Az ördög cimborái - 2

6.


A kocsmában zajlik a mindennapi élet. Az egyik sarokasztalnál a kártyázók verik a blattot és erősítgetik az öntudatukat, fröccsel, pálinkával és sörrel. A középső asztalnál Kukucska Lajos nagybérlő tartja a mindennapi eligazítást feketenapszámosainak. Ilyenkor fizeti őket az aznap végzett munkájukért, aminek egy részét, itt helyben el is isszák. Miért ne? Megdolgoztak érte.
– Emberek, a mai napszám tízórára 3000 Ft. Járuljanak az úr asztalához! Lajosbácsi fizet.– A népek pedig, szépen sorjában tartják a markukat a megérdemelt jussukért.

Lajos agronómusként valaha a TSZ-be ágazatvezetőként dolgozott. Mikor a TSZ-t széjjelcincálták, akkor lecsapott két kombájnra és három traktorra. Fillérekért, szinte kilóra megvásárolta a gépeket. Ki vette a saját apai és anyai örökségét, a 27 hold földet. Elkezdett rajta gazdálkodni. Jól ment az üzlet és kevésnek bizonyult a föld. Ekkor ütött be a jólét. Hála Józsi bácsi kendermagosának a lakosság tele volt aranytojással. Lajosnak jó volt a lapjárása és hamarosan elnyeregette a falusiak aranytojásait.

Mivel a hirtelen ölükbe hullott földekkel a mezőgazdaságból kiábrándult lakosok nem tudtak mit kezdeni gépek nélkül, szépen bér beadogatták Lajosnak a földeiket. Lajos a tőlük elnyert aranytojásokkal fizetett nekik a bérletért, amit pár nap alatt Csócsával a veres hentessel és Lexivel egyetemben újfent visszanyertek. Így nem maradt más választásuk a népeknek, mint a saját, bérbe adott földjeiken napszámosként Lajosnak extraprofitot termelni verítékes munkájukkal. Avagy a tyúkosnál trágyát hordani, tápot keverni, tojást szedni fillérekért.

A kártyaasztalnál tyúkos Lexi, Csócsa hentes, Fejgli Csula, a Kottafejű foltozószabó, és Dikóné a helyi fűszeres, ütötték a lapokat. A lakosoktól záloghitelbe adott aranytojásokkal játszottak. Egy aranytojásnak húszezer Ft volt az értéke. Kártyázás közben folyt az ilyenkor szokásos eszmecsere. Éppen a kormány adócsomagjának taglalásán rágódtak. Lexi vezette fel a témát.
– Emberek, mit szóltok ezekhez a karácsonyi csomagokhoz?
– Úgy igaz: ezek előrehozták nekünk a karácsonyt! Jól feljbekólintották a népet az adóemeléssel!– szívott egyet a szivarján Dikóné, és emelte a tétet.

A partnerek komolyan bólogattak, és fröccseikbe fojtották utálatukat. Legszívesebben lábuknál fogva rángatták volna ki a bársonyszékekből az adóprés kiagyalóit. Csócsa, elkeseredetten vágott közbe:– Ha így megy, tovább lehúzhatom a redőnyt! A népnek nemhogy pénze, de már egy szem aranytojása sincsen, hogy húst vásárolják nálam! Sorra büdösödik a hús a mélyhűtőmbe. Nem győzöm tizedszerre is újra fagyasztani, amit nem visznek el. Kontra! Ütöm a bankot! – zárta a monológot. Tyúkos Lexi trónfolt: kontra innen is! Mondta és kiterítve a lapokat besöpörte a bankban lévő hetvenkét aranytojást. Megelégedetten nézett körbe, és egy hajtókára kiitta a sörét. Majd lassan, komótosan megszólalt.

– Lassan mondom, hogy minden balek értse: nem igaz, hogy nem lesz gázáremelés, nemigaz, hogy nem lesz több csomag! Értitek, he? Nemtom mire megy ki a játék, de nem lesz ennek jó vége. Az Unió felzabál bennünket szőröstől-bőröstől. Eddig is csak úgy éltünk meg, ha kicsaltuk, loptuk a szemit az államnak! Ezután meg beletüsszentünk nekik a nulláslisztbe! Most ezzel a rohadt Ügyfélkapuval kergetnek az őrületbe bennünket. Hát honnan vegyen a paraszt számítógépet, mi a csudának neki az Internet, amikor örül, ha ki tudja böngészni a Népszabadságot! Nem igaz Józsi bácsi?
– Jól beszélsz, mert nem dadogsz!– vette közbe Józsi bácsi és nagyot sercintve köpte a sarokba, a nikotinízű, keserű nyálat. Még, jó, hogy az ördög ajándékait nem adóztatják meg!

– Ne keseredj el arra is sor, kerül cimbora. Mindig lesz olyan ember a közösségben, aki beárul az Apehnál! Majd jön az Adó kommandó, vizslatnak, aztán bilincsbe verve visznek el, hiába is lamentálsz! Bezárnak a dutyiba a tyúkocskáddal együtt!
– Akkor már vigyék el a Börcsök tehenét is! – vágott vissza Józsi bácsi. Erre Börcsök megütötte a bankot és meg is nyerte.
– Na, erre varrjá gombot cimbora! Te elviteted a tehenemet, én meg elnyerem a kendermagosodat. Na, ütöd a bankot? A kendermagos a tét!
Józsi bácsi azonban óvatos duhajként hagyta veszni a tojásit. Nem válaszolt a kihívásra. Csócsa fordított egyet a szón.

– Emberek, mit szólnak ehhez a Zöld könyvhöz?
– Mit szónánk? – húzogatták a vállaikat, meg a poharukban levő borokat, söröket. Miután lehúzták a maradék cseppeket is újabb kört rendeltek. Csócsa folytatta okításukat.
– Tudjátok ti mit jelent az a rohadt vízit meg az ágydíj? Nem, majd megtudjátok.
– Eddig három hónapra ki írathatták a krónikus betegek a szokásos gyógyszereiket. Most, majd havonta kell, hogy több legyen a vizit, vagy receptdíj!

– Én meg azt hallottam, hogy az ágydíjba beszámolják a kacsáztatást, lepedőmosást is! Naponta háromszor fog ezen túl vizitelni a főorvos, osztályos orvos, és az alorvos… Amikor kikupálsz, akkor a kezedbe nyomott számlától újból kómába esel és megüt a guta. Ekkor újabb kezelés következik. Újabb számla, újabb stroke! Azt mondják, hogy agyi történés…– fitogtatta műveltségét Lexi.
– De tudod?– vágott közbe Csula, a foltozószabó.
– Tudom, hát: az anyósomat harmadszor ütötte meg a guta, de mindig túlélte. Komolyan mondom, nem győzöm termelni a tojásokat, hogy álljam a kórházi költségeit. Hogy nem tudja az ég beszippantani!

– Gyerekek, nem érdemes betegnek lenni!
– Aki beteg, haljon meg!– kontra!
– Rekontra!
– Szubkontra, Fedák Sári!
– Csillagos ég! – zárta rövidre a kört Dikóné, és kiterítette a lapokat. Mélyet szívott a szivarból, leharapta a végit és kiköpte a sarokba csumát! Kajánul végignézett a savanyú pofát vágókon, és besöpörte a harminhét aranytojást. Miután elrakta feneketlen erszényébe, ráült, mint kotlós a tojásaira és így sopánkodott, miközben keverte a lapokat, az újabb osztáshoz.

– Megöl bennünket az állam! Vagyonadó, kamatadó, építményadó, kapuadó, kéményadó… Nem győzi az ember letagadni, széjjelíratni a vagyonkáját a szegény rokonokra, csecsemőkre, aggokra. Egyre csak csavarják a nyakunk körül az adóprést. Komolyan mondom már lopni, csalni, hazudni se éri meg, mert ha így megy, bevezetik még a hazugságadót is, aztán, kampec!

– Rettegjenek a gazdagok! A csóróknak nincs mitől félniük! Legfeljebb éhen döglünk mire ránk köszönt a kollektív jólét. Úgy járunk, mint a Toldi lova! – szólt bele a vitába Krapaj, a vendéglős. – Ha legatyásodik a nép, ki jön a Kurtakocsmába!

– Igazad van Krapaj! Egy kör pálinkát az uraknak! Az lén kontómra!– szólott Dikóné a kocsmárosnak. Így folyt a békés iszogatás, kártyázás, kulturálódás, amikor elsötétült a bejárati ajtó és feketére maszkírozott pofájú kommandósok lepték el a kocsmát. Egyenesen Börcsökhöz léptek. Kiemelték, és már vitték is. Betuszkolták a feketautóba és meg sem álltak vele a partalmentig.

– A szentségit! Elvitte az ördög a Börcsököt! – óbégattak, és megrökönyödésüket pálinkába fojtották.
– Így jár az, aki az ördöggel cimborál!– mondták kárörvendően Józsi bácsira tekintgetve. Az öreg elvörösödve tekintgetett körbe pártfogóra vadászva, de mindenünnen ellenséges tekintetek meredtek rá. Hiába az irigység még a hálánál is nagyobb úr. Magában minden aranytojással megajándékozott azt kívánta, hogy bárcsak vinné el az ördög a Józsi bácsit is, és akkor itt maradna nekik az aranytojást tojó tyúk!

Az öreg kétségbeesésében bucskázott egyet a fején és úgy eltűnt előlük, mint a kámfor. A kocsmatöltelékek egyre csak meresztgették a szemeiket, mint borjú az újkapura. Az ördög pedig mintha a földből nőt volna ki ott állt előttük. Meghajolt és a kezében tartott aranytojást tojó tyúkocskát az asztal közepére állítva, így szólt hozzájuk.
– Kérésetek parancs. Elvittem a Józsi bácsit. Mi legyen a kendermagossal?
Egyszerre éktelen hangzavar keletkezett, és mindenki magának követelte a tyúkocskát. Az ördög megvakarta a fejét zavarában így szólt.

– Emberek: aranytojást tojó tyúkocska, csak egy van. Ti pedig sokan vagytok. Ha annyifelé szedjük, ahányan kéritek, mi marad belőle? Nevezzétek, meg azt, akit érdemesnek tartotok a tyúkocska birtoklására. Erre aztán kitört a botrány. Mindegyik saját magának vindikálta a tyúkocskát. Az ördög felháborodott ilyen nagy önzés, és mohóság láttán és csettintett egyet. Megjelent a másik kanördög. Egyenként a térdére fektette a kocsmatöltelékeket. Lehúzta a gatyájukat, míg a másik kanördög a tüzes billoggal rásütötte meztelen fenekükre a billogot.

Miután elvégezték a dolgukat, bucskáztak egyet a fejükön, és a tyúkocskával együtt visszatértek a pokolba. A síró, rívó kocsmázók pedig pálinkával próbálták helyrebillenteni az öntudatukat. Úgy ríttak, mint akiknek nem jutott krumpliföld.

7.

Az Unióban összeráncolták a homlokukat, és azonnal hívatták a miniszterelnököt és a pénzügyminisztert. Az uniós biztos vallatóra fogta őket a népességfogyás, az infláció miatt.
– Uraim, ha egy hónapon belül nem mutatnak be egy konszolidációs tervet, akkor kizárjuk az országukat az Unióból. Mégiscsak szégyen, hogy még Albánia is megelőzte magukat! Hova fogy a népesség? Mennyien is vannak most?

– Cirka ötmilliónyian. El lennék mi ennyien is, nem nagy az ország eltartóképessége. Csak az a bajunk, hogy felbillent az egyensúlyunk. Akiket kitaníttatunk a nép zsírján, pénzén, azok már mind az agyelszívás áldozatául esve Amerikának hozzák az extraprofitot. Aki meg itthon maradt annak nagy része béna, sánta, elmebeteg és skizofrén. A lakosság nagy része nyugdíjas és gyerek. Kétharmada pedig cigány. A cigányokat is nekünk kell eltartanunk. Az istennek se akarnak dolgozni!

– Ember, hova tették azt a teméntelen pénzt, amit az aranyborjú fialt?
– Befektettük uram.
– Mibe?
– Távoli szigeteken lévő ingatlanokba, vállalkozásokba, Offshort cégekbe. Az olajból pedig Gripeneket vásároltunk, hogy meg tudjuk védeni a légterünket!
– Nem mondom, jó üzlet volt. Hogy lehettek ekkora majmok, Hát ezt a zsebkendőnyi országot egy perc alatt átrepülik. Megfordulni is csak úgy tudnak a gépek, ha átmennek Szlovákiába! Minek maguknak ekkora vadászgép park? Hova akarnak maguk csapást mérni Afganisztánba?

– Oda is, mindenhova! Körkörös védelemre rendezkedtünk be uram.
– Mi ellen, a hülyeség ellen? Nem akarják beengedni az észt, maguk balfácánok. Hamarosan összeomlik a gazdaságuk.
– Már így is romokban heverünk uram. A gyárainkat lerombolták a tőkések, akiknek eladtuk, annak reményében, hogy munkahelyeket teremtenek nekünk. Ehelyett elvitték a berendezéseket keletre, mert ott tízszer olcsóbb a munkaerő. Nem kekeckedik velük a Szakszervezet, mert nincs nekik. – sorolta zihálva a pénzügyminiszter. Kifulladva nagy, kockás zsebkendőjével gyöngyöző homlokát törölgetve, kifulladva tátogott. A miniszterelnök vette át a szót.

– Uram eladtuk a hegyeinket. Radarokat telepítettek rájuk bagóért. Teli vagyunk amerikai rakétabázisokkal, onnan se sok csurran, cseppen, merthogy azzal érvelnek NATO tagoknak kötelességük ingyen átadni a területet, hiszen őket is védik a rakéták. Az egyetemeket nagyrészt bezártuk, mert mi sem vagyunk marhák a gazdag Amerikának képezni szakembereket. A Művelődési házakat szintén felszámoltuk, most kuplerájok működnek bennük, gebinben. Az Operaházat kiadtuk játékkaszinónak, mert nem tudtuk fenntartani. Még az Országház lenne eladó, ha vevőt találnánk rá.– fejezte be, mert kifulladt. Újra a pénzügyminiszter vette át a szót.

– Már, már azon tanakodunk, minek nekünk ekkora terület nem tudjuk kivel megműveltetni. Bérbe kéne adni valakiknek, de kiknek? Már az osztrákok sem vevők rá. Befellegzett zsebszerződéseknek is. Mi lettünk Európa parlagfűbázisa! Egész Európa tőlünk tüsszög. Úgy elkerülnek bennünket a turisták, mint ördög a tömjénfüstöt. – toldotta meg a pénzügyminiszter főnöke szavait. Az uniós biztos keményen az asztalra csapott és így oktatta őket.

– Kapnak egy hónapot. Számolják fel a káoszt. Konszolidálódjanak, mert, ha nem, akkor kizárjuk magukat az Unióból! Nem érdekel, hogy csinálják. Azt sem bánjuk, ha elkótyavetyélik az Országházukat! Majd megtartják az üléseiket a Fehér ökörben, vagy a Hági sörözőben! A cigányokkal meg azt tesznek, amit akarnak! Küldjék őket átnevelő táborba. Tartsanak nekik szemináriumokat! Ecseteljék nekik, hogy a munka az, nemesit! Elmehetnek!

Hazatérve azonnal összehívták a Minisztertanácsot. A miniszterelnök elsírta magát tehetetlenségében. Szekértoló, hű párttársai ugyancsak szipogni kezdtek. Kicsúszni érezték maguk alól a talajt. Aztán a miniszterelnök fenekén sajogni kezdett a billog helye. Hirtelen kapcsolt. Bucskázott egyet a fején át és máris a pokolban találta magát Belzebub előtt. A főördög meghallgatta sirámait és rögtön intézkedett.

– Nem kell mindjárt beijedni Fercsikém! Kihúzlak benneteket a bajból, de tudod az árát?
– Tudom uram, el kell adnunk a lelkeinket a pokol urának.
– Úgy van. Amint visszatérsz, jelentkezik nálad két kínai. Megegyeztek. Ők kihúznak benneteket majd a gödörből. Aztán a kabinet minden tagjára rásütjük a billogot. Egy hónap múlva viheted a győzelmi jelentést az Unióba.

Úgy történt minden, ahogy Belzebub megjósolta. Pillanatok alatt visszarepítette az ülésterembe. Semmit sem vettek észre a kabinet tagjai. Fel sem tűnt nekik a miniszterelnök távolléte. A teremőr sietett be, hogy két kínai úr kér bebocsátást. Miután beengedte őket a miniszterelnök előtt megálltak és átnyújtották neki a tervezetüket. A miniszterelnök bólintott és felkérte őket, hogy nagy vonalakban ismertessék a stratégiájukat.

Elsőnek Pu-Cong adta elő tervezetét.
– Uraim. Ismerve az állattenyésztés tragikus helyzetét van egy javaslatom. Mivel a madárinfluenza kipusztította a baromfiállományt, a kerge marha kór miatt kivágták a marhákat, a sertéspestis sorra-rendre elviszi a sertésállományt, új stratégiát kell kidolgoznunk. Hogy többé ilyen csapdába ne eshessünk, betelepítjük a szilaj, mindennek ellenálló ízletes húsú, jól tejelő tibeti jakokat. A jakokkal két legyet ütünk egy csapásra: lelegeltetjük velük a parlagfüvet, és munkát adunk a segélyeken tengődő cigány lakosságnak.

– Ácsi!– kiabáltak közbe innen is-onnan is. – a cigányt semmivel sem lehet munkára kényszeríteni. Úgy félnek azok a munkától, mint ördög a tömjénfüsttől.
– Erre is van orvosságunk uraim. Megvonjuk tőlük a segélyeket.
– Akkor széjjellopják a lakosokat, levágják a villanydrótokat, felszedik a síneket…– óbégattak a honatyák. A kínai ezt is kivédte.
– Hagy, szedjék! A vasút úgyis ráfizetéses. Megszüntetjük a vasúti közlekedést. Járjanak kocsin, vagy kerékpáron, ahogy Kínában is teszik. Hogy széjjellopják a lakosokat? Hagy tegyék. Egyszer azok is kiputyulnak és ők is munkáért fognak kuncsorogni, hogy új javakat szerezzenek.

– De, kedves úr, ha nem tudná nálunk akkora a munkanélküliség, hogy az égig ér! Vetette közbe a munkaügyi miniszter. A másik kínai ezt is kivédte. Imigyen szólott.
– Uraim, hatszáz gyárat telepítek ide. Itt lesz a kínai márkahamisító üzemek központja. Ontani fogjuk a hamis márkás cipőket, sportszereket, ruhákat. Becsődöltetjük vele az Uniót. Lesznek munkahelyek bőven. Lehet dolgozni, nem pedig a segélyeken piálni a kocsmákban! Aki magyar az, velünk tart! Lesz munka, lesz pénz, lesz kaja pia!

– És, ha az Unió bezártja a gyárakat, a hamisítások miatt!
– A kezünkre játszik uraim.
– Akkora kártérítést kérünk ezért a nemes gesztusért, amiért felhagyunk a hamisítással, hogy örömmel elengedik a magyarok összes adósság tartozását, csak szüntessük meg ezt a galád aknamunkát ellenük.
– Zseniális. Kinevezem Önt azonnali hatállyal gazdasági miniszterré! Csak még egyet áruljon el kedves Pu-Cong úr, mi lesz a gyárakkal, ha nem termelhetnek? Mi lenne, tyúkfarmokat rendezünk be bennük. A baromfipestisnek ellenálló kínai gyöngytyúkokat, pekingi kacsákat fogunk tenyészteni. Ezekkel és a tojásaikkal árasztjuk el az Uniót.

– Eszméletlen. Én azonnal lemondok a pénzügyminiszteri tárcáról és átadom a helyemet a másik zseniális hogyishívják kínai úrnak!– éktelenkedett a pénzügyminiszter is. Szám-la -Sza-ky,a másik kínai úr mosolyogva fonta karjait mellére és meghajolva így válaszolt.
– Köszönöm a megtisztelő megbízatást. Tisztelettel elfogadom. Az egész projekt finanszírozását bízzák rám az urak! Miután eltörölték az adósságunkat, egyet bucskázok a fejemen, és máris hozom az aranyborjút. Elárasztjuk az Uniót hamis Eurókkal. Úgy fognak ríni, mint a taknyos gyerek, hogy tüntessük el az aranyborjút. Kihúzom én magukat az adósságspirálból. Mondta. A miniszterelnök intett és a két kínai helyet cserélt a leváltott miniszterekkel.

Pu-Cong csettintett egyet és máris ott állt az asztalon az aranyborjú. Szám – la-Szaky is csettintett, majd meghúzta az aranyborjú farkát. Az pedig úgy okádta ki magából a friss, ropogós Eurókat, mint aki sosem akarja abbahagyni. Nem győzték a miniszterek összekapkodni és a zsebeikbe, táskájukba gyömöszölni. Ebbe a nagy osztozkodásba egyszercsak a két kínai egyet bucskázott a fején át és átváltoztak kanördögökké. Egyenként lefogták a honatyákat, és meztelen fenekükre ütötték a pokol bélyegét.

Miután mindegyiket megbélyegezték visszaváltoztak kínaikká és feltette egyikük a kérdést.– van-e még óhaj, sóhaj panasz? – a honatyák úgy nyögtek, mint az ellő tehén. Egyre csak vakargatták a fejük búbját. Aztán óvatosan megkérdezte egyikük.
– Mi lesz, ha a cigányok ellenállnak és nem akarnak jak pásztorkodni? Ha inkább levagdossák és felzabálják a rájuk bízott jakokat?
– Mi lenne?
– Belzebub majd elviszi őket magával a pokolba átnevelő munkatáborba. A pokolbeli szurokfőző üstök alá kell nekik tüzelniük, hogy legyen bennük mindig elegendő forró szurok, a harácsoló potentátok, miniszterek, honatyák és síblók főzéséhez. Miután kifőztük őket, vitriolban áztatjuk, hogy kiszáradjanak, mint a dió. Aztán hipóban fehérre mossuk a pokolbeli mosodában a lelkeiket és visszaküldjük őket Magyarországra, hogy folytassák áldásos tevékenységüket.

Amint befejezte válaszát a kanördög csettintett egyet és az egész stábot elnyelte a pokol tisztító tüze. A két kínai pedig elkezdte áldásos tevékenységét a szétzilált gazdaság stabilizációs tervének megvalósítására. Hamarosan százezres létszámú jakcsordákat terelgettek a cigányok és eszük ágában sem volt levagdosni őket, hiszen belőlük éltek. Az országban úgy nőttek ki a kínai gyárak a földből, mint a gomba. A lakosok boldogan robotoltak bennük, mert kellett a hamis Euró, amivel kifizették őket tejre, kenyérre, ruhára, cipőre. Így éltek boldogan, amíg meg nem haltak. Az utódaik már azt hívén, hogy itt van már a Kánaán zombiként teljesítették virtuális világuk urainak parancsait. Magyarország biztos láncszemként kapcsolódott bele Európa vérkeringésébe.