Az ember legszebb kincse

1. fejezet


Egy kedves öregúr utolsó kívánsága

Nehézkes lélegzetvételekkel feküdt Rudolf úr az ágyában. A hófehér paplan, a hófehérre meszelt falak, a fehér függönyök és a szintén fehér ajtók nyomasztották. Utolsó pár napját, hónapját, esetleg utolsó évét kell eltöltenie és azt is egy ilyen átkozottul fehér ”pamlagban”. Nem akart itt meghalni, nem akarta nyomorúságos kis idejét ebben a szobában tölteni. Fájdalmaira nincs szó, sokszor úgy eluralkodik testén, hogy szinte beleremeg. De most még erre sem tudott figyelni. Mindig csak arra gondolt, hogy úgy néz ki ez a szoba, mintha kórházban lenne, mintha már most temetőbe akarnák fektetni. De nem ezt nem hagyja. Azért sem. Kitart a végsőkig és küzd betegsége ellen, amennyire csak tud. Végülis az orvos azt mondta, van még remény, ha a beteg is úgy viselkedik. De Rudolf úr már feladta, ezért nem javult az állapota. Azonban most elhatározta küzdeni fog mindenáron. Kijut erről a vesztőhelyről, és a jónak szenteli az életét. Ha mégsem épülne fel, az sem baj, arra az esetre is támadt egy ötlete. Akkor is jót tehet az életében talán először.
Kopogás hallatszik. Hirtelen felkapja a fejét a merengésből az öregúr, és nem érti, honnan jön a zaj. Ismét kopognak. Most már ráeszmél keresik, hiszen ő hívta ide az unokáját, mert beszéde van vele.
- Tessék. Szabad.
- Szia nagyapa. Kerestél? Hogy vagy?
- Köszönöm kérdésed, jól.
- Akkor rendben. Mit akarsz mondani?
- Tudod, hogy a végét járom, nagyon beteg vagyok. Küzdök minden nap az életemért, de nem lehet tudni, mikor lehelem ki a lelkem. Ezért jól figyelj rám. Szeretném, ha megtennél valamit a kedvemért. Mondjuk úgy, egy utolsó kívánság.
- Bármit megteszek. Mondd csak.
- Tudod, hogy nagy a vagyonom. De nézz rám. 70 éves, ősz hajú, aszott bőrű öregember vagyok. Mit csinálnék én ekkora vagyonnal? Mindet rá hagyni a családomra? Hisz’ te vagy már csak nekem. Szeretném valami jóra, valami közérdekű dologra szentelni a pénzem.

- Mit kívánsz tőlem? Mit tegyek?
- Tudod, hogy hiszek mindenféle mendemondában, hiszem, hogy léteznek ereklyék, hiszem a legendákat. Ezért azt akarom, hogy keresd meg nekem Attila, a hunok királyának a kardját. Adj fel egy hirdetést, amiben egy körutat szervezel meg, és várod a jelentkezőket. Aki megtalálja, azé a vagyonom fele. És minden birtokomnak a fele, beleértve a házaimat, szőlőstelkeimet, cégeimet. Aki megtalálja és elhozza nekem sértetlenül, elmondhatatlanul gazdaggá teszem.
- Nagyapa, megér neked egy ereklye ennyit?
- Természetesen. Hiszen a végét járom. Nekem mi hasznom a pénzből. Az pedig Isten áldása lenne számomra, és az örök békességbe vezetne, ha egyszer megérinthetném és láthatnám Attila kardját.
- Nem gondoltam volna, hogy ezt megteszed velem! Mindig úgy képzeltem, hogy az enyém lesz az egész vagyonod! De nem! Neked egy vad idegennek kell odaadnod azt a nyomorult pénzt, aki semmit nem tett érted ebben az életben! Én bezzeg egész életedben segítettem neked, és most a betegséged alatt is itt álltam melletted! És te ezek után képes vagy odaadni holmi jöttmentnek a vagyonod felét?
- Mi ütött beléd fiam?
- Nem vagyok hajlandó eltűrni ekkora megaláztatást! Nem fogok feladni semmilyen hirdetést! Vedd tudomásul. Az pedig végképp nem hat meg hogy ez az utolsó kívánságod! Te se teljesítetted az én óhajaimat, én miért tennék meg neked bármit?
- Te nem tudod miket beszélsz, elvakít a düh. Kérlek, segíts szegény nagyapádon!
- Nem és nem! Annyira ezt akarod? Add fel magad azt a hirdetést! Tőlem ne kérj semmit!
- Hát jó. Ha nem akkor nem! Majd segít más, ha az embernek a saját vére nem támogatja, akkor másképp kell cselekednie!
- Légy átkozott nagyapa, légy átkozott!


Ez lenne az unokája? Ez a pénzéhes bestia? „Légy átkozott”, „Légy átkozott”….Nem, ez nem lehet ő. Bizonyosan megszállta valami gonosz lélek.
Érzi, hogy egyre gyengébb. Szíve már alig ver, de tisztán visszhangzik fülében az eszevesszett ordítás: „Légy átkozott”. Valóban ő lenne az? Valóban ez vált volna az ő kicsi unokájából? Az ő Arthurkájából? Neki már sem Isten, se haza nem számít, csakhogy megszerezze azt, amire fáj a foga. Most éppen az ő pénzére. Nem azt nem engedi. Utolsó erejével is felemeli a kezét a tiltakozásra és küzdeni fog, hogy ne kaphassa meg önző és erkölcstelen unokája az ő pénzét. Igen így fog tenni. Mindenképpen.