A vallatóhóhér (1)

- Beszélj, te kutya! - Üvöltötte a kínzópad mellett a hóhér, akit azzal bíztak meg, hogy kivallassa a lázadók egyik emberét. Sajnos ez nem ment könnyen neki, mert a szerencsétlennek már levágta 5 ujját, az egyik lábfejét, mind a két fülét, és az egyik szemét is kiszúrta. De mégis hiába. Nem árulta el a bajtársai hollétét.
A feladat kezdett kínossá válni a csuklyás hóhér számára, mivel már így is majdnem leesett arról a bizonyos lécről, ami a király bizalmát illeti.
A lázadók sok gondot okoztak eddig a királyságnak, és a háború is kitörni látszott a gonosz Fekete erdő törpjei és Milakor városa között. Ha a király nem rak rendet gyorsan az udvarban és a kereskedőflavakban, akkor ez nagy veszélyt hozhat a birodalomra.

A hosszan elnyúló jajkiáltást még az udvarhölgyek is meghallották, akik a várban vendégeskedtek. Persze közülük is csak azok, akik nem maradtak a kijelölt határokon belül. A hóhér éppen most törte el a kínzott könyökét. Várt, kérdezett, üvöltött, ütött, üvöltött, már szinte saját magával kiabált, mert egyre jobban kezdett kétségbe esni az esetleges kudarca miatt.
- Hol vannak a társaid? Merre bújnak? Ha elmondod, megszabadítalak a kínoktól. De ha nem ezernyi fájdalmat kell még átélned. HOL VANNAK A TÁRSAID?
Felemelte a kétkezes kalapácsát és a fogoly ágyéka fölé emelte, nagy erejű lesújtásra.
És ekkor megtört a jég. A rab elmondta, hogy a törpök támogatták őket, és hogy a Girol ingoványban van a táborhelyük.
A hóhér elégedetten, szinte sugárzóan itta minden szavát. Micsoda jó hírek. Ez azt jelenti, hogy a királynak tud elegendő információt szolgáltatni, hogy az továbbra is megtartsa az udvar legkegyetlenebb vallatóhóhérjának.
Ahogy a szavak elhaltak a szerencsétlen szenvedő szájából, felemelte a bárdját, és valósan véget vetett a lázadó szenvedésének.

Nincs más hátra, mint, hogy közölje a jó hírt...