Az elf lány (2.Rész)

12. Fejezet (Tss...Ne mondj semmit!)


Nem tudom, mikor tértem magamhoz. Mindenem fájt, lüktetett, sajgott. Megpróbáltam megmozdulni, hallottam a reccsenést, és ezzel egy időben belém hasított az éles fájdalom. Eltörött a jobb kezem, az alkarom. Körülnéztem, senki nem volt mellettem, csak Hópihe. Hanyatt feküdtem, szerencsétlenségemre egy kőre zuhantam. Az égre néztem, nem láttam semmit, se a többieket, sem démonokat. Hópihére néztem. A többiek bizonyára még harcolnak, vagy azt hiszik, meghaltam és elmentek. Szerencsém van, vagy nincs, hogy nem törtem el a nyakam, és nem haltam meg? Nem tudom. Itt fekszem, összetörve, vacogva a hidegtől, egyedül... Nem tudom, mi lenne a halál után? Egyesek azt mondják, az örök megváltás, mások szerint a Pokol, megint mások szerint egyszerűen megszűnsz létezni... Nem tudom, melyiknek higgyek.... Borzasztó hideg van, és nagyon fáj mindenem...  Megpróbáltam megint megmozdulni Jobb kezem kímélve amennyire csak lehet, négykézlábra kecmeregtem. De abban a pillanatban, ahogy megálltam volna, már a hasamon feküdtem, nem túl kényelmes pózban, ahogy törött kezem magam alá csúszott.   Ismét elsötétült minden, elájultam...
Mikor felébredtem, a fájdalom nem múlt el, és hűvös is volt, de már nem hideg. megint megpróbáltam megmozdulni, ismét hanyatt feküdtem, és a kezem sínbe volt rakva, meggyógyítva. Éreztem, ahogy Hópihe lassú, egyenletes léptekkel halad velem, és hogy takaró van mindkettőnkön. A meleg pokróc rám volt terítve, de a pegazust is lefedte. Lassan megmozdítottam a fejem, és kinyitottam a szemem. Erdő, egy égő erdő volt a szemem előtt. Mellettem másik oldalt a 2 csomaghordó pegazus jött. Másik oldalamra, az erdő felé hamarosan Marly jött, hátán lovasával, Raymonddal. Rám nézett.
- Felébredt - mondta hangosan, majd halkabban folytatta.-Sajnálom, hogy hagytalak leesni...-Válaszolni akartam, de hang nem jött ki a torkomon, mert az teljesen kiszáradt.-Sok vért vesztettél, és több, mint két óráig elájulva feküdtél a földön... De szerencsére nem haltál meg....-Közelebb jött hozzám, Ismét az a 10cm-er volt a két ló között.-Sajnálom...
- Ugyan.. .- Nyöszörögtem nagyon halkan.-Nem a te hibád...
- Tss... Ne mondj semmit! Pihenj.-Közelebb hajolt hozzám. Mélyen a szemembe nézett. Azok a gyönyörű, zöld szemek... De nem nézhettem sokáig őket... Álmot varázsolt az én szemeimre, amik akaratom ellenére is becsukódtak... Megint elaludtam... Sokkal később ébredtem fel, Nem volt hideg, most már egyáltalán nem. Sőt... Egész kellemes volt az idő. Először a hangokra figyeltem. Mellettem, nagyon közel, aludt valaki. Nem hallottam a lovakat, és ahogy magamhoz tértem, egy biztonságot sugárzó kart éreztem ami átölel. Innentől kezdve semmi nem volt kérdéses. Raymond elfáradt, és nem akart magamra hagyni. Akkor valószínűleg a többiek is alszanak és a paripák lélegzete is elcsöndesedett. Enyhe mosoly tűnt fel az arcomon, ahogy kinyitottam a szemem, rájöttem, hogy igazam van. Egy barlangban voltunk, egy kupac hamu arról árulkodott, hogy tüzet is raktak, a pegazusok a barlang végében aludtak, a többiek meg középtájt. Ani volt csak egyedül, a pár ugyanúgy, mint mi,összebújva aludt. Most nem volt kedvem újra elaludni, inkább figyeltem a többieket.
Pár  óra múlva Raymond felébredt. Rám mosolygott, ami miatt én is elkezdtem mosolyogni.
- Jó reggelt!-Nyújtózott egyet
- Neked is.-Mosolyogtam rá. Megint szemeibe néztem, és ő is.
- Lassan fel kell kelni. Hogy vagy?
- Jól.
- Kezed?
- Azt hiszem meggyógyult.
- Akkor jó.-Egyik karját feje alá tette, a másikkal tovább ölelt.



13.Fejezet(Harcok)


Továbbra is szemeimet nézte. És rabul ejtett tekintetével. Mintha egy ártatlan kisfiú szemébe néznék... Tudtam, hogy nem volt barátnője még. De sosem mondta el, miért... Arra lettem figyelmes, hogy egyre kisebb a közöttünk lévő távolság. Nem tudom, hogy csak az ő feje közelített hozzám, vagy én is hozzá, de ez nem is számított, semmit. Már csak miniméterek kellettek volna, hogy ajkaink összeérjenek, szemeim már csukva voltak. De ekkor Ani megzavarta a pillanatot....
- Jó reggelt.-Nyújtózott az említett lány. Kinyitottam a szemem, és sajnos jól sejtettem, hogy Raymond már elhúzódott tőlem. Sóhajtottam és felkeltem. A mosoly mindkettőnk arcáról lefagyott. Az utam Hópihéhez vezetett. Már ő sem aludt.
- Réka, Conel. Ébredjetek, indulunk.-Jelentette ki Raymond, miközben elpakolta a pokrócokat. Felültem Hópihére, és kilovagoltam vele. A kantárról már lebeszélt, de a nyereg maradt. Hamarosan a többiek is követtek.
- Repülünk?-Kérdeztem, Raymondtól, aki mellettem volt éppen.
- Nem, csak séta lesz a pegazusok részére. Eleget repültünk, és most fent amúgy is veszélyesebb, mint lent.-Válaszolta, és ügetésben megindult. Mi pedig utána. Nem kellett egy fél óráig sem mennünk, ördögök támadtak ránk. Lepattantam Hópihéről és kardommal kaszaboltam őket. A többiek is, mind küzdöttek. Tíz perc után sem akartak elfogyni. Nagyon sokan voltak, és állandóan körbevettek minket. Olyan küzdelem lehetett, mint amikor egy pár darázs egy hangyabolyba kerül.
Két óra kellett a népség kiirtására. Mindenünket ellepte a fekete vér. Undorító volt, a sok tetem szaga és kinézete: Kifordult belek, levágott fejek, végtagok... Fúj! Letöröltem a kardom, a többiek is a harceszközeiket. Rendbe szedtük magunkat, amennyire tudtuk, és is már nyeregben ültünk... Jó sok ideje lovagoltunk már, amikor megint egy ilyen támadás történt, csak most démonokkal. Itt jobban kell vigyázni, egy-egy démon vére savas, van olyan, amelyiknek olyan forró, hogy azonnal súlyos sebet ejt, ha bőrrel érintkezik. Mázlim volt, bár 3 ilyen savas, és 2 forróvérű démont öltem meg a többi sok mellett, nem lettem véres. Aznap még egy sárkányharc várt ránk, és megint aludni tértünk.


14.Fejezet(Látogatás egy nem kívánt helyen....)


Álmunkat egy nagyon nem várt démontámadás zavarta meg. Azonnal fegyverekhez kaptunk és harcolni kezdtünk. Fáradt voltam, nem is kicsit. Épp hogy fél órát tudtam aludni, és az az alvás sem volt pihentető. Ez meg is látszott a harc után, ugyanis egyik kezemen végigfolyt a forró vér, teljesen használhatatlanná égetve azt. Vállamtól a kézfejemig vérző sebek lepték el a kezem, a fekete, gőzölgő, sistergő véren kívül semmit nem láttam. Eleredt az eső... Hagytam, hogy lemossa a sebeket, és enyhítse az égető fájdalmat. A vér hamarosan a földre került, és én követtem. Erőtlenül elterültem a talajon, körbevettek a démonok és elválasztottak a csapattól, és Raymondtól... Az egyik felemelt. Hallottam Raymond kiáltását, ahogy a nevemet ordítja, és kaszabolva a démonokat próbál közelebb jutni.... Aztán valami az arcomra került, valami gusztustalan, sűrű nyálka... Teljesen belepte az arcomat, elkezdtem fuldokolni benne... Majd se kép, se hang... Elájultam...
Mikor felébredtem, a sebem már tiszta volt, a levegő körülöttem forró. Tudtam, hogy semmi jóra nem számíthatok, de ez rosszabb volt minden gondolatomnál. A forró levegő égette a bőrömet. Körülöttem kiáltások, sikítások, ostorok csattogásai, kések élezésének zaja hallatszott. A szememen valami volt, amitől nem tudtam kinyitni. Borzasztó volt a démonok szaga, keveredve az izzadság, a vér és különböző gázok szagával... Nem kellett sokat gondolkodnom azon, hogy tudjam, melyik ajtó mögé kerültem.... Kétség kívül a Pokolban voltam. Egy vérfagyasztó, kegyetlen, és nagyon mély hangot hallottam beszélni:
-Szóval, kik is vagytok ti, akik ezrével ölitek a lényeimet?!-Lucifer, a Pokol ura...-Válaszolj, de rögtön!!!-Hangja egyáltalán nem volt türelmes, és semmi jót nem tudtam belőle kivenni.....-Szóval nem felelsz... Hát akkor, kiszedjük belőled... Indulj!-Léptek, bizonytalan, lassú léptek. A talpat nem hallottam, helyette 3-4 éles karom csattogott a földön... Nem ember volt, és nem is ördög... Megint azt a hangot hallottam, ami elmagyarázhatatlanul hatalmas félelmet keltett bennem:
- Nem te! A másik!-Ez a valami visszament, és emberi cipó kopogását hallottam. Ördög vagy ember?... Habár, mit számít, ha neki dolgozik, nem számíthatok semmi jóra...  Hát nem is jött az. Egy vámpír fogsorát éreztem belefúródni a vállamba. Ezzel már mindkét kezem használhatatlan lett. A fájdalom pedig a könnyeimet követelte.
-Na, beszélsz már?!-Türelmetlenkedett tovább. Nem reménykedtem abban, hogy társaim a segítségemre jönnek, a Pokol szívébe, nem törhetnek be csak úgy... Már ha van a Pokolnak szíve...-Úgy látom még mindig nem beszél...-Mérgelődött Lucifer... A levegő megtelt gyűlölettel körülöttem. Álltam, azt hiszem egy oszlophoz láncolva, de ebben nem voltam biztos... A hangok és a szagok nem változtak, továbbra is hallottam a késküszörüléseket, az ostorok egyre szaporább csattanásaikat, és az ordításokat, sikításokat, a fájdalmas vergődéseket... Mindkét kezem sajgott, a fejem megfájdult az állandó lármától.. De nem feleltem. Tudtam, hogy meg fog ölni, ha folytatom a hallgatást.
- Legalább azt mondd meg, hányan vagytok!-kérdezett ismét a Pokol királya
- 12-en.-Feleltem. Nem hazudtam, csak nálam az állatok is a csapat tagjai.
- 12-en... Nem véletlenül 5-en?
- 12-en vagyunk. Egyel sem kevesebb.-Gúnyosan és gonoszan felröhögött mondatomra.
- Úgy érted addig, amíg meg nem öllek, igaz?!...De miért is tenném. Hajlandó beszélni. Halljam hát, mikből áll a csapatotok?
- Lényekből.
- Ne idegesíts!-Nem értettem, mire érti, hogy ne idegesítsem, válaszoltam a kérdésére....


15.Fejezet(Ez csak álom lehet...)


Már szédelegtem a vérveszteségtől, de végre otthagyott a vámpír... Elhagyott minden erőm, térdre estem.
- Helyes.-Hallottam ismét a gúnyos hangot.-Térdelj csak le egy király előtt!-Lehajtottam a fejem, reméltem, hogy elájulok, de most nem történt meg.
-Még fejet is hajt előtted, ó, kegyetlenséged!-Hízelgett egy női hang. Én inkább undorítónak találtam azt a hangnemet. Hatalmas csattanás, az ajtó a falnak csapódott.
- Á, itt vannak a többiek is!-Felkaptam a fejem Lucifer hangjára. Bár látni semmit nem láttam. Egy ismerős, most szokatlanul kegyetlen hangot hallottam, Raymondot:
- Lucifer... Hát ismét találkozunk?!-Ismét??? Ő már találkozott vele?!
- Raymond, a hatalmas mágus, az egyetlen, aki képes valakit megszöktetni a Pokolból.-Hangzott az undorodó válasz Lucifertől.-Ez megmagyarázza miért tudjátok megölni lényeimet százasával.... Nos, ha már bent vagy, maradj nálunk, életed végéig, ami durván 2 óra lesz.
- Hozzátok Napsugarat, a többi az én dolgom!-A következő pillanatban kardok csattogása hallatszott csak, az ostorok és köszörűk zaja elcsöndesedett. Kis idő múlva, talán 2 perc, és a lánc, ami engem tartott két darabban hullt a földre, velem együtt.
-Viszem, fedezzetek!-Hallottam Ani hangját, majd éreztem, ahogy felemel, és elindul velem. A kendő még mindig takarta a szemem, megmozdulni sem volt erőm. Hamar kiértünk, és az egyik pegazus hátára tettek.-Szegénykém...-Suttogta Ani halkan,és levette a szememről a kendőt. A háttérben egy koromfekete ajtó csukódott éppen be, Raymond kezei által. A többiek felpattantak a saját pegazusaikra, és ami meglepett, hogy Láttam Hópihét, magam mellett, nem cipelt senkit... De akkor...?.. Hát persze... Marlyn voltam. Eltaláltam, Raymond óvatosan felültetve felpattant mögém, és rögtön a magasba emelkedtünk.
- A démonok nem fogják feladni, aki csak tud repülni, vagy nyilat lőni hamarosan támad, legyetek résen!-Figyelmeztette a többieket Raymond, miközben pálcát ragadott. A vámpír által okozott sebet gyógyította be először, majd a másik, csúnyán megégett karomat gyógyította meg lassan, óvatosan. igaza volt, a repülő démonok és lángoló nyilak hamar megérkeztek. Mindenkit egyformán körbevettek, a szabad pegazusokkal nem foglalkoztak, szerencsére. Hirtelen jött a hideg, elkezdtem vacogni, és remegni.
- Dögöljetek már meg!-Mérgelődött Raymond, majd ismét pálcát ragadott. Elmondott egy rövid varázsigét, nem értettem tisztán, Valami ilyesmi volt:"Arkhendto mertíchert doneránt"... A varázspálca vakítóan felcsillant, és az összes démon porrá lett. A nyilakat a pegazusok ügyesen kicselezték, a vérükben lehetett. Raymond észrevette, hogy vacogok, és mellénk hívta az egyik csomaghordó pegazust, és egy pokróccal betakart. Karjai közé zárt, hogy megnyugodjak, mert féltem is, és ezt látta rajtam.Félé voltam fordulva, és arcom mellkasába fúrtam, persze csak finoman. Gyengéden simogatni kezdte a hajam, ami a derekamig ért... Hamar megnyugodtam, és nem is fáztam tovább. Olyan hihetetlen volt minden ami mostanában történt velem... Amióta az az unikornis megjelent, fejre állt az egész életem... Minden megváltozott, minden...

16.Fejezet(Egy kis pihenés.)


Még le se szálltunk, én már elaludtam. Mikor felébredtem újra a barlangban voltam. Kivételesen egyedül, csak a pegazusok jelezték, hogy a többiek is itt vannak a közelben. 3 takarót hámoztam le magamról, mire sikerült talpra kecmeregnem. Nagyon fázhattam... Felálltam, és Hópihéhez mentem. Pegazusom fejét simogattam éppen, amikor Ani bejött.
- Jó reggelt... - mondta magának való hangnemében.
- Meddig aludtam?
- Ha számoltam volna, 2 nap is lenne. - Kidülledt szemekkel néztem rá, aztán helyesbített. - De mivel Raymond számolta, csak fél nap...-Gúnyos mosoly ült ki az arcára, amit nem igazán díjaztam...
-És ő hol...?-Szavamba vágott.
- Kint a barlang bejáratától 2 lépés jobbra, 1 előre.
- Térképet nem adsz?
- Nem, lusta vagyok rajzolni...-Tartott egy kis szünetet- És egyébként szívesen, hogy megmentettelek.
- Kösz.-Mondtam tőlem nem kiszámíthatóan bunkó hangnemben, és kimentem. Raymond valóban ott aludt egy sziklának dőlve. Inkább nem zavartam, de nem volt kedvem kiskirálynőnkkel összeveszni, így a fekete égboltot figyeltem.
- Felkeltél?-Hallottam meg Raymond hangját.
- igen.-Válaszoltam, már őt nézve.
-Akkor jó.-Felállt, és a barlangba ment. Most nem követtem, a többieket kerestem a szememmel, közben ittam, végre... Hamarosan kijött, nem kellett sokat várnom.
- Éhes vagy?-Kérdezte mosolyogva. Jó ideje nem láttam már mosolyogni.
- Egy kicsit.
- Gyere, egyél.-Intett a fejével a barlang felé.
-  A többiek? - kérdeztem elindulva felé.
- Fáért lettek elküldve. Egy ideig letáborozunk itt.-Bementünk. Frissen sült szalonna és kenyér volt a tányérokon.-Jó étvágyat!
-Köszönöm, viszont.-Elkezdtünk enni, hármasban, ugyanis Ani is csatlakozott. Mindenki jóízűen ette a reggelit. Nem tudom, honnan szerezték a szalonnát, de jobb volt, mint az alma, meg a körte, amiket a kastélytól való távozás óta eszünk... Ahogy befejeztük megérkezett Réka és Conel egy-egy öl fahasábbal. ledobták a barlang falához, és nekiláttak ők is a reggelijüknek, amit idő közben Ani elkészített. Kicsit furcsálltam, hogy egy tündérlányt küldtek el fáért, de nem tettem szóvá. Estig beszélgettünk. Majdnem mindenkiről megtudtam valami újat:
Ani elmesélte a történetét, amit leszűrtem belőle: Az apja harcos, az anyja kém volt. Mindketten eltűntek egy napon, amikor még kamasz volt. Elmentek dolgozni, és egyiket sem látta viszont. Azóta megkomolyodott (már amennyire...), és megtanult élni ebben a világban. Ehhez az érzéseit teljesen eltompította, úgy a szeretetet, szerelmet, mint a csalódást, vagy a fájdalmat. Azt mondja nem érez semmit, és sosincs jó kedve. Elég magának való, nem is igényli a társaságot. Rengeteg alkalom adódott már élete folyamán, hogy bekerülhessen egy csapatba, de sosem nyerték el a csapatok a tetszését. Ezzel a csapattal is csak azért tartott, mert egy unikornis ajánlotta...
Réka nem mesélt sok mindent magáról. Őt egy visszahúzódó, jólelkű lánynak tartom. A mai nap folyamán azt tudtam meg róla, hogy nagy erővel rendelkezik, mint fénytündér. Ért az íjászathoz és jól kémkedik. Azért csatlakozott a csapathoz, mert engem Napsugárnak hívnak, és segíteni akar a gonosz elleni harcban.
Conel, egy erős, de önző ember. Egyetlen dolog van, amivel zsarolni lehet: Réka. Ő az egyetlen élőlény a csapatban, aki felé egy cseppnyi érdeklődést is mutat. Minket csak megtűr. Ő azért csatlakozott, hogy ne maradjon egyedül, és hogy kapjon a világ felszabadítóinak jutalmából....
Raymondról nem tudtam meg semmi újat, elmesélte, hogy nem ismeri valódi szüleit. Egy mágusnál nevelkedett, aki meghalt, mielőtt betöltötte volna a 17-et. Ez után egy kardforgatóhoz ment inasnak, és itt a mágia mellett megismerte a fegyverek használatát is. Azért csatlakozott a csapathoz, mert hisz abban, hogy én vagyok a Felszabadító, és engem akar segíteni utamon.
Én is elmeséltem természetesen a múltam: Szüleim között nevelkedtem öcsémmel együtt. Amikor Williem-hez költöztem egy sárkány végzett a családommal, én meg a sárkánnyal. Pár hónapra a sárkánygyilkolásomra, megjelent Raymond, és mesteremként tanított. Hogy néhány hete megjelent ez a feketeség, és hogy innentől mi történt, egész addig meséltem, amíg az unikornis elvitt hozzájuk, amikor Rékáéknál jártunk, abbahagytam.
- Bocs, a száraz levegő miatt. De tűz elemű vagyok, és nehezemre esik a páradús levegő beszívása... - mondta Ani.
- És akkor hogyhogy a tenger közepén laksz? - Kerekedett el Raymond szeme.
- Az egy másik történet. És nem szándékozom az orrodra kötni. Egyenlőre nem bízom benned, Raymond fiú...-Nagyon nem tetszett ahogy a nevét kimondta... Olyan.... kihívó volt... Lehet, hogy ebből még gondom lesz....

17. Fejezet (Verekedés, csapaton belül?....Majdnem...)


Hamar aludni tértünk, mert Raymond azt mondta, a holnapi nap nehéz, és fárasztó lesz.
Másnap reggel, amikor felébredtem már csak Ani aludt. A többiek kint voltak, beszélgettek.Főként Réka és Raymond hangját hallottam:
- Meg tudja csinálni szerinted?-Kérdezte a lány a mágustól, aki bólintott.
- Meg. Benne megvan az, ami kell, csak rá kell jönnie...
- Nem tudom...-Szólt bele Conel.-Olyan lehetetlennek tűnik az egész....
- Mert az is.-Vágta rá Réka.
- Nem. Hihetetlen, de nem lehetetlen.-Javította ki Raymond nyugodt, barátságos hangján.- Én tudom, hogy sikerülni fog. Nektek csak hinni kell benne.
- Hát, az nehéz lesz...-Elégedetlenkedett Conel... (Nem értem, mi tetszik benne Rékának, de ez nem az én gondom...)
- Tudod?-Kérdezte Réka- Semmi bizonyítékunk nincs arra, hogy ő az, lehet hogy egy másik lány...
- Az unikornis is azt mondta, hogy ő az.-Már karba tette a kezeit Raymond.
- És ha tévedett az unikornis?-Utánozta a mozdulatot Réka.-Neki sincs semmi bizonyítéka rá....
- Ne akarj a helyébe kerülni...-Rám pillantott, majd sóhajtott egyet.-Sok akadály van még előtte, amiben nem tudunk neki segíteni... És félek, még harcolnia is fog kelleni egyedül.-Ismét sóhaj, a földet nézi tovább.- Hiába tanítottam, nem vett komolyan, neki móka volt az egész, egy játék....-Mi?!! Játék?! Igenis komolyan vettem minden tanítását! Jó, a küzdelemnél volt, hogy viccelődtünk, de az esetek 60%-ékában ő kezdte!....Hirtelen felkaptam a vizet, de nem szólaltam meg. Ani felállt és odament hozzájuk.:
-Nem vetted észre, hogy semmit nem vesz komolyan? Láttad volna azt a mosolyt az arcán, amikor elhoztuk Lucifertől... Én a helyedben nem próbálkoznék nála... A szerelmed sem venné komolyan...-A szám tátva maradt és a fejem bevörösödött a dühtől és a csodálkozástól.-Egyszerű játékbaba lennél a számára, mint mi, vagy mint Hópihe...-Nem álltam fel, de elhatároztam, ha még egy szót mer szólni ilyen hangnemben és ilyen témában, megölöm!
-Nem tudom.-Sóhajtott Raymond.-Lehet, hogy igazad van....-Erre a kijelentésre a szemem is könnybe lábadt... Nem hittem volna, hogy Raymond nem bízik bennem... Ez jobban fájt, mintha a Pokol tüzével égettek volna meg...Jobban fájt bárminél, amit el lehet képzelni... a folytatásra már nem voltam kíváncsi. Egyedül akartam lenni, valahol... Felkeltem, utam egyenesen Hópihéhez vezetett. Felültem a hátára, és elrepültem. Valamit utánam kiabáltak, de nem érdekelt.

18.Fejezet(Találkozás Rytix-el)


Egy hegynél álltunk meg, ahol leszálltam Hópihéről.
- Köszönöm, most pedig menj el!-Hópihe horkantott, és megrázta a fejét. Tudtam, hogy nem hagyhat magamra, pedig jó lett volna, egy kicsit egyedül lenni... Leültem a talajra, és zokogtam... De hamar megzavartak. Egy mély, női hangot hallottam, gonosz és kegyetlen hangnemben beszélt, meg talán egy kicsit gúnyosan is:
-Nocsak, te lennél az a Felszabadító lány, akiről beszélnek?... Hát nem tűnsz harcosnak....-Felemeltem a fejem, egy korom fekete farkast láttam magam előtt, oldalán egy vörös folttal, ami pontosan úgy nézett ki, mint egy koponya. Most óvatlan voltam, nem volt nálam semmilyen fegyver. Félelmetesen vicsorgott, és morgott, háta mögött rengeteg farkassal. Hópihe nem mert leszállni, lebegett felettem, de biztos távolságra a farkasoktól. Nem hibáztattam érte, én is féltem egy kicsit... Gondolataimból Rytix támadása zökkentett ki. Rám ugrott és a kezembe harapott. Hátraestünk, le a majdnem függőleges hegyoldalon. Egy vékony sziklaperemre. Amikor ütköztünk én voltam Rytix alatt, ő meg sem sérült még. Mázlimra fűre estem, pontosabban hamura, így nem törött semmim, a fájdalom viszont nem került el. Nem harapott Rytix sem erősen, csak a húsomba mélyedtek fogai, nem törte el a csontom. Állkapcsa elengedett, és a nyakam volt szájában.
- Na, most mihez kezdesz? - kérdezte gúnyosan. - Egy harapás és volt, nincs Felszabadító.... - Fogai hozzáértek a bőrömhöz, de még nem sértették fel.Kezem lassan, óvatosan elindult magam körül, fegyvert keresve, de csak hamu volt mellettem. Éreztem, ahogy lassan, és fájdalmasan a bőröm alá fúródnak fogai. Hamarosan néhány ember jelent meg a hegy tetején... Vérfarkasok lehetnek, azt hiszem... Elkezdtek lemászni. Rytix elengedte a nyakam, és felnézett. Felmorrant, mire a vérfarkasok inkább visszamentek.... Hát, itt a vég.... Rytix nem áll olyan hírnévben, hogy elengedjen.... Egyetlen reménységem maradt, de Hópihe gyáva lejöni. Az ő szemeit kerestem.
-Gyere ide!-Kiáltottam fel hozzá, amire Rytixnak egy morranás volt a válasza a pegazus felé. Hópihe nem kockáztatott.Összeszorítottam a szemem, és vártam, hogy a nyakamra lihegő farkas megöljön.... Ronda egy halál, de hát nekem ez jutott..... Mivel nem történt semmi, kinyitottam a szemem. Hópihe, már a környéken sem volt.... Ő feladta.. és én is... Kezemmel kutattam tovább a hamut, hátha találok valamit, amit használni tudok... Szememre újra sötétség borult, ahogy becsuktam. Se erőm, se esélyem nem lett volna fegyver nélkül szembeszállni vele....


19. Fejezet("Szóval oda mentél...")


-Utolsó kívánság?-Kérdezte gúnyosan.
-Ugyan, úgysem tudnád teljesíteni...
-Nicsak, itt valakinek nagyobb szenvedés lenne életben maradni, mint meghalni....-Felnézett, gondolom. Nem éreztem tovább lihegését a nyakamon, de hallottam.-Gyertek, fiúk! Kéne egy kis segítség!-Lehajtottam a fejemet. Hamarosan 4 kéz ért hozzám, felkaromnál fogva felemeltek, és elindultak velem felfelé a hegyoldalon.  Túl gyenge voltam, hogy ellenkezek, nem mintha lett volna esélyem rá... Hamar felértünk, mint egy krumplis zsákot, földhöz vágtak. Nem nyitottam ki a szemem. Minek? Gondoltam akkor.... Hamarosan pegazusok szárnyainak suhogását hallottam, nyíl suhanásokat, fájdalmas ordításokat, halálsikolyokat... Persze erre kinyílt a szemem. Sietve néztem körül, Hópihét és a csapat többi részét láttam... Megkönnyebbülten sóhajtottam fel.
- Szóval oda mentél....-Suttogtam halkan Hópihére nézve. Nem tartott sokáig az az érzés, hogy megmentettek... Rytix emberi alakban, a nyakamat markolta és a szakadék fölé lógatott.
-Tedd le!-Hallottam Raymond üvöltését.-Tedd le!-Ismételte meg, torka szakadtából ordítva.
- De ti is a fegyvert! Dobjátok őket a szakadékba!-Ajánlatot tett Rytix, és szorosabban fogta a nyakam elzárva tőlem a levegőt.-Különben meghal!
- Rendben!-Váltott nyugodtabb hangnemre Raymond.-Rendben.-Ledobta a kezében lévő fegyvereket. A többiek követték a példáját.
- A pálcát is máguskám!-Várt egy kicsit, de nem történt semmi.-Szóval nem... Akkor megölöm. - Egy kést tett a hasamhoz, éreztem a hideg, éles pengét. - Két másodperced van!
-Ne tedd! Odaadom a pálcát, a te kezedbe, ígérem.
- Tégy rá esküt, mágus módra! - Gonosz vigyor ült ki az arcára. Raymond sóhajtott egyet, majd belekezdett:
- Mágus esküt teszek, életemre, hogy ha Rytix nem trükközik, és Napsugár épségben visszakerül hozzám, átadom neki a pálcámat.-A többit suttogva mondta. A pálca vörösen felfénylett, majd lassan kialudt.-Megtettem, Rytix, most pedig tartsd be a szavad!
-Rendben. Leteszem, és visszakerül hozzád.-Mondta, majd a szakadékba vágott. Ha a talajon lettem volna, tuti gödröt hagynék ekkora erővel a talajban. Sebesen zuhantam lefelé... Nagyon gyorsan. És nagyon messze volt a talaj.... A becsapódás... egyenlő a biztos halállal!


20. Fejezet (Szálljunk szembe vele!)


Nehezebb voltam a fegyvereknél, elhagytam őket a levegőben. Becsuktam a szemem, vártam a becsapódást. De egyszer csak megéreztem valamit magam alatt, hogy fokozatosan lelassít. Gyorsan kinyitottam a szemem és Hópihe puha hátát találtam a hasam alatt. Nem örültem még neki jobban! Hamar ráültem, és "levadásztam" a fegyvereket. Aztán elértük  talajt, Hópihe  leszállt, nem csapódtunk, nem is volt hallható ahogy földet értünk, és abban a pillanatban, ahogy a súlyom  a hátára nehezedett, már rugaszkodott is el a talajtól. Ahogy felértünk kiosztottam eszközeinket.
- Nem maradsz ki a buliból, mi?-Kérdezte Ani amikor kezébe kapta a fegyverét.
- Nem ám!-Válaszoltam mosolyogva.
- Hát akkor gyerünk!-És indította a küzdelmet egy varázslattal Raymond. A farkasok fele lezuhant a hegyről, a másik fele meg egymásra esett, így a farkasok egy harmada maradt csak harcra kész. Nem kíméltem senkit, döfködtem a kardom és a késem a farkasokba, kegyetlenül.Mikor az utolsó sima vérfarkassal is végeztem, Rytix állt szemben velem. Fogai, karmai élesek voltak, és vérfagyasztóan felvillantak. Jó, nem voltam most a legbátrabb, de nem volt olyan erős a félelmem hogy ne  bánjak el vele. Valaki mellém lépett, és bátorítón megmarkolta  a csuklóm, a követező pillanatban már halottam is Raymond hangját:
-Ne félj, segítünk.-Azzal leengedte  kezem, és varázsolt egyet, mire Rytix felnyüszített, egy két másodpercre. Ekkor mindannyian nekitámadtunk, a többieket visszaverte, az én kardom viszont levágta a bal mellső mancsnak fejét, ami emberként a kézfeje. Megtántorodott, és elfutott. Ekkor néztem hátra, a társaimra. Mindenki megsérült, ezt tudtam, hiszen láttam, hogy harapta és karmolta őket. Megnéztem ki hol sérült meg:
Ani- Karján érte harapás, a jobb alkarján.
Réka-A combjai belső részét karmolta meg a farkas.
Conel- a válla törött el a harapás miatt.
Raymond pedig a mellkasán sérült meg, látszott, hogy mély a seb, a 4 karmolás, ami a jobb vállától egészen dereka bal oldaláig húzódott. Pólóját felszakította és eláztatta vérrel. Ekkor éles fájdalom hasított a lábaimba, és elestem. Egy farkas odamászott és mindkét bokámat megharapta. A kardom markolatát még nem engedtem el, és ez volt a peche. A koponyacsontját is kettétörtem, olyan erővel csaptam a fejére. Elengedte a lábamat és összeesett. A sebemre néztem, mély volt, piszkos és igen fájdalmas. Ezt nem lehet így begyógyítani, előbb ki kell mosni. A hideg kirázott erre a gondolatomra. Nem igazán a fájdalom...na jó, nem csak a fájdalom aggasztott, hanem az, hogy farkas harapott meg, féltem, hogy elfertőződnek sebeink, és az halálos lehet. Gondolataimból egy ordítás zökkentett ki. Réka üvöltött föl, mert Elkezdték kimosni a sebét. A karmolás is veszélyes, mert a karom is piszkos. Ezután Ani jött, nem igazán örült neki, de őt legalább nem olyan érzékeny területen érte a sérülés, mint Rékát. Amíg Ani a sebét mosta Rayond Rékáét gyógyította be. Nagyot sóhajtottam, összeszorítottam a fogam, és én is elkezdtem kimosni a sebem. A hideg víz egyszerre csípett és égetett is. Testem a mozgás miatt ugyanis felforrósodott. Amikor végeztem, begyógyítottam sebemet. Ekkor már Conel sebe is be volt gyógyítva és Raymond épp a sajátját kezdte el. Enyhe mosollyal figyeltem a műveletet. A seb beforrt, és begyógyult, de a heg ottmaradt és soha nem jön le róla. Lassan haladt lentről fölfelé, ferdén. Mikor végzett pólóját is egybeforrasztotta, hát arról már nem mondanám meg, hogy elszakadt. Ekkor felemelte a fejét, és tekintete rám esett. Gyorsan bokáim felé fordítottam a fejem, és szélesen mosolyogtam magamban. Erre ő kuncogni kezdett, és hamarosan én is elkezdtem kuncogni. Odalépett mellém, én még ültem a földön. Leguggolt hozzám, és a szemembe nézett. Hajam a fülem mögé igazítottam egy gyors mozdulattal, és próbáltam egy  bájos mosolyt produkálni. Rabul ejtett tekintete. Megint Ani zavart meg minket:
-Hé, madárkáim, elhúzhatunk végre innen?
-El. Üljetek a pegazusokra, mindjárt megyünk mi is.-Válaszolta Raymond, majd halkan megkérdezte tőlem:-Jól vagy?
-Jól.-Válaszoltam.
-Ígérem, keresek egy békés helyet, ahová csak mi ketten megyünk el, és másnap reggelig el sem jövünk. Jó?-Mosolyogva bólintottam. Felállt, és kezét nyújtva nekem felajánlotta segítségét. Természetesen elfogadtam, és felálltam én is. A pegazusainkhoz érve elengedte a kezem és felszállt Marly-ra. Én pedig Hópihére. Visszarepültünk. A barlangnál jutott eszembe, miért haragudtam Raymondra...igen, ezt még le kell vitáznom Anival!

21.Fejezet(A vita...)


Hátamat a barlang falának támasztva vártam, hogy Ani odajöjjön hozzám. Még a pegazusokon szóltam neki, hogy valamit meg kell beszélnünk. A többiek kimentek, Réka és  Conel röpködtek, Raymond pedig aggódva hallgatózott. Tudta, hogy miről akarok a lánnyal beszélni. Ani végre vette a fáradságot, és odajött hozzám.
- Szóval?
- Egy: Nem vagyok komolytalan, és egyáltalán nem mosolyogtam Lucifernél. Kettő: Örülnék, ha leszállnál Raymndról.-összehúzta a  szemét
- Én szálljak le róla?! Te lógsz mindig a nyakán.-Felizzott a szeme, engem a hideg kirázott ettől a teintettől.
- Nem azt szeretném, hogy barátok legyük, de próbáljunk már meg megférni egymás mellett jó?-Váltottam gyorsan témát.
- Nem jó.
- Akkor miért nem húzódsz vissza abba a kis patkányüregbe, ahonnan elhoztunk?!
- És te miért nem tudtál lezuhanni és meghalni?! Egyel kevesebb gondja lenne a csapatnak.
- Akkor lenne kevesebb gondja a  csapatnak, ha te nem lennél még teher a nyakunkon!
- Ki a jobb harcos? Az marad, a másik megy!-Kést ragadott, és én is. Hamarosan már csak a pengék beszéltek helyettünk. Két-három percig hadakozhattunk, aztán Raymond megunta és varázslattal szétlökött minket.
-Mindketten maradtok. és a vita lezárva.-ekkor felém fordult Raymond. Tekintete fegyelmező volt, és nem barátságos.-Erre a vitára majd később visszatérünk.-Értetlenül néztem rá. Miért én kapom mindig a lelkizést?! Annyira utálom az ilyet! Még jobban, mint Anit!  És miért nem az ő fejével beszél?! Nem én mondtam őt komolytalannak és gyávának, hanem ő engem! Éreztem, ahogy könnybe lábad a szemem. El nem sírtam ugyan magam, de már csak kevés hiányzott. Raymond tekintete értetlen lett, de még mindig nem kedves, hangja sem változott, parancsoló volt, és érzelemmentes.-Gyere!-Azzal elindult Marly felé. Persze követtem, hiszen megígértem. És ekkor esett le, hogy most Nem Raymond, hanem Mesterem beszélt hozzám. Felültetet Marlyra, és felült mögém. Elkezdtünk vágtatni, majd repülni. Céltudatosan egyenesen irányította a pegazust, tudta hova megyünk. Bár arcára még mindig nem ült ki mosoly.

22.fejezet (Teljesen lefagytam, soha nem gondoltam, hogy ez megtörténhet.)


Leszálltunk, egy békés, bár lepusztult tájon. A könny még mindig csúfította szemem, nem jött ki belőle. Amikor Marlyt elküldte megkérdeztem:
- Miért hoztál ide?
- Tudod, ígértem neked valamit. De ahogy nézem, nem igazán örülsz neki. Viszont, mielőtt bármit is mondanék...-Durr, keze csattant az arcomon. Teljesen lefagytam... Nem tudtam mire vélni  dolgot, és ez látszott is rajtam. Igaz, hogy nem ütött nagyot, nem az fájt, hanem a szívem, amit most törött össze végleg.- Ez azért járt, mert hűtlennek nyilvánítottál.-Szavai nem kezdtek el lágyulni. Látta rajtam, hogy nem értek semmit, és  ez tekintetét egy kicsit meglágyította. Elléptem tőle, pedig át akart ölelni. Elmentem tőle pár méterre, és hátat fordítva neki leültem a puha hamuba. Nagy nehezen lenyeltem a könnyem. A pofon, valóban eljárt, -gondoltam magamban teljes elkeseredettségemben- De az hogy összetörjön, nem. Hangom kegyetlen lett, ahogy teintetem és gondolataim is. Visszakapja! És megölöm Anit! Közeledni kezdett, leguggolt mellém. Hiába haragudtam rá, jól esett a társasága..Haragudtam? ugyan! csak Anira haragudtam. Rá nem tudok.
-Raymond, vagy a mesterem van mellettem?-kérdeztem halkan, nem néztem rá, elfordítottam a fejem.
- Kit szeretnél most jobban látni?-Kérdezte halkan, leült.
- Azt hiszem, most egyiket sem.-motyogtam magam elé. Nem tudom, hogy hallotta-e amit mondtam, de nem is számított. Azt, amit ő mondott, én tisztán és érthetően hallottam:
- Csak annyit mondj, miért nem  bízol bennem?
- És te? - kérdeztem vissza kicsit hangosabban, hogy hallja.
- Nem bíznék meg benned?
- Emlékszel Ani szavaira? Ott törtél össze.
- Napsugár....-Szavai fájdalmat sugalltak, belátta, hogy igazam van.-Hallottad?-Bólintottam. Átölelt. Lehajtottam a fejem de nem volt hozzá lelkierőm, hogy kibontakozzak öleléséből. Így inkább maradtam karjai között.-Sajnálom.-Ránéztem, őszinte volt.
- Én is bocsánatot kérek... de nagyon...
- Utálod  Anit. - Mosolygott. - Tudom, látszik.-én is elmosolyodtam... Figyeltem őt... Lassan lecsukódtak  szemeink és megszűnt közöttünk a távolság... Megcsókolt... Éreztem, ahogy elönti arcomat a pír, valahogy... Nem tudom elmagyarázni, de Will nem volt ilyen jó... Messze lepipálta Willt.... A szemét néztem, ami csillogott, még a sötétben is. Gondoltam egyet, felálltam és elkezdtem szaladni. Vette a lapot, azonnal jött utánam. Több óráig  fogóztunk, mint két kisgyerek... Amikor elhagyta az erő a lábam, már ő sem volt olyan gyors, és energiával teli, mint az elején. Erőtlenül hanyatt vágódtunk a hamuban és néztük a sötét eget. Remélem visszakapja majd  a világ a csillagokat... rettenetesen untam már a sötétséget. De most Raymond mellett jó volt.