Anktartiszi utazás

Naomi, hajnalban, amikor végzett a bárban, ahol dolgozott gyalog indult hazafelé. Tudta, hogy nem veszélytelen a New Yorki utcákon hajnalban sétálni, pláne ezen a környéken, de arra számított, hogy ilyenkor már a veszélyes alakok is álmosak és aludni akarnak nem ilyen pénztelen, szerencsétlen, fáradt, álmos nőt háborgatni.
Először csak céltalanul járkált, de a feszültség, ami fölgyűlt benne oldódni kezdett és a lábai is nagyon fájtak ezért a tengerpart felé indult, ahol fázósan húzta össze magán vékony dzsekijét. Ilyenkor szeptember elején eléggé hűvösek a hajnalok, de mikor délután munkába ment még meleg nyári délután volt.
A főnöke még este közölte vele, hogy ez az utolsó napja a bárban, mert a lány, akit helyettesített, meggyógyult. Leült a parton, és a lábait a homokba fúrta. A vizet nézte, amin egy kólásdobozt hintáztattak a hullámok.
Arra próbált gondolni, hogy mit fog most csinálni. Megint nincs állása, alig van pénze, ami van, az nem elég a lakbérre. A helyzete kilátástalannak tűnt és már nem volt ereje sírni sem.
Lefeküdt a homokban, becsukta a szemét, és megpróbált valami kellemesre gondolni.
A nyár az jó dolog, mert meleg van és süt a nap. Az idei nyár nem sok kellemes emléket hagyott benne, mert alig volt munkája, és ami volt az is csak helyettesítés volt.
Eszébe jutott az egyik forró nyári délután, amikor hazafelé tartott az unalmas irodából, ahol gépírónőként dolgozott, és hirtelen jókedve lett, mert meglátott egy szökőkutat valahol a 42-ik utca környékén és nem tudott ellenállni a kisértésnek, hogy lehűtse magát. Először csak az arcára locsolta a vizet, de aztán mikor meglátott néhány megbotránkozó arcot, bemászott a vízsugár alá. Pillanatok alatt elázott, aztán úgy elázva szandálját a kezébe véve, csöpögve ment hazáig. Az emberek nagyívben kikerülték és furcsállva néztek rá, de őt ez nem érdekelte, akkor nagyon jól érezte magát és ez a gondolat most is megnyugtatta. Nevetve gondolt arra a pocakos idős úrra, aki csorgó nyállal nézte a testére tapadó blúzt, aztán megvetően mondta a feleségének - Hippi. –
Ekkor furcsa sistergést hallott. Kinyitotta a szemét és a hajnali derengés helyett vakító világosságot látott maga körül. Csodálkozva nézett körül és a feje fölött meglátta a hatalmas villogó gömböt. Fölült, de ekkor a gömb egy fénycsóvát irányított rá és ő valami furcsa vonzást érzett. Nem mozdult és mégis fölemelkedett a földről és egy pillanat alatt a gömb belsejében volt. Szédülni kezdett, de pár perc alatt összeszedte magát és körülnézett. A gömb belsejében volt, ami egy űrhajó volt, mert érzékelte a mozgását. Egy sima lapon feküdt, ami olyan volt, mint egy fémasztal és körülötte apró egy méter körüli fura kis lények álltak és hatalmas szemeikkel őt nézték. Naomi megpróbálta összeszedni a gondolatait. Mivel soha nem ivott, és semmi drogot nem szedett, ez csak a valóság lehet. Mosolyogni próbált és azon gondolkodott, hogy mit is látott azokban a sci-fi filmekben ahol hasonló helyzetbe került a főhős. Nem jutott eszébe semmi okos, mert ilyen jelenetre nem emlékezett. Nagy hiba, hogy a békés állampolgárokat nem készítik fel ilyen kritikus helyzetekre.
- Helló. –mondta halkan, hogy ezek a furcsa szürke színű kis valamicskék meg ne ijedjenek. – Naomi vagyok – körülnézett és látta, hogy ezek, nem ijedtek meg, ekkor újra mosolyogni próbált. 
Az egyik kis lény megmozdult és egy fémes lapot tartott a háromujjú kezében, amit letett a lány mellé és akkor meghallotta azt a furcsa zümmögő géphangot. 
A lány rémült volt és azzal próbálta ezt leplezni, hogy beszélt hozzájuk.
- Kár, hogy nem tudtok beszélni és, hogy nem értitek, amit mondok, mert akkor elmondhatnék ám nektek sok mindent a bolygónkról. Képzeljétek itt élnek ám férfiak is, akik különböznek az én felépítésemtől. Honnan jöttetek? Kik vagytok? –úgy érezte nem fél, mert ez a találkozás olyan valószínűtlen volt, hogy még mindig nem hitte el, hogy nem álmodik.
A kicsi kezek lenyomták a fémes asztalra. Lefeküdt és várta mi fog történni. A feje fölött fény villant és végig pásztázta a testét, majd az apró háromujjú kezek kezdték tapogatni a fejét. Kicsit kábultnak érezte magát, bár még mindig érzékelte, hogy a ruhákat próbálják levenni róla és a vakbélműtétje hegén is furcsa feszítő érzése volt, amikor a lény hozzáért.
Naomi látta, hogy a sötét csillogó szemeikkel nézik, de szinte bénultnak érezte magát pedig már a bugyiját húzták le. Amikor a hüvelyénél megérezte a furcsa feszítő érzést minden erejét próbálta összeszedni, hogy tiltakozzon, de a kezek utánanyúltak és próbálták visszanyomni.
Megfeszítette magát és kitépte a szorító kezekből és az agyát a kábulatból, egy hatalmasat rúgott a lábával az ott álló rémültnek látszó lényt telibe is találta, aztán ezt még egyszer megismételte így már két kis lény repült el. A második a villogó fényes kapcsolótáblára repült rá és aztán a falnak csapódott. Naomi újra egy vakító fénysugárban ült és úgy érezte zuhan, aztán a fénygömb eltűnt és ő már nem látott semmit, mert a külvilág megszűnt.
 
A férfi kikapcsolta a kamerát és elindult visszafelé a konténerházba. Már három hónapja élt teljesen egyedül az Anktartiszon, és a pingvineken kívül, amiket filmezett csak a havonta megjelenő hajó legénységét látta, azokat is csak pár percre, amíg kirakták a neki szánt élelmiszer csomagokat. A hajó éppen előző nap volt itt és Tom most arra a levélre gondolt, amit a húgától kapott. Sajnos a családja nem értékelte az ő természet szeretetét, és állandóan azzal nyaggatták, hogy hagyja abba ezt a munkát és menjen haza. Nem értették meg, hogy miért nem tud ő úgy viselkedni, mint minden más rendes milliomos, akik partikra járnak, és naponta cserélgetik a partnereiket. Az ő életét a természet megfigyelése, fotózása, filmezése, tanulmányozása töltötte ki. Népszerűek voltak azok a természetfilmek, amiket csinált és remélte, hogy ez a mostani is segít majd az embereknek, abban, hogy megismerjék ezeket a fura frakkos madarakat. A pingvinek elég hamar megszokták, hogy ő ott van nap, mint nap a közelükben. A házban letette a kamerát és elindult vízért, vagyis havat szedett egy vödörbe, amit aztán felolvasztott. A háztól távolabb kellett mennie olyan helyre, ahol tiszta havat talál. A domb mögé érve, aminek az árnyékában a ház feküdt meglátta, hogy valami van a hóban mélyen besüllyedve. Óvatosan lépkedett, hogy ne csapjon nagy zajt, de mikor ahhoz a valamihez ért egy pillanatra úgy érezte elájul. Megdörzsölte a kesztyűjével a szemét, aztán elfordult, majd újra vissza, de a látomás nem akart eltűnni. „Túl régóta vagyok egyedül „-mormogta maga elé és el akart menni, de ekkor nyöszörgést hallott. Odalépett és megérintette képzelete szüleményének hitt valamit, ami szilárdnak tűnt. Egy nő volt, aki farmer miniszoknyát és nyári pólót viselt vékony farmerdzsekivel. „Hallucinálok” suttogta Tom maga elé, de mégis odalépett és fölemelte a lányt, aki remegett a karjaiban. „Lehet, hogy mégis igazi?” de ekkor, már arra gyanakodott, hogy az unatkozó barátai vagy a húga tréfája lehet. Talán így próbálják meg rávenni arra, hogy hazamenjen. Vajon mikor rakhatták ki ide ezt a lányt? – tűnődött a ház felé menet. A pici házban hideg volt, ezért letette a lányt az ágyra és bekapcsolta a fűtést, aztán odatérdelt az ágy mellé és megkönnyebbülten vette észre, hogy a lány kinyitja a szemét.
- Fázom. –vacogta.
Tom betakarta.
- Hogy kerülsz ide? – kérdezte.
Legalább fél óra is eltelt, amíg a lány úrrá lett a remegésén és meg tudott szólalni.
- Hol vagyok? – összekucorodva nézett körül és ült föl a takarót erősen szorítva.
A férfi odaült mellé és morcosan szólt rá a lányra.
- Azt hiszem az lesz a legjobb, ha nyíltan beszélünk. Tudom, hogy Claire szerint, ez egy jó tréfa volt, de a következő hajóval hazaküldelek. Ki vagy te? –
- Naomi vagyok, de ki az a Claire, és hol vagyok? – Tom rögtön válaszolt.
- Az Anktartiszon van hölgyem, vagy ezt nem mondták meg? –
Naomi levegő után kapkodott, aztán mikor végre szóhoz jutott csak annyit mondott.
- Akkor azért fáztam annyira? –
- Claire rögtön elment? –kérdezte újra Tom.
- Uram én nem tudom ki az a Claire, akit rajtam keres, de ha ezt nem hiszi el, akkor azt sem fogja elhinni, hogy hogyan kerültem ide.
- Próbáld meg elmondani a verziódat. – mondta gúnyosan a férfi.
A férfi már kacagott a történet végén.
- Igazad van, tényleg nem hiszem el. – Meg kordult a lány gyomra, ezért a férfi étellel kínálta. Fél óra is eltelt mire a lány úgy tűnt jóllakott végre és egy pohár teát iszogatott. A férfi meg is kérdezte.
- Te mindig ilyen sokat eszel, mert ha igen, akkor két nap múlva éhezni fogunk. –
- Csak akkor eszem ennyit, amikor tíz órás műszak után az UFO-k elrabolnak és kizuhanok az Anktartiszon az űrhajóból. –
- Mikor jönnek érted? – kérdezte a férfi és fölállt. Úgy gondolta az lesz a legjobb, ha úgy tesz, mintha semmi különleges nem történt volna, hisz a lányt úgyis hamarosan elviszik a tréfás kedvű barátai.
A lány összébb húzta magán a takarót és megpróbálta csapzott haját összerendezni.
- Haza szeretnék menni. – mondta fáradtan.
- Én meg aludni szeretnék. – mondta a férfi és ott állt a lány előtt. – ha kérhetlek, kímélj meg az UFÓ-król szóló esti meséidtől. – 
- Fáradt vagyok én is, hol aludhatok? – kérdezte a lány és körülnézett.
- Csak ez az egy ágyam van. – mutatott a férfi a keskeny alvó alkalmatosságra, amin eddig a lány ült. – megosztom veled. – nézett végig a lányon és arra gondolt, hogy a húga biztosan jól megfizette a lányt, ezért a szolgáltatásért is.
Adott a lánynak a ruháiból egy pólót, ami a térdéig leért. Naomi feküdt le előbb és a férfi utána bújt a takaró alá és a háttal lévő lányt átkarolta, majd a fülébe súgta.
- Azt elárulták neked, hogy már három hónapja vagyok itt egyedül? –
A lány nagyot sóhajtott, mert érezte, hogy a férfi mennyire föl van izgulva és a szakálla is csiklandozta a nyakát.
- Azt mondta, hogy álmos. – suttogta a lány. –Én nagyon fáradt vagyok. – mondta és próbált elhúzódni, de Tom erősen fogta és a kezét a póló alá csúsztatta úgy simogatta a melleit.
- Ne! Kérem! Ne! – könyörgött a lány.
Tom sértetten engedte el és fordult meg. Reggel mégis úgy ébredtek összebújva teljes egyetértésben. Naomi zavarban volt, de Tom rögtön elengedte és fölkelt. Müzlit evett reggelire, aztán bepakolta a kameráját és már indult is.
- Az lenne a legjobb, ha eltűnnél, mire megjövök. –mondta mielőtt kilépett az ajtón.
Tom délután, amikor hazaért a lányhoz fordult.
- Elmentem oda, ahol megtaláltalak és a saját nyomaimon kívül mást nem találtam a hóban. –
- Akkor hiszel nekem? –kérdezte reménykedve a lány, aki most is a férfi egyik pólójában és pulóverjében ült az ágyon.
A férfi fürkészve nézte a lányt. Naomi már nem is próbálta bizonygatni az igazát. A munkájáról faggatta a férfit, amitől Tom nagyon lelkes lett, és látszott, hogy szívesen beszél a filmjéről. A végén a lány azt mondta.
- Szeretnék holnap veled menni. – azt hitte, hogy a férfi beleegyezik, de az rögtön nemet mondott.
Este Naomi szó nélkül bújt az ágyba és már nem bánta, hogy Tom átöleli.
- Több mint három hetet kell kibírnunk a következő hajó érkezéséig – súgta a férfi a fülébe. A lány megfordult és odabújt a mellkasához.
- Gondolom, hogy alig várod, hogy megszabadulj tőlem. – Tom még jobban magához húzta.
- Már kezdem megszokni, hogy nem egyedül alszom. – a lány fölemelte a fejét és a férfira nézett.
A szájuk olyan közel volt egymáshoz, hogy majdnem összeért. Naomi nézte ezeket a kék szemeket, amiket úgy érzett soha nem fog elfelejteni. Tom gyengéden megcsókolta és ő nem ellenkezett. Érezte Tom izgalmát, de már nem félt csak ölelte, szorította a férfit és boldog volt, hogy itt lehet. A férfi egyre hevesebb lett és pillanatok alatt lefejtette róla a ruhákat, amik az útját állták. Naomi ösztönösen mozdult a lábával és a férfi csípője köré fonta. Megtörtént a csoda. A lányból asszonnyá vált és a férfi fölkiálltott.
- Neeeem. – de a boldogság jött és ők eggyé válva feküdtek még szótlanul sokáig.
- Elaludtál? – hallotta a lány a halk kérdést
- Nem. – a lány, nem mert fölnézni.
- Fájdalmat okoztam? – a lány már el is felejtette azt a kellemetlenséget, ami a boldogság előtt volt, hiszen a gyönyör mindenért kárpótolta. Tom hiába várta a választ újra megkérdezte. –Miért engedted? Miért pont nekem? – a lány elégedetten sóhajtott. „mert szeretlek” gondolta ábrándozva, de aztán hangosan annyit mondott
- Azért, mert te voltál az egyetlen itt a déli sarkon, aki ezt megtette nekem. –
- Jó éjszakát - suttogta a férfi kiszáradt torokkal, rekedten. 
Úgy érezte a férfi, hogy ő már öreg az ilyen játékokhoz, hiszen ez a szeretkezés is olyan érzelmekkel töltötte el, amiket nem akart újra átélni, mert aztán mindig a szomorúság és a szenvedés következett. Szerelmet érzett, pedig úgy érezte ezt a lányt biztos csak azért küldték ide, hogy őt haza csábítsa és most úgy érezte el is menne vele akár a világ végére is.
Hajnalban érezte, hogy a lány mocorogni kezd, birizgálja a szakállát, a szájába veszi a mellbimbóit, amitől ő felnyögött.
- Mit csinálsz velem? – kérdezte, de a lány kuncogva simogatta tovább.
- Elcsábítalak. Szabad? – Tom nem kérette magát, magához húzta a vékony lánytestet és az égbe szállt vele.
Reggel Tom zavartan nézte az alvó lányt. ”Talán még húsz sincs”- gondolta, hiszen a teste olyan vékony, mint egy kislányé. Naomi, mint aki megérezte, hogy nézik kinyitotta a szemét és komolyan nézett a férfira.
- Szeretnék veled maradni. –
- Nem lehet. – a férfi szigorú volt. – Otthon megmondod, hogy minden jól ment, de én maradok. –
- Még mindig azt hiszed, hogy én valakinek a megbízásából jöttem? – Naomi elkeseredett volt.- Nem hiszel nekem? Tom, én… -
- Kérlek csak az UFO-kat ne hozd föl megint! – csókolta meg a száját a férfi. – Tudod mit? Ma maradjunk ágyban. – húzta magához a lányt.
Naomi nevetve bújt oda hozzá.
- Éhes vagyok- kuncogta.
- Tudtam, hogy nem fog kitartani az ellátmányom. Ha ennyit eszel, igazán ennivalót is küldhettek volna veled. – incselkedett a férfi.
A reggeli tulajdonképpen olyan volt, mint egy előjáték, egymást etették, sokat nevettek, csókolóztak, majd a széken ülve szeretkeztek. Tom, amikor már újra az ágyon feküdtek kérdezgetni kezdte a lányt.
- Mivel foglalkozol New Yorkban? – aztán még gondolatban hozzátette-„azonkívül, hogy pénzért eladod az ártatlanságodat? „
- Semmivel. Már semmivel. Egy bárban voltam kisegítő pincérnő, de meggyógyult, akit helyettesítettem és engem elküldtek. –
- Szereted a várost? –
- Nem mindent szeretek benne. Sok helyen laktam már, de a legjobban Greenich Villageban szerettem, ahol, ha kiléptem a hátsó ajtón egy apró kertbe jutottam. Az olyan gyönyörű volt. Órákig ültem ott csukott szemmel és arra gondoltam, hogy egyedül vagyok a világon. Butaság ugye? – Tom megpuszilta az orrát és tovább faggatta.
- Hány éves vagy? – Naomi elpirult.
- Huszonegy múltam. Na és te hány éves vagy? –Tom bánatosan nézett rá.
- Sokkal több, mint gondolnád. Harminchat. – a lány, mint egy doromboló kiscica úgy bújt hozzá és kényeztette.
- Tom én nem bánom, hogy annyi vagy. Én…-
- Te egy kedves kislány vagy. –mondta a férfi és szomorúnak tűnt.
A lány félt, hogy elszáll a varázslat, ha a férfi szomorkodik, ezért most ő kezdte faggatni.
- Te hol élsz, amikor nem itt vagy? –
- Sehol és mindenütt. Állandóan úton vagyok, de amikor fölkészülök az útjaimra, akkor én is New Yorkban lakom. –
- Mesélj még a pingvinekről. -kérte a lány, hogy fölvidítsa a férfit.
Tom most is nagy lelkesedéssel beszélt a munkájáról, majd átölelte a lányt és a fülébe súgta.
- Ebéd előtt egy kis desszertet szeretnék. – a lány nevetve adta át magát a férfinak.
Egész nap élvezték egymást, az együttlétet, de a jövőről egyikük sem beszélt és az érzelmeikről sem mertek beszélni. Éjszaka a lány úgy szorította Tomot, hogy az már fájt a férfinak. Reggel szótlanul keltek föl, öltöztek, majd a férfi bepakolta a kamerát és elment filmezni. Naomi szótlanul nézett utána és úgy érezte a szíve szakad meg, ha innen el kell mennie a férfi nélkül.
 Másnap reggel a férfi kelt föl előbb és az ágy szélére ülve unszolta.
- Kelj föl kis hétalvó. –a lány fölnézett, és amikor Tom meglátta a könnyes szemeket bosszúsan mondta.
- Ne! Naomi, ne csináld ezt. –fölugrott onnan, mint akit megcsíptek, de aztán visszafordult és gyengéden átölelte a lányt. – Na, te kis buta ne sírj már! – simogatta a hátát és csókolta le a könnyeket az arcáról.
- Tom én veled szeretnék maradni. –zokogta a lány.
- Nem. Nem maradhatsz, és sírással nem érsz el nálam semmit. Menned kell. Kérlek, ne sírj. – a lány lassan megnyugodott, de szorosan bújt a férfihoz
- Tom, én szeretlek. – mondta szipogva.
- Butaság. – súgta a férfi. – Tudod, mit ajánlok? Gyere ki ma velem a pingvinekhez. –
A lány lelkesen ugrott ki az ágyból és kapkodta magára a ruhákat, amiket a férfitól kapott. A csizma olyan nagy volt rá, hogy állandóan megbotlott benne, de nem bánta. A szél fújt, de a nap is szikrázóan sütött és napszemüveg nélkül nem is lehetett volna kibírni azt a ragyogást.
A pingvinek közelébe érve a férfi megállította a lányt és lenyomta a földre. Egy hóbuckát épített a lány elé, amire a kamerát is kitámasztotta és bekapcsolta. Naomi nagyon élvezte ezt a napot, bár teljesen összefagyott és úgy érezte az arcbőre le tudna törni, ha hozzáérne. A pingvinek nagyon tiszteletreméltóan ültek a fészkeken és fura hangokat adtak ki.
- Ő ott Alfréd. – mutatott a legközelebb álló madárra a férfi a lány füléhez hajolva. – Akár egy hónapig is kibírja evés nélkül a tojásra vigyázva, amíg a társa visszatér.-
A lány a férfire nézett és az nem tudott ellenállni újra megcsókolta.
- Többet nem hozlak magammal, mert nem tudok a pingvinekre gondolni, ha itt vagy. – súgta és arrébb húzódott.
A lány hősiesen tűrte a hideget és nagyon tetszett neki a pingvinek megfigyelése. Tom közben jegyzetelt és időnként elmondta neki, hogy a megfigyelt frakkost hogy hívják, mit szokott csinálni, hány fióka szokott kikelni. Késő délután mentek hazafelé. A lány boldog volt ettől a naptól, mert azt érezte, hogy a férfi bevonta őt a saját világába. Amíg a lány a vacsorát készítette a férfi a napközben felvett filmet nézte át, majd a lány odaállt a férfi mögé, hogy szóljon kész a vacsora, de a férfi az ölébe húzta a lányt és a száját kóstolgatta.
- Finom vagy! – súgta.
A lány simogatta az arcát, birizgálta a szakállát.
Boldog napok következtek. Szeretkeztek, sokat beszélgettek, a férfi jól haladt a filmmel és nagyon boldognak érezte magát. A készleteik viszont nagyon fogytak és ezért a férfi rádión kénytelen volt szólni a szárazföldre, hogy előbb kéri az étel utánpótlást. A lány éppen mögötte állt, amikor az üzenetet továbbította és szinte megdermedt, mikor azt hallotta, hogy a férfi arról beszél, hogy valakit majd föl kell venniük akit, kivisz a hajó a szárazföldre.
Az üzenet befejezésekor a férfi megfordult és levette a fülhallgatót. 
- Két nap múlva jönnek. – húzta magához a lányt. –Hidd el jobb lesz, ha hazamész. – békítette.
Naomi már nem könyörgött, hogy maradhasson. Szomorú volt és ezt Tom is látta. A férfi is szomorú volt, mert nagyon közel került hozzá a lány, de nem akarta ott tartani tovább. Azt tervezte, hogy a filmet gyorsan befejezi, és aztán pihen pár hónapot a lánnyal. Ezt próbálta elmondani Naominak is, de az meg sem akarta meghallgatni.
Az utolsó nap reggelén a lány gyorsan öltözött és csendben ült az asztalnál. Tom folyamatosan magyarázott neki, hogy mit csináljon New Yorkban, kihez menjen, keresse meg a húgát, kérje el a lakáskulcsát és ott várja meg őt. Egy videoüzenetet is átadott a lánynak, amit a húgának Clairenek küldött, és egy másikat azzal, hogy azt csak a lakásában nézheti majd meg.
Amikor ott volt a hajó, és már a kipakolással is végeztek, a férfi magához húzta a lányt.
- Ez most nem elválás. Rövid ideig földrajzilag lesz csak közöttünk távolság, de veled maradok. Naomi, ne sírj!- megfogta az arcát és a könnyeit törölgette. Olyan kis buta vagy! Ne legyél szomorú! Kérlek! Ne sírj! – a lány könnyei megállíthatatlanul ömlöttek. 
Amikor a hajóra lépett ott minden lépésénél füttyögés kisérte. A legénység, akik hónapokig vannak úton nagy lelkesedéssel fogadta a csinos lány érkezését.
A lány az utat szinte nem is érzékelte. Ki sem lépett a kabinjából, és amikor elérték a Tűzföldet, tanácstalanul állt meg a parton. Nem tudta merre menjen. A sivár kis település ahonnan a hajók indultak barátságtalannak tűnt. Eszébe jutott, hogy a férfi megszervezte az útját New Yorkig, de mégis annyira egyedül érezte magát és legszívesebben visszafordult volna és visszaúszik az Anktarktiszra. A konténerben lévő irodahelységbe lépve erős halszagot érzett és hányingere lett tőle, de nagy levegőt vett és megszólította az asztal mögött ülő cserzett arcú férfit.
- Tom Kelly küldött. – a férfi rögtön fölállt és kezet nyújtott neki.
- Ön Mr. Kelly ismerőse? Nagyon örülök. Két nap múlva indul egy hajó innen, ami majd elviszi egy nagyobb kikötőbe és onnan repülőgéppel mehet tovább. A két napot a közeli panzióban töltheti. Mr. Kelly azt kérte, hogy viseljem gondját. – a férfi folyamatosan beszélt. – Jöjjön, elkísérem a szállására, ott tud majd ruhákat is venni, mert ott van a vegyesbolt is. – a férfi egy pár bankjegyet vett elő és a lány kezébe tette.- Ezt majd Mr. Kelly megadja nekem. Ő kérte, hogy lássam el magát. –
A lány már alig várta, hogy egyedül maradhasson. A koszos, lerobbant panzióban vett magának néhány ruhadarabot, ami már az ő méretében készült, bár a kínálat nagyon szegényes volt, hisz itt sem sok nő fordult meg vásárolni. Naomi, itt is azt érezte, hogy a férfiak éhes szemekkel szemlélik, de nem törődött vele. Amikor végre egyedül volt a szobájában a könnyei újra folyni kezdtek. Órákig csak ült ott és várta az idő múlását, majd estefelé már nem bírta tovább és kiment sétálni. A telep hamar véget ért és a sivár kövek között a végtelen semmit nézve állt. Az arcát csípte a szél. Elmosolyodott és arra gondolt, hogy mennyire meg is lepődött, amikor a hajón a tükörbe nézett és meglátta a napbarnított arcát.
Már sötét volt, ezért úgy gondolta jobb, ha visszamegy a szobájába. Megfordult, elindult és ekkor újra körülvette a fénycsóva. Próbált kilépni belőle, de az mintha rá ragadt volna úgy követte, aztán hirtelen eltűnt és vaksötét lett.
A lány nem látott pár percig semmit, aztán újra megszokta a szeme a sötétet és elindult a telep felé. Nem tudta, hogy mit keres itt, azt sem tudta, hogy hogyan került ide és arra sem emlékezett, hogy hová készült. Az emlékeiből egyedül New York neve maradt meg. A telepen élők hamar megszokták a fura fehér lányt, aki semmire sem emlékezett. Munkát kapott a panzióban és a vegyesboltban. Délelőtt a boltban szolgált ki, délután a szobákat takarította a tengerészek után. Itt a férfiak csak egy-két napig maradtak, amíg a hajójuk értük nem jött. Ez csak olyan átszállóhely volt. Egy ideig tervezte, hogy ő is elutazik, de volt valami olyan érzése, hogy neki itt várnia kell valamire. A konténeriroda alkalmazottja, aki első nap fogadta többször is próbált vele beszélni és meg akarta tudni, hogy miért maradt itt, de a lány mindig kitért a beszélgetés elől. Nem értette mit akar tőle a férfi.
A lány egy pici hátsó szobában aludt, amit fizetségként kapott a munkája mellé. Keveset volt ott, mert próbálta magát állandóan lekötni valami munkával. A panzió tulajdonosa már úgy érezte szinte semmit sem kell csinálnia, mert ez a lány elvégez minden munkát. Tárgyalt a lakókkal, több nyelven is beszélt és szinte ragadtak rá a nyelvek. Mindent megjegyzett, amit mondtak neki. Amikor elkezdett a lány hasa domborodni, akkor elmaradtak mellőle az udvarolni kész férfiak. Ő nem értette, hogy miért történik ez vele. Nem tudta ki lehetett a baba apja, de szeretettel várta és boldogan készült az érkezésére.
A lány, amikor az életére gondolt mindig megzavarodott kissé, mert nem tudta senkivel megbeszélni azt az érzést, azt a sok fura villanást ami kisértette. Azt sejtette, hogy egy nagyvárosban élt és sokszor eszébe jutott New York is, de nem mert nekivágni az útnak. Úgy érezte, hogy ezen a pici helyen nem fog eltévedni, itt biztonságban van. 
Amikor már nagyon nehezen mozgott a nagy hasa miatt a főnöke már csak az üzletben alkalmazta. Igaz a szobákat ezután senki sem takarította, de ezt senki nem is tette szóvá.
A lány azon kezdett gondolkodni, hogy mi lesz, ha eljön a szülés ideje, mert ezen a településen nem volt orvos. Ha valakinek valami baja volt, akkor elment egy nagyobb kikötőbe hajóval. 
A kikötői kordinátor irodájába félve lépett be, mert a férfi egy időben állandóan molesztálta őt, azzal, hogy el kell utaznia. A férfi, amikor meglátta fölállt és rögtön székkel kínálta. Talán attól félt, hogy a gyerek itt fog kibújni, ha nem ülteti le a nőt. Naomi elmondta, hogy nemsokára szüksége lesz orvosra, és egy jegyet kérne valamelyik hajóra. A férfi fürkészve nézte a lányt.
- Holnap talán lesz egy teherhajó, ami a következő kikötőbe elviszi. Ott van orvos, aki tud segíteni. Elkérhetem a papírjait? –
A lány nehézkesen állt föl és indult az ajtó felé.
- Köszönöm. – mondta és már ott sem volt.
A férfi utána ment és megfogta a karját.
- Ha nincsenek papírjai, akkor kicsit drágább lesz, de akkor is megoldható az utazás. –
A lány, amikor megtudta, mennyibe fog kerülni csak az, hogy orvoshoz jusson inkább úgy döntött, hogy marad, mert, ha az utat ki is tudja fizetni, de az orvosra már nem lenne pénze.
- Maradok. – mondta határozottan a férfinak, aki megvonta a vállát és otthagyta.
Naomi másnap egész nap nagyon fáradtnak érezte magát és már képtelen volt állni a boltban, állandóan le kellett ülnie. Szerencsére eléggé kevesen tértek be aznap és tudta, hogy már csak egy hajó érkezik, akiket majd ki kell szolgálnia. 
A hajó, sötétedés után ért be, és a legénységből szinte mindenki cigarettát és italt vett. A főnöke még beszólt neki mielőtt hazament, hogy lesz egy vendégük is a panzióban, aki a hajóval érkezik. A lány kiszolgálta a matrózokat, akik már ismerősként üdvözölték és viccelődtek vele, hogy lánya lesz vagy fia, aztán éppen be akart zárni, mikor egy férfi lépett be az ajtón hatalmas csomagokkal. A lány gondolta, hogy ő lesz a vendégük, ezért rögtön az emelet felé terelte. A férfi megrökönyödve állt meg és nem mozdult.
- Jöjjön már! – siettette a lány a lépcső tetejéről.
- Naomi!? – a férfi még a száját is nyitva felejtette.
- Igen, az vagyok. Jöjjön már.  – türelmetlenkedett a lány és már a szoba ajtaját is kinyitotta. Amikor a férfi mellé ért egy adag tiszta ágyneműt nyomott a kezébe.
- Én a maga helyében ebben aludnék. – mondta. – Van még valamire szüksége? –
- Naomi Warren. – mondta a férfi még egyszer a lány nevét.
- Miért mondogatja a nevemet? – kérdezte morcosan, mert nem jól érezte magát. Fura érzése támadt, mintha víz folyna a lábán végig.
- Naomi! Tom vagyok! Tom Kelly! – a lány nem tudott a férfira figyelni, mert úgy sejtette, hogy a magzatvíz az, ami folyik belőle, és ha ez folyik, akkor itt rövid időn belül komolyabb dolgok is történni fognak.
- Ha nem orvos, akkor kérem, hagyjon most békén, inkább szóljon a főnökömnek, hogy segítsen, mert szülni fogok. –
A férfi rémülten kapta el a lány karját és húzta be a szobába.
- Ülj le, vagy tudod mit? Feküdj le gyorsan. – a lány kivette a férfi kezéből a tiszta ágyneműt és az ágyra terítette a lepedőt, majd ráfeküdt. Ekkor érezte az első fájást. Hatalmasat nyögött és minden idegszála megfeszült. Az érzés olyan volt, ami ellen nem tudott védekezni, jött és elárasztotta.
A férfi megfogta a kezét és engedte, hogy szorítsa. A fájdalom amilyen hirtelen jött olyan hirtelen múlt is el. A lány föl akart állni, de a férfi visszanyomta.
- Maradj. Figyelnünk kell, hogy hány percenként jön a fájás. –
- Ne mondja, hogy ez meg fog ismétlődni! – mondta a lány viccesen. – Nézte az óráját? Jaj, most nézze meg! – kiáltott és már el is árasztotta a fájdalom. A férfi keze után kapott és újra azt szorította.
Tom nem értette, hogy a lány miért kezeli úgy, mint egy idegent és azt sem értette, hogy mit keres még itt. Azt meg végképp nem értette, hogy miért nem a gyerek apja van itt a lány mellet, amikor szülni készül. A következő fájás nyolc perc múlva jött. Tom fölállt és el akart menni, hogy segítséget hozzon, de a lány erősen fogta a kezét.
- Nehogy elmenjen most. –
- El kell mennem. Te most szülni fogsz és ahhoz én kevés vagyok, szükség van segítségre. Ígérem, nyolc percen belül vissza fogok érni. –megpróbálta kihúzni a kezét a lányéból, de az nem engedte.
- Már most is eltelt három perc és mindjárt jön a következő. –
- Hidd el, hogy ez még órákig el fog így tartani. Ha elengedsz, akkor mindent el tudok intézni, hogy rendben legyen a szülés. – megsimogatta a lány homlokát.
Naomi hálásan nézett rá.
- Kérem, csak a következőt várja meg, és aztán elmehet. Jaj, azt hiszem, már jön is – kapott a férfi keze után és egyre erősebben szorította.
- Ha annyire fáj, mint nekem, akkor a szülés nem lehet valami kellemes dolog. –mondta a férfi.
Amikor a lány túl volt ezen a fájáson is izzadtan emelte föl a fejét és Tomra nézett.
- Most siessen! De nagyon siessen. Kérem, ne hagyjon cserben! – „ úgy, mint te engem?” Tom nem mondta ki a maga fájdalmát. Látta, hogy a lánnyal valami nem stimmel és szerette volna tudni, hogy mi történt, de most ezt félre kell tennie, most segítséget kell hoznia.
A panzió tulajdonosa a szomszéd házban lakott, először hozzá zörgetett be. A tulaj nem volt valami készséges, de azért azt megígérte, hogy hív helikoptert és orvost a lányhoz. Ismerte Tomot és tudta, hogy nagyon jól fizető vendég.
A férfi rohant vissza a lányhoz, aki már bőven benne volt a következő fájásban. 
- Megígérte, hogy itt lesz, amikor kezdődik. – mondta szemrehányóan Naomi, és kapott a férfi keze után.
- Itt vagyok! – simogatta a szabad kezével a lány arcát. A fájás már el is múlt, éppen a végére ért vissza.
- Annyira feszít ott lenn, mintha szét akarna szakadni. – lihegte a lány.
Tom fölemelte a lány szoknyáját és látta, hogy a bugyija és alatta a lepedő is nedves és véres. 
- Bocsánat- mondta és lehúzta a szennyezett fehérneműt, és amit ott látott attól ő is megrémült. Látta a gyerek fejtetőjét a több ujjnyira kinyílt hüvelyből kikandikálni.
- Csak semmi pánik. – mondta saját magának és a nedves lepedőt is ki akarta húzni a lány alól. – Hol találok még tiszta lepedőket és törölközőket? –
Naomi elmondta és a férfi rohant beszerezni a száraz ágyneműt. Gyorsan mozgott, de a következő fájás éppen elmúlt mikor visszaért. A lány fáradtan nézett rá.
- Mondja, hogy nem lesz baj! Kérem, mondja! –
- Nem lesz baj. – vigasztalta Tom és közben a szemébe nézett és a kezét fogta.
A lány a férfi szemeibe nézve halkan mondta.
- Olyan furcsa, most olyan érzésem van, mintha már ismerném magát. – de nem tudta befejezni a gondolatot, mert újra jött a fájdalom, ami leterítette, kitörölte az agyából az emlékeket.
Fogta a férfi kezét, szorította, és próbálta a jajgatását visszafogni. Nem akart sírni, de amikor erőlködött a könnyek folytak a szeméből. Tom megint benézett a takaró alá és a tágulás mértékéből arra következtetett, hogy már nincs túl sok idejük a szülésig. Ideges lett, mert nem tudta hogyan fog egyedül megbirkózni ezzel a nagy feladattal. A panzió tulajdonosa még mindig nem jött és ő egyre sűrűbben nézett az ajtó felé. Amikor végre a férfi belépett megkönnyebbülten sóhajtott.
- Sikerült helikoptert rendelni? – kérdezte a rémült férfit.
- Igen. Jim, a kordinátor megrendelte és körbejár a kikötőben, hogy hátha talál orvost. A helikopter, kb. egy óra múlva ér ide.- aztán meglátta, a nagy kupac véres ágyneműt a sarokban és dühösen szólt a lányhoz. – ezt levonom a fizetésedből. –
Tom fölpattant és megfogta a férfi nyakánál a ruhát és megszorította.
- Fogja be a száját. – mondta és kitolta a szobából az alkalmatlankodót. A lánynak most igazán nincs semmi negativ élményre szüksége.
Odaült mellé és az arcát simogatta, aztán egy bevizezett törölközővel mosta meg.
- Ez nagyon jólesett. – mondta Naomi hálásan. – Hány szülést vezetett már le? – a férfi azt hitte egy pillanatra, hogy a lány komolyan kérdezi, de aztán látta a szemében a villanást és elnevette magát.
- Semmi gond nem lesz. Nézem a National Geographicot, és rengeteg szülést láttam már. –
- Akkor jó. – sóhajtott a lány, de már szorította is a férfi kezét és most már az alkarjába mélyesztette a körmeit.
Tom a lány hátát föltámasztotta és hátulról ölelte át. A kordinátor így találta őket együtt.
- Mr. Kelly nagyon jól időzített a kicsi érkezésére. Nem gondoltam, hogy a barátnője azért vár, hogy maga itt lehessen a szülésnél. –
Mindketten értetlenül néztek rá. Tom látta, hogy a lány megkönnyebbült a fájás után, ezért elengedte és a férfihoz lépett.
- Mit mondott? Az enyém a gyerek? –
- Gondoltam, hogy igen, mert a lány amióta idejött senkivel sem állt szóba és magánál volt előtte úgy tudom, na és ez kilenc hónapja sincs talán, de ha tévedtem…bocsásson meg.
Tom nem haragudott. Sejtette ő, hogy a lánnyal valami történt, amiért őt nem ismeri meg.
A férfi is elmondta, hogy első nap még minden normálisnak tűnt, úgy volt, hogy majd a lány elutazik, aztán még őt sem ismerte föl és maradt.
Tom visszament a lányhoz, és újra átölelte, éppen jókor, mert a fájások egyre sűrűsödtek. Ezután már nem engedte el, mellette volt, kitámasztotta, segítette, tűrte a lány szorítását, segített neki a lélegzésben, nyugtatta, simogatta, végül már kénytelen volt a lány lábai között figyelni, mert a baba feje majdnem kibújt. Aztán jött a mindent elsöprő hatalmas fájás, amelynek kíséretében a baba feje kicsúszott, aztán a válla és Tom a kezében tartotta a véres, magzatmázzal bevont, apró csöppséget. Látta, hogy a vérzés eléggé fölerősödött és tanácstalan volt, hogy mit tegyen, mert a kicsit sem akarta kiadni a kezéből. A baba nem sírt csak csodálkozva nyitogatta a szemeit és nézett rájuk. Tom szemeiből ömleni kezdtek a könnyek és a babát a lány kezébe adta.
- Anyuka! Itt a te gyönyörű kicsi lányod. – a lány is könnyezett.
Mire a mentőhelikopter személyzete megérkezett ők már le is mosták a kicsit, igaz csak egy nedves törölközővel és egy fürdőlepedőbe csavarták. Az orvos aggódva vonta félre Tomot.
- Eléggé erős vérzést tapasztalok, ezért be kell vinni a városba a klinikára. –
- Kérem, segítsen rajta! –könyörgött Tom rémülten.- Minden költséget fizetek. –
Ezután már nagyon gyorsan történtek az események. Bevitték Naomit a kórházba, és ott rögtön a műtőbe vitték. A babát inkubátorba rakták, amit Tom egy percre sem hagyott magára. Nem tudott elszakadni a gyereke látványától. A szülés, és Naomi megtalálása, olyan boldogságot jelentett neki, amire nem számított. Remélte, hogy a lány emlékezni fog majd az együtt töltött időkre, de ha nem akkor eldöntötte, hogy előlről fogja kezdeni az ismerkedést. Segít a lánynak visszahozni az emlékeit.
Az orvos két óra múlva lépett ki a műtők feliratú ajtón, leizzadva.
- Ez nehéz menet volt, de túl vagyunk rajta. A felesége már jól van, sikerült megállítanunk a vérzést. – nyugtatta meg.
A lányt kihozták a műtőből, de még aludt. Tom ott volt mellette és az inkubátorban a kicsit is odahozták, hogy együtt lehessenek. A férfi az ágyra dőlve elaludt és közben a lány kezét fogta.
Másnap hajnalban Naomi fölébredt a kórteremben és próbált visszaemlékezni a történtekre, arra, hogy hol is van és hogyan került ide. Próbált fölemelkedni, de olyan fájdalmai voltak, hogy inkább visszatette a fejét és csak a nyaka fordításával próbálta fölmérni a környezetét. Észrevette, hogy az előző napi férfi ott ül az ágya mellett és alszik. Az inkubátorban meglátta a gyermekét is és ettől elérzékenyült, könnyek kezdtek szivárogni a szeméből. Rázta a zokogás és ez is fájdalommal járt. Próbálta letörölni a könnyeit, próbált csendben maradni, talán a mocorgásától, de a férfi fölébredt és nagyot nyújtózkodott.
- Jó reggelt. –köszönt, amikor meglátta, hogy a lány ébren van.- Hogy vagy? –
- Köszönöm a segítségét! – mondta a lány, de a könnyeit nem tudta megállítani.
Tom odalépett hozzá és egy zsebkendővel megtörölgette az arcát.
- Ne sírj kedves! – vigasztalta.
A lány csodálkozva nézte a férfit és próbálta fölidézni az előző este történteket és azt a pillanatot, amikor ennyire bensőséges kapcsolatba kerültek, de nem találta. Az agya valahogy azt jelezte, hogy ő ismeri ezt a férfit, és tudta, hogy segített neki a szülésnél, de valahogy mégis úgy érezte régebben ismeri, többet tud róla, de ez az emlék valahogy még sincs meg.
Bejött a nővér és megigazította az infúziókat, ellenőrizte a készülékeket, amik a lányra voltak kapcsolva, majd a baba fölé hajolt.
- Hogy hívják a kis hercegnőt? – kérdezte a lánytól.
- Claire – a lány nagyon gyorsan válaszolt.
Tom fölkapta a fejét és odalépett a kicsihez.
- A húgomat is Clairenék hívják és az anyámat is. – mondta aztán a kicsihez szólt. – Üdvözlet az életben kicsi Claire!
A lány nem tudta honnan jött ez a név, de érezte, hogy a lánya Claire lesz. Naomi próbálta erőltetni az agyát, hogy eszébe jussanak dolgok, amiket érzett, hogy ott vannak valahol, de sehogy sem ment. Tom odaült mellé és közben a keze után nyúlt, megfogta és simogatta. Ő nem ellenkezett, de nagyon zavarta, hogy nem képes emlékezni.
- Honnan ismerjük egymást? – kérdezte súgva.
- Együtt szültünk egy gyönyörű lányt. – súgta a férfi mosolyogva.
- Előtte nem is ismertük egymást? Találkoztunk már valahol? – Tom látta a lányon a kétségbeesést.
- Ne félj, segítek emlékezni. Találkoztunk, szerettük egymást, az hogy most nem emlékszel, nem tudom, mitől van, de mindent elmesélek és akkor talán majd eszedbe jut valami.
Az elkövetkező napok a múlt fölidézésével teltek. A lány rengeteget kérdezett, Tom mindent elmondott, aztán a férfi elővette azt a felvételt, amit aztán a lány milliószor megnézett, amin ő szerepelt. Tom már sajnálta, hogy nem készített több felvételt a lányról. 
Naomi másnap már fölkelhetett, és a férfi segítségével tett pár lépést. A hasán húzódott a seb és minden lélegzetvételnél fájdalmat érzett, de mégis a férfi valami olyan nyugalmat hozott az életébe, amire mindig is vágyott. Már nem rettegett attól, hogy semmire sem emlékszik. Nem félt a magánytól, hiszen itt volt neki a gyönyörű kislánya is.
Tom nekiállt kutatni az idegenekkel való találkozásokat, és nagyon csodálkozott, amikor megtudta, hogy rengeteg ember él kellemetlen élményekkel, vagy törölt memóriával, elvesztve az emlékeket. Az interneten olvasott beszámolók mind nagyon hasonlítottak ahhoz, amit a lány neki elmondott, de azt is megtudta, hogy ezek az emberek az idegenekkel való találkozás után furcsa energiákkal töltődnek és bizonyos képességekkel rendelkeznek.
Naomival próbálták kideríteni, hogy a lány milyen képességgel rendelkezhet és arra jöttek rá, hogy a lány memóriája olyan, mint a fényképezőgép, amit egyszer látott azt megjegyzi. Egyszer elolvasva egy könyvet, még akkor is, ha nem figyelt, csak belenézett meg tudta jegyezni és bármikor föl tudta idézni. A férfi a sors morbid játékaként értékelte ezt, hiszen egyik oldalról törölték a lány memóriáját, összes emlékét, másik részről kapott egy olyan képességet, hogy a hiányzó-üres tárlemezt meg tudta tölteni az agyában.
Amikor végre a lány jobban volt és már utazhattak a férfi gépet bérelt és a kis család hazautazott New Yorkba. A férfi húga szeretettel fogadta őket, bár nem tudta, hogy hogyan ismerkedtek meg. Tom úgy vélte, hogy ez nem is tartozik másra. Tudta, hogy ő is hitetlenkedett az idegenek említésekor, ezért nem várhatott volna mást a családjától sem.
Claire, amikor tehette a kicsi lányra vigyázott. Nem is volt szükségük babyszitterre, hiszen a nő minden szabad idejét a kicsivel töltötte. 
Naomi egyetemre járt, Tom a legújabb útját készítette elő. Úgy tervezte, hogy most már csak olyan helyre megy, ahová a felesége és a gyermeke is elkíséri. A legutóbbi filmjét is lassan befejezte, már az utómunkálatok is elkészültek és több csatorna is jelentkezett, hogy megvenné a vetítési jogokat. 
Egy napos délután, Claire a teraszon feküdt, a napozóágyon, és már az alvás határán táncolt, de nem akart elaludni, mert az árnyékban egy járókában aludt a kicsi Claire is, akire felügyelt ezen a délutánon. Naomi és Tom nem voltak otthon. A nő próbálta kiszakítani magát az álom ólomsúlyú nyomásából, de ez nehezen ment, mert a tagjai mintha ólomból lettek volna. Odalépett az asztalhoz és kávét töltött magának, majd a cukortartóért nyúlt, de közben a könyökével lesodorta az asztal szélén álló egyik poharat. Egy pillanat alatt elszállt az álom a szeméből, kapott a pohár után, de már nem érte el, aztán mintha megállt volna a pillanat és a pohár is a levegőben, de ő nyugodtan utána nyúlt és megfogta. Nem értette, körülnézett és a kicsi Clairet látta meg a kiságyban ülve mosolyogni, ahogyan a kezét emelte, majd amikor ő a poharat megfogta a kezét leengedte és akkor már a poharat teljes súlyával érezte a kezében. 
Claire állt a babával szemben, aki még mindig mosolyogva nézett rá. „Ez csak egy kisbaba” próbálta magának bebeszélni, de tudta, érezte, hogy a gyermek különleges. Arrébb lépett és a levegőben tartotta a poharat, majd a melléhez fölemelve, közben a kicsit nézve kiejtette a kezéből. A baba megint fölemelte a kezét és amig fönt tartotta, a pohár a levegőben állt, majd lassan leengedte a kezeit és a pohár lassan leszállt a földre, mint egy tollpihe. 
Claire odalépett a kiságyhoz, és kiemelte a csöppséget, magához szorította, aki átölelte a nyakát és aranyosan gőgicsélt. 
Aznap Tom ért haza elsőnek, és amikor a testvére elmondta mit tapasztalt ő is kipróbálta. A kicsi békés mosollyal mutatta meg az apjának is a képességét. A két felnőtt egyre nehezebb tárgyakkal próbálkozott, amiket a baba látható örömmel tartott meg, majd tett le a földre az erejével. Naomi éppen egy ilyen kísérlet közben ért haza, és amikor megtudta mi történt leszidta a két felnőttet, amiért kísérleteznek a gyerekkel. 
-  Éreztem, hogy különleges. – mondta Naomi és magához szorította a lányát.
Tom elmondta, hogy olvasott ilyen képességekről azoknál, akik az idegenekkel találkoztak. Naomi féltette a gyereket, mert nem akarta, hogy kísérletezzenek rajta és attól is félt, hogy nehogy az idegenek akarják elvinni, mint ahogyan őt is.
Tommal megbeszélték, hogy vidékre költöznek távol a nagyvárostól a férfi birtokára, ahol a világtól elzárva védettebb életet tudnak élni.
Claire nagyon sajnálta, hogy elmennek, de megfogadta, hogy minden szabad idejét náluk fogja tölteni. Sajnos nemsokára nagyon sok szabad ideje lett, mert megbetegedett és már képtelen volt dolgozni. A napi teendők is nagy gyötrelmet okoztak neki. Az állandó fejfájás volt a legrosszabb, és amikor már a látása is romlani kezdett állandó ápolásra szorult és leköltözött vidékre a testvéréhez Tomhoz és annak feleségéhez Naomihoz.
Claire egyre gyengébb lett és már nem is remélte, hogy valaha föl tud kelni az ágyból. Állandóan volt mellette egy ápolónő, aki adagolta neki a fájdalomcsillapítót és tisztába tette, etette, mosdatta.
A kis Clairet ritkán engedték be a nagynénjéhez, pedig az asszonynak azok a percek jelentettek igazi felüdülést, amikor a kicsi lány mellette volt. 
Egyik ilyen látogatáskor a nővérnek csörögni kezdett a telefonja és segélykérőn nézett az asszonyra, aki megnyugtatta, hogy elmehet, és ott hagyhatja a kislányt vele. A nővér azt látta, hogy az asszony békés és nyugodt és a kislány boldogan kacarászik mellette a széken. Úgy gondolta nem lesz semmi gond, ha pár percre kimegy és telefonál.
Claire megfogta a kislány kezét és megsimogatta az arcát. Sajnálta, hogy neki nem lett gyermeke. A kicsi úgy tűnt elgondolkodva néz a szemébe, ami ilyen kicsi gyermeknél furcsán hatott, aztán a homlokára tette a kezét és akkor a nő úgy érezte elszállt minden gondja. Az állandó tompa, lüktető fejfájása elmúlt, ami nagyon furcsa volt, mert már olyan hosszú ideje érezte, hogy el sem tudta képzelni milyen lehet nélküle. A nyugalom, amit érzett és teljes bensőjét eltöltötte tudta, hogy a kicsi Clairetól származik.
A szemeiből könnyek szivárogtak, de nem mert mozdulni, mert attól félt, hogy akkor vége a varázslatnak. A kislány lassan vette el a kezét a homlokáról, majd puszit adott neki, ami boldogsággal töltötte el. Magához szorította a kislányt és sírva suttogott.
     -  Köszönöm. – majd lassan fölült, és amikor a szédülésen kívül mást nem érzett lassan körbe forgatta a fejét.
 A szédülése csendesedett, majd el is múlt és föl tudott állni. A kis Claire fogta a kezét, és kivezette a folyosóra. Lassan mentek le a lépcsőn. A nappaliban Naomi ült az ablak előtti kanapén a laptopjával az ölében, de amikor meglátta a két Clairet lassan fölállt és nem kérdezett semmit. Tudta, érezte mi történt. Megölelte az asszonyt és ő is sírni kezdett. Naomi tudta, hogy a csodálatos gyógyulást titokban kell tartaniuk a gyermeke érdekében, ezért arra kérte Clairet, hogy feküdjön vissza még egy napig, amíg el nem bocsátja a nővért. Az asszony alig bírt magával, annyira úgy érezte, hogy tele van életerővel. Ez az esély, amit az élethez kapott ráébresztette, hogy másképpen kell élnie az életét. 
Ezután, Claire a nagynéni is arra tette föl az életét, hogy a kislányt megóvja a külvilágtól.
A kis Claire a szülők és a nagynéni felügyeletével még több ilyen csodás gyógyítást vitt végbe, de mindig teljes titoktartást kértek a betegtől. Igazából Naomi is kapott a csodás erőből, de ő az érintésével fájdalmat tudott megszüntetni és nyugalmat adott, békét a betegeknek. Tom, óvta, védte a két csodálatos nőt, akiket annyira szeretett.