A század - 1. fejezet

1.fejezet




Egy szinte üres épület közepén állt az 5-s, kint, a szakasz másik fele, a 6., közben fedezékbe vonult.
- Nem lesz itt semmi - mondta egy fura fegyveres az 5. tizedből, nagy zsákkal a hátán és leengedett pisztollyal a kezében.
- Pszt! Nem tudhatod- szólt rá egy mérgelődő női hang.
- Csendet!- hallatszott egy újabb hang, miközben a terem végéből valami zajt hallottak, mintha leesett volna valami a falról.
- Alfa jobbra, bravo balra az oszlopokhoz - szólalt meg ugyanaz a hang, mint az előbb. Ő volt Hex Stinsoo, az alakulat vezetője, egy tizedes. Aznap volt az első saját bevetése így aztán éppen annyira volt ideges, hogy ne tűrje el a felesleges zajongást a háta mögött. Stinsoo szigorú, talán a rangjánál többet is képzelő katona volt. Lassan két éve, hogy a századhoz jelentkezett, és azóta tizedesi rangig vitte. Igaz ezidáig csak a Város falain belül rendfenntartóként ténykedett, amikor viszont hallotta, hogy száz katonát keresnek, hogy kimenjenek megismerni azt, ami a világból megmaradt, ő pár óra gondolkodás után, másik két testvérével együtt, jelentkezett is.

Hex hat évvel idősebb bátyja, Vis őrmester volt a századnál, Lis, a húga, pedig egy egyszerű közkatona volt. Ő csak néhány hetes kiképzést kapott, így aztán magasabb rangot nem is szerezhetett. Hex szerette volna a saját alakulatánál tudni húgát, akit viszont a század törzs- és főtörzsőrmesterei nem engedélyeztek, mondván családtag és kivételes helyzetbe kerülne az ilyen közvetlen irányítás esetén.
Hex parancsára, az alfa és bravo raj elfoglalta a pozícióját. Minden tizednél két raj volt. Ennél a tizednél a két rajt Diaa Alcie és Opaa Veli vezették. Az alfában Alcie őrvezető alá tartozott Oyuo Dofa és Famaeki Qhiimale. A bravoban Manno Folno és Aveo Neri szerepeltek.
Az épület, ahova az 5.-et beküldték, régebben egy múzeum, vagy templom kellett, hogy legyen, de kint ezen az egy épületen kívül csak néhány kiszáradt bokrot, fát és kisebb romhalmokat találtak. Márpedig egy múzeum nem szokott csak úgy a semmi közepén állni. Ezért is gondolta a század 2. törzsének A szakasza, hogy ezt az épületet át kell vizsgálniuk, már csak azért is mert a század parancsnokság is igényt tartott erre, miután rádión értesítették őket.

Bent, sötét és poros volt minden. Az alakulat három részre bomlott. Középen állt még a tizedes, és három másik katona.
- Most mi legyen, főnök?- szólalt meg a hátizsákos, kissé öregedő katona, most már sokkal halkabban, mint korábban. A pisztolyt sem tartotta olyan hanyag módon, mint korábban.
A tizedes intett, hogy kövessék. A terem közepén, keresztben, egy régi, fekete, talán nem is az épületbe való pad állt. Valaki az utcáról hozhatta be. Már ha régebben volt ott egyáltalán valamiféle utca. A három katona követte Stinsoo tizedest és leguggoltak félig-meddig a fedezékül szolgáló padhoz. Mal Noxe ment utolsóként, és abban a pillanatban, amikor elkezdett volna lehajolni valamit megpillantott.
- Állj! Ki van ott?! - de addigra mintha már ott sem lett volna az előbb látott árny.
- Talán csak képzelődök - gondolta magában- Elnézést Uram, azt hiszem, csak megszédültem - és leguggolt, mire jobbról Dofa kezdett szipogni.
- Pszt! Ott! - suttogta, hogy talán még a mellette állók se hallották, de Stinsoo tizedes jól látta hova mutatott a suttogó.
Az épület végében, úgy öt méter távolságra, a két oldalon húzódó oszlopsor végén egy-egy fal állt mindkét sarokban. A tizedes jelzett a bravonak, hogy közelítsék meg a baloldalt, ahova Dofa mutatott.

Elindultak, halkan de gyors léptekkel megkerültek két oszlopot és máris a fal mellett álltak. A jobb oldali fal mögé tisztán beláttak onnan. Ott nem láttak semmit, így már csak az maradt kérdés, hogy a megközelített fal mögött van-e valami.
- Mi lehet ott? Talán csak kijárat. De nem, hiszen a 6. már észre vette volna - aggódott Manno Folno magában, de látta, hogy Opaa Veli intett, hogy cselekedjen.
Kifordult amilyen gyorsan és halkan csak tudott, ujját pedig szorosan a gépfegyver ravaszán tartotta.
- Hé, te meg?! - egy fiú ült összegubbasztva- Uram, egy fiú van itt - folytatta meglepetten.
Aztán Veli és Neri is odaléptek.
- Állj fel! Ki vagy?- kérdezte Veli, de a fiú nem igazán mozdult, mintha csak megdermedt volna.
- Felállni! Mi az nem hallasz? - folytatta Veli, és addigra már az alfa raj is oda ment.
- Állj fel, nem kell félni tőlünk - szólalt meg sokkal kedvesebben Diaa Alcie, mire a fiú megmozdult, és felnézett. Rémültnek tűnt.
- Hogy kerülsz te ide? Honnan jöttél? - folytatta Alcie.
- Én csak… csak elbújtam itt…
- Ki elől?
- Fegyveresek üldöztek.
- Merre lehetnek azok a fegyveresek?- vágott közbe a tizedes, aki addigra ugyancsak oda ment. A többiek pedig félre léptek, hogy oda férjen a fiúhoz. Csak Ő és Alcie maradtak ott. A többi katona mögöttük álldogált, páran pedig körül néztek az eléggé üres épületben, az oszlopok környékén.
- Szóval üldöztek… - jegyezte meg Stinsoo.
- Igen. Már jó pár napja. De nem tudom, merre lehetnek.
- Dife, szólj ki a 6.-nak, hogy figyeljenek. Fegyveresek lehetnek a közelben. Dife!- kiáltott rá, aki közben körbenézelődött a sötét teremben, és nem igazán reagált elsőre.
- Igen, főnök!- nyugtázta, és bár a 6. nem lett volna messze, rádión szólt ki nekik.
- Fel tudsz állni?- kérdezte Stinsoo újra a fiút, aki megpróbált felállni de aztán összeroggyant. - Segítsenek neki! - erre Folno és Alcie állt oda, két oldalt megragadták és felállították.
- Itt tiszta minden? Noxe? Ezliha? - kérdezte Stinsoo a másik két katonát, akik az imént még a padnál együtt voltak vele, de mostanra már sokkal nyugodtabban szemlélődtek.
- Igen, Uram!- mondták szinte egyszerre.
- Jól van, akkor kifele. Ezliha, vizsgálják meg odakint - utalt a fiúra a parancsnok.
- Uram!- válaszolt, és bólintott az orvos.
Elindultak kifele, hátul ment Alcie, Folno és a fiatal.
- Mi történt, meg vagy sérülve? - kérdezte Alcie
- Nem, nem. Csak fáradt vagyok, és rég nem ittam, ettem.
Alcie a vizes palackjához nyúlt, és a fiúhoz nyújtotta. Közben megálltak, a többiek pedig kimentek a szabadba.
- Tessék, igyál. Kint kapsz ételt is.

A fiú elvette a palackot, és szinte az egészet kiitta. Látszott rajta, hogy nagyon szomjas lehetett.
- Hogy hívnak? Hány éves vagy? - kérdezte most Folno.
A srác mintha elgondolkozott volna, de aztán válaszolt.
- Cosana - nyelt egyet. - Nor Lov Cosana. Tizenkilenc éves vagyok.
- Értem- és közben elindultak kifele, ahol már várták őket.
Ezliha és a szakasz másik orvosa állt ott.
- Azt hiszem csak kimerült. Szomjas és éhes - mondta Alcie.
- Rendben, innentől átvennénk - mondta a másik orvos.
- Azt hiszem már egyedül is tudok menni - engedte el Alciet és Folnot a fiú.
- Akkor gyere utánunk légy szíves, ott egy szék- mutatta Ezliha, és elindultak. Cosana tényleg tudott már járni, és szinte nem is látszódott, hogy az előbb még úgy kellett őt kikísérni. A szakasz közben figyelte őt, furcsa volt nekik, hogy a Városon kívül is élnek emberek, persze azért számítottak rá.
A tizedes a két feletteséhez, a szakasz vezetőihez ment jelenteni.
A két orvos, miután úgy látta, hogy a fiúnak sem láza, sem sérülése nincs, néhány falat élelmet adott a fiúnak a saját aznapi adagjukból.
- A század táborában majd kapsz még élelmet. Szerintem nem sokára visszaindulunk - mondta Ezliha. - Ott lehet, hogy jobban ki is vizsgálnak.
A fiú láthatóan jobban volt, és már egyáltalán nem tűnt rémültnek.
- Rendben - közölte.
Ezalatt a szakaszvezetők úgy döntöttek, hogy talán jobb lenne visszatérni a táborba az említett fegyveresek, és a közelgő vihar miatt is.
- Tizedes, a fiút magukra bízom, amíg nem érünk vissza a táborba. Ott aztán majd eldöntik, mi legyen vele. Addig viszont nem szeretném, ha eltűnne, úgyhogy ügyeljenek rá - mondta Qneedire szakaszvezető.
- Igenis Uram!
- Most leléphet - Stinsoo pedig már éppen elindult, amikor Qneedire utána szólt. - Áh, tizedes! Negyedóra múlva indulunk vissza a táborba. Remélem addig nem lesz vihar. Készüljenek.
- Igen, Uram!
Aztán oda sétált az épület bejárata elé, ahol jelzett a csapatának, akik hamarosan ott is álltak körülötte.
- Nos, figyeljenek ide. Azt mondták, hogy őrizzük mi a gyereket…
- Miért kell őrizni, fogoly? - hörrent fel Alcie
- Mi lenne, ha megvárná, amíg elmondom?
- Eln…
- Csöndet! Szóval maga figyel a srácra, amíg visszaérünk a táborba. Kösse meg a kezeit, azt mondták, mindenképpen velünk kell jöjjön. Negyedóra múlva indulunk, szedjék össze magukat. Nem állunk meg, mert vihar közelít. Kérdés?
Alcie tette fel a kezét kissé flegmán Stinsoo szavait hallva.
- Mondja.
- Szóval akkor ez a Cosana most fogoly?
- Nem teljesen mindegy? Azt mondták, a táborig el ne engedjük - mondta már-már sértődött módon az újabb hasonló kérdésre. – Egyéb?
- Nincs Uram- válaszolt keserű szájízzel.
- Akkor tíz perc múlva…
Így aztán mindenki elindult összeszedni a felszerelését, amit néhány perccel ezelőtt lepakoltak pihenésképpen.
Alcie felkapta a hátizsákját, és oda sétált a szakasz másik orvosához, aki még Cosana mellett álldogált.
- Jar, azt mondták, vegyem át a foglyot.
- Hm. Már fogoly?
- Úgy tűnik…
Megcsóválta a fejét és azzal odébb állt. A rádióssal kezdett beszélgetni. Alcie az ülő fiú elé guggolt.
- Figyelj, azt mondták, hogy velünk kell gyere. Nagyjából két óra távolságra van innen a tábor. Remélem, nem okoz gondot neked.
- Hallottam, hogy fogolynak hívott…
- Igen, ne haragudj. Én nem értek egyet vele, de muszáj a parancsokat betartanom máskülönben akár még az otthonom is elveszíthetem. Amikor csatlakoztam, megesküdtem, hogy a parancsokat teljesíteni fogom. Szóval most hátra kéne kötnöm a kezed.

Cosana megfordult, és hátra nyújtotta a kezét.
- Nem kötöm szorosra, szólj, ha fáj - azonban ahogy rápillantott a fiú karjára foltokat látott rajta- Mi ez? Foltok vannak a karod alján, tudod?
- Csak foltok!- mondta elég mérgesen, mintha hirtelen felbosszantotta volna őt a kérdés- Ne foglalkozzon vele.
Alcie meglepődött a fiú reakcióján. Szó nélkül megkötötte, aztán megfogta a kezeit, és várta az indulást. Aztán pár perc múlva, amikor mindkét tized készen állt, a szakaszvezető úgy döntött, hogy elindulnak.
Nagyjából félúton jártak, amikor Cosana megszólalt.
- Honnan jöttek maguk? Ne haragudjon az előző miatt.
- Nem haragszom. Egy városból, kelet felől - válaszolt Alcie óvatosan.
- Város?
- Igen. Városnak hívjuk. Kb. kétezren lakunk ott - fecsegett Alcie mintha a korábbi mérgelődését már elfelejtette volna a fiúnak.
- Messzi van?
- Hát úgy nagyjából gyalog öt, hat napra van innen, de attól függ mennyit mész egy nap.
- Miért jöttetek ilyen messzire?
- Nekünk azt mondták felfedezni… de nem hiszem…
- Akkor? Miért?
- Hát. Majd egyszer talán elmondom - mosolyogta el magát.
Tovább haladtak, és egy dombtetőn megszólalt Alcie újra.
- Nem vagyunk messze. A következő domb tetején, arra – mutatott. - Ott a tábor.
Alcie úgy látta a fiú bólintott. Az őrvezető várta volna, hogy a fiú újból szóba elegyedik vele, de ez nem történt meg.
- Most meg miért nem válaszol semmit. Tíz perce még érdekelték a dolgok.- gondolkozott.
Elhatározta, hogy a táborban szólni fog az orvosoknak, hogy érdekesen viselkedik ez a Cosana.
- Egyébként Diaa Alcie vagyok.
- Tudom - válaszolt tömören a fogoly.
- Hát jó- és közben felhúzta a szemöldökét a nő. Úgy döntött tovább nem akarja faggatni. Majd ha akar valamit mondani, akkor majd mondja.

Így mentek egészen a táborig. A tábor körül alacsony szögesdrót volt. Csak egy helyen volt nyitott, ott pedig őrséget álltak, de az őrökön kívül még három másik katona is várakozott.
Amikor odaértek, a három másik harcos közül az egyik oda szólt valamit a szakaszvezetőnek, aki hátra mutatott Alciera és a fogolyra. Aztán feléjük közelítettek. Néhány lépés és már meg is szólították őket.
- Alcie! A foglyot mostantól mi felügyeljük - mondta, egy ránézésre is félelmetes katona.

Adia Tadinak hívták. A századnál ő felelt a foglyok megfelelő kikérdezéséért… és az első kikérdezést már igazán várta. Annak ellenére, hogy csak őrvezető volt, megfelelő tapasztalatot szerzett már a Városban. Korábban ugyanis újoncoknál volt kiképző tiszt. Bár Alcie közvetlenül nem ismerte, hallott róla már egy-két történetet.
- Beszélhetnénk? - kérdezte Alcie Taditól.
- Hogyne. Yoowuf, fogja meg! - mutatott Cosanara.
Aztán Tadi és Alcie félre álltak.
- Mondja. Talán megtudott valamit?
- Nem is tudom. Kissé érdekesen viselkedik. Lehet, hogy valami fertőzés.
- Miből gondolja?
- Foltok vannak a karján.
- Ó, remek! - kiáltott nevetve az ég felé, a kezeit pedig széttárta- Adják át az orvosoknak, de mondják meg, hogy legkésőbb holnap reggeltől az enyém a tag! - szólt az embereinek, akik már vitték is befele a táborba.
- Valamit nem mondott magának? Honnan jött, mit csinált, tudom is én.
- Nem, erről nem beszéltünk. Csak annyit mondott, hogy üldözték.
- Akkor miről beszéltek? - faggatta Tadi.
- Nem sok mindenről. Kérdezte honnan jöttünk, meg…
- …és erre maga mit mondott?
Alcie szótlan maradt.
- Szóval az igazat. Nagyon okos - vágta oda.
Majd megfordult és elindult a tábor felé. Pár méter után visszafordult és úgy kiáltott Alcienak.
- Még nem végeztünk!