A szellem szállta fivér

A szellem szállta fivér

A Shadowmoon nevű angol falucskában minden este különös árnyak táncoltak, valószínűleg a hold fénye miatt. Mégis Halloweenkor keringtek a legfurcsábbak. A fák, a bokrok, és a különféle tárgyak árnyai ilyenkor nem tűntek normálisnak. Úgy látszott, mintha az árnyak mozogtak és tekeregtek volna. A 13 éves Brant Black is félt ezektől az árnyaktól. Kicsiny házuk verandáján állt Halloween estéjének kezdetén. Az olajlámpás ide-oda ingadozott reszkető kezében, minek eredményeként az udvaron kavargó árnyak még ijesztőbbé váltak.
Brant nagyot nyelt és így korholta magát:
– Ne ijedjél meg ennyire, nem kell ilyen félősnek lenned, hisz ezek az árnyak a lámpától és a hold által megvilágított tárgyaktól látszanak ennyire rémisztőnek.
Önmaga leszidása nem hatott rá, mivel ugyanúgy reszketve járt keze-lába. Annak érdekében, hogy jobban lásson, kezével kifésülte homlokába hulló takaros szőke haját, miközben tudta, hogy a pupillái kitágultak a rettegéstől. Elhatározásra jutott, hogy gyorsan lefürdik, majd elmegy a faluban tartott, évente ismétlődő Halloweeni vásárba, ahol vesz magának egy ijesztő maszkot, amellyel este rémisztgetheti az embereket cukorkáért. Ez a gondolat némelyest megnyugtatta, még mosolyt is csalt az arcára. Ábrándozását a következő hang zavarta meg:
– HUUU! - kiáltott rá valaki.
Brant ijedtében majdnem leesett a verandáról, alig bírta a lámpást a kezében tartani. Pityeregve fordult meg, és jól hallható megbántottsággal kérdezte:
– Bátyó, miért ijesztettél ennyire rám? Tudod, hogy félek a sötétben, és a szellemek sem a kedvenceim.
Felnézett sokkal magasabb, izmosabb, és bátrabb testvérére.
A 16 éves tinédzser nem késlekedett a válaszokkal.
– Azért hoztam rád a frászt, mert így legalább este nem alszol.
A kisfiú tudta, hogy a testvére igazat mondott, mivel állandóan gonoszkodott vele.
Erre inkább nem mondott semmit, de meg mert volna esküdni, hogy bátyja homokszín haja alatt lévő barna szemében a gonoszság lakozott.
Csupán egy pillanatig látta, utána úgy tűnt, mintha csak képzelte volna.
A testvére most így szólt:
– Fürödj meg, pupák, és aztán elviszlek magammal a vásárba –azzal tovasietett.
Brant ujjongva sietett a kicsinyke fürdőhelységbe.
Útközben alig vetett egy pillantást szegényes viskójuk poros és öreges bútoraira. Gyorsan megtisztálkodott, átöltözött, majd megkereste a bátyját.
Az udvar elejében talált rá, onnan együtt siettek tovább a falu zsúfoltabban lakott része felé.
Sok szegényesebb és csicsásabb ház mellett haladtak el, mire a vásárnak otthont adó piactérhez érkeztek. Volt ott mindenféle látnivaló: édességek, sütemények, szép kelmék, illatos üvegcsék, kényelmes cipellők, hasznos szerszámok. Brant csak egy kósza pillantást vetett rájuk, mert pénze nem volt őket megvenni, és feleslegesen nem akarta a szívét fájdítani.
Egy szép, ugyanakkor rémisztő maszkot választott. Nagyon tetszett neki a megvásárolt darab: sötétkék színű volt, a szemeinél vörös karikákkal, hegyes fülekkel, bennük sok aranyra hasonlító karikával.
Ráadásul még haja is volt, ami dús fonatokban csüngött alá, egy-egy színes szalaggal és mintás madártollal díszítve.
Remélte, hogy a testvérének is annyira fog tetszeni, mint amennyire neki, ezért mosolyogva közeledett felé. Bátyja épp pár csinos lány körül sündörgött.
Tartott a lányoktól, nem mert a jelenlétükben megszólalni. A bátyja észrevette öccse figyelő tekintetét, és magához intette őt. A kisfiú riadtan közeledett a bátyjához, és a szép lányokhoz. Amikor karnyújtásnyira ért, a testvére a grabancánál fogva megragadta. Brant meg se bírt mukkanni a meglepetéstől. Robert megnyugtatóan mosolygott a lányokra, miközben öccsét maga mellett húzva sietett ki a vásártérről.
Épp a standok szélénél jártak, amikor egy tagbaszakadt öregasszony karon ragadta Brantet.
Nagyot nyelt és kérdezni akart, de nem jutott rá ideje, mert a néni szólalt meg előbb:
– Fiam, nagy veszély vár rád, az álarcot ne felejtsd el!
Többet nem állt módjában megosztani Brantel, mert Robert elrángatta őt onnan. Brant nem tudott tiltakozni ez ellen, hisz a testvére sokkal erősebb nála, ezért némán, könnyeit nyelve tűrte a megpróbáltatásokat. Az öreg, dilisnek tűnő asszony szavait rég elfelejtette már.
Mostanra az utolsó boltokat is maguk mögött hagyták.
Hirtelen megálltak, Brant majdnem átesett Roberten.
A bátyja berántotta őt egy Kissikátorba, ahol rögtön a falhoz taszította.
Megragadta a nyakát és szorongatni kezdte.
– Ennek meg mi baja? Miért bánt engem? - töprengett magában.
– Lehet, hogy én idegesítettem fel. - hibáztatta magát.
Felnézett testvére szemébe, ahol semmi emberit nem látott. A szemei koromfeketék voltak, és bennük az árnyak úgy kavarogtak, mint a pipában gyújtott dohány füstje.
– Mi vagy, ki vagy te? - kérdezte elhaló hangon.
A bátyja arcán egy olyan mosoly tűnt fel, ami még legrosszabb pillanataiban sem volt rá jellemző. Brant levegője majd’ elfogyott már a satuként szoruló ujjak miatt.
Végül Robert is megszólalt:
– Egy gonosz szellem vagyok, aki ma sok rémtettet fog elkövetni a bátyád testében.
A hang, ami elhagyta Robert torkát, nyomokban sem hasonlított a sajátjához. A kisfiú esze sebesen járt, hisz most már elhitte a régi történeteket, amikben azt állították, hogy Halloweenkor elhalványodik a határ az anyagi- és a szellemvilág között.
Egyre jobban fulladozott, és a szemei előtt sötétkarikák táncoltak. Az eszméletvesztés közelében járt, kezében görcsösen szorongatta a maszkját.
Az öregasszony szavai ebben a pillanatban jutottak eszébe. Felemelte a kezét, és az arca elé helyezte az álarcot. Lehunyta a szemeit, és várta a halált. Egy dörrenést hallott, aztán pedig a szellem szállta bátyja ijesztő hangját.
– Mit csinálsz, te szerencsétlen, minek az a maszk? Úgy is megfulladsz pillanatokon belül.
A kisfiú összeszedte minden erejét, és kinyitotta könnyektől csillogó szemeit.
Utolsó lélegzetével suttogta el:
– Takarodj ki a bátyámból, és menj vissza oda, ahová tartozol.
Szavait először néma csend fogadta, majd egy vérfagyasztó sikoly. Az utóbbit Brant már nem hallotta, mert elájult az oxigén hiánytól. Amikor legközelebb felébredt, ugyanott volt a sikátorban. A bátyja guggolt mellette, a vállát rázta.
A kisfiú felnézett a testvérére, majd megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, mivel nem látta fivére szemében a furcsa árnyak kavargását.
Elhatározta, hogy senkinek se mondja el a történteket, mivel nem hinnének neki, és könnyen az ispotályban találhatná magát.
Ettől kezdve sokkal jobb lett a kapcsolata a testvérével.
A kavargó árnyakról ezután sem beszélt senkivel, de sokkal jobban odaafigyelt rájuk.