Az Ismeretlen

A körülöttünk zajló dolgok, az emberek tömege az utcákon, a világűrben zajlott semmiség és egyben a sötétség ami folyamatosan tágul és tágul. Mennyi bolygók és megszámlalhatatlan apró felvillanó csillagok……
Az emberek a mindennapi teendőjüket végzik, és nem veszik észre hogy elrepül az idő, míg végül megvénülnek. Az ember úgy érzi hogy csalódott és csak a munkának él. Nincs senkije körülötte, magára maradt egyes egyedül. De hol vannak az apró tündérek és a manók akik szerencseport szórnak ránk? Hol marad az Őrangyal, ki szeretett édesanyánk lefekvés előtt mesélt róluk hogy bármi történjen velünk mindig mellettünk lesznek!
Nemcsak áldott lények uralkodnak e Földön. Vannak ennél sokkal sötétebb, félelmetesebb lények kiknek az embernek a legnagyobb fájdalmat akarják okozni.
- Zack, fent vagy? – kérdezte a nővérem a konyhából felordítva a szobámba.
- Igen, pár perc és lemegyek! – mondtam határozottan.

Becsuktam a laptopomban írt szöveget és lebandukoltam. A nővérem, Christi aki nagyon jártas volt a gasztronómiában, mindig ő főzte meg a vacsorát. Íncsiklandozó görög ételt főzött. Mire végeztem az étellel, megköszöntem szépen az elkészített vacsorát, és felmentem a fürdőszobába lezuhanyozni. Zuhanyzás közben bekopogott a nővérem.
- Épp zuhanyozom, nem hallatszik kinn? – kérdeztem komolyan.
- Bocs a zavarásért, de valaki keres telefonon. Azt mondja sürgős! – Christi hezitálva mondta.
Kiszálltam a kádból, elzártam a zuhanyt, magamra tekertem a kedvenc törölközőmet.
A kagylót felvettem, de nem szólt bele senki. Süket volt!
Gondolkoztam ki lehet az, de vállat vontam és bementem a szobámba. Egy kis időig neteztem aztán ágyba bújtam. A plafonon néztem a csillagokat, ami én ragasztottam fel gyermekkoromban. Világítottak a sötétben és így könnyebben tudtam elaludni.

Csurom vizesen felkeltem. Éreztem, ahogy a szívem a félelemtől majdnem kiugrik a helyéről, hiszen nem a szobámban ébredtem fel. Hol vagyok, mi történik itt? Ezt kérdeztem magamban.
Éreztem, hogy a sötétben valaki van ott, és engem néz mozdulatlanul. Az erős félelemtől nem tudtam kiadni hangot sem a számból. Éreztem, hogy az a valaki vagy valami határozottan felém indul. Éreztem, ahogy az ágyhoz közeledik és felém tart. Éreztem a kirobbanó energiát, miközben folyamatosan kúszott felém…

Itt van, az ágy felett. A mozdulatlanság és síri csöndesség töltötte be a szobát. Szaporábban vettem a levegőt és a szívem is zabolátlanul dobogott. Hirtelen mozdulattal lefogta a csuklóimat. A szorításán éreztem hogy ez egy erős férfi. Ellenkeztem, de nem tudtam. Az arca közeledett énhozzám és a sötétségből ki tudtam venni a férfi arcát. Hosszú fekete göndör haj, erőteljes szemöldök, barna szempár, dús ajkak. Féltem, leírhatatlan volt az érzés mit akar velem tenni. A férfi szagolgatta az arcom összes részét, mintha feltérképezne. Még jobban küszködtem, hogy elengedjen, de eközben megcsókolt. Olyan áhítatott érzéssel és eleganciával tette meg, amit eddig nem éreztem. Valamilyen energia örvénylett köztem és ő közte. Ahogy csókolt egyre lejjebb ment, mígnem elérte a nyakamat. Csókolta finoman majd erősen, míg végül belémharapott. A hirtelen fájdalom belém nyilalt. Ekkor elengedte a kezemet és finoman a fejemre helyezte a kezeit. Az érzés kínfájdalom volt de egyben szexuális gyönyör. Éreztem, hogy a véremet szívja, miközben fokozatosan elgyengültem. Mire végetért, a fülembe súgott valamit. Nem értettem, hisz minden olyan gyorsan történt. A fejemet felemelte enyhén és megitatott a kezén megvágott sebbel, amiből vércseppek zúdultak a számba, míg végül elájultam….

Felébredtem a saját szobámban. Ugyanúgy nyakig megizzadtam, mint az álmomban. Vagy talán valóság lett volna? Az ágyammal szemben egy tükör volt. Az ágyamból kikeltem és gyorsan a tükörhöz mentem. A nyakamon apró két sebet vettem észre. A szívem elkezdett gyorsulni, miközben egy papírt vettem észre a tükörre ráhelyezve.
A papíron ez állt: „Az enyém leszel mindörökre…..E”
- Ki lehet ez az E? Azonnal szólnom kell a nővéremnek. Miközben hátrafordultam, ott termett előttem. Szemtől szembe. Éreztem, hogy újból ver a szívem. Mire újból körbeakart volna fonni az erejével, a laptop előtt ültem. A nővérem épp hívott hogy kész a vacsora. Nem tudtam mi történik itt, mi van itt. Talán néhány percre elbóbiskoltam?
Mire megettem a görög ételt, lezuhanyoztam és valaki keresett telefonon. A kagylót a fülemhez emeltem és a hang annyit mondott: „Az enyém leszel mindörökre!”.

Talán most kezdődik a valóság?


László Emánuel
2007-05-28