Szia. A nevem Rothy Lightning, egy közel sem átlagos 14 éves srác. Először is, ha belenéztél ebbe az írásba, az azt jelenti, hogy érdekel téged a sorsom. De nem te vagy az egyetlen. Van egy barátom. Egy nagyon jó barátom. Ez most történt, nem is oly régen. Minden olyan rózsás volt…
De ez már a múlté. Most 18 éves vagyok, ez 4 éve történt, és az volt életem legszebb időszaka. Bármit megadnék, hogy visszakapjam ezt. Vagy hogy visszacsináljam azt a végzetes hibát, ami miatt megtörténtek a rossz dolgok. Akár a hátralévő életem 90%-át is. De elég volt az álmodozásból! Ezek csak felesleges memoárok, melyek babrálásával nem fogok előrejutni az életben…..aha, persze. Inkább vegye el a bank a fejem felől a lakásom, mint hogy ezt átéljem még egyszer. Mostanra már nagyon kíváncsi lehetsz, mi is történt. Hát akkor nincs más hátra, mint hogy elmeséljem.
Az egész – mint ahogy kezdtem – nagyon rég volt. 4 éve. Éppen akkor kötették be a netünket a házunkba. Legelőször nem örültem neki, feleslegesnek tartottam. Persze egy hónap alatt megszerettem, és elértem azt az állapotomat, mely a mai napokba is jellemző rám: a szabadidőm 90%-át a laptop előtt töltöm. No persze ennek is meg van az oka. Kissé furcsa gyerek vagyok, mondhatni, csodabogár. Ha megkérdeznék tőlem, mik a hobbijaim, én azt mondanám: lego, moddolás, könyvírás, versírás, rajzolás, és bármi olyasmi, melyet egy korombeli fiatalról nem képzelnének el. Persze tisztában vagyok vele, hogy egy 18 éves pasinak bulizgatni, inni, csajozni kellene, többől nem is szabadna, hogy álljon az érdeklődési köre. Tehát ez vagyok én.
Hol is tartottam? Ja igen. 14 éves koromban, tehát nagyon rászálltam az internetnek nevezett szociális tömegpusztító fegyverre. Jóllehet, tiszta célom nem volt vele: játszottam internetes játékokon, especiel a startlapjatekok.hu-n, mely azóta átesett azon a változáson, amelyen az élet többi apró öröme is, csak azért, hogy pusztítsák az emberek boldogságát. Minden ezt teszi manapság: a Cartoon Network, a Nickelodeon, az RTL Klub, de a neten a Startlapjatekok, mint azt mondtam. De a társadalmi normák is teljesen megváltoztak: 10 éve a 10 évesek még Pindúr Pandúrokat néztek a TV-ben, és Barbie babával játszottak, míg manapság ők maguk a Barbie babák, okosabb telefonnal a kézben, melyek ők valaha is lehetnek. Márpedig ez így nincs rendben. Mint ahogyan az sem, hogy rengeteg az igazságtalanság a Földön. Tulajdonképpen kis történetem sem szól majd másról, mint az életem legnagyobb igazságtalanságáról, mely miatt elvesztettem egy…..a fenéket! A LEGJOBB barátomat.
Tehát így éltem akkoriban, és nem volt valami…..boldog. Volt egy haverom, akivel akkoriban nagyon sokat beszélgettem. Kimondott barát-nyersanyag volt. Valamiért mégsem tudtam igaz barátként gondolni rá. A legrosszabb ebben, hogy nem tudom mi miatt, és azóta sem tudom. A kapcsolatot a mai napig tartottam vele, de ez a helyzet nem változott. Mindenesetre tulajdonképpen neki köszönhetem……
Az ő házukban ugyanis akkor már egy éve be volt kötve a net, és találtak is (2 testvére van) egy internetes neveldét. Akkoriban annyi volt belőlük, mint amennyi rajongó könyörög Biebernek az aláírásáért koncertek után. Én is elkezdtem keresgetni, nem találtam egy olyat sem, mely megnyerte a tetszésemet. A haver aztán ajánlott egyet: a Gobbóvilágot. Legjobb. Szerintem a legeslegjobb nevelde volt a világon. Azóta se változott a véleményem. Okkal. Nem mondanék konkrétumokat, ha kíváncsi vagy, nézd meg, regisztrálj, ugyanis a 2008-as hosszabb szünet után, 2011 szeptemberében újraindult .eu domain véggel. De hogy szavam ne feledjem, én is regisztráltam erre az oldalra.
Ami a legsokkolóbb volt számomra, hogy a kis lények, melyeket ,,nevelni” kellett, feltűnően familiárisak voltak számomra. Nem hiába: a ,,gobbó” elnevezés tulajdonképpen ,,gobbo” volt. Egy kis lényről van szó, melyek nagy szerepet játszottak a Croc játékokban. Abban a játékban, melyet én már 13 éve tolok, 5 éves voltam, mikor elkezdtem. Nekem egyszerűen megunhatatlan. Egy kis királyságról szól, a gobbók királyságáról. Egy napon a király talált egy kis mózeskosarat, vagy kerekek nélküli babakocsit a folyón. Kivette néhány alattvalójával együtt, és mi volt benne? Egy kis szelíd krokodil! Nosza, a király a sajátjaként nevelte, játszott vele, megtanította harcolni! Telt-múlt az idő, s a kis krokodilból egy nagyon erős nagyon nagy, de ugyanolyan jámbor CROC-ká nőtt. Viszont minden csoda 3 napig tart, mondják, így volt ez ebben a storyline-ban is, egy gonosz ördögszerű teremtmény felturbózva mindenféle extrával melyekkel főboss-t lehet, eljött a Gobbó királyságba, és invázió alá fogta. A gobbókirály elküldte Croc-ot, hogy meneküljön el, de Croc visszament, hogy kiszabadítsa apját, és a többi gobbót. 4 szigeten keresztül kell üldözni, és a végén meg kell küzdeni Dante gróffal, azaz Baron Dante-vel valamint szigetenként még 2 erősebb teremtménnyel, melyek az ő alkotásai. A Croc 2 sosem indult a gépemen, így az nem tudom, miről szólhat. Most pedig vissza az eredeti jelenbe. Illetve múltba. Jelen-múltba. Tehát ez volt a Croc – Legend of the Gobbos története, és abban a kis neveldében, a gobbóvilágban pedig az eredeti gobbókat, és annak a szerkesztők jóvoltából kitalált alfajait lehet nevelni.
A szerkesztők neveire a mai napig emlékszem: Polc, és Heni84. Gobbóik Leo, és Alida voltak. A saját szőrmókom nevét passzolnám. Tehát regisztráltam. Nagyon jól is szórakoztam. Az elején. Viszont mikor már mindent kitanítottam, mindenhol voltam, mindent kipróbáltam (még a gobbó halálát is) kezdtem megunni. Ekkor leltem rá egy opcióra: házasság. Ez arról szólt, hogy volt egy lány és egy fiú gobbó, akik összeházasodhattak, így volt közös kasszájuk, saját csetjük, de ami a legfontosabb: lehetett gyerekük. Na, ez nagyon megtetszett. Igen ám, de kellett hozomány is. No, ez nem volt. Így el kellett küldenem a gobbómat dolgozni. Mihelyst megvolt a pénz, elindultam hajadon gobbólányok után kutatni. De hogy miket találtam, az nem embernek való. Nekem ugyanis már akkoriban is kialakult egy nagyon helyes erkölcsi gondolatom: az internetes névről meg lehet állapítani, milyen személlyel is van dolgom. Márpedig erre a bölcsességre hivatkozva nem találtam sok értelmes nevű lányt.
Akiket mégis, azok meg foglaltak voltak, hibernáltak, esetleg halottak. Napokig kutattam, míg nem találtam egy érdekes nevű gobbót. A nevéből ítélve rögtön tudtam, hogy egy nagyjából korombeli, Pokémonon asszociálódott, személyről van szó, valamint adatlapjára hivatkozva azt is kitaláltam, hogy lányról van szó. (ott ugyanis meg lehetett találni a szivárvány összes színét, de még jó is lett volna, ha csak annyit!) A gobbó neve Raichu volt. A gazdája is eléggé szimpatikus volt nekem, a stílusából megítélve. Elkezdtem vele levelezni, mielőtt közöltem volna vele, tulajdonképpen mit is akarok. Ezen levelekből kiderült, hogy Pokémon rajongó (na jó, ezt ki nem találtam volna, kösz) de más, érdekes dolgokat is megtudtam. Először is, a Bagszi Lucas egzisztenciáját, kinek léte megváltoztatta az életemet. Azt is mondta nekem Raichu, hogy nagyon szeret rajzolni, regényeket írni, de tevéje is volt. Ami aztán végleg megbélyegezte a barátságunk szerződését, az a weboldala volt. Raichu Pokémonos weboldala, mely azóta is a 2. helyet foglalja el Magyarország pokémonos weboldalai között. Az első pedig Bagszi Lucas-é, hiszen ő is egy pokéfan. Csak az ő oldala a mai napig üzemel.
Na, de hogy egyik szavam a másikba ne öntsem, ott tartottam, hogy Rachu a GPortal weboldal-üzemeltető-weboldal segítségével egy éve tartotta már fenn ezt a kis hobbioldalt. Nekem nagyon megtetszett, sőt, én voltam az első törzslátogató. Hogy az első regisztráló én voltam-e, azt nem tudom, de meg merem kockáztatni, hiszen kezdetben TeveClub-Pokémon volt az oldal, ezt én még a saját szememmel láttam. Aztán lassan, de biztosan kezdett pokésabb irányba hajlani. Vissza a gobbókhoz. Tehát nagyon jó barátok lettünk. Egy szombati napon felkeltem, és az első gondolat, mely befészkelte magát a fejembe, az az volt, hogy meg kell kérnem Raichu gobbójának a kezét. Gépemet bekapcsolom, usernév, jelszó, oké, belépek. Amint ezt megtettem, szinte rögtön szemet szúrt valami: 1 új üzenet. Mondom: ez meg ki a fenétől? Kiderült, hogy az illető tegnap este küldte, 8 óra 32 perckor. Érdekes, mondom, én 1 perccel azelőtt léptem le a gobbóvilágról, mikor beszélgettem Raichu-val. Na hát, ő is küldte ezt az üzenetet, és mi állt benne? Kitaláljátok? Szószerint ez: Marcy, várj, elfelejtettem! Nem lenne kedved összeházasodni a gobbómmal?
Egy világ dőlt össze bennem. Az a világ, mely akkor a szorongást, a negatívumokat, és a rossz dolgokat tartalmazza. Egy szóval válaszoltam: IGEN! Majd rögtön utána azt küldtem: vagyis igen, lenne kedvem! Így kezdődött el tulajdonképpen életem legjobb barátsága. Attól a pillanattól kezdve teljesen megváltoztam: én is nyitottam megannyi Pokémonos oldalt, elkezdtem én is regényt írni, rendszeresen látogattam Raichu oldalát, s ő is az enyémet! Később már nem csak a gobbóvilág levelezési rendszerével, hanem az oldalamon lévő XAT chat room-mal is okoztunk egymásnak felejthetetlen perceket. Legalább is ő nekem biztosan. Életem legszebb korszaka ez volt, és úgy éreztem, már akkor is, semmiért nem adnám fel ezt a barátságot. Semmiért. Aztán elkezdődött a rémálom: a gimnázium felvételi. 15 éves koromban még csak 8.-os voltam, Raichu ekkor 13. Annyira elment egész évben az idő Raichu-val, hogy az év végére rettenetesen rossz jegyeim voltak. Mondjuk annyira nem, de félévkor 3.4-es volt az átlagom. Az én képességeimet tekintve ez nagyon is rossz volt. Nosza, belehúztam a tanulásba, hogy felvegyenek a Korányi színészképző iskolába, Nagykállóban.
Kitaláljátok, ez minek a rovására? Bingo. Raichu barátságára. És ami most következik, az sem embernek való: az átlagomon semmit sem javítottam. 3.4. Mit tippeltek, mennyi átlag kellett akkor minimum, hogy felvegyenek? 3.5. Nem vettek fel. A felvételi bizottság meg sem hallgatott. Felvettek a városomban lévő iskolába, ahol nagyon alacsonyak voltak a követelmények. Csakhogy ellustultam. Semmit sem tanultam, folytattam azt az életet, melyet Raichu-tól tanultam. Egy hónapja kaptam észbe, hogy ,,atyaúristen, hiszen nekem volt egy barátom 4 éve! Mi lehet vele?”
Elkezdtem utána kutakodni. Ismét. A weboldalán az utolsó poszt 2011 áprilisában volt, ott aligha fogom megtalálni. A következő kereső az ekkorra már divattá vált Facebook volt. De ha tudnátok, ha csak tudnátok, mennyi lányt találtam az ő nevével! Ha nem 3000-ret, egyet sem! Milyen program maradt? Pontosan. A kocka gyerek legjobb barátja, a.k.a. Google. A nevére FB találatokat írt ki. Ez nem jött be. Nézzük a postacímét. Arra sok találat nem volt, melyet egyáltalán el tudtam volna olvasni. A vége az lett, hogy kikötöttem a gyakorikérdések oldalán, mégpedig úgy, hogy az e-mail címére kerestem rá. Találtam is egy válaszolót, akivel nagyon összehaverkodott a kérdező. És hogy ezt honnan tudom? A kérdező megadta ennek a válaszadónak a MSN-jét, és ezt a címet felvettem én is. Ez a lány egy volt a mai sztereotipikus csitrik közül, így nagyon nehéz volt vele szót érteni, de aztán végül is fel tudta fogni, mit beszélek neki. Mondanivalómban utaltam a gyakorikérdésekre, és arra a lányra, akit felvett. Mondtam neki, üzenjem általam neki, hiszen éppen akkor is beszélt vele. Megtette, így beszélgettem Raichuval (akinek a nickneve az MSN-en Rai volt). Aki aztán olyanokat mondott, hogy nem ismer, sose volt weboldala, és azt sem tudja, mi az a gobbóvilág. Na, ez annyiban maradt.
De túl sok volt az egybeesés, hogy feladjam: Rai nicknév, az e-mail címek egyezése, a gyakorikérdések….nem, és nem! Olyan közel voltam a célhoz, hogy megtaláljam a legjobb barátom, nem adhattam fel csak úgy, egyik pillanatról a másikra! Tovább kutattam. Nem ettem, nem ittam, nem aludtam. Ezt egészen 3 napig. A suliból is hiányoztam. Folyamatosan, non-stop kutattam a Googlen, a Facebook-on, átnéztem minden találatot mindkét oldalon! De egyetlen, amire jutottam, hogy Raichu neve mostmár Rai. Kezdett halványulni bennem a remény szikrája, mikor a nap negyedszerre is felkelt, ez ezúttal egy szombati hajnalon. Álmos voltam, éhes, szomjas, nyűgös, fáradt, és letargikus. Elgondolkodtam azon, hogy ez talán a karma: amiért szó nélkül ott hagytam a barátomat, el se búcsúztam tőle, mondván: most max egy évig nem leszek, mert felvételire kell készülnöm! De nem. Nem volt ennyi eszem, hogy ezt megtegyem, ehelyett egyik napról a másikra ,,elfelejtettem”. Pedig minden nap volt az eszembe, miközben tanultam, hogy felvegyenek. De nem lett semmi haszna annak a rengeteg könyvrágásnak. A helyi suliban pedig ki vagyok közösítve amiatt a furcsaságom miatt, melyet kezdéskor már említettem.
Ezek a gondolatok futottak végig a fejemben. Meguntam az egészet. Hagytam, hogy a testem irányítson. Aztán megtorpantam az ágy felé menet. Elgondolkodtam. Adatokkal próbálkoztam, mindenféle lehetséges módon! De azokkal nem, melyekkel értelme lett volna egyáltalán: a hobbikkal! Levágódtam a székembe, és habozás nélkül beírtam: rai deviantart. Miért pont a deviantart? Ha valaki szeret rajzolni, tuti, hogy előbb-utóbb ott köt ki. Márpedig 4 év alatt sokminden történhet. Lássuk a találatokat. Rai-kamaishiro on deviantART. Nem. Rai-Yazuki1216 on deviantART. Nem. DeviantART: Rai-Chii’s Journal. Megnéztem, de külföldi volt, így nem.
Nem emlékszem pontosan, hányadik oldalon találtam a találatok közt, a név alatt egy ilyen bejegyzést: ,,(…)barátoknak Rai, vagy Ráj. Legjobb barátom…..” A deviantART neve Nightrain23. Megkuksiztam. Alig hittem a szememnek! Ez a rajzstílus! Ez a beszédstílus! Ez a érdeklődési kör! Ez a baráti kör! Ez az elismerés! Mindent felismertem, de még mindig kétkedtem. Ami aztán ezt is eloszlatta, az bizony nem volt más, mint a kék sál. Igen. Raichu mindig is egy ,,kék-sálas Raichu”-ként mutatkozott be. A regénye főhősének, Katy Taylornak, avagy Katy Dreamnek és egy kék sála volt. Megvagy! Annyira meghatódtam, hogy elsírtam magam. Sose volt még a szívem tele ennyi melegséggel. Rengeteg watcher-je volt, és ugyancsak sok barátja is. A kommentekből ítélve. Elismert volt, ügyes, és tehetséges. Ami a rajzait illeti. Hezitálás nélkül regisztráltam a deviantartra. Még aznap. Nem tudom mikor. Minden nagyon homályos volt, mindenről az ágy jutott eszembe, de erőt adott a gondolat, hogy ismét lesz egy barátom. Ráadásul az, aki hajdanán a legjobb is volt, egyben! Írtam neki egy levelet, már a DA-n. Először csak egy kommentet. Annyira félreérthetetlen, és egyértelmű utalásokkal fűszereztem ezt, hogy a lány rögtön rákérdezett: ,,Rothy?oO”
Nagyon boldog voltam. A ,,oO” szmájliból ítélve azt gondoltam, ő is így keresett engem, mint én őt. Írtam neki egy levelet. Üdvözöltem, közöltem vele mi a szitu, bocsánatot kértem, és megkérdeztem tőle, hogy mit szólna ahhoz, ha arra kérném, hogy legyünk újra barátok! Ez sorrendben úgy volt, hogy először megkérdeztem, emlékszik-e rám, majd hogy szeretne-e velem ismét levelezni, végül a bocsi-sztori. Nagyon rózsaszínben láttam a jövőt. Egy óra múlva jött is a válasz. Rákattintottam a boríték-ikonra, mely mellett az egy másodperccel ezelőtti frissítés óta megjelent a felvillanó egyes. Sosem voltam még olyam boldog se addig, se azóta, mint akkor. De ami ezután következett, az egy ismételten ,,nem embernek való” szituáció. Képzelitek, mit írt a lány? El tudjátok képzelni? Gondolnátok ezt róla? Képesek vagytok felfogni? Az egész válasza 3 tőmondatból állt, melyek tulajdonképpeni nyelvtani válaszok voltak az én vaskos kérdéseimre. Ennyi volt az egész:
,,Igen. Nem. Tűnj el az életemből”.
Ahogy ezt megláttam, összedőlt bennem egy világ, ezúttal a jó része. Gondoljatok bele, összedőlt a rossz, most a jó világom. Reméltem, hogy csak viccel, és még egy óráig ott vártam. De nem történt semmi. Ekkor fogtam csak fel valójában, mit is tettem. Ott helyben elbőgtem magamat. Szívemből sírtam. Nagyon bánatosan, hangosan, szomorúan, keservesen. Felkelt anyukám, nagymamám, de még a testvérem is, aki olyan mélyen szokott aludni, amennyire a politikusok süllyedhetnek manapság. Kérdezték, mi a baj? Nagyon aggódtak értem. De én mondtam, hogy nem tudnak segíteni, és kiküldtem őket. Hogy is tudnának segíteni? Lefeküdtem aludni, pontosabban álomba sírtam magam. Ekkor volt egy különös álmom. Nem volt hosszú. Arról szólt, hogy egy varjú, és egy kék sálat viselő Raichu pokémon nagyon jó barátok voltak. Együtt nevettek, együtt beszélgettek, együtt másztak fára, együtt loptak sajtot a pékségből, együtt ették meg. Minden nagyon idilli volt. Egy nap aztán a varjút elfogták egy hálóval, mikor a Raichu aludt, így nem tudta, hova lett barátja. Mikor felkelt, nem találta sehol. A varjún eközben kísérleteztek, 4 évig. Majd ezek után eleresztették, egy kis gyűrűvel a lábán. A varjú első dolga volt, hogy megkeresi pajtását, de nem találta. Talált viszont egy csapat lányt a belvárosban, akik együtt kávéztak egy napernyő alatt. A varjú sokáig nézte őket, az egyik lányon egy kék sál volt. Odarepült hozzá. A többi lány sikoltva elszaladt, a varjú és a lány kettesben maradtak. Leszállt elé, és megszólalt:
- Szia, emlékszel rám? Én voltam 4 éve a legjobb barátod…
- Aki szó nélkül elhagyott? Takarodj innen!
A varjú elrepült, majd még visszaszólt:
- Kérlek, hallgass végig!
- Azt mondtam takarodj! Tűnj el az életemből!
És a varjú elszállt. Én pedig felébredtem. Ismét sírni kezdtem. Nem tudtam magammal mit kezdeni. Megfordult a fejemben az öngyilkosság gondolata is. De azt nem mertem, annyira sok vér nem volt a pucámban. Még egy próbát, gondoltam meg ér, és bővebben tájékoztattam, hogy miért is tettem: Az iskola miatt. Erre még érkezett válasz, amit szintén megválaszoltam. Ennek az utolsónak a válaszára azóta is várok. Várhatok is. Raichu nem fog megbocsátani. De én sosem foglak elfelejteni. Te vagy a legjobb barátom. Te voltál az, aki minden nap hozott egy világosságot sötét életembe. Te voltál a sajt a pizzámon, a hab a tortámon, a cseresznye a shake-emen, a ketchup a hot dogomban, a tinta a papíromon! De ez már mind a múlté. Nem lesz több együtt beszélgetés, nem lesz több együtt gobbózás, nem lesz több együtt regényírás/olvasás, nem lesz több trollkodás a weboldalak trollkodóival (ugye, Klaudia?). Semmi sem lesz már. Az egyetlen dolog, mely örökre meg fog maradni a szívemben, az az a tudat, hogy cserben hagytam egy barátomat, aki nekem soha sem fog már megbocsátani! Soha sem fog már megbocsátani. Soha... sem… fog… már… megbocsátani…
Küldeném ezt a történetet minden olyan srácnak/lánynak, akiknek tönkrement a lelkiviláguk, netán az életük, egy barát elvesztése miatt! Ha pedig még úgy tűnik, a dolog még menthető, MENTS IS! Hiszen semmi sem rosszabb, mint az a tudat, hogy egy volt barátod teljes szívéből gyűlöl!
