Az első nap

Rohadt hideg volt. A sor meg rohadt hosszú. A haverok meg rohadt unalmasak. Kb. ezek a gondolatok kavarogtak Tomi fejében miközben szorosabbra húzta magán a kabátot és egy újabb párafelhőt lehelt az éjszakába. 2 oka volt csak, hogy itt fagyasztja a seggét, és nem otthon heverészik a melegben: friss gólya volt, ha bekkeli az első partit, nagy valószínűséggel a jó hírét jegeli az egész egyetemi időszak alatt. A gólyatábort már így is kihagyta egy flancos családi kirándulás miatt, amíg a többiek már az első nap haveri hangulatban köszöntötték egymást, ő csak gubbasztott a sarokban és leste, hogy mi van. A másik ok pedig az a szexi vörösesbarna csaj volt, aki másfél méterrel arrébb nevetgélt a fiúk gyűrűjében. Egyértelműen ő volt a hölgytársaság legvonzóbb tagja. Vállig érő hullámos haja volt, és igéző zöld szeme. Száját vérvörös rúzzsal húzta ki és kacagás közben folyamatosan kivillantak hófehér fogai. Kezét mélyen kabátja zsebébe fúrta, de fekete harisnyás hosszú lábai kacéran előbukkantak a ruha alól. Hát ja, minden srác vele akart tölteni rövidebb-hosszabb időt ebből az éjszakából. A többi csaj próbált el-elkapni magának egy-egy fiút, de ez kb. csak akkor sikerült, ha valaki feladta, hogy Viki közelébe kerüljön a többi hímtag ellenében. Tomi viszont még nem adta fel. Van ez a dolog, ha relatíve nagy a társaság és még egyáltalán nem összeszokott, hogy igen hamar pártokra szakad. A fiú ezt kihasználva idecsapódott, odacsapódott, és hipp-hopp, a Vikit ostromló gyűrűben találta magát. Már csak a beszélgetés fonalát kellett felvennie és nyert ügye van.
- Emlékeztek, Peti hogy fetrengett miután Krisz megcsapta a sokkolóval?! – röhögött fel Laci és szájába kapva a cigit széttárt karokkal remegni kezdett, mint egy elmebeteg, aki most ujjazott meg egy konnektort. Erre a többiek is nevetésben törtek ki, de mivel a poén nagy részét az élmény adta, Tomiban csak egy „Mi van?!” gondolat suhant át.
- Azért te is fetrengtél az ismerkedős est után – vágott vissza mosolyogva Peti, aki valamivel alacsonyabb volt haverjánál, de bőrdzsekije ugyanúgy köldökig ki volt cipzárazva és vastag sálréteggel vonta körbe kopasz fejét tartó nyakát. Ez a kettő egyértelműen Vikire vetette ki a hálót, tehát Tomi automatikusan ellenségként kezelte őket, lehettek bármennyire is jó fejek.
- Kit is hánytál le? Lilit? – Veregette meg Laci hátát, de azzal a mozdulattal vissza is dugta zsebébe a kezét a hideg elől.
- Ja, engem – szörnyülködött a lány, de a tekintete elárulta, hogy minden pénzt megadna, ha újabb kontaktust létesíthetne a fiúval. Amire meg is lett volna az esélye - hosszú fekete haj, kék szem, cuki manósapka és ahhoz passzoló kesztyű és sál szett -, ha nem lett volna Viki. De ott volt, és most elmerengve, arcán sejtelmes mosollyal mérte végig a szűk jelenlévőket. Három lány, négy fiú, a lehető legjobb kombó egy ütős estéhez.
- Te miért nem jöttél? – állapodott meg tekintete Tomin. Erre mindenki a fiúra nézett, hisz ha a legbecsesebb préda figyelmet szentel neki, akkor illik másnak is így tennie.
- Családi elfoglaltság – vágta rá Tomi egy nagy sóhaj keretében. Erre mindenki felkacagott.
- Hány éves vagy, hogy még mindig anyuékkal lógsz? – kérdezte nevetve Krisz, aki mivel mindenkinél jó egy fejjel, másféllel magasabb volt, veszélyesen kilengett egy-egy embertrázkódtató röhögésnél.
- Hagyd el, én is majdnem nem mentem – szívott egy jót Laci a cigiből. – A család család. De most buli van. Hogy is hívnak? Tomi?
- Igen
- Mivel kihagytad a bemutatkozó estet, mutatkozz be most! – halászott elő egy laposüveget Peti és odanyújtotta a fiúnak. Tomi átvette és beleszagolt. Jóféle, 67%-os pálinka volt, aminek már a szagától is úgy érzed, beállsz.
- Szilva, nagypapi titkos receptje – magyarázta Peti. – Bár ő mindig elfelejti, ezért a nagyi ismeri a pontos elkészítési folyamatot.
- Ja, mindig a nők a legnagyobb piások, mondjon bárki bármit – gyújtott rá Krisz is.
- Na, kezd! – sürgette Viki és toporogni kezdett, mint aki nagyon fázik, de valszeg csak flaskát akarta jól meghúzni.
- Rendben – emelte pohárköszöntőre a pálinkát Tomi. – Sziasztok, Tomi vagyok!
- Szia, Tomi! – zengték kórusban a többiek, mint az alkoholista névtelen fórum neves résztvevői.
-Öö… - a fiú hirtelen nem tudta, mit is mondjon. – Van egy macskám, egy húgom és már 12 órája nem ittam.
- Szóval macskás vagy – mosolyodott el Viki.
- 12 órája? – akadt ki Peti. – Húzd meg!
Azzal megtolta a flaska alját, mire Tomi félrenyelt és köhögve prüszkölt. A többiek jót röhögtek és körbevándorolt a flakon. Miután körbeért, Laci eldobta a csikket és megjátszott komoly arccal megköszörülte a torkát.
- Most, hogy így mindnyájan egybegyűltünk a Pokol kapuja előtt, van egy fontos megosztanivalóm.
Tomi erre hátrasandított a már nem is olyan messze lévő bulihely bejárata felé, ami fölött lángoló betűkkel a Pokol kapuja névtábla díszelgett. Mire visszafordult, Laci a kabátja belső zsebében matatott.
- Van egy ismerősöm, akinek egy ismerőse talált egy arcot, aki ezeket adta – azzal kicsit arrébb húzta kabátját, hogy belássunk és meglássunk egy zacskót tele fehér pirulával. Mindenki halk „úúú”-zásba kezdett.
- Mivel ez az első közös esténk élesben, mármint a gólyatáboron kívül, úgy gondoltam tegyük egy kicsit élvezetesebbé – azzal óvatosan, hogy illetéktelenek ne nagyon vegyék észre, elővette a zacsit.
- Mit szóltok?
- Osszad, ne dumálj! – nyújtotta a kezét Peti és a többiek is bólogattak. Tomi viszont húzta a nyakát. Nem nagyon szedett még semmit.
- Első osztályú, tiszta anyag – nyugtatta Laci, látva a fiú tétovázását. – Meg már egy csapat vagyunk, mindenki egyért egy mindenkiért!
- Ne legyél nyuszi macskás fiú! – szurkálódott Viki és elvett egy tablettát, majd mélyen Tomi szemébe fúrva tekintetét, lenyelte.
- Haver – bökte oldalba könyökkel Peti – Szórakozik veled, ne hagyd magad!
Erre Tomi a fiúra pillantott, majd megint a lányra, aki még mindig őt figyelte. Sőt, igazából mindenki őt figyelte. Még az a csaj is, aki idáig meg se szólalt, csak vacogott a hidegben és a kigyúrt kidobósrácot stírölte.
- Na, adj egyet! – vette fel a kesztyűt a fiú és Laci tenyerébe nyomott egy szőlőcukrot. Tomi a szája elé emelte a pirulát, de hirtelen megtorpant. – Ezt szét kell rágni, vagy hogy…?
Erre mindenki újra elröhögte magát.
- Ahogy érzed haver – vigyorgott Krisz és ő is elhappolt eggyel, letolta, majd vicsorított, mint egy fogkrémreklám sztárja.
Tomi erre kitátotta a száját és bedobta az anyagot. Nem akarta elrágni, de szája automatikusan rázárt és fogai szétmorzsolták a cuccot. Végül nagyot nyelt és a szőlőcukor lement a torkán.
-Na? – érdeklődött Laci.
-Semmi … - fintorgott Tomi. És tényleg nem nagyon érzett semmit.
-Majd – veregette hátba Peti.
Hogy ezután mi történt, az elég homályos. Vagyis igazából nagyon is éles, de semmi értelme. Tomi nézte a Pokol kapuja feliratot, és a a lángok meg-megmozdultak. A fiú erre rásandított többiekre, de úgy tűnt senki nem vett észre semmit, illetve annyira jó kedvük volt, hogy édesen nem érdekelte őket, mi van. Tomin is kezdett úrrá lenni a tettvágy, bulizni akart, bebaszni és nem gondolni semmire, táncolni, érezni a ritmust, és egyre közelebb kerülni ehhez a vörös angyalhoz, aki most csak egy karnyújtásnyira van tőle.
Már szinte a Pokol tornácán álltak, amikor meghallotta bentről a zenét. Idáig is hallhatta, csak nem vette észre. A basszus mindvégig ott dübörgött benne, végigszántott a helyiségen, lökte a léghullámokat, majd becsapódott a testébe és végigborzolta az érzékeit. Ez az, ez kellett most neki. Lepecsételtették magukat a kapunál, kis köcsög dagadt vasvillás ördögöt nyomtak rájuk a sötét szemgödrű, de fülig érő szájjal vigyorgó ajtónállók, és beszabadultak a Pokolba. Sötétvörös folyosó, kétoldalt ruhatárak és hömpölygő félrészeg, részeg, beállt tömeg. A dühöngő még messze volt, ez csak gyerekmegőrző, ledobták az értékeiket, és mindenkiről lekerült a felesleges ruha. A csajok állati dögösek voltak, illetve elég kevés ruha volt rajtuk ahhoz, hogy dögösek legyenek. A színkód a fekete volt, így egy sötét massza hömpölygött végig a lángoló folyosón. Tomi átverekedett a rajta miután ledobta a ruháit és kihasználta az alkalmat, hogy Vikivel legyen, amíg a többiek is végeznek. A lány lehunyt szemmel ingott a ritmusra, így Tomi feltűnés nélkül stírölhette végig. Fekete csőtop, ami nem sokat takart a lány bájaiból, rövidke szoknya, ami a bal lábán hosszabb volt, mint a jobbon, és a két fekete combfix, ami még szexibbé tette a lányt. A fiú erős késztetést érzett, hogy ne csak a szemének engedjen, de mire bármit tehetett volna, odaértek a többiek és kizakkantották bódultságából.
Ezután jött a java. Ahogy közeledtek a Pokol bugyrába, úgy erősödött a zene, úgy erősödött a vágyuk a bulira. Az emberek körülöttük sipítoztak, rázták magukat, a fények folyamatosan cikáztak, elhalványultak, felvillantak, kihunytak, táncoltak különböző színekben és végigfutottak az embereken és a falakon. És már csak egy kevés hiányzott.
Egy hatalmas ördögpofán keresztül léptek be a bugyorba. Egy emelvényre jutottak, ahonnan belátták az egész küzdőderet, amin egy hatalmas emberi massza hullámzott. Aki lement a lépcsőn és beállt közéjük, megszűnt létezni, eggyé vált a zenével, hullámzott a ritmusra, nem gondolkozott, nem érzett, csak révült egy dallamra, mely egy utazásra repítette innen. Tomi fagyos érintést érzett a kezén, lenézett és Vikiét látta sajátján. A lány húzta le a tömegbe, vérvörös ajkai sokkal erőteljesebbek voltak, fénylettek, világítottak az éjszakában, zöld szemei, mint a macska retinája, ha belevilágítanak, szórta a fényt. A szája mozgott, mondott valamit, de ember legyen, aki ezt meghallotta itt. Tomi vele ment. Elmerültek a tömegben, beszívta őket a massza. Szorosan egymás mellett táncoltak, a fiú minden porcikája érezte a lány puha testét. Viki haja egyre kuszább lett, a hullámok benne egyre csak fodrozódtak, tekeregtek, olyan volt mintha, tekergőző kígyók lennének, amik kinyúlnak, megfagynak, majd újra megelevenednek és folytatják saját táncukat egy táncoló testen. Aztán a kígyók bőre repedezni kezd, halvány pirongás tör elő belőlük és lángra kapnak, égnek, pattognak. Tomi most már teljesen Viki intim szférájában volt. A lány hátat fordított neki ugyan, de hozzá is nyomta magát. Tomi végigsimította a lány oldalát, mire érezte, hogy Viki megremeg. Belefúrta magát a parázsló, pattogó hajfürtök közé, és várta, hogy égessék meg arcát, de csak puha simogatásra talált, apró selyemszálak gyenge érintésére, melyek végigtáncoltak az arcán és csiklandozták az orrát. Ahol jártak, utánuk finom, édes illat maradt, mely bekúszott az orrába és telítette észlelőbimbóit. Belecsókolt Viki nyakába, de erre a lány olvadni kezdett, teste először ruganyossá vált, majd kifolyt karjai közül és elsiklott a hullámzó tömegben. Tomi kinyúlt utána, ujjai megnyúltak, hogy elérjék a tüneményt, de csak levegőt markoltak. Karja lehanyatlott, de nem zuhant le, csak lebegett és folyamatosan süllyedt lefelé. Egy árny elkaszálta, mire kiröppent oldalra, de aztán újra megfagyott és űrbéli lebegésbe kezdett.
Viki eltűntével a zene ejtette rabul Tomit. Láthatatlan árnyként kúsztak a fiú felé, majd a basszus hullámai végigfutottak a testén, felkúsztak a ruhája alá és harapdálni kezdték testét, libabőrössé téve azt. Lassan kezdte megérteni, hogy mit jelentett a sámánoknak a zene, milyen utazásra hívta őket. Nem próbált ellenállni, lehunyta szemét, ahol ezernyi fényes majd kihulló árny született és halt meg egy szemvillanás alatt, majd kinyitotta szemét és megfagyasztotta az időt. Testét pihekönnyűnek érezte, felnézett a mennyezetre és a cikázó fények között egy királykék fénypontot látott meg. A szín ott kavargott a többi között és hívta, vonzotta a magasba. Kinyújtotta a kezét, de ahogy Vikit, ezt sem érte el. Felugrott, nem is ugrott, repült, a föld lassan engedte el, gyengéden, de határozottan tartotta, nehezen vált meg tőle. Ahogy elszakadt tőle fellélegzett, friss légfuvallat járta át testét, és a következő taktus már kalapált dobhártyáján még jobban feltüzelve szívét. Elérni azt a kék fénypontot. Az ő kék fénypontját. Csak ez a célja most. De nem ugrott elég nagyot. Visszahullt a földre, ami nem kemény betonként csapott talpára, hanem a trambulinok puha rugózásával. Várta, míg megsüllyed a talaj, majd mikor feldobta őt, ő is ugrott, nyújtotta kezét, ahogy csak bírta, tekergőző indaként nyúlt ki a fény felé, de most se érte el. Újra visszahullt, de most ráemelte tekintetét az alant elfekvő rétegre: a hatalmas, ezernyi emberfejű massza hullámzott, hömpölygött, élt. Olyan volt, mint a tenger, melynek tükrén éjszaka a csillagok játszanak, felborzolják a hullámokat és tükörképüket vetik a fodrokra. Ide hull most vissza, válik eggyé vele és lesz újra része. A vízen hirtelen száz meg száz virág dugta ki fejét, kis pöckök, amik aztán fényárba borultak, és mozogni kezdtek a felszínen, hosszú, lassan oszló csóvát húzva maguk mögött. Gyönyörű volt ez a káprázatos színár a sötét hullámok felett, és ő most ebbe hullt alá. Kitárta karjait, és hagyta, hogy háta megbontsa a víz tökrét, utat törjön bele, majd kövesse keze, lába és a feje. Mikor leért, csak nézte a táncoló csillagokat maga felett, de hirtelen hatalmas fák kúsztak a tekintete elé és eltakarták őket előle. A fák mozogtak, nyújtóztak tekeregtek, koronájukat rázták a szélben. Tominak nem tetszett a látvány, fölemelkedett, hogy egy szintben legyen velük, majd megpillantott egy fényes fénysugarat, mely ezernyi szikrázó dárdával támadt szemének és bántotta azt. Erőt vett magán és a milliónyi kis katonát kezeivel szétsöpörte. De azok egyre csak jöttek, támadták, űzték, mint egy vadat. Dühödten csapkodva közöttük a fészekhez ment, ahol a mennyezet közelében napnál fényesebb kaptárokból özönlöttek a fénydárdás harcosok. Aztán előkúszott egy mellényt viselő polip, melynek egyik szeme barna volt, a másik zöld. Mozgatta száját, melyből tűhegyes fogak álltak ki, de a fiú nem értette, mit akar. Ezután hirtelen egy aranysárga szénakazal takarta el a szemeit és ajkain forró, puha érintéseket érzett. Valami nyálkás betört a szájába és a nyelvét birkózta le. Pár pillanat múlva a szénakazal hátrébblibbent, és előtűnt alóla két türkizkék tenger és valami vörösen izzó izzószál. Aztán egy a kazalhoz tartozó árny körülölelte a fiút sötétséggel és hihetetlen sebességgel kihúzta a hömpölygő tengerből. A fények és emberek összemosódtak, a hihetetlen sebesség hosszú, de értelmetlen csíkká változtatta őket. Ezek a csíkok pedig egy alagutat képeztek, egy alagutat, amelyben egy szénakazallal utazott, amiből fekete füst tör elő és körbeöleli őt és úgy cipeli. Végül a csíkok megrepedeztek, és porladozni kezdtek, és hatalmas sötét oszlopok nőttek ki a földből. Egy ilyen oszlopnak a szénakazal nekicsapta, és ahogy teste a hűvös valaminek ért, az hullámzani kezdett és végigborzongatta az egész gigantikus oszlopot, hogy abban kis fénypászmák gyúltak. Az izzó parázs újra az ajkára került, de nem billogozta meg, hanem hűvösen nyugtatta, mint az a két kristálytiszta tavacska, mely a szénakazal alatt rejtezett. Belefúrta a tekintetét a gyönyörű vízbe és érezte, hogy süllyed, beszívja a testét. Lábánál víz bugyogott fel, majd még egy és még egy, milliónyi forrás fakadt az óriási oszlopok között és árasztották el vízzel a területet. A fiú megijedt, menekülni akart, de az édes parázs lent tartotta. Próbált szabadulni, de az nem engedte, így erővel ellökte. A szénakazal hátrahullt és szálai szétszóródtak a vízben. A fiú utánanyúlt, de újra csak a levegőt markolta. Ekkor hatalmas árnyék vetült rá. Odatekintett és egy hatalmas fekete gomba gurult felé az oszlopok között, majd fékezett le, és szikrákat vetve megállt. A fekete gombából kis bogyók kezdtek el hullani, kipattogni. Voltak, amik miután kijutottak megálltak, és kifehéredtek, voltak, amik mérföldekre gurultak. És a sok fekete gömb között volt egy fekete kocka. Egy kocka, ami nem mozdult, csak állt. Állt és repedezni kezdett, majd repedései közül kék fény tört elő és vakító kék fénnyel szétpukkadt. Ahogy szétpukkadt, és darabjai ezer meg ezerfelé szálltak, úgy szállt a fiú is velük együtt. Repült, kavargott velük. A szilánkok egytől egyig kék színűek voltak és összetapadtak, majd meghasadtak, hogy aztán megint összetapadjanak. A fiú meg akarta érinteni őket, de azok mindig szétszaladtak. Végül az egyik szilánk csak megsajnálta, és odadörgölődzött hozzá. És ezután jött a fény. A fény, amely belehasított az éjszakába, és fájdalmat okozott a fiúnak. A sötét oszlopok elporladtak, a kék szilánkok eltűntek. Csak a fiú maradt és a fény. Aztán Egy fülsiketítően hangos kocsi duda.
Tomi szeme kipattant és felült az ágyban. Aztán elhányta magát. A feje hasogatott, a gyomra kavargott és fogalma nem volt, hogy hol van. Körbenézett, de nem látott semmit, sötét volt a szobában. Jobbra az ágy sarkánál ajtó, balra a falon ablak, függöny behúzva, de maga az ablak nyitva és minden behallatszódott, ami az utcán történt. Ez ébresztette fel, a hangos kocsi duda. És most ez hasogatja a fejét. Minden zaj túl éles volt. Kimászott az ágyból, és ahogy felállt, akkor döbbent rá, hogy meztelen. Meglepetten nézett körbe, nem nagyon emlékezett, hogy mi történt tegnap este. Aztán ledöbbent. Az ágy körül ruhadarabok voltak szétdobálva: egy fekete szexi tanga, két combfix, egy megtépett csőtop és egy szoknya, amelynek az egyik fele hosszabb volt. A fiú nagyot nyelt. Ha ezek a ruhák itt vannak, és ő is meztelen, akkor nemcsak hogy nagyon jól sikerült a tegnap este, hanem még itt is van az a valaki, akivel nagyon jól sikerült a tegnap este. Egy pillanatra el is felejtette, hogy fáj a feje, és megkereste a nadrágját, de ahogy lehajolt, újra rájött a hányhatnék, így belassított. Nem kell kapkodni, a csaj még itt van. Hátrafordult, hogy ránézzen az ágyra, de a mozdulatba belefájdult az oldala, a bordája. Felszisszent, majd megnyomkodta és újból fájt egy kicsit. Biztos durvultak. Mikor elkészült, kilépett a szobából és ment, hogy megkeresse Vikit. Nem volt nehéz dolga, mivel egy folyosóra jutott, ahonnan az ő szobájával együtt 3 szoba nyílt, és az egyik résnyire nyitva volt nyitva, és fény szűrődött ki rajta. Mosolyogva odaballagott, de majdnem elcsúszott a küszöb előtt valami folyadékon. Erre mondott egy cifrát és logikusan arra következtetett, hogy ez a fürdőszoba, ha már víz van előtte. Vagyis Viki meztelen és fürdik. Ez csak még jobban felborzolta a kedélyeit és betolta az ajtót. Fülledt páraszag és meleg fogadta. Balra tőle volt a kád, amit persze vörös-fehér mintás függöny takart, szembe a kézmosó és a tükör, valszeg az ajtó mögött a wc. Mosolyogva odaállt a fürdőkádhoz, megfogta a függönyt, nagy levegőt vett és egy mozdulattal elhúzta.
A következő pillanatban pedig felkiáltott és hátraesett rémületében. A kádban ott feküdt Viki, meztelenül, feje hátracsuklott, szívéből pedig egy tőr állt ki. A vére szétfolyt a testén, de az ő vére volt a fehér függönyön is. Tomi öklendezni kezdett, és mozdulni se tudott a rémülettől. Remegő kézzel a lány felé nyúlt és megérintette. Hideg volt. Jég hideg.
- Viki – bökte meg újra. – Viki…
A végén már úgy rázta, mintha egy alvó embert akarna felébreszteni. Tudta, hogy semmi értelme, de hátha. Rázta a lányt, és szólogatta, szemébe könnyek szöktek és végül abbahagyta. Mi a fene történt? gondolta, és kitörölte a könnyeit a szeméből. Ekkor vette észre, hogy kezei véresek. Sőt, véres lábnyomok vannak a fürdőben. Az ő lábnyomai. Amin elcsúszott majdnem, az a lány vére volt.  Tudta, hogy csinálni kéne valamit, de nem tudott mozdulni. Csak nézte a halott testet, a halott testet, ami tegnap este még olyan eleven volt, vidám, szexi és kívánatos. Most meg csak egy test. Semmi más. Egy üres valami, ami olyan, mint Viki, de nem az, egy véres húscafat. De mégis mi történt?
- Jól van fiam, ne mozdulj! – jött egy mély hang oldalról. Tomi először fel se fogta, hogy hozzábeszélnek. Azt se, hogy valaki egyáltalán beszél, annyira lekötötte a halott lány. Csak a harmadik-negyedik szólongatásra emelte fel kínkeservesen a fejét. Két rendőr állt az ajtóban, pisztolyukat rá szegezték. Mindkettő elborzadt arccal meredt rá, mindkettőnek pont ugyanaz az arckifejezése volt, az undorral kevert félelemmel, pedig az egyik egy tömzsi kis kopaszodó, valószínűleg többgyerekes családapa volt, a másik meg egy viszonylag fiatalabb szeszkazán, akiből idáig lehetett érezni a piát, és igen erős borosta kezdte ki az állát.
- Nem… - kezdte Tomi, hangja elcsuklott, nem tudott beszélni. – Én…
- Persze fiam – mondta az idősebb rendőr, ugyanolyan bizonytalanul. – Csak térdelj fel és tedd tarkóra a kezedet.
- De nem én voltam! – tört elő hirtelen Tomiból.
Ahogy megjött a hangja, úgy jött meg a rendőrök bátorsága is.
- Tedd, amit mondott! – Rivallt rá a piafej és kibiztosította a fegyverét. – Csináld, vagy bajod esik.
- Mi? – hitetlenkedett Tomi és felemelte a kezeit. A csávó rögtön odaugrott és bilincset kattintott rá. Aztán kivonszolták a fiút a szobából. Pisztolyt fogtak rá és a köpcös előkotorta a rádióját.
- Kérem, higgyenek nekem, nem én voltam – rimánkodott Tomi – Miért akarnám megölni a legdögösebb csajt, akit valaha ismertem.
- Féltékenység – köpött egyet a fiatalabb.
-Mi? – húzta össze értetlenül szemeit Tomi.
- Ma reggel 9-kor kaptunk egy hívást egy igencsak zaklatott lánytól, hogy este összeismerkedett a bárban egy fiatalemberrel, aki reggelre idegbetegként viselkedett és nem akarja őt elengedni, nehogy másé legyen, és a megölésével is fenyegetőzött, így téve őt örökké magáévá – foglalta össze az öreg. – A fürdőszobából telefonált és olyan rémült hangon, amit soha nem akarok újra hallani. És most a lány halott, a fürdőszobában. Az egyetlen ember, akire meg illik a leírás ott volt mellette véres kezekkel.
- Állat! – köpött ki újra a piás. – Ne hidd, hogy azért, mert még szinte gyerek vagy, megúszod.
- De én nem… - kezdte Tomi, de ráemelték a fegyvert.
- Nem akarjuk hallani – mondta a köpcös. Majd felsistergett a rádiója és beleszólt. – Központ, 67-es járőr jelentkezik. Elkéstünk. A lány meghalt. A fiút elfogtuk és …
Itt a piás megbökte és összenéztek a köpcössel.
- Mi az? – súgta a köpcös, de a piás nem felelt, csak meghúzta a ravaszt és lőtt. Lelőtte a társát.
Tomi rémületében felkiáltott és elvágódott. Az oldalára esett, ami ismét felsajdult és erősen lüktetni kezdett.
-67-es jelentést! Mi történt? – kiabált a Központ a rádióba. A piás gyorsan odaugrott Tomihoz, aki el akart mászni és a hátára vágott a pisztoly markolatával, mire a fiú a földre rogyott. Ezután kényelmesen felvette a rádiót, lerázta róla a vért és beleszólt.
-A fiú szökni próbált, megszerezte Hende fegyverét és lelőtte őt – mondta megjátszott ijedtséggel és fájdalommal a hangjában. – Le kellett lőnöm, vagy engem is megöl. A helyzet most már tiszta. Kérem, küldjenek mentőket, én is megsebesültem.
-A mentőket riasztottuk. Várja meg az erősítést!
- Értettem! 67-es vége – azzal kinyomta a rádiót és Tomira emelte a fegyverét.
A fiú oldala rendkívül sajgott és most már az a pontja is, ahol a férfi hátba vágta. De az nem lüktetett, az oldala meg igen, olyan volt mintha menten szétszakadna. És egyre csak terjedt, nem akart elmúlni.
- Miért? – üvöltött a férfira Tomi kétségbeesetten. – Miért?
- Mindennek meg van az ára – vont vállat a férfi. – Valakit nagyon magadra haragítottál tegnap este. Köszönj ennek a bigének helyettem is a túlvilágon.
Azzal meghúzta a ravaszt.
- Ne! – kiáltott fel Tomi és megbilincselt kezét maga elé kapta.
És az idő lelassult. Tomi testében elviselhetetlenségig fokozódott a fájdalom, majd kitört belőle. Oldalából kék erek kezdtek szétfutni a bőrén és körbeölelték az egész testét. A fiú csak annyit vett észre, hogy bőre furcsán kék lett, és hogy a pisztolygolyó nagyon lassan közeledik felé. Aztán következő pillanatban a piás háta mögött találta magát. Az idő újra felgyorsult, a golyó becsapódott a padlóba, oda ahol az előbb még ő volt.
- Mi a …? – értetlenkedett a rendőr, majd észrevette, hogy a fiú mögé került. – Hogy csináltad kölyök? De ahogy elnézem, még egyszer nem lesz szerencséd.
Igaza volt. Tomi egész teste remegett, nem bírta egyenesben tartani magát, mint egy elhasznált rongydarab, úgy feküdt a falnak dőlve.
- Viszlát, újra! – vigyorodott el a férfi. Majd lövés dörrent és elvágódott a földön.
Hende mégse volt olyan halott, ülőhelyzetbe tornázta magát valahogy és lelőtte a társát. Pontosabban, ő tényleg lelőtte társát. Most viszont teste visszahullt a földre és vért köhögött.
- Fuss fiú! – köpött egyet. – Ennyit tehettem érted.
- Nem tudok mozdulni – nyögte Tomi. Az egész teste égett, mintha a supermaratont futotta volna le 5 perc alatt.
- Pedig muszáj lesz – mondta a rendőr, illetve csak próbálta volna. Most csak a vér köpése jött össze neki. – Csináld azt, amit az előbb. Ha itt találnak, semmi jóra nem számíthatsz.
- De nem megy!- fakadt ki Tomi. A fájdalom olyan elviselhetetlen volt a testében, hogy az is csoda volt, hogy még egyáltalán eszméleténél van. – Azt se tudom, mi történt. Lehet, hogy csak azért volt, mert életveszélyben voltam.
Hende erre újra felemelte a fegyvert.
- Ne, ne, mit akar? – rémült meg Tomi. Próbált elmozdulni, de nem ment. Fájt mindene.
- Életveszélyes helyzetet – nyögte a rendőr. – Én már úgy is meghalok, de te még élhetsz. Szeretnék hinni neked, hogy nem te ölted meg a lányt, de te nem hallottad azt a rémült hangot reggel. Ezért vízpróbát teszünk.
- Mi? – nyögte a fiú és próbálta megmozdítani a kezét, ami meg is mozdult valamennyire.
-A középkorban a boszorkányokat vizsgálták ezzel – újból felköhögött egy vérkupacot. – Most a te ártatlanságodat. Ha le tudlak lőni, bűnös vagy. Ha nem, ártatlan.
- Ne! – fakadt ki Tomi. –Ez baromság, nem logikus.
- Viszlát, fiú! – mondta Hende, és meghúzta a ravaszt. A golyó kiröppent, de a fiú nem volt sehol. A férfi elmosolyodott. – Ártatlan…
Azzal a fegyver kiesett a kezéből és meghalt.
Tomi egy padlásra érkezett. Ott hevert a padlón és a pókhálós mennyezetet nézte.
- A francba! – nyögte és fejét nehézkesen felemelve a vállára nézett, ahonnan bő patakokban folyt a vér a lőtt sebből.