Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
A fekete hosszú hajú nő felrakott egy fekete kávét és leült a konyhaasztal mellé. Az űrhajó...
Gini a 39 éves szőke hosszú hajú nő ellökte magát és repült a levegőben. Megtehette ugyanis...
“Az ördög a részletekben rejlik.” Fontosnak tartom a részleteket, mindig megfigyelni, értelmezni,...
Asterios hős lesz, a Bányakirály hajóit pedig egy újabb drenya érkezése is boldogítja.
-A fenébe is, hogy pont belebotlottak…és utána épp az IP6944-en kötöttek ki… Ennyi véletlen.<br...
Friss hozzászólások
BURGONYA: NEM TUDOM MIT SZíVSZ, DE FOLYT...
2021-09-18 01:29
BURGONYA: REMEK HA AZ EMBER KIADJA MAGÁB...
2021-09-18 01:28
otto64: Az hiszem becsapott a tanárnő,...
2021-09-15 09:42
tantra: írtam Önnek mailt
2021-09-13 12:35
Szeszti90: Várható folytatás? :)
2021-09-12 22:25
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Betegnapló II.

Lauren
 
Egy szinte teljesen üres szobámban ültem az ágyamon. Semmim nem volt, csak ez az ágy és egy mosdó. Valójában ezek se az enyémek voltak, csak én használtam őket, már lassan másfél éve. Kezdetben szinte minden időmet itt töltöttem, most viszonylag szabadon mozoghattam. Persze voltak szabályok. Az is egy volt közülük, hogy délután egy óra előtt nem lehetett a többi bentlakóval találkozni. Addig néhány kivételes betegnek, mert ez voltam, egy beteg lány, speciális foglalkozásokon kellett részt venni. Most vártam, hogy értem jöjjenek és elkísérjenek abba a tágas helyiségbe, ahol a délután nagy részét tölteni fogom a többiekkel. Nem fogtak le, csak kísértek. Eddig nem okoztam semmilyen gondot, már nem tartottak úgy tőlem, mint kezdetben.
A szokásos helyemen ültem, nagyából a terem közepén egy kétszemélyes kis asztalnál és néztem a velem szemben ülő hosszú, sötétbarna hajú lányt. Ritka szépség volt, különleges vonásokkal, amikor ránéztem, mindig arra gondoltam, hogy ennek az arcnak címlapokon lenne a helye. Egyszer már megtörtént, hogy újságokban és a televíziókban mutatták be, ezt a különleges lányt. Hamarosan újra megtörténik majd – gondoltam, aztán felidéztem egy pillanatot, ami már lassan fél éve történt. Ez a csodálatos lány megcsókolt. Pont itt. Egy csók elég hétköznapi dolog, de ahogy ő tette, az egyáltalán nem volt az. Megharapott és az a pár csepp, mélyvörös vér összekötött minket. Igen, ez köt össze minket. Vér tapad a kezünkhöz és az egész testünkhöz. Ezt másokról, más gyilkosokról is el lehet mondani, mi mégis különbözünk tőlük. Olyan, mintha nem csak a testünket tartaná életben a vér, hanem a lelkünket is. A kór neve, amit megállapítottak mindkettőnknél Renfield – szindróma. Nagyon ritka betegség. Néhány emberről lehetett csak biztosan megállapítani, hogy ez a baja. Sokakat nem ez mozgatott igazából, amikor a rémtetteiket elkövették.
- Lauren, hol jársz? – kérdezte a velem szemben ülő lány.
- Veled vagyok, mindig csak kettőnkre gondolok – feleltem őszintén. Szerettem, ha őszinte lehetek, sokan furcsának tartottak emiatt és kerülték a társaságomat. Úgy tűnt, az őszinteség jobban zavar másokat, mint a gyilkosság.
- A jövőnkről beszéltem – mondta.
- Tudom, de nem értem, hogy akarsz kijutni innen – feleltem.
- Nincs meg minden részlet. A tervem bizonyos pontjain rögtönöznünk kell. Azt hiszem bármelyik nap eljöhet a pillanat – mondta és láttam, hogy nagyon izgatott.
- Már legalább fél éve tervezed ezt. Azon kívül, hogy már együtt is járunk Dr. Greyhez, mi változott meg? – kérdeztem lemondóan.
- Pont ez a lényeg Lauren – érkezett a válasz.
Nem értettem mire gondol, de bíztam benne. Az elmúlt időszak minden szabad percét vele töltöttem. Azt hiszem elég jól megismertük egymást. Néha úgy érzetem, szinte egyek vagyunk, de csak szinte, valami még hiányzott. Vágytam rá, hogy megtörténjen. Jobban, mint eddig bármire, minden nap egyre nehezebb lett cipelni ezt a vágyat. Tudtam, hogy hamarosan képtelen leszek visszafogni magam. És éreztem, hogy ő is ezzel küzd. Belenéztem a ragyogó barna szemeibe. Ilyenkor mindig eszembe jutott, hogy ez a legfőbb fegyvere. Olyanok voltak ezek a szemek, hogy mindenkiben bizalmat ébresztettek és biztonságérzetet keltettek. Én se menekülhettem előlük, de tudtam, hogy én vagyok az egyetlen, akinek nem kell félnie, ha a közelükbe kerül. Ő a tökéletes ragadozó, sokszor gondoltam rá így. Az asztal alá dugtam a kezem és megkerestem az övét. Az ujjai simogatták az enyémeket. Csak ennyit tehettünk és ezt is titokban, mikor senki nem látta.
- Mi a baj? – kérdezte kissé aggódva.
- Alex... neked nincs bűntudatod? – kérdeztem suttogva. És minden egyes lélegzetvételemre gondoltam, tudtam, hogy mindegyik bűnös.
- De igen – vallotta be halkan. Azért is, amiket tettem és azért is, amit tenni fogok.
- Akkor nem kellene leállnunk? – kérdeztem, egy kissé tartva a választól.
- Biztos, hogy le kellene. Az lenne a legjobb, ha aznap, amikor először megtettük, mindketten meghaltunk volna. – felelte és láttam, hogy egyre gyorsabban és mélyebben lélegzik. A tekintete szó szerint elsötétült. Gyönyörű és halálosan veszélyes volt ebben a pillanatban. Az én légzésem is kezdett felgyorsulni.
- De nem így történt, nem haltunk meg – mondtam és jobban ráhajoltam az asztalra, hogy az alkarját is elérjem az ujjaimmal.
- Én nem bírok leállni – préselte ki nagy nehezen a szavakat a fogai közül. Erősen összeszorította őket, hogy visszafogja magát.
- Én se – feleltem suttogva és éreztem, a feltörő vágyat, vágyat a vérre és erre a nőre. Olyan rég óta küzdöttünk már saját magunkkal és ezzel az egész helyzettel.
- Emlékszel, amikor megcsókoltál? – kérdeztem már szinte feladva mindenen óvatosságot.
Alex nem felelt, nem is kellettek szavak. Láttam, hogy minden erejét összeszedi és feláll. Lassan odasétált az egyik ápolóhoz és hallottam, ahogy kéri, hogy visszamehessen a szobájába. Kinyitották az ajtót és ő kilépett rajta. Sajnáltam, hogy elment, de tudtam, hogy jól tette. Nagyon rossz vége lett volna, ha ezt itt tovább folytatjuk. Elmosolyodtam. Örültem, hogy így hatunk egymásra, hogy így felizgattam. Újra kettőnkre gondoltam, de most úgy, mint két nagyon veszélyes kémiai anyagra, amiket felelőtlenül, a kíváncsiságtól hajtva összekevertek, de nem tudták kiszámítani a reakciót, amit okoztak. Kis elégtételt éreztem. Igen, maguknak keresték a bajt és most látni fogják, mit okoztak.
Egy hosszú folyosón lépkedtem egy férfi mellett. Fehér egyenruha volt rajta. Általában ő figyelt rám a szobámon kívül. Láttam rajta, hogy már nagyon unja. Eleinte éber tekintettel vigyázta minden mozdulatomat, mára már alig nézett rám. Megálltunk egy ajtó elött, ő lenyomta a kilincset. Az ajtó nem volt zárva, ez az ajtó sosincs bezárva. Én beléptem a szobába, ő kint maradt és lassan elsétált, hogy elvégezzen egy újabb lényegtelennek tűnő feladatot. Becsuktam magam mögött az ajtót. Bent, már vártak rám. Dr. Erica Grey és Alex is ott volt. A doktornő egy íróasztal mögött ült, kényelmesnek tűnő bőrborítású székben, Alex pedig vele szemben egy szürke kanapé egyik szélén. Tudtam, hogy mit kell tennem. Leültem a kanapé másik szélére, fizikailag a legtávolabb Alextől, de így sem volt köztünk túl sok hely, ha kinyújtottam volna a karom, elértem volna az övét.
- Hello, Lauren! – mondta a doktornő.
- Hello – mondtam én is.
- Alex nagyon érdekes dolgokat mesélt az imént. Személyes dolgokat, azt hiszem ezt neked is hallanod kell. Kérlek mondd el neki is, amit nekem – mondta Dr. Grey és Alexre nézett kedvtelve.
Annyira furcsa volt Alexel így beszélgetni, soha nem lehettem benne biztos, hogy mit gondol valóban komolyan és miben hazudik Dr. Grey kedvéért.
- Azt meséltem Dr. Greynek, amit az este álmodtam. Már sokszor megtörtént, sokszor arról álmodom, hogy megölöd azt a nőt. Aztán, amikor felébredek arra gondolok, hogy én is ezt tettem. Mióta megismertelek azóta sokkal jobban érzem magam, úgy érzem jobb vagyok, egy másik ember.
- Nagyon jó Alex, örülök, hogy ilyen sokat fejlődtél. Mit szólsz ehhez Lauren? – kérdezte az orvos.
- Én is másnak érzem magam, mióta velem vagy Alex – mondtam és a szemébe néztem.
Dr. Grey szinte vigyorgott, de ez egyáltalán nem szépítette meg. Istent akar játszani – gondoltam. Róla is fel lehetne állítani egy szép kis diagnózist.
- Nagyon fontos vagy nekem Lauren, soha nem gondoltam, hogy egy olyan, mint én érezhet ilyesmit – mondta Alex. Ez meglepett. Alex nem szokott ilyesmiről beszélni, sose beszéltünk ilyen fajta érzésekről.
- Mi az, amit pontosan érzel Alex? – kotyogott közbe Dr. Grey. Alex csak rám nézett, nem figyelt igazán az orvosra. Várt egy pillanatot, aztán kimondta a szavakat, amikre mindig vágytam.
- Szeretlek Lauren.
- Én is szeretlek Alex – viszonoztam a vallomást és komolyan is gondoltam. Olyan rejtett dolgok játszódtak le köztünk ebben a néhány másodperben, amelyekről a kezelőorvosunknak fogalma sem lehetett.
Nem törődtem többé a szabályokkal, képtelen voltam rá és Alex is. Egyszerre mozdultunk egymás felé, a következő pillanatban pedig már összeért az ajkunk és szenvedélyesen csókoltuk egymást. Az szája nagyon puha volt, éreztem a forró leheletét az arcomon. Teljesen elvesztettem a tudatomat és feloldódtam Alexben. Dr. Grey tapsolt egyet és kérte, hogy hagyjuk abba. Eltávolodtam Alextől és ő azonnal felugrott a kanapéról. Minden nagyon gyorsan történt. Menet közben előhúzott valahonnan a nadrágja alól egy kis fém tárgyat és habozás nélkül beleszúrta a doktornő nyakába. A bal oldali ütőeret célozta meg. Én is mozdultam vele együtt. Alex mögé léptem, a hátához simultam és megragadtam a kezét, amelyikben a fegyver volt. Minden erőmet beleadtam a mozdulatba és jobbra rántottam a kezét. Bőr és izmok vettek végső búcsút egymástól. A forró vér beborította Alex testét és az én karomat. A nő teste elkezdett kiürülni, akár egy teli pohár, amit felborítottak. Szíve kétégbeesetten küzdött, hogy a testének minden sejtjéhez életető vért juttasson. Nem érzékelte a borzasztó nyílást, ami a nyakon tátongott. Minden küzdelmes dobbanása egyre közelebb sodorta a gazdáját a halál pillanatához. Alex kihúzta a kis tárgyat a sebből, én mellé léptem. Ránéztem a kezére és láttam, hogy egy fém körömreszelőt szorongat, aminek minden oldalát gondosan kiélezte, aztán az előttünk ülő nőre pillantottam. Látni akartam, ahogy elhagyja a lélek a testét. A lábai és a karjai kissé görcsösen rángatóztak. Mondani akart valamit, de a torkából csak mély, bugyborékoló hangok törtek fel. Láttam az iszonyatot a szemeiben. Az utolsó pillanatban megértette mit szabadítottak a világra.
Alex egyenes háttal állt, még mindig ugyanazon a helyen. Megbabonázva figyelte a lassan a padlóra csöpögő vért. Én pedig őt figyeltem elbűvölve. Nem sok ember van a földön, aki egy gyilkos arcába nézhet ilyen pillanatokban és utána mesélhet róla. Adrenalin és sötét vágy keveréke cikázott ide – oda a testemben, de utóbbinak nem engedhettem. Tudtam, hogy most gyorsnak kell lennünk.
- Alex... sietnünk kell – törtem meg a csendet.
- Tudom – suttogta és elszakította a pillantását az immár élettelen testről.
- Úgy fél óránk lehet – mondtam és kutatni kezdtem a szobában. Az egyik fal melletti, dupla ajtós szekrényben nagyon sok fehér nadrágot és pólót tartottak. Úgy tűnt innen osztják szét őket az ápolóknak. Kivettem párat, amik a kisebb méretek közé tartoztak és lehúztam magamról a hálóing szerű betegruhát. A vér nagy részét, ami még nem indult száradásnak beletöröltem és a szekrény aljába dobtam. A kissé tág mamabugyit, amit itt kellett hordani szintén levettem és hamarosan azt is a szekrénybe raktam. Alex mögém lépett és gyengéden végigsimított a hátamon.
- Gyönyörű vagy – mondta vággyal teli hangon. Borzongás futott végig a testemen, nagyon kívántam őt, de nem maradhattunk itt.
- Te is öltözz át – mondtam egy mosoly kíséretében és ruhákat adtam a kezébe.
Gyorsan felvettem, amiket találtam, aztán néztem, ahogy Alex is próbálja megtisztítani magát. Neki sokkal nehezebb dolga volt. A vér nagy része rajta kötött ki. Még a hajából is csöpögött. Tudtam, hogy így esélyünk sincs. Tovább kutattam, most Dr. Grey íróasztalát néztem át. A legalsó, legnagyobb fiókban volt pár palack fél literes ásványvíz. Ennél többre nem számíthattunk. Kivettem az összesen és egy újabb tiszta póló segítségével nekiálltam lemosni a vért Alex selymes bőréről. Egészen jól sikerült, végül a haját is közepesen szárazra tudtuk törölni. Közben végig viaskodtam a vágyaimmal és több időt szerettem volna kettőnknek ezekben a percekben. Ő felvette a ruhákat én pedig inkább letéptem volna őket. Alex meg is jegyezte egyszer, hogy vetkőztetem őt a szememmel. Mindketten nevettünk, aztán együttes erővel betuszkoltuk Dr Erica Gery halott testét a szekrénybe. Elég sok vér került az íróasztalra és a padlóra is. Az asztalról jól le tudtuk törölni, de fogytán voltunk az időnek és a víznek, így a padlón foltokat hagyó vérnyomokat nem sikáltuk fel. Tudtuk, hogy úgy is hamar megtalálják. A holttestből még sokáig szivárogni fog a vér és idővel ki fog folyni a szekrényből. Indulnunk kellett.
Alex kinyitotta az ajtót és körülnézett. Sehol nem volt senki. Igen, erre számítottunk, az ápolók a többi beteggel voltak a beszélgetőben és még volt egy kis időnk, amíg ketten értünk indultak. Végig siettünk a folyosón, aztán le egy nem túl hosszú lépcsősoron. El kellett mennünk a társalgó előtt, ha ki akartunk jutni, nem volt túl nehéz, kifelé senki sem figyelt. Már tudtam, hogy megcsináltuk. Ez nem börtön, hanem egy intézet. Kint van egy portás a főkapunál, de egyébként nem őrzik az épületet. Már akkor megfigyeltem ezt a tényt, amikor behoztak. Amikor kiléptünk a nagy bejárati ajtón Dr Grey kártyájával mindkettőnket elvakított a napfény. Nyár volt. Egy lágy szellő a hajamba kapott és felborzolta. Elárasztott a szabadság érzése és azonnal eldöntöttem, hogy inkább meghalok, de többé nem leszek fogoly.
A sorompós kapunál a középkorú, férfi portás szinte ránk sem nézett. Lazán és szinte önfeledten sétáltunk el a kis bódéja és a sorompó mellett. Ahogy elhagytunk, én szívesen futásnak eredtem volna. Percek lehettek csak hátra, amíg felfedezik, hogy mit tettünk és hogy megszöktünk, de ismét, ma már nem eelőszö, visszafogtam magam és csak sétáltunk tovább.
Az intézet egy sűrű erdő szélén helyezkedett el. Elég nagy területet letaroltak, mire kialakítottak mindent. Olyan ostobák az emberek – gondoltam. Egy erdő mellé rakni egy ilyen intézményt, őrök nélkül, mintha direkt azt akarnák, hogy megszökjön az ember. Persze az is igaz, hogy a legtöbben itt ártalmatlanok és ilyesmi eszükbe se jut. Mikor már eléggé eltávolodtunk a portától lekanyarodtunk a fák közé és végre futásnak eredtünk. A teljes testi kimerülésig hajszoltuk magunkat órákon át. Ahogy törtettünk előre tudtuk, hogy az életünkért küzdünk. Ez az érzés hihetetlen erőket aktivál az emberben. Olyan teljesítményre is képesek vagyunk ilyenkor, amire normál körülmények között sose lennénk. Minden sejtünk a maximumot hozza ki magából, az összes idegszálunk egyszerre aktivizálódik, az érzékeink kiélesednek, akár egy hideg, céltudatos penge. Teljesen besötétedett mire lassítottunk, de ekkor sem álltunk meg teljesen. Szótlan, rövid pihenőket tartottunk, ahol csak a zihálásunk törte meg a csendet. Csak a szemeinkkel kommunikáltunk, gyakran összekapcsolódott a tekintetünk. Talán így adtunk kölcsönösen még több erőt egymásnak.
Másnap délelőtt már úgy éreztem teljesen elfogyott minden energiám. Egy terebélyes tölgyfa árnyékában ültünk. Mellettünk egy nagyon keskeny erdei érben langyos víz csordogált. Lehasaltunk a földre és úgy ittunk belőle. Mindkettőnk álla saras lett. Alex letörölte rólam a pólójával, majd magáról is ledörgölte. Közelebb húzódtam és lágyan megcsókoltam. Ő gyengéden viszonozta, majd megfogta a kezem és lassan újra útnak indultunk. Már szinte csak botorkáltunk és csak remélni tudtam, hogy nem körbe – körbe haladunk. Este végül újra megálltunk. Teljes volt a sötétség, egy csillag sem látszott az égen. Hűvös szellő hozott felénk nedves illatot. Eső közeledett. Behúzódtunk a legnagyobb fa alá, ami a közelben volt és tudtam, hogy csak holnap indulhatunk tovább. Egyébként is úgy éreztem, hogy nem bírok innen felállni, az ájulás szélén voltunk mindketten. Alex mellém telepedett és a vállamra hajtotta a fejét, a következő másodpercben már egyszerre és mélyen szívtuk be a levegőt és átadtuk magunkat a kis időre nyugalmat hozó álmoknak.
Mikor felébredtünk már kivilágosodott. A torkom száraznak éreztem és nagyon éhes voltam. Körbenéztem és az erdő már elég ritkásnak tűnt. Tudtam, hogy hamarosan kiérünk belőle. Élelmet és ruhákat kellett szereznünk. Csak lopás jöhetett szóba. Összeszedtük magunkat és tovább indultunk. Hamarosan kiértünk egy keskeny, aszfaltozott útra.
- Most mit csináljunk? – kérdeztem Alextől.
- Szerintem várjunk itt és intsünk le egy autót – felelte.
- Alex, a fényképünkkel azóta tele lehet minden és nem akarlak megbántani, de nem nézel ki túl jól. Szerinted, ha valaki meglát minket meg fog állni?
- Nem látok más lehetőséget. Szerintem csak egyikőnk próbálkozzon, ha valami balul üt ki így több az esély a menekülésre. Legalább neked lesz esélyed – felelte.
- Szóval eldöntötted, hogy te csinálod – mondtam kissé ingerülten.
- Igen, én akarom – felelte Alex.
Nem volt idő tovább vitatkozni. A közelben egy autó motorjának a hangja ütötte meg a fülünket.
- Menj beljebb – suttogta Alex.
Automatikusan engedelmeskedtem. Nem akartam a makacsságommal elrontani talán az egyetlen lehetőséget. Egy fa mögül próbáltam kilesni mi történik. Láttam Alexet, ahogy az út közepére sétál. Egy öreg autó tűnt fel a szemem előtt. A sofőr félre húzódott és megállt, aztán kiszállt az autóból. Nesztelen léptekkel közelebb lopakodtam. Egy idősebb, vékony alkatú férfi volt. Alexhez sietett. Láttam, hogy beszélgetnek. A férfi nagyon aggódónak tűnt. Megláttam egy nagyobb követ a lábam mellett. Halkan, de gyorsan kifordítottam a földből. Óvatosan a férfi mögé lopakodtam. Alex már tudta mire készülök. Éppen mikor megérezte a jelenlétemet és fordult volna felém tarkón vágtam a kővel, erre ő elterült az aszfalton.
- Ez szép volt! – mondta elégedetten Alex.
- Tudtam, hogy nem boldogulsz egyedül – mondtam és már elszállt minden félelmem.
- Tudsz vezetni? – kérdezte nevetve.
- Igen – feleltem, majd együtt bevonszoltuk a férfit a fák közé.
Megbeszéltük, hogy én veszem fel a nadrágját és a pólóját. Felhajtottam a nadrág szárát és a póló ujját. Egészen jó lett. Az autóban találtunk némi készpénzt és egy megkezdett Coca Colát is. Az üdítőt elosztottuk. Nagyon régen nem ittunk ilyesmit. Egy kicsit édesebbnek tűnt, mint ahogy emlékeztem rá.
Az autóban elég sok benzin volt, így messzire jutottunk az intézettől. Úgy kétszáz kilóméterrel arrébb megálltunk egy kisvárosban. Tankoltunk és végre hozzájutottunk némi élelemhez a benzinkúton, aztán szereztem Alexnek egy fekete pólót és egy farmert, valamint vettem két pár új cipőt is magunknak. Egy poros kis motelben kivettünk egy szobát. Szerencsére volt külön fürdőnk. Lemostuk magunkról a napokban ránk ragadt piszkot és izzadságot és rendbe tettük magunkat úgy, ahogy arra az intézetben nem volt lehetőség, majd mindketten egy puha törölközőben hűsöltünk a szobánkban. Kicsit zavarban voltam, most, hogy nem odabent voltunk és bármit tehettünk, talán a túl sok lehetőség miatt. Alex nyugodtnak tűnt és elégedettnek, az én zavarom azonban feltűnt neki.
- Nem tűnsz valami boldognak – mondta és éreztem egy kis csalódottságot a hangjában.
- Csak aggódom, nem tudom mi fog történni ezután – feleltem.
- Megbántad, hogy megszöktünk? Vagy talán az bánt, hogy megöltük Dr. Greyt? – kérdezte Alex.
- Nem bántam meg semmit. Azt hiszem meg kell szoknom ezt a helyzetet. Szabadok vagyunk, de mégse. A fél ország minket keres, ebben biztos vagyok. Szóval még se tehetünk akármit. Meg kell húznunk magunkat. El kell tűnnünk a világ elől – feleltem.
- Ez igaz, de engem most egyáltalán nem érdekel a világ többi része. Csak te érdekelsz Lauren – mondta kissé hadarva.
- Nem tudom, hogy bírsz ilyen nyugodt maradni – feleltem halkan.
- Azt hiszem tudom, hogy nyugtassalak meg – mondta és ijesztő tűz lobbant a szemében.
- Ugye nem akarsz gyilkolni? – kérdeztem riadtan, féltem, hogy valami ostobaságra készül a kedvemért.
- Ennyire nem vagyok ostoba Lauren. Nem akarom, hogy elkapjanak. Csak nem félsz tőlem? – kérdezte, de az a különös tűz még mindig nem tűnt el a tekintetéből.
- Nem félek a haláltól, ha erre gondolsz – mondtam ingerülten. Ennyire azért ismerhetne.
- Nem is erre céloztam – felelte. Láttam, hogy szórakoztatja az idegességem.
- Akkor miről beszélsz? – kérdeztem szinte dacosan. Alex nem felelt a kérdésemre.
- Ülj ide – mondta és megpaskolta maga mellett az ágyat.
Odamentem és leültem, erre ő felállt, megkerülte az ágyat és mögém térdelt. A kezeit a meztelen vállaimra helyezte és gyengéden masszírozni kezdte őket. Aztán megéreztem az ajkait a bőrömön. A nyakamat kényeztette puha csókokkal. Végre feloldódott a görcs a gyomromban és elszállt minden aggodalmam. Alex lassan áttért a vállaimra az ajkával a kezeivel pedig finomat megmarkolta a melleimet és most azokat masszírozta. Hallottam a kissé szapora légzését egészen közel a fülemhez. Rájöttem, hogy visszafogja magát. Nem akar durva lenni. Ettől a gondolattól és attól, ahogy kényeztetett ismét feltört bennem az a hatalmas vágy, amit hónapok óta vissza kellett fognom az intézetben. Megragadtam Alex kezeit és a melleimre szorítottam őket. Mindketten felnyögtünk, majd éreztem, ahogy Alex beleharap a vállamba, egészen erősen csinálta, de nem sebezte meg a bőrömet. Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor mindketten feladtuk a gátlásainkat. Alex újra megharapott, talán kissé még erősebben. Hangosan felnyögtem és hátra nyúltam, hogy belemarkoljak a hajába.
- Ne fogd vissza magad – mondtam két nyöszörgés között, akármilyen veszélyes is volt ez a mondtat. Tényleg nem akartam, hogy azt tegye. Látni akartam őt végre teljes, igazi valójában és én se akartam visszatartani semmit.
Habozott egy pillanatig aztán ismét megkerült. A következő pillanatban már mindketten az ágyon térdeltünk és vadul csókolóztunk. Ezúttal én haraptam meg. Az alsó ajkába mélyeztettem a fogaimat. Rögtön meleg vért éreztem a számban. Egy csepp legördült az államra. Alex nem húzódott el egy pillanatra sem. Még szenvedélyesebben csókolt. A vére mindkettőnk ajkaiit sötétebbre festette. Az íze teljesen elvarázsolt. Nem okoztam neki komoly sérülést, így elég gyorsan elapadt. Alex megszakította a csókot, majd az ágyra lökött. Fölém hajolt és a szájába vette az egyik megkeményedett mellbimbómat. Lehunytam a szemem és hangosan élveztem, ahogy a nyelvével simogatja. A törölköző teljesen lecsúszott róla. Ahogy a formás, meztelen testére néztem még többet akartam belőle. Lendületet vettem és most ő feküdt alattam. Végig csókoltam a testét, aztán mellbimbóit kezdtem izgatni a nyelvemmel. Alex halkan sóhajtozott, majd, amikor megérezte az ujjaimat a punciján, hangosan felnyögött. Lassan simogattam az érzékeny területet szétkenve a nedvességét. Nem bírtam tovább várni. A lába közé feküdtem és végignyaltam a punciján, többször teljes hosszában. Az íze és az illata elborította az érzékeimet. A csiklójához nyomtam a nyelvem és lassan köröztem rajta. Alex a hajamba markolt és hozzám nyomta magát. Az orgazmusa hosszúra nyúlt. Ahogy a csiklóját a nyelvemhez dörzsölte és a mély nyögéseitől úgy éreztem egy pillanatig se bírom tovább. Ahogy engedett a szorítása és a teste elernyedt azonnal ráültem a csípőjére és ösztönösen hozzá dörzsöltem magam. Egy percig se hagytam pihenni. Megragadtam az egyik kezét és a puncimhoz nyomtam. Hátrahajtottam a fejem és hangosan felnyögtem. Még éreztem az ízét a számban, aztán bevillant a jelenet, ahogy véres testtel állt Dr. Grey előtt, miután megöltük. Ettől még jobban felkorbácsolódottak a vágyaim. Az a tekintet és az a sok vér életem legfelemelőbb pillanata volt. Alex elhúzta a kezét és a testével az ágyra nyomott. Most ő hasalt a lábaim közé. Éreztem, ahogy a szájába veszi a csiklómat és ahogy a nyelvével játszik vele. Forró volt és nedves. Ránéztem miközben csinálta, láttam az élvezetet az arcán és a saját megszáradt vérét az ajkain, a nedvességem lemosta egy részét. Visszahanyatlottam az ágyra és éreztem, az orgazmus feltörő erejét az egész lényemben. Én a haja helyett a vékony ágyneműt markoltam. Csodálatos és felszabadító érzés volt. Ahogy vége lett azonnal tudtam, hogy az igazi gyönyör örömeit hazugságok és megjátszás nélkül csak ezzel a nővel élhetem át. Ennél szebb és igazabb együttlétben még soha nem volt részem. Alex mellém feküdt. Az arca nagyon közel volt az enyémhez. A csillogó barna szemébe néztem, a tekintetében láttam, hogy boldog. Olyan boldog, mint amilyennek még sose láttam ezelőtt. Én is az voltam. Végre azt éreztem, hogy teljesen eggyé tudunk válni, a testünk és a lelkünk is. Gyilkoltunk, majd szeretkeztünk. Nem létezett olyan ember vagy hatalom, ami ezeket a kötelékeket eltéphette volna. Valószínűleg mi magunk se lettünk volna rá képesek. Nekünk közös volt a végzetünk.
Előző részek
792
Ez a történet kicsit más, mint az eddigiek. Több részes és inkább a horror kategóriába tartozik, de lesznek benne leszbikus pillanatok is. Fogadjátok szeretettel!
Hasonló történetek
5126
Ekkor megpillantott valami mélyen kavargó sötétséget érkezni a folyosó másik végéből. Elkezdett futni, lábai önkéntelenül mozogtak, előre a lámpakapcsoló irányába. Nem tudta, miért csak, hogy el kell érje a kapcsolót, hogy újra fény legyen...
8529
Ekkor egy vastag asztalt állítottak föl. A két lányt levették a póznáról levetkőztették és olajjal kenték be. Az asztalra kötözték őket egymás mellé. Fejük egymás mellett volt. Az ősz törzsfőnök az asztal mellé lépett. Végigsimította a két fiatal izmos testet...
Hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: