Álmából ébredt kedvesem...

Árnyak, fények, csillámló remények. Borongós hajnal s itt fekszik ágyamban szerelmem. Nézem, hogy alszik, szeme csukott álmában játszik? Vagy merre járhat? Kint az erdőben sétál tán. Fegyvert fogva erős kezével, megbújik egy fa tövébe.
Les egy vadra, ki nesztelen halad halála kapujába? Mert kedvesem megtalálja s a legnagyobbik vadak közül is a legnagyobbikat megöli. S boldog látom arcán, ajka mosolyra mozdul már. A vadat, mit kiszemelt leteríti. Ott a győzelem megrendül, arcodon minden izom megfeszül, s mintha moccannál. A győzelem, hogy becserkészett vadad megnyert trófea tiéd lett.
Vagy tán édes álmok közepette egy álomszép nőt ölelt meg? S tengerparti sétáról megtérve, hol a lányt magáévá tette. Lement nap szürke fátyol ezer csillagot hozott neki le a földre, s a mosoly talán egy mámor?
Ó be szép vagy nekem így szendén szuszogva, mély álomba zuhanva. Csókolnám ajkad, de félnék megriasztalak. Hagylak, s nézem tovább arcodat.
S most, de komoly vagy, mint harcba indult katona. Hazája darabját vállán cipelve. Létem fárosza, utat mutatsz, meg sem mozdulsz, fekszel mozdulatlan.
De lennék veled ott álmodban is, csak fognám a kezed, hogy huncutságra vegyelek. S nézd... turpisság rezzen arcod szegletén. Nem bírom, s az önzőség vagy a szeretet, mit adni akarok neked? Odacsalogat magadhoz. Karjaidba vetem, minden hitem s reményem, hogy álmod vagy éber léted, mind had legyen enyém. S most csókollak gyengéden, félbe-szerbe ébredezve magadhoz ölelsz szorosan nem engedve. Oh, mennyire szeretlek kicsim, kedvesem.