a hüvelyében, erősebben, mint korábban, de igazából vágyta már az intenzívebb érzést odalent. Baszásra és élvezésre vágyott.
 – De…?
 – Hmm.. egy kicsit lehetne…
 – Keményebben? – kérdezte Maximilian, s ujja már a sebesség és erősségszabályzó tekerőgombokon játszott. Erősebb intenzitásra kapcsolt és Clara minden ütemre felnyögött.
 – Így? 
 – Így…
 – Élvezz, kis cicus, hadd lássam, hogy tudsz nyögni a gyönyörtől… – és meddig bírod majd! – tette hozzá magában kajánul.
Clara élete leghosszabb menete előtt állt, s még nem is sejtette, hogy a lovaglás új szintre lép majd az életében. Egy másfajta, eddig még nem tapasztalt szintre. 
A körhinta túl régóta forgott, gyorsabban, és már–már egy gyermekhullámvasút sebességével és lejtőivel vetekedett a forgási frekvencia. 
 – Meddig megy a körhinta? – lihegte Clara. Még nem esett kétségbe, de hüvelye fáradni kezdett és a szája kiszáradt a lihegéstől. Maximilian pedig jelét sem adta annak, hogy le készülne állítani a körhintát. Lelkesen próbálgatta a különféle gombokat.
 – Hm, ez vajon mire jó..? – morfondírozott, de nem gondolkodott sokáig. Benyomta a piros kapcsolót. Clara felsikkantott. A műpénisz rezegni kezdett benne, az érzés olyan intenzív volt, hogy vonaglani kezdett a ló hátán, már amennyire a kengyelként funkcionáló lábbéklyók mozgásteret engedte neki. Kezei a kantárra szorultak, a bilincsek pedig a csuklójába vájtak. Már nem tudta többé visszafogni a harsány hangokat, melyek torkából szakadtak fel, minden egyes mélyre hatoló rezgő döfésnél. A fenekében lévő plug alig érezhetően megduzzadt. Max talált még egy funkciót az irányító panelen. A következő fokozat kellemetlenül kezdte feszíteni érzékeny fenekét. 
 – Ennél nagyobbra ne! – sikkantott kétségbeesve. 
Miként ruganyos teste átvette a ló ritmikus, emelkedő és süllyedő mozgását, a feneke mindig másféle szögben feszült neki a pumpálható plugnak, nyomást gyakorolva rá belülről. Nem fájt, de azért egy kicsit furcsa, tán kellemetlen érzés volt, mégis egyszerre hatott azokra az idegszálakra… Clara szerette az anált, alapos síkosítás és tágítás után, de ez a formáció furcsa volt számára. Úgy hánykolódott kiszolgáltatott testtel azon az őrült körhintán, mint egy viharvert hajó a tengeren. Mellei megkeményedtek, finom eséssel rezdültek meg minden alkalommal, mikor a lány fel s le csússzant az őt kitöltő dildókon. 
Mint a létkerék, úgy forgott a körhinta, Nem volt kiszállás, vagy csak nem találta meg a feloldozást… 
 – Max… – lehelte halkan, mikor már erőtlenedő nyögései elhaltak a szélben. Maximilian elégedett, szeretetteljes, ám kéjenc pillantással kísérte kis kedvencét.
– Mi az?
– Meddig…szándékozol még… így tartani? – Clara 
– Nem tudom. Nem vagyok tervező típus. Fáj valami?
– Sok kezd lenni ez egy kicsit...pihennék…
– Eddig telhetetlen voltál. Sosem volt elég neked. Mindig azt hallgattam, hogy még egy kört, csak még e egyszer mártsam beléd, „Maximilian annyira fel vagyok izgulva…” Még amikor hulla fáradt voltam is addig rágtad a fülem míg ki nem elégítettelek. 
 – Ez igaz, de ez…
 – Rád sem ismerek. Hová lett az étvágyad?
Maximilian ráérősen csökkentette a fokozatot. A körhina lassult, a lovak megszelídültek. Clara hálásan pihegett. Az előző intenzitás után jól esett neki a lágyabb fokozat. 
 – Ugye tudod, hogy sosem hagynám, hogy bajod essen? – nézett az ő kiscicájára szeretetteljesen.
– Hát persze – Clara fáradtan, de kéjesen mosolygott. 
– Most magadra hagylak, de figyelni fogom minden lépésed. Minden mozdulatod. Minden rezdülésed.
 – Itt hagysz? – rezzent össze Clara. A riadtság úgy költözött vissza a tekintetébe.
 – A te érdekedben – mondta komolyan. Búcsúzóul rövid csókot lehelt a lány homlokára. 
Maximilian pléh arccal fordult el és komótos léptekkel, hátra sem pillantva sétált az ellenkező irányba, magára hagyva Clarat a körhintához kötözve. Titkon, belül fájt neki otthagyni legféltettebb kincsét, de összeszorított fogakkal haladt tovább, hátra hagyva a körhintán vonagló, élvezkedő lányt. 
 
Clara sikoltozva élvezett el körhintán. Magára maradt, de tudta, biztonságban van, ott ahol lennie kell. Az egész hely, mint egy óriás felnőtt játszótér, amelyben fantáziái akár egy szimulációban, úgy jelentek meg. A körhinta, mintha érzékelte volna az ő testét és annak minden mozzanatát; orgazmusa utolsó görcsös összerándulásánál fokozatosan leállt. Kezeiről és lábairól maguktól hullottak le az őt rögzítő szíjak, mint őszi falevelek a fák ágairól, ha eljön az ideje. Teljes természetességgel.
 
Clara kissé nehézkesen, de azért minden baj nélkül kászálódott le a hintalóról. A dildó popsijából nehezebben csusszant ki, a hüvelye jóval bejáratottabb volt már annál. Fellélegzett. Újra szabadon tudott mozogni. Kicsit kiropogtatta a csuklóit, nyújtani kezdte kecses, hosszú lábait. Nem tudta, mire számítson következő állomásként, a kíváncsiság hajtotta előre.  
 
Clara lassan, enyhén kacsázva sétált, mintha csámpás lenne. Eddigi kecsesen kirívó, riszáló járása most egy megviselt, alaposan használt cédáéra emlékeztetett, akinek a seggét hosszan és alaposan baszták szét. 
Furcsa vidámpark volt ez, meglehetősen különös körhintákkal és játékszerekkel. Egynél sem állt meg, bár tekintete elidőzött az elvarázsolt kastély tornyain. Vajon mi lehet odabent...? 
A lány fantáziája beindult ugyan, de a feneke megint sajogni kezdett, így inkább tovább sétált. Majd máskor bebarangolja azokat a termeket, ha kipihente magát és regenerálódott. Ennyire még ő sem volt nyughatatlan. Azok a dildók igazán nagyok voltak, rezgésük és dinamikájuk pedig erősebb, mint az eddig próbált szexshopokból vásárolt és internetről rendelt játékaié…
Megtorpant. Egy gazdátlanul árválkodó cukorkásstandra lett figyelmes. Roskadásig volt bontatlan, színes, szebbnél-szebb édességkülönlegességekkel. Szivárvány pompában úszó nyalókák, különféle alakzatban és méretben. Akadt köztük pénisz alakú, de klasszikus, piros szívecske formájú is. Fellógatva tükrös mézeskalácsok, fényvisszaverős nejlonba csomagolva. Clara szájában összefutott a nyál. Csaknem megindult, hogy gondolkodás nélkül kóstoljon bele a hívogató cukorkakavalkádba, ám ekkor a bódé mögül egy harminchetes körüli meztelen lábfej kandikált ki. Clara óvatosan közelebb lépdelt, a lábfej egy latex leggingsbe bújtatott íves női vádliban folytatódott tovább. 
Megkerülte a standot, a lélegzete is elállt a látványtól.
 – Hát te meg…? – csodálkozott el Clara. A földön egy kipeckelt szájú, megkötözött, szőkés lány üldögélt, egymagában. Körülötte a porban feladott szabadulási kísérletek nyomai, 
Az ismeretlen lány szeme tágra nyílt ahogyan Clara föléje magasodott, beszéde értelmetlen nyöszörgés–szerű masszává olvadt a szájacskáját kitöltő piros golyóbison. 
Clara gyorsan leguggolt mellé és a szájpecket rögzítő csatot kereste. Nehézkesen kezdte bogozgatni a szerkezetet. Kósza hajszálak akadtak belé, s a lány aprókat nyüszögött, ahogyan Clara hosszú ujjai óvatlanul is meghúzták a tincseit, míg szíjon lévő csatot próbálta kioldani.
Néhány percnyi elszánt próbálkozás után végre sikerült a művelet. Clara lassan és óvatosan vette le a lányról a szájpecket, vékony, fényes szálú nyálcsíkot húzva a levegőben, mint egy pókháló, mely megkönnyebbült lélegzete nyomán nyúlt hosszúra. 
 – Köszönöm – lehelte a lány. Clara végignézett rajta, s akkor látta csak a körülötte lévő megannyi, szétszórt, színes cukorkát. Nyalókák, pillecukrok, különleges csomagolású, a szivárvány ezer színében pompázó nyalánkságok… Mintha egy Candy Shoppot rabolt volna ki, és valaki tetten érte volna közben… – gondolta Clara furcsállón nézegetve a cukorhalom közepén üldögélő lányt. 
 – Szívesen – felelte halkan. – Mi történt veled? – kérdezte. 
 – Hát… – sóhajtott, hatalmas mellei ettől a kötélnek feszültek, mely keblei alatt, valamint felettük, dekoltázsát kiemelve, a halmokat kissé megszorítva ívelt át a nyakán. Hátul végződött, művészi pontossággal fonva körül a testét, kezeit gúzsba kötve. Olyan volt, mint egy kötélből kompozicionált börtön, mely testének térfogatát ölelte át, minden lélegzetvételnél éreztetve vele, meddig terjed a szabadsága. Egy felszínesen gondterhelt, vagy épp óvatosan vágyakozó sóhajig. Nem tovább. – Rossz dolgokat csináltam – tekintetét meztelen lábfejére szegezte. 
 – Még is mit?
 – Sok mindent – mondta titokzatosan, még mindig szemlesütve. 
 – Ezért hagytak itt? És a cukorkák…?
 – Túlságosan szeretem őket – sandított fel a lány Clarara.  – Mohó voltam. 
 – Mi lenne, ha nem beszélnél rébuszokban és elmondanád mi történt? – döntötte oldalra a fejét Clara félig bosszúsan, ám annál kíváncsibban. 
A lány nyelt egyet. Clara nem tudta nem megfigyelni kiszáradt torka hullámzását, és a szaporán emelkedő és süllyedő, hatalmas melleit. Valami igazán nagy kihágást követhetett el, ha a gazdája így itt hagyta őt. 
 – Ha elárulod, adok neked egy cukorkát – csillant fel akkor Clara szeme. Egy kismacska pajkossága éledt újra benne, amint a nála jóval kiszolgáltatottabb helyzetben lévő ismeretlen lányt bámulta. 
 – Ne kísérts! – susogta az, de szemeiben őrült vágy villant, önkéntelenül is megnyalta az ajkait.  – Nem szabad több édességet ennem. Tilos.
 – Miért? 
 – Mert nem tudok vele leállni. Ezért nem is árulhatom őket többé – fejével oldalra bökött. Egy üres, színes bódé állt ott, árván. Csíkos pálcikás cukrok és vattacukorfelhők díszítették az ablakát, fasz alakú, rózsaszín nyalókák sorakoztak egy fekete, bársony állványon. – Én vagyok a Cukorka árus lány. Vagyis csak voltam. Hívj csak Candynek. 
 – Értem – biccentett Clara. Már igazán nem lepődött meg ennek a vidámparknak a lakóin, azok után, amiket látott, s átélt… – Én ennék egyet. Szabad?
A Cukorkaárus lány különös tekintettel nézett rá. 
 – Szabad. Csak nekem nem szabad… Bár, ha a gazdám nem tudja meg…
 – Én nem árulom el neki – ígérte Clara. Ujjai közt már ott fénylett egy élénknarancssárga csomagolású, ovális cukorka. Úgy játszadozott vele, mintha nem tudná eldönteni, hogy ő egye meg, vagy a lány szájába adja. A Cukorka árus lány már válaszolni sem tudott, nyelvét enyhén kidugva lihegett. A hirtelen éhség és vágy elemi erővel tört rá.
Clara elmosolyodott és kínzó lassúsággal kezdte bontogatni az édességet. A celofáncsomagolás zörögve hullt a padlóra. Clara a lány szemébe nézett, miközben ujjával mélyen saját szájába helyezte a még érintetlen, fénylő mázú édességet. Candy nyála csaknem kicsordult a szája szélén. Kinézte Clara szájából az édességet, ha próbálta volna, sem tudja eltitkolni, mennyire vágyott rá. 
Clara egészen közel kúszott, majd oda hajolt hozzá, két kezébe fogta a lány szép, kerek arcát. Ajkait lazán tartva csókolta szájon, nyelvével átjátszva Candy szájába a finomságot. A cukorkaárus lány mohón viszonozta a csókot, csak hadd kapja végre meg a jutalomfalatkáját. 
Clara édes–narancsos ízű csókja és a cukor elegye mámorító volt. Még fel sem olvadt szájában az édesség, tekintete máris elfátyolosodott az élvezettől. Endorfin száguldott a testében, mellei megkeményedtek, s Clara nem tudta megállni, hogy ne csúsztassa rájuk a kezét. 
A lány felnyögött és amennyire a kötelei engedték, mélyen beszívta a levegőt. A kötél enyhén bőrébe vájt, kissé dörzsölve azt, ahogyan mellkasát teleszívta levegővel. Zihálni kezdett, könnyedebbnek bizonyult számára az apró levegő vétel, mint a mély lélegzet. 
 
Candy azt hitte, beleőrül. Talán egy kicsit így is volt. Az elázott bugyija félredobva hevert a cukorkáspapírok között, lábai szélesre tárva. Clara feje néha előbukkant és felnézett az ő kéjtől eltorzult arcára, csak, hogy saját szemével is lássa, mit vált ki belőle.
Candy gerince ívbe feszült az orgazmustól, újra és újra, de ahogy elélvezett, már kívánta is az újabbat. Vonaglott és hánykolódott, a száját harapta, csaknem sebesre, de ezt a fajta fájdalmat nem érezte a szűnni nem akaró gyötrő felizgultság mellett. 
Ami azt illeti, semmi mást nem érzett, csak vágyat, mindent felemésztő szexuális vágyat. Az agya lekapcsolt, egy lüktető női punci volt csupán. Ösztönlénnyé vált, a gondolatai elszálltak a realitás talajáról. Csak az élvezet, a szagok, az ízek és a szex utáni vágy körül forogtak. Semmi más nem érdekelte, semmi másról nem vett tudomást többé. Megszűntek a kötelek, a vágy tartotta fogva.
Az éhség nem csillapodott, nem tudott jól lakni. Pont, mint a cukorkák, minél többet evett, utána annál inkább kiéhezett. 
Clara már három ujjával ostromolta a nedves, ruganyos hüvelyét, de akár két farok is járhatott volna benne egyszerre, neki az sem lett volna elég. Ezért nem ehetett hát a tiltott gyümölcsből, mert bár a legédesebb volt számára, de mérgező. Mégis, kétség kívül a maga nemében csodálatos. 
A torka kiszáradt, eleinte hangos nyögései erőtlenné rekedtek. 
Kimerült, verejtékben úszott, a szíve hevesen dobogott, légzése nem tudta követni a felizgultságtól zubogó vérét és pulzusát. 
Clara lassú, elnyújtott mozdulatokkal nyalta Candyt, már ő is fáradt volt, s ami azt illeti, kedve támadt maga is élvezni. Ő nem evett abból a narancsszín cukorból, amiből a lány. Egy fekete, szív alakú, veszélyesen csábító gumicukrot választott. Egyelőre csak energikusabbnak érezte magát, de ez akár az izgalmas helyzet által felszabadított adrenalintól is lehetett. Mosolya egyre szélesebb lett, úgy érezte, a végtelenségig bírná most. Bezzeg, ha a körhinta előtt kapott volna ilyen stimulánst… 
Észrevétlenül nedvesedett be, pupillái kitágultak a látványtól, és a serkentőtől. Candy kitárulkozva, nedvességtől tocsogó öllel, egy igazán frissen baszott szajha romlott, mocskosan vágyakozó arckifejezésével fetrengett előtte. Az édes kis cukorkaárus lányra már nem lehetett többé ráismerni. Ez a perszóna csak nyers szexet akart, telhetetlenül, újra és újra, ájulásig. Clara realizálta, hogy a lány tényleg képes lenne eszméletvesztésig élvezni a nyelvétől, ujjaitól. Nem engedhette, mert hát, akkor vele mi lesz…? Unta már a műfaszokat, hús–vér személyre vágyott, sikamlós érintésekre, fognyomokra a nyakán, de Maximilian továbbra sem mutatta jelét, hogy visszatérne hozzá... Egyébként is, most itt volt ez a nimfomániás, szexfüggő, kéjsóvár lány, továbbra is megkötözve. Miért is ne élvezhetné ki ő is…? Türelmetlenné vált, felajzott volt  és túlságosan is éber… A vér száguldott az ereiben. Hirtelen indíttatásból felkelt Candy lábai közül, és lassú léptekkel, két hüvelykujját saját csipkebugyijába akasztva megkerülte a lányt. Terpeszállásban állt meg a földön fekvő, kócos, meglehetősen megviselt arcú Candy felett. Lenézett rá, tekintetük találkozott és Candy némán, de félreérthetetlenül adta beleegyezését. Clara lassan ereszkedett le, hagyta, hogy a lány először csak az illatát lélegezze be egy kicsit. Még nem ért hozzá, félarasznyira guggolt le az orrától és szájától. Puncija melegsége és felizgultságának édeskés, női feromontól telített jellegzetes aromája újszerű volt Candy számára. Szerette volna megízlelni, a szája egyébként is száraz volt, szomjazta Clara nedveit. Igyekezett finom maradni, de vehemenciája hamar átvette felette az irányítást és szájával úgy tapadt rá Clara nagyajkaira, mintha titkon már rég vágyott volna erre. A faszt már túl jól ismerte, egy nő finom mechanizmusa azonban még ismeretlen izgalmakat tartogatott számára. Belenyalt és az íz még különösnek tetszett számára, de minden nyelvcsapással egyre finomabbnak találta. Egyre jobban és odaadóbban fúrta bele arcát Clara puncijába, csiklóján pont úgy időzve el, ahogy ő maga is szerette, ha kényeztetik. Hosszanti, függőleges mozdulatokkal, a nyelve hegyével… Nem bírta megállni és a lány hüvelyébe is bebarangolt, nagyra nyitotta a száját és annyira kinyújtotta a nyelvét, amennyire csak tudta. Enyhén fájt neki, de elszántabb volt, mint valaha. Először bátortalanul, majd mélyebben hatolt belé. Kezei meg voltak ugyan kötve, de nyelvével igyekezett pótolni, amit ujjaival nem tehetett meg…. Szinte megdugta Claraet a nyelvével, ő pedig lassan teljesen ráengedte magát az alatta fekvő lány arcára. Candy legszívesebben az apró, kemény fenekébe markolt volna. Most még inkább azt kívánta, bár szabadok volnának a kezei. 
Candy lehunyta szemeit és ösztönösen, engedelmesen nyitotta ki a száját, felkínálva Claranak a nyelvét. A lány csípője frekventikus mozgásba kezdett és Candy nyelve könnyedén alkalmazkodott hozzá. Finoman kezdte, éppenhogy csak belekósolt. Ilyen ízű, enyhe grapefruit íz és női hús, elegyedve valami enyhén rózsás illattal na meg az összetéveszthetetlen feminin felizgultság esszenciájával. Egyre lézasabban nyalta Clara legérzékenyebb pontját, legalább olyan odaadással, ahogyan a lány az imént őt is kényeztette. Clara kéjesen vonaglott, ahogy lovaglóülésben helyezkedett el Candyn, a nyaka hátra hajlott, mélyről jövő nyögések szakadtak fel a torkából. Candy keze kissé zsibbadt saját súlya alatt, ahogyan feküdt, fészkelődni kezdett, mire Clara még erőteljesebben ráhelyezte súlyát az ő arcára. Ez a queening póz nagyon jól állt Claranak. Túlságosan jól.
Maximilian egy távolabbi épület takarásából figyelte a lányok mozgó alakját. Elég távol volt ahhoz, hogy az események sűrűjében azok ketten észre sem vegyék, de megfelelő közelségben ahhoz, hogy láthassa mi történik. Kezében markolta kőkemény farkát, ami robbanásra készen volt. Vágyakozó lihegéssel figyelte a két csodaszép nőt, ahogyan egymást kényeztetik. Clara szemmel láthatóan teljesen megfelejtkezett róla. Önfeledten élvezett Candy arcán ülve újra és újra, apró mellei keményen és peckesen álltak, csipke tangája félredobva hevert a porban, az üres cukorkáscsomagolások közt.
Neki, Maximiliannak itt már nem volt szerepe többé.
Mikor végleg úgy érezte, hogy elég, Clara felemelkedett Candy arcáról, de éppen csak annyi időre, hogy testével lecsússzon az alatta fekvő lányon és lecsókolja saját ízét azokról a cukorkaédes ajkakról. Cinkosan mosolyogtak egymásra. Többé nem volt hiányérzetük.