Az elf lány (3. és egyben utolsó rész)

23.Fejezet(Az erőm...)
Másnap reggel Marly ébresztett minket.Visszamentünk. A többiek már vártak. Ani zavarta meg először a csendet:
-Hát ti meg hol voltatok?! Jól jött volna a segítségetek, a sárkány ellen!
-Sajnálom, dolgunk volt.-Mondta Raymond nyugodt hangon.-A sárkánnyal meg elbántatok, nem?
-De.-Ismerte el végül. Ani. Örültem, hogy sikerült megoldani ezt a problémát vita nélkül.
-Nem néznél ki rosszul egy kígyóval a testeden keresztül.-gondoltam. Legjobban én lepődtem meg azon, ami ezután történt: Ani gyomrából egy kígyó mászott elő, ő felordított, és elkezdett forogni, a kígyó hátsó része a derekából jött ki. Nem bírtam megfékezni a röhögésem, ami pár másodpercre kitört belőlem. De azonnal elhallgattam, amint a lány holtan a lábam elé esik. A kígyó kimászott belőle, és vércsíkot hagyva maga után eltűnt a barlang bejáratánál. Raymond rám nézett.
-Erre gondoltam, de nem komolyan!-Magyarázkodtam, bár tudtam, hiába. A válasz hideg volt, érzelemmentes:
-Ahogy nézem fantázialény vagy.
-Elfek léteznek!-Válaszoltam.
-Nem úgy értem, hanem hogy fantázialény vagy. Mármint ez az erőd.
-Amire gondolok az megtörténik?!-kérdeztem elkerekedett szemekkel.
-Pontosan, ez az erő a legmagasabb, amit ismerek, és egyben a legveszélyesebb is. Ugyanakkor jó oldala is van.
-Mint a legtöbb dolognak....
-Réka, Conel....-Fordult feléjük Raymond- Szét válunk, innentől a magatok ura vagytok. Annyi fegyvert és élelmet vihettek magatokkal, amennyi a pegazusaitokra felfér. egy teherhordó pegazust és A feketét visszaküldjük a helyükre.-közölte Ray.Egy óra múlva már csak ketten voltunk, ne kérdeztek semmit, csak tették a dolgukat, és elmentek.Ekkor rám nézett.
-Azért küldtem el őket, mert nem akarom, hogy ők is úgy járjanak, mint Ani. Túl veszélyes vagy ahhoz, hogy velünk tarthassanak.
-És te?
-Én melletted leszek, bármi történjen is.-Közelebb lépett hozzám, ott állt pár centire tőlem, mélyen a szemembe nézett.-Megígérem.-Bólintottam. Ekkor ellépett tőlem, felült Marlyra.-Ülj fel Hópihére, indulunk!- Megtettem amit mondott. Felrepültünk, Ray tudta, hogy hova megyünk, nem esett volna nehezemre, ha tudom az úti célt, de nem baj....

24.Fejezet(edzés....)

Leszálltunk egy számomra nem túl szimpatikus helyen. Már messze voltunk a hegytől. A területen vastagon, derékig állt a hamu. Valószínűleg egy erdő lehetett valamikor régen. Leszálltunk a pegazusokról. Első dolgom volt Raymond szemébe nézni, ami érzelemmentes volt.
-Raymondot mikor kapom vissza, Mester?-kérdeztem szintén érzelemmentes tekintettel.
-Majd annak is eljön az ideje, de most fontosabb dolgunk van.-Válaszolta közelebb lépve hozzám.-Először az erődet kell megismernünk. Azon belül is a legelső dolgunk megállapítani, hogy melyik irányba tudod használni. Most ide...-ezzel elénk a földre mutatott.-Képzelj egy facsemetét, és most csak erre koncentrálj!
Vettem egy nagy levegőt, és azt tettem, amit mondott. És csodálkozásomra, egy fa kezdett kihajtani a hamuból, és egy hatalmas növénnyé cseperedett néhány másodperc alatt. Volt talán 10m is.
-Nem rossz.-jegyezte meg Mesterem.-De nem tudod kordában tartani az erődet...-Kirázott a hideg, mert a fa lángra kapott, és porrá égett. Raymond pedig folytatta mondandóját- És feszült is vagy...-Már nyitottam a szám, hogy visszaszóljak neki, de folytatta:- Szóval, nem csak ölni, hanem teremteni is tudsz az erőddel, ez nem rossz dolog. De nem tudod kordában tartani. Most akkor nézzünk egy egyszerűbb példát.....-elgondolkodott, én meg inkább bölcs maradtam, és nem szólaltam meg.-...Varázsolj egy fogpiszkálót a fa helyére.-Adta ki a parancsot, és én megpróbáltam teljesíteni. Hát, egy óriás tudta volna használni, azt a 1,5m hosszú fogpiszkálót. Mesterem csak hümmögött elgondolkodva, meg tudott ezzel őrjíteni.
-Nem jó, ugye?
-Faltörőkosnak elmegy, de fogpiszkálónak nagyon nem.....-Parancsoló hangon folytatta:-Most újra, de ezúttal tényleg egy fogpiszkáló legyen!-Arrébb rúgta a fadarabot, és én újra próbáltam, most egy kard méretű fadarab lett.-Újra!-Mondta, és már csináltam is. Centinként kellett újra csinálnom, de a végén sikerült.
-Elmegy.-Sóhajtotta, elrontotta lelkesedésem.....-És most egy fém tárgyal próbálkozunk! Kérek egy kardot!-Megkapta, az övére, ez is sikerült a dicsérete már egy kicsit jobb volt:-Jó! Nagyon jó!-Kihúzta a fegyvert a hüvelyből, és megnézte, odament a legelső farúdhoz, és rávágott, nem túl erősen. A fadarabot úgy vitte, mint éles kés a puha húst. Nagyon élesre sikeredett a kard.-Tökéletes, nagyon szuper!-Dicsérte meg újra. Jól esett a dicsérete, és magamnak is készítettem egy ilyen kardot, az is éles volt. Az összes fegyvert lecseréltük, és elégé elfáradtam az utolsónál.
-Rendben, mára végeztünk.-Mondta kedvesen, majd átölelt. Én csak sóhajtottam egyet.-Végre vége, ugye?-Mosolygott.-Tudom, hogy nem szereted, de muszáj.
-Ezt is tudom...-Válaszoltam. A szemét kerestem, de arcába omlott haja eltakarta mindkettőt. Lehajtottam a fejem, és lefelé néztem. A következő pillanatban már nem a talajon álltam, hanem Raymond tartott erős, mégis gyengéd karjaiban. Továbbra is mosolygott rám, és most én is elmosolyogtam.
-Ezt már szeretem!-Mosolygott tovább, nem akart letenni, hiába kezdtem el mocorogni, erősen tartott, nem tudtam leesni, se kimenni kezei közül.-Úgy ficánkolsz, mint egy hálóba szorult hal. Nem jó kezeim között lenni?
-De, viszont jobban szeretem úgy, ha a talajon állok.-Válaszoltam, letett, de továbbra is ölelt.-Meddig leszünk itt biztonságban?-Kérdeztem suttogva el-elhaló hangon, kezdtem elveszni szemeiben.
-Nem tudom... De ha itt már nem leszünk biztonságban, keresünk egy másik helyet.-Jelentette ki.
-És a többiek? Vajon jól vannak?
-Biztos vagyok benne.
-Eszünk valamit?
-Éhes vagy?
-Igen.....
-Akkor nem.-Incselkedett, olyan volt tekintete, mintha egy fiú szemeibe néznék. Egy játékos, szerelmes, ártatlan fiút láttam benne.
-Akkor nem...-Fogadtam el válaszát. Erre elengedett, és elindul a pegazusokhoz.-Hova mész?
-Eszek.
-Nem vagy te egy kicsit szemtelen?!
-Nem is kicsit...-nevetett. Én is kuncogtam rajta, majd odamentem hozzá.-Te nem kapsz.-Jelentette ki továbbra is rám nézve.
-Miért?!
-Mert te éhes is vagy!-Nevetett ismét.
-Te meg igazságtalan.-Áldurcizva elfordultam tőle karba tett kezekkel.
-Fejbe vág a szendvicsed, ha nem figyelsz.-Megfordultam, és majdnem fejbe kapott a felém repülő étel, de elkaptam.
-Igazad van, nem kicsit vagy szemtelen.....-Morogtam, és kicsomagoltam a szendvicset a zacskóból.

25.Fejezet(Egy hét telt el...)

Egy hét telt el, már majdnem teljesen uraltam az erőmet, de a tűzzel most nem tudtam úgy bánni. Nagyon élveztem a helyzetet, bármire képes vagyok, amit csak kitalálok. Ki nem örülne ennek?! Azt őszintén tudom sajnálni.... Nem tudom megfogalmazni, mennyire jó ez az erő. De miért pont én kaptam? Mások is örülnének neki, és biztosan tudnák, mire akarják használni.... Én a világ megmentéséért küzdök majd vele. Nem tudom, hogy mi vár még rám, és ez elég ijesztő... De bátorságom megtaláltam, és ez a fő.
Egy hét gyakorlás után megzavarta a nyugalmunkat egy sárkánycsorda. Kiválasztották a helyet új fészküknek, és így kénytelenek voltunk továbbállni. Nem díjaztam mesterem ötletét, hogy hagyjuk el a helyet, mert már újraélesztettem azt a tájat, és a sárkányok felperzselik újra. Sajnáltam a gyönyörű erdőt, a benne ugrándozó állatokat és a csobogó patakot. Mindkét szállító pegazust visszaengedtük, mivel nem volt szükség se élelemre, se vízre. Ha kellett, csak gondoltam egyet, és volt. A pokrócot Marly hozta, az általam létrehozott fegyvereket pedig barátainknak küldtük. Remélem ők is jól vannak.
Nem tudom, mit remélhetek még, ezek után. Három órát repültünk pegazusaink hátán, amikor az utunk talajra vezetett. Egy hegyoldalon landoltunk, barlang is volt ott. A hegy nem volt meredek, viszont hamu fedte, és jéghideg volt a levegő. Nem tudom, milyen magasan voltunk, de nem láttam a hegy lábát. Valójában azt sem tudtam, merre vagyunk, valószínűleg egy hegyen, mert igen magasra repültünk felszállásnál, és elég hideg van. Gondolataimból Raymond ébresztett fel.:
-Nos, egyenlőre itt leszünk. De innen már csak akkor megyünk tovább, ha már tényleg felkészültél.-Jelentette ki határozottan, mintha a jövőbe látna.... Tényleg nem is lehet rossz képesség látni a jövőt....-Figyelsz te rám egyáltalán?-Kérdezte, miközben szemem előtt elkezdett integetni.
-Igen, figyelek.
-Veszem észre....-Karba tette a kezét, majd a barlang felé indult, a pegazusok utána mentek, és én is követtem.-Elég hideg van... És szerencsére hamu borítja a tájat, így nyugodtan próbálkozhatunk a tűz elemmel....-Nem díjaztam kijelentését... Nem viccnek szánta, sokkal inkább mondanám azt, hogy gúnyolódott...-Először rakj tüzet, aztán visszatérünk annak megszelídítésere.-Leült a barlangba. Én elé, kb 2m-re tőle, középre került a fa. Koncentrálnom kellett, bár gondolkodtam rajta, hogy megérné-e a haját is felgyújtani?....A végén csak a fa kapott lángra.
-Remek, most nézzük a formákat. Mondjuk a tűz fölött. Először legyen egy egyszerű...-Állához tette a kezét, ami gondolkodásra utal.-...mondjuk egy sima, egyszerű tűzgolyó. Mármint egy gömb forma.-Figyelt. Sosem volt egyszerű úgy varázsolnom, hogy mester figyel, mindig feszült voltam, és ezért nem volt egyszerű a tűzzel bánni, mert azt táplálja a feszültség, és vagy felrobbant, vagy sokkal nagyobb forma jött ki belőle, mint szerettem volna. Hát, próba szerencse, azt szokták mondani. Megpróbáltam. És sikerült. A talajon lobogó tábortűzből fölemelkedett egy tökéletes gömb, leginkább egy kézilabdára tudnám hasonlítani méretét.-Nagyon jó! Nagyon jó!-Dicsért meg, és ez aránylag meg is nyugtatott.-Most egy kicsit nehezebbet, legyen egy bokor, mondjuk másfélszerese a labda méretének.-Nézett rám, hát elkezdett kavarogni a láng, ezer felé csapott, és mégsem tört ki a formából egyszer sem.Olyan volt, mintha egy bokrot látnék magam előtt, vöröses, narancssárgás színekben pompázva. Úgy mozgott, mintha lágy szellő mozgatta volna. Nagyon szép látvány volt.-Tökéletes! Jobb, mint tegnap!-Ő is gyönyörködött benne.-És az utolsó forma:Rét. Egy rét, főszálakkal, virágokkal, és néhány facsemetével. A barlang egész szabad területén! De tűzből formálva.- A hideg végigfutott a hátamon a mondatai hallatán, a bokor tüze kialudt. Ez hatalmas feladat, és nem kis koncentrációt igényel! Nem voltam benne biztos, hogy meg tudom csinálni. A barlang nem volt kicsi, és az egésznek az alját hamu fedte. Most féltem, féltem, hogy nem sikerül... Nagyon nehéz dolgot talált ki, és nem hiszem, hogy fel voltam rá készülve...
-Nem lehet kisebb méretben?
-Végül is...-Vont vállat.-akkor egy....1mx1m-es területet szeretnék lángréttel borítva látni.-Nézet rám. Hát, még mindig nehéz, de már kisebb a sérülés lehetősége.... Vettem egy nagy levegőt, és megcsináltam. El sem hittem, hogy megcsináltam, de mégis minden fűszál, minden egyes pontja tökéletesen ki volt dolgozva. Mesteremnek majdnem kiesett a szeme, úgy nézte.-Ez igen!-Dadogta kiakadva. Eltüntettem a lángrétet, és igazivá változtattam, hogy a pegazusok ehessenek. Magunknak egy-egy tányér sült krumplit készítettem, frissen sült csirkecombbal. Hamar elfogyott.

26.Fejezet("Készen állsz.")

Másnap Ray elkezdett pakolni. És állandóan azzal játszott, hogy a legváratlanabb pillanatokban kikapta a fegyvereit hüvelyükből. Nem értettem, miért teszi, de nem is érdekelt. Én a pegazusok csutakolásával voltam elfoglalva, mert tőlem azt kérte. A barlangban kellemes hőség uralkodott, hála erőmnek, és persze mesterem kérésének.
-Indulunk.-Jelentette ki, mikor látta, hogy elkészültem a pegazusok tisztításával.
-Egy pillanat, hová megyünk, és miért?
-Készen állsz.
-Hogy?!!
-Ideje, hogy élesben gyakoroljuk az erődet. Igazi ellenfelekkel.
-Ezt vegyem úgy, hogy be akarsz küldeni az oroszlán szájába?
-Nem, csak elé állítalak. Ha már az oroszlánt hoztad fel példának.-Eltette fegyverét, és komolyan nézett rám.- Nos, amit most meg kell ígérned: Ha azt mondom, hogy futás, otthagysz, és elfutsz. Nem indulhatunk el, amíg ezt nem ígéred meg.
-Akkor nem megyünk sehová!-A választ hamar rávágtam, meg is lepődött, és én is. Sóhajtott egyet, és leült.
-Akkor nem is megyünk....-Szomorodott el a hangja.-Nem mehetsz ki a barlangból, amíg ezt meg nem ígéred.
-Akkor nem hagyom el ezt a barlangot.
-Kérlek!-Rám nézett, kiskutyára hasonlító szemekkel, csak azt felejtette el, hogy ez nálam nem jön be. Fejemet ráztam, karba tettem a kezem, és elfordultam tőle. Ismét sóhajtott. Pár percig nem történt semmi, akkor abbahagytam a fejem rázását, mert elszédültem.... Bő tíz percig változatlan volt minden, egyikünk sem mozdult. Akkor felállt, és odalépett hozzám. Hangja elvesztette minden keménységét, és a lehető leglágyabban szólt hozzám:-Még Raymondnak sem ígéred meg?
-Ha mesterem eltűnik belőled, meggondolom....
-A meggondolom túl tág fogalom ahhoz, hogy eltűnjön, de ha ígéreted teszed, elfelejtem, hogy valamikor is a mestered voltam.
-Legyen. Megígérem.-Felé fordultam.-De nem szeretném betartani....
-Amíg rajtam múlik, nem kell. De ha túlerő van, nem lesz más választásom.-E szavak után én sóhajtottam egyet.
-Szóval, Raymond, vagy Mester?
-Raymond.-Mosolygott szelíden. Én is elmosolyodtam. Ekkor Marlyhoz lépett-Régen nézett már ki ilyen jól.-Erre a pegazus felhorkantott. Raymond pedig elnevette magát.-Nem úgy értettem!
-Tudja, hogy értetted....-Felpattantam Hópihére.-Szóval, hová megyünk?

27.Fejezet(Szétválás)

-Hogy hová?....-Gondolkodott el Raymond.-Ahová érkezünk, oda megyünk. Nem tudom.
-Az egy jó hely....-Válaszoltam már nem túl vidáman. Rossz előérzetem volt, de nem mondtam. Felrepültünk. Nem kellett sokáig szállnunk, hamar beleütköztünk egy sárkánycsapatba. Nem tudom, összesen hányan voltak, nekem 10 sárkány jutott. Elkezdtünk hátrálni, én pedig nyilakat képzeltem el, de az nem hatolt be a bőrükbe, ezért valami újat kellett kitalálnom. Egyre messzebb voltam Raymondtól, nem is láttam őt. Elképzeltem néhány kötelet, ami a sárkányok nyakára tekeredik, és megfolytja őket. A fekete, ijesztő lények hamarosan elkezdtek zuhanni, és még földet érés előtt elpusztultak. Körülnéztem, de sehol sem találtam Raymondot. Nem éreztem magam biztonságban nélküle. Most éppen nem tehettem semmit, csak remélni tudtam, hogy jól van.
-Szálljunk le!-Kértem Hópihétől. Féltem tőle, hogy lezuhant. Hópihe elkezdett leereszkedni, mindketten nyitva tartottuk a szemünket, de nem láttuk őt. Leértünk, de ők nem voltak lent. Körülnéztem vérfoltok után kutatva, de nem találtam. Ez egy kicsit biztatott... Remélem jól van. Furcsa... Arra akart felkészíteni, hogy talpon tudjak maradni egyedül. Most itt van velem Hópihe, de valahogy... nem vagyok stabil, és ez veszélyes lehet. Ébernek és figyelmesnek kell lennem. Legalábbis amíg meg nem találom Raymondot... Úgy sem tudom, mivel tüntethetném el ezt a sötétséget, és az állandó hamut. Ha rájönnék, ki és hol csinálja ezt, csírájában el tudnám fojtani a változást. Hülyén hangzik, de valahogy az az érzésem, hogy erre a kérdésre nem a Pokolban kell keresnem a választ. De vajon hallgathatok-e a megérzésemre, vagy inkább az eszem szerint cselekedjek?... Nagyon nem voltam magabiztos, és így könnyen sebezhetővé is váltam. Zöld ágra kell vergődnöm, méghozzá hamar. Lemegyek. ki kell szednem Luciferből, hogy miért csinálja, és mi a terve. Segítséget kéne szereznem.... Várjunk csak... Ez nem igaz! Most tűnik fel nekem, hogy rajtunk és a vérfarkasokon kívül senkivel nem találkoztam!... Tényleg, vajon mi lett Rékáékkal?.... És a griff, ő vajon él-e még a pegazusoknál?.... Fura, minden megváltozott, és nekem csak most esnek le a dolgok...  Hova tűntek a lények? A többi elf? Nincs annyi hamu, hogy a testek is benne legyenek.... De akkor.... Talán meg sem sérültek?.... Vajon átléptünk volna egy teleportkapun és a többiek mit sem sejtve élik tovább az életüket?... És ha ez tényleg egy másik hely? Akkor hol van a teleportkapu? Hogy jutok haza?.... Haza?... Biztos, hogy haza akarok menni?.... Vissza Willhez?..... Nem voltam már semmiben biztos azon kívül, hogy valamit ki kell találnom, és gyorsan. Egyedül, védtelenül könnyű célpont vagyok, és emiatt keresnem kell egy biztonságos helyet. Egy olyan helyet, ahol meghúzhatom magam, és ahol biztonságban lehetek. Hópihe elindult, én pedig benne bízva hagytam, hogy vigyen. Egy újabb barlanghoz repült. Kisebb  volt, mint az előző, és melegebb is. Valószínűleg egy vulkán oldalában voltunk, szóval ez nem veszélytelen, de a démonok nehezebben találnak meg. A barlang üres volt, hamu borított mindent. a nap hosszú volt számomra, pihennem kellett, így vacsoráztunk, és álomba merültem Hópihével együtt.

28.Fejezet(A Szétválás)



Figyelem! Raymond szemszögéből írom a dolgokat, nem Napsugáréból!



Mikor a sárkányokkal küzdöttem, nem figyeltem, hogy Napsugár milyen távolra keveredik tőlem. Amikor sikerült őket megölnöm, körülnéztem, de már nem láttam ott Őt. A sárkányok szétválasztottak minket, elkeveredtünk egymástól. Tettem egy nagy kört, de nem futottam vele össze. Hirtelen rémes gondolatom támadt, amit inkább kivertem a fejemből. Nem úgy ismerem Napsugarat, mint aki hagyná, hogy megöljék. Mély levegőt vettem, és próbáltam figyelni a hangokra, hátha hallom a nevemet, vagy Hópihe szárnyának suhogását, de semmi. Marly és az én lélegzetemen kívül semmit nem lehetett hallani.
Tudtam, hogy ilyen helyzet is lesz, de most aggódom. Félek, nem fogja Napsugár állni a sarat, és most nem vagyok ott, hogy elkapjam, ha megcsúszik rajta. Mivel Napsugarat nem találom, egyedül kell továbbmennem, és ha lehet, elterelni róla a figyelmet. Bár gőzöm sincs, hogy csináljam, meg kell valahogy próbálnom, hogy esélyt tudjak neki adni a világ visszaváltoztatására. A pálcám megvan, tehát szinte bármit meg tudok tenni. Jó lenne egy újabb varázsló-szállást találni, nem árthatnak az új varázslatok, és a szállás is meg lenne oldva. De jó lenne ilyenkor egy kristálygömb, egy varázsige, és mint egy térkép, megmutatná, merre találok ilyet. De most nincs nálam, mert az enyém kettétörött... Sajnáltam, a pálcám után az volt az utolsó emlékem nevelőmről, de hát ez van. Gondolataimból az ébresztett fel, hogy Marly eközben egy varázsló-szállásra vitt.
-Ügyes vagy, nagyfiú!-Dicsértem meg, miközben leugrottam róla. Benyitottam, és elindultam a könyvek felé. A varázsló írásjeleket már 7 évesen folyékonyan olvastam, ezért nem volt nehéz a Védekező varázslatok könyveket megtalálni, ami hasonlóan a varázskönyvek 90%-ához, ugyanilyen jelekkel vannak írva. Felkaptam 3 könyvet, és már indultam is volna kifelé, de ahogy megfordultam, egy kb 10m magas, 5m széles, hosszúkás, kígyóra hasonlító, varánusz testalkatú démon magasodott fölém. Nem láttam még ilyen lényt, és egyből rájöttem, mit keres itt. Egy olyan helyre léptem, ahová nem lenne szabad ha a hely mágusa nincs velem.  Így most kénytelen leszek megküzdeni a démonnal, hanem tudok gyorsan egy kiváló ötlettel előállni. Szerencsére beugrott egy jó ötlet, és szájkosarat varázsoltam a démonra. El lesz néhány napig, mire leszedi, de hála nyálkás, pikkelyes bőrének, le fog róla csúszni néhány nap alatt.Kimentem, és Marly hátára raktam a könyveket, aztán felrepültünk, és amíg Marly az eget, és a fent lévő hideg szelet hódította meg, én nekiláttam a kb 800-1000 varázslat megtanulásának. Minden apró mozdulat számít egy pálcaintésnél, mivel én nem vagyok az a varázsigés fajta. Nem szeretem a szöveget, sokkal inkább a pengék csattogását, ha harcról van szó. Nem nagyon csípem a kezdeti ordítást, amit tapasztaltam, szerintem semmi értelme az energiát egy dühöngő bikához hasonló bőgésbe fektetni, amikor azt magára a harcra is fordíthatná. Bár az én természetem igen érdekes. Nem szeretek veszekedni, inkább harcolok. De nem szeretek harcolni, inkább furfangosan megoldom a dolgokat. De legtöbbször a szép szóval próbálkozom. Bátor vagyok, és néha túl elszánt. De az erő nem a karjaimban, vagy a pálcámban lakozik, hanem az elmémben. Raymond, aki képes valakit kihozni a Pokol legmélyéről. Legtöbbször így emlegetnek. Ennek a titka is az, hogy elhiszem, hogy képes vagyok rá. Bízom magamban, és bízom a pálcámban, és a kardomban. De nem mindig bízok a bátorságomban. Van, hogy félek, bár ezt csak magamnak vallom be. A lényeg, hogy szembeszállok bárkivel egy jó ügy érdekében. Akár szóban, akár mágiában, vagy akár karddal, a végén én nyerek.
Nos, jól elkanyarodtam a történettől, szóval folytatnám. Amint repültük tovább, és én már 58 varázsigét megtanultam, egy ismerős hangra lettem figyelmes, egy kiáltásra. Felkaptam a fejemet, és körülnéztem. A hang egy nőé volt, és nem is mondanám rá, hogy bátortalan. A szót, amit hallatott nem értettem, de szerintem egy név volt. Felcsillant a szemem, azt hittem, Napsugarat találom meg. Elindultam a hang irányába, ami hangos zokogássá alakult. Amikor leértem, Rékát találtam meg, mögötte egy démon tetemével. A lány Conel holttestén zokogott. A paripák elpusztultak, Réka egyedül volt. Leugrottam Marlyról, és a lányhoz léptem. Réka rám nézett, könnyes, haraggal átitatott szemekkel. Leguggoltam mellé. Ő kíváncsian nézett rám. Tudtam, mi lesz a kérdése, amit fel is tett:
-Hol van Napsugár?....

29.Fejezet(A valódi probléma! I.)

Visszatértünk Napsugár bőrébe!

Kialudtam magam, amikor felébredtem. Nem keltett senki, ezért szerintem többet aludtam 24 óránál. Nem zavart, nem voltam fáradt és tudtam gondolkodni. Első dolgom lenne Raymondot megtalálni... De megfordult a fejemben a kérdés, hogy biztos jó ez nekem? Jó vele lenni, meg szeretem is, nem erről van szó, csak... Állandóan megmondja mit tegyek, és mivel érzem, hogy félt nem tudok úgy koncentrálni a feladatra.. Nem tudom... Nehéz kérdések, és kevés az idő. A legfontosabb az, hogy rájöjjek hol, és ki készítette ezt a világot. Ha nem Lucifer, nincs tippem sem. Rytixről volt még szó, de neki most más dolga van, mivel egyik kézfejét levágtam. Féldémon, szóval szerintem ez meg se kottyant neki. Bár nem tudom, vámpírtestvérével mennyire áll hadilábon, nem hiszem, hogy lenne ideje a világot meghódítani.... De akkor ki? Bárkinek lehet az az eszement ötlete, hogy meghódítja, vagy tönkreteszi a világot, de ki az a marha, aki meg is teszi?! És hogyan csinálta? Hogyan hozhatom rendbe? Már eléggé elegem van a sötétségből és a hamuból, ezt az állandó, éjszakai hideget, és nappali forróságot nem lehet megszokni.... Lehet, hogy nem is egy lény tehet ezekről?... De akkor mennyi? okosnak kell lenniük, tehát nem hiszem, hogy egy helyen találom őket....
-Hópihe, kelj fel, indulunk.-Fura, de ez a több gonosz van, aki ezért felel dolog teljesen elragadott. Valamiért biztos voltam benne. Azért nem sikerült rájönni, hogy ki csinálja, mert többen állnak a háttérben! Valószínűnek tűnik. Felpattantam a pegazusom hátára, és felrepültünk. Ahhoz képest, hogy utáltam repülni, eléggé megszerettem az ég magasságát. Elhatároztam, hogy legelőször azt keresem meg, aki a fekete eget okozza. Hosszú órák repülése után el is értem egy... Nem hiszek a szememnek! Egy unikornis tehet a fekete égről! Láttam, ahogy egyesével oltja ki az égbolton lévő csillagokat! Az unikornis fekete volt, egyik lábáról hiányzott a zsír és a bőr, csak az izmok, és a csontok voltak ott. Fogai egy vámpíréhoz hasonlítottak, sörénye hullámzott, mint a tenger, de eltűnt a szépség korom fekete, hatalmas, átkot szóró szarva látványától. Szarva körül minden egyes varázslatnál vörösen izzani kezdett a levegő. A hátamon végigfutott a hideg. Vörösen izzó, vért síró szemei rám meredtek. Egy részben sajnálat lett úrrá szívemben. Láttam, hogy szenved, és dühből teszi, amit tesz. Biztosan fájt a lába, ránézni is szörnyű volt. Szívemben még félelmet is éreztem. Megijesztett látványa, főleg akkor, amikor szájából is, fogai között vízeséshez hasonlóan kezdett el kiömleni a vér. Éreztem a vér szagát. Borzasztó volt, orrfacsaró bűz. Elővettem íjamat és nyilaimból egyet beleillesztettem. Valami borzasztó gázt engedett a levegőbe az unikornis, ami úgy csípte a szemem, hogy a könnyektől nem láttam jól, szóval ez a megoldás szóba sem jöhetett. Kicsit húztam ugyan a számat, de letettem a fegyvert. Természetesen ezt nem véglegesen mondtam, de a nyíl itt nem volt most hatásos. Megpróbáltam kidörzsölni szememből a könnyeket, hogy valamennyire megtisztuljon a látásom. Hópihe nem volt nyugodt, és ez engem is nyugtalanított. Így, hogy nem láttam, szabad préda lettem az unikornis számára. De túljárok az eszén! Határoztam el magam. Becsuktam a szemem, és elképzeltem az unikornist, ahogy ott állt a sziklán, kb velem egy magasságba. Megpróbáltam minél kíméletesebben dönteni, de a jól bevált kötéllel fojtó módszert választottam, amit a sárkányoknál alkalmaztam... De átgondoltam még egy kicsit a dolgot, és egy nyilat a koponyájába teleportáltam úgy, hogy átszúrja az agyát. Már nem volt ideje felnyeríteni, de nem szenvedett. Nem szeretek ölni, de a vagy ő, vagy én helyzetekben nincs választásom, meg kell tennem. Szomorúan felsóhajtottam. A szemem hamarosan kitisztult, Hópihe is megnyugodott. Felnéztem. A Nap még nem, de a csillagok végtelen száma már látszott az égen. Az unikornis tetemére néztem, az már lángokban állt, és végül porrá égett, akárcsak a többi holttest, ami ebben a világban esett el. Lehet, hogy nem tűnik fárasztónak ez az erőhasználat, de nekem minden erőmet felemésztette ez a küzdelem. Végigdőltem Hópihe hátán, lecsuktam a szemem, és mély álomba merültem.


30.Fejezet(A valódi probléma! II)

Raymond!

-Napsugár...?-Sóhajtottam.-Nem tudom. Te jól vagy?
-Nagyából...
-Gyere velem, nem maradhatsz egyedül.-Bólintott, felsegítettem a földről és felültettem Marlyra. Felrepültünk.
-Hol láttad utoljára Napsugarat?
-Harcoltunk néhány sárkánnyal, és elválasztottak minket. Nem tudom hogy él-e még....-Szomorodott el a hangom, és összeszorult a szívem. Ha én így aggódok, Ő vajon mennyire félt engem? Ha Réka nem lett volna velem, lehet, hogy lemegyek újra a Pokolba, hátha ott megtalálom, de most nem lehetett. Csak a szerencsében, és az Ő bátorságában bízhatok. Hosszú órák teltek el, míg mentünk, mentünk, és csak mentünk. Idő közben kaptunk egy új pegazust. Pontosabban visszakaptuk az egyik visszaküldöttet. Réka így átszállt a másik pegazusra, és összegömbölyödve a hátán elaludt. újabb hosszú órákig repültünk, majd valami furcsát feltételezve felemeltem a tekintetem a varázskönyvből. Csillagok! Csillagok vannak az égen! Teljesen elkerekedett a szemem, és ahogy Rékára pillantottam, nála is ezt tapasztaltam. A lány előremutatott.
-Raymond, oda nézz!-Persze azonnal odakaptam a fejem. Egy mágust láttam. Fekete köpenyére hosszú, ősz haja és szakálla omlott, mintha vízesésként végigfolyna rajta. Tekintete és pálcája vörösen izzott. Minket figyelt. Tudtam, hogy nem jó szándékú, és hogy élet-halál párbajba kerültem. Csak az a különbség, hogy itt nincsenek szabályok. Pálcát ragadtam, és az első varázslatot kimondtam, ami eszembe jutott. Halálátok volt, életkövetelő. Kivédte! A fene egye meg! Nekem nincs akkora erőm, mint neki, és ez itt most nagy baj. Sóhajtottam, és Napsugárra gondoltam. Gondolatban elbúcsúztam tőle, mert tudtam, hogy vége. Nincs értelme tovább küzdeni, de szégyen, könnyen meghalni. Nagy lépésre készültem. Egyetlen varázslatba beleadom minden erőm, az összes tartalékommal együtt. Ha ezt a varázslatot végrehajtom, azonnal elájulok, és onnantól már a kettőnk összerején múlik, mi történik. Ha kivédi, nem kelek már fel többet. Ha nem, nyertem. Egy gyors, kevés energiát igénylő varázslattal olyan varázslatot vittem véghez, ami az összes erőmet a következő varázslatba fekteti. Megtörtént, éreztem, hogy gyengülök. Legutolsó tartalékaimmal, és minden koncentrációmmal kilőttem a varázslatot, ami ekkora erővel találatkor végleges. És lecsukódott a szemem, nem vettem már észre semmit. Elaludtam.
Mikor magamhoz tértem, hajnali pirkadat volt. Réka mellettem térdelt, és aggódva figyelt. Marly és a másik pegazus aludt. A lányra néztem kérdőn, ő bólintott. Tudtam, sikerült. Megöltem a mágust. De hogyhogy visszakaptuk a napot, amikor a hamu még itt van? És a fagy is..... Vacogni kezdtem, Réka rám terített egy pokrócot. Eleinte nem értettem semmit, de aztán tiszta lett a kép: Nem egy lény tehet róla, hanem több. Ezért nem találtuk az egyet, mert néhány lényről van szó, akik nem egy helyen tartózkodnak. És most már az is egyértelművé vált, hogy a csillagok hogy kerültek vissza az égre. Napsugár él. És győzött.


31.Fejezet(Feltámadt?!)

Napsugárra térünk vissza ismét:

Mikor felébredtem, a nap a szemembe sütött. Körülnéztem, az ég kék volt, a hamu azonban nem tűnt el, és a forró hőmérséklet is megmaradt. De ezek szerinte valaki legyőzte a következő támaszpontját ennek a világnak. És így mehetek a következőre. Így is tettem, megkerestem a következő legmagasabb hegyet, és nagy meglepődésemre Willel találtam szemben magam. Feltámadt?!! Ez volt az első gondolatom. Aztán ahogy rám nézett, nagyot dobbant a szívem. Ugyanolyan volt, mint ahogy megismertem, nem olyan, mint amikor megölték. Kitárta kezeit, úgy várt, és nem is kellett sokáig, leugrottam Hópihéről, és odaléptem hozzá, de nem közel, hogy ne tudjon átölelni. Közelebb lépett, és karjai közé zárt, szívem küzdött az eszemmel. Eszem arra akart irányítani, hogy tartsam magam mellett, szívem viszont Raymondot választotta, hogy őt keressem meg. Annyi igaz, hogy kell valaki, aki segít nekem,  de Will.... Hát.. Szeretem, de.... Ez már nem hiszem, hogy szerelem lenne, inkább csak barátság.....
-Aggódtam.....-Suttogta halkan, miközben szememet fürkészte. Enyhén elmosolyodtam. Pár percig némán néztük egymás szemét. Aztán az övébe gonoszság csillant, és folytatta mondanivalóját:-....De nem érted. Megijedtem, hogy legyőztök engem, és társaimat. De a játéknak vége!-összerándultam, és könny szökött a szemembe, mert egy hideg pengét éreztem, ami a hátamba fúródik. Nem tudtam hirtelen, hogy szíven szúrt-e, vagy mellé, de borzasztó fájdalom hasított belém, és elhagyott minden erőm. Elengedte a kést, amit markolatig belém nyomott, majd hagyta, hogy hátraessek. Földet is értem, és rendesen meg is ijedtem: A kés hegye a mellkasomból tört ki... Ez az utolsó kép, amire akkor emlékszem. Elsötétült minden, eszméletem vesztettem.....


32.Fejezet(A hír!)

Raymond szeméből írom, újra!

Mikor magamhoz tértem, Marly hátán feküdtem. A Nap a szemembe sütött, ezért nem tudtam rögtön kinyitni. Végiggondoltam, mi történt velem, és rájöttem, hogy élek! Szóval a varázslat működött, és erősebb voltam a mágusnál. Réka hangjára nyitottam ki a szemem:
-Felébredtél?
-Fel....-Ültem föl a pegazus hátán.
-Nagy mákod volt, hogy ott voltam. Kicsit megerősítettem a varázslatodat, hogy ne tudja kivédeni a mágus.
-Értem...És mi történt a mágussal?
-Meghalt.
-Értem... Gondolom Napsugárról semmi hír...
-Nem, nincs.
-Világos.-Sóhajtottam. Majd hátra kaptam a fejem, Williem hangját hallottam.:
-Napsugarat keresed? Nem fogod megtalálni.-Rögtön tudtam, hogy nála van, és azt is, hogy egy feltámadásra képes démon. Mármint Will az ál kinézet varázslata mögött. Én is és Réka is szembefordultunk vele, és elindultunk felé. De a pegazusok megtorpantak, amikor elkezdett átváltozni. A megszokott jéghidegből hirtelen lett tűzforró a levegő. Ez mind négyünket legyengített. A szemem is összeszorítottam fájdalmamban, nem láttam, mi történik. Réka sziszegéséből gondoltam, hogy nála sem jobb a helyzet. A pegazusok is szenvedtek a hirtelen hőmérséklet változás miatt, lehetett hallani lélegzetükön, és tanácstalan mozgásukon. Hirtelen azt vettem észre, hogy valami hüllőtalphoz hasonló hideg testrész lecsapott a pegazusom hátáról. A szemem még mindig fájt, nem tudtam kinyitni, de abban nem kételkedtem, hogy William volt. A kardomhoz nyúltam, és kirántottam hüvelyéből. Bár vakon használni még nem nagyon tudtam. A forróságot kb 10 perc alatt sikerült legyőznöm, és kinyitottam a szemem. A bőröm bevörösödött, mintha megégettem volna. Will pedig egy undorító démonként fordult felém. Olyan volt, mint egy sárkány, aki nemrég küzdött egy másikkal. Rengeteg beforrt seb látszott fekete pikkelyein. Szeme barna volt, és így beleolvadt a bőrébe. Védekezésnek hasznos, nem láttam, pontosan hova kéne lőnöm, ha a szemét céloznám. Fogai tűhegyesek voltak, és sárga méreg csöpögött belőlük. Abban biztos voltam, hogy ha hagyom, hogy megharapjon, nem maradok meg a belém került anyagtól. Nem volt nagy, emberi mérete volt. De szárnyai voltak, négy kicsi lába, és izmos, gömbölyű testformája volt. Nem volt mellkasa sem téglatest formájú, mint az embereknél, és nyaka is sokkal nagyobb lett. Ami számomra kedvező volt, mert ha a nyakát levágom meg is ölöm. Nos, hozzá is láttam, egy ügyes perdülettel kikerültem, ahogy meg akart harapni, így a nyaka mellé kerültem, és a kardommal erősen rávágtam. Le kellett volna nyisszantania a fejét, de ehelyett csak egy pár mm-eres sebet ejtett rajta, a világ legélesebb pengéje, igen erős csapással. Na ez egyáltalán nem nyugtatott meg. Rájöttem, hogy át kell változnom, ami elég veszélyes dolog, mert ha fél óránál tovább vagyok állati testemben, nem tudok majd visszaváltozni. De már elhatároztam magam: Meg kell tennem, és meg fogom tenni! Becsuktam a szemem, és gondolatban elmondtam egy varázsigét. Éreztem, hogy a varázslatom négykézlábra kényszerít, és átformálja a teljes testemet, de már nem volt vissza út, végig kellett csinálnom. A mellkasom nekem is kerekebb lett, emberi végtagjaim izmos, macskalábakká alakultak át. Hosszú hajam a hátamra omlott, és zöldes, szürkés csíkos bundává módosult. Az arcom teljesen átalakult: Az orrom visszahúzódott, és nedves, rózsaszínné alakult át, fülem felköltözött a fejem tetejére, fogaim megnőttek, és kihegyesedtek, nyelvem és szám mérete is nagyobb lett, mint emberi alakomban, ezután a szemem változott át, élesebb, nagyobb lett és zöld színe átment sárgába, a pupillám pedig macskákhoz hasonlóan vékony, hosszúkás lett. Hangom hamarosan morgássá alakult, és szemfogaim 4-5 cm-eresek lettek. Egy erős tigrissé váltam, és a sárkány nyakára ugrottam. Haraptam, karmoltam ahogy tudtam, de fogaim és karmaim gyengének bizonyultak, nem tudtam vele elbánni. Tíz percig maradtam a nyakán, és egy kb tenyérnyi részt sikerült lehámoznom a fején lévő pikkelyeiből. Ezután ledobott, és tűhegyes fogaival az oldalamba harapott volna, ha nem ugrok el. A sebbe karmoltam. Felordított, a húsa már nem volt olyan erős, mint a pikkelypáncélja. Az idő szorított, már csak 3-4 percem volt a visszaváltozásra. Nem szoktam kockáztatni, azonnal visszaváltoztam, és kardomat teljesen belefúrtam a sebbe. Nem tehetett már semmit, egy darabig még vergődött, aztán holtan terült el előttem. Kihúztam koponyájából a kardot, és a sárkányra kentem róla fekete vérét. Tudtam, hogy végleg nem tudom megölni, hogy hamarosan feltámad. De reméltem, hogy az a hamarosan 10 nap múlva lesz. Meg kell találnom Napsugarat, méghozzá gyorsan!

33.Fejezet(Találkozás)

Raymond

Nem volt hát más dolgom, mint megkeresni Will búvóhelyét, biztosan ott lesz Napsugár is. Nem húztam az időt, rögtön kutatni kezdtem Will emlékeit, persze varázslattal. Rögtön tudtam, hol van Napsugár, egy föld alatti lakásban a hegy lábánál. A csapóajtót meg lehet találni, ha egy bizonyos kristályt kicsit oldalra pöckölsz, pont a kilincsre süt majd a benti láva fénye. Nem is vacakoltam, felültem Marly hátára, és lementem. Nagyon gyorsan megfejtettem az ajtó hollétét, és lementem. A legrosszabbtól tartottam, hogy ájulva, megverve, vagy netán holtan találom Napsugarat, de nem, szerencsére jól volt, csak egy bilincs volt a kezén, amitől nem tudott elmenni. Hópihe is lent volt, ő is meg volt kötve, jó messze gazdájától. Egy varázslat, és már mindketten szabadok voltak.



Napsugár

Első dolgom volt odaszaladni hozzá, és megölelni. Halkan elsuttogtam egy köszönömöt, és éreztem, hogy ő is átölel válaszul. Nem vártam, rögtön elkezdtem mondani, amit el akartam juttatni hozzá:
-Többen vannak, nem egy személy tehet mindenről. Több, misztikus lényről van szó, számukat nem tudom, csak azt, hogy egy már meghalt belőlük.
-Kettő.-Helyesbített, értetlenül néztem rá.-Mert én is megöltem már egyet.-Magyarázta el.
-Értem.-Bólintottam.-És együtt, vagy külön külön keressük a többit?
-Együtt erősebbek vagyunk, azonban külön külön hamarabb végzünk...
-Akkor külön. Szeretném, ha minél hamarabb túl lennénk végre ezen a dolgon.
-Rendben.-Elszomorodott, tudtam, hogy nem szeretne távol lenni tőlem, hiszen nekem sem állt szándékomban. Nem jó, ha attól rettegünk, a másikkal mi történhetett, de így valahogy jobbnak éreztem a döntést. Leírhatatlan egy érzés ez, mely szívedben nem jó, de az agyad ezt találja a legjobbnak. Sosem tudtam eldönteni, hogy a szívem, vagy az agyam mellé álljak-e, ha ilyen helyzet van, de mindig ésszel gondolkodtam a végén, és már megszoktam, hogy a leggyorsabb, és a legpraktikusabb döntést hozom, tehát ez volt az. Aggódó tekintettel nézett a szemembe, amitől a hideg kirázott. Odabújtam hozzá, közben törtem a fejem, mit mondhatnék neki. Végül nem mondtam semmit.
Egy óra múlva indultunk, addig beszélgettünk, elmondtuk, mi történt velünk. Elmentünk, ketten két irányba. Nem volt könnyű döntés, de nem ellenkezett, szóval ő is jó ötletnek találta... Azt hiszem...

34.Fejezet(A jelen)

Napsugár



Nos, ismét úton vagyok, de rossz előérzetem van....  Veszélyt érzek, ami nem engem fog érinteni. Mélyen a szívembe fúródott ez az érzés. Már fél napja elindultunk, mindhárman három különböző irányba. Aggódom Raymondért.. Hogy lehettem olyan hülye, hogy hagytam elmenni?! Mit csinálok, ha valami baja lesz?! Mit fogok tenni, ha elmegy, és nem láthatom többé?! Ilyen kérdésekkel okoltam magam a lehetséges rossz következmények miatt. Reméltem, hogy nem lesz semmi baj, reméltem, hogy minden békésen, nyugodtan fog telni, de korán sem voltam biztos benne... Felnéztem az égre... Nem találtam sem választ, sem nyugalmat rajta. Nagyot sóhajtottam, és hátradőlve elfeküdtem Hópihe hátán. Bűntudat volt bennem pedig nem tettem semmit.... De nem szabadultam az érzéstől hosszú napokig. Azonban néhány nappal később megjelentek az állatok, és a növények, a termő föld... Valaki sikerrel járt, én meg csak róttam a kilométereket naphosszat... Semmit és senkit nem találtam eddig.. Senkiről semmi hír, azt sem tudom,élnek-e még egyáltalán?! Hirtelen felpattantam, mert az eget néztem, ott kerestem valami jelet. Sárkánymorgást,sárkányvisítást hallottam. Pegazusnyerítés is párosult hozzá hamarosan. Hópihe is hallotta,lefordult a hangok felé,a hegyek csúcsának magasságában. És akkor megláttam amitől féltem. Egy nagy, fekete sárkányt láttam hegyes, méregtől csöpögő fogakkal, rengeteg sebhellyel pikkelyein. Egyik karma alatt Marly volt, a pofájában meg Raymond, sebekkel. Láttam azt is,ahogy a vér összekeveredik a sárkány mérgező nyálával. Elöntött,és egyben erőt adott a düh, és az aggódás. rögtön nyilamhoz kaptam, dühtől szinte elvakulva csak lőttem, lőttem és lőttem, átlyukasztottam a pikkelypáncélját, és kb 10 nyilam talált a sárkány szívébe, a többi  20-onvalamennyi pedig  a húsába fúródott. Valahogy úgy nézett ki a seb, mintegy vérző sündisznó. De a kellő hatást, nem érte el.... A sárkány kiköpte Raymondot, ledobta a hegyről, és felém fordult. Nem értettem, ömlött belőle a vér, átszúrtam a szívet, nem is egyszer... Miért nem halt meg?! Megijedtem. A félelem legyőzte a dühömet és eltompította aggódásom erejét. Remegni kezdett kezemben az íj. De hiábavaló volt. Bár a sárkány rám nézett, és fenyegetőn meglebegtette szárnyait, felrepülni már nem tudott. Raymond pedig gurult lefelé a hegyen, míg megállt egy sziklapárkányon. Őrült ötlet suhant át az agyamon, hogy odarepülök hozzá, és meggyógyítom. Na de a sárkány?! Az kettőnk közé került, mivel elkezdett Raymond után mászni. Párom alatta volt, pont a hasánál. Végigfutott a hátamon a hideg, de nem törődve vele leintettem Hópihének, és kiadtam a parancsot. Az első, és utolsó parancs volt, amit kapott tőlem:
-Vigyél Raymondhoz!-Hangzott el a mondat. Nem tétovázott, bízott bennem, cselekedett. Elindult lefelé, olyan gyorsan, hogy azt se tudtam, le nem visz-e a menetszél. Gyorsan ki kellett találnom valamit, de nem jutott eszembe semmi. Bajban vagyok... Ismertem fel a helyzetet. Túl közel voltunk, már nem tudott volna időben lefékezni, ha megállítottam volna. Sóhajtottam. Jöjjön hát a halál, ha így kell jönnie! Határoztam el magam, és kiegyenesedtem lovam hátán. Csendesen suttogva beszéltem Hópihéhez, miközben végigsimítottam a nyakán.-Hűséges barátom voltál. Köszönök mindent! Ég veled!-Ezzel leugrottam a hátáról, telibe találtam a sárkány sebét, ahová nyilaimat lőttem, mind belefúródott. Nem tétováztam, kihasználtam, hogy a sárkány még mindig Hópihét követi tekintetével. Beleszúrtam a kardom, és jól megmozgattam benne. Felordított a sárkány, majd összeesett. -Meghalt!-Kiáltottam el magam ünnepélyesen. Aztán leesett valami, ami nagyon elszomorított.-Raymond!-Alatta volt.... Leugrottam a sárkányról, és lelöktem a szakadékba, de nem találtam mást alatta, csak vért... Vért és vért... A sárkány fekete vérét, és Raymond vörös vérét. Ő maga nem volt ott. Körbepillantottam, és megkönnyebbülten fújhattam ki a levegőt. Hópihe, a sárkány alá repült, és felkapta a hátára kedvesemet. Felrepültem hozzájuk, és rögtön meggyógyítottam. A következő percben már karjaiban voltam. Később a sárkány szívét, mivel megtudtam, hogy Will az, 28 darabra felvágtuk, és elrejtettük a világ minden részére, vulkánokba, óceánokba is kerültek darabjaikból.
Nos, ennek a történetnek itt a vége. A kalandunk ezzel véget ért. A hőmérséklet visszakapta eredetiségét, kellemes, langyos lett a levegő. Ezeknek a kalandoknak már több, mint 10 éve vége volt. Most itt ülök, az íróasztalom előtt. Három gyönyörű gyermeknek adtam életet, kik színesebbé tették életünket. Raymond és én egybekeltünk, miután az emberek, és a többi lények is mind visszakerültek. A városok hamar újjáépültek, és benépesültek, visszaállt a rend, és a béke.  Egy legenda kering, mi szerint Will egyszer visszatér, és újra hatalmába foglalja majd e földet.... De ez már nem a mi harcunk lesz. Hogy Rékával mi történt azóta, sosem derült ki. Bátor lány volt, erős, és okos... Gyakran gondolok régi barátaimra, és Hópihére. A pegazusok sajnos visszatértek otthonaikba, a griffet Raymond visszakapta. most egy kutya él még velünk. Jól végződött minden, és szép emlékek is vannak közöttük, melyeket nem szívesen felejtenék el.