A Sárkánysziget - III. Fejezet

III. Fejezet - Kalózok és hajótörés


Harmadik hete hajóztunk a Sárkánysziget felé. Élelem és víz híján voltunk már. Én a kabinomban tervezgettem az utat, mint mindig. Napok óta nem ettem, ki sem mozdultam a kabinból. Túl lassan haladtunk. Ebben a tempóban soha nem érünk el odáig.

- Jason! Gyere, napok óta nem ettél. Itt az ideje, hogy szünetet tarts - rontott be a kabinba, Dante.
- Nem megy. Még ezt a számítást el kell végeznem.
- Nem. Most enned kell!
- Nem. Nem érted Dante? Túlságosan lassan haladunk. Már régen túl kellett volna jutnunk a Donna Jens-en (Sötét Folyó - a Amusez Dolles mellékfolyója, ahol Donna Daneom felé vennénk az útjukat)!
- Mit vártál? Ez nem az az Amusez Dolles amit te ismersz! Kassersii Daneom mentén ki van egyenlítve a folyó és mindenhol gátak vannak! Ott sokkal gyorsabban folyik, hiába csak 547 öl.
- Mi?
- Ott 33 csomó, míg ezen a részén, kb. 20 csomó. Plusz a súly, ami úgy mínusz 8 csomó, szóval 12 csomóval (22km/h) haladunk.
- Ez esetben... - előkaptam az abakuszt, és átszámítottam mindent. - Aha. Akkor holnap hajnalra elérjünk Donna Jens leágazását! Már csak azt kellene megtudni hol van a Sárkánysziget. Nem jelölik egy térképen sem.
- Csak nem képzelted, hogy minden második térképen rajta van...vagy igen?
- Hát...
- Jaj! Bocs, te még nem olvastál tengeri térképet! Nem baj, megtanítalak.
- Köszi! Köszi!
- De előbb - lesöpörte az összes térképet, iránytűt és mérő eszközt az asztalról. -, enned kell!
- Rendben. De akkor tanítsd meg. Rendben?
- OK - azzal elindult kifelé a kabinból, de visszafordult - Ja igen, kikötünk mert nincs már több étel és ital, tied az utolsó falat - kacsintott majd magamra hagyott.
Gyorsan megebédeltem, mint aki még nem kapott enni. Bár kevés volt, mégis nagyon laktató. James főzött valószínűleg, mert ő tud csak ilyen finom ételt csinálni. 5 perccel ebéd után éreztem a kikötést. Felmentem a fedélzetre ahol James, Carlos és Dante már osztotta a rabszolgák feladatát. Carlos vett észre először. Üdvözölt és elmondta a teendőket és az elmúlt napok történéseit. A rabszolgák megkapták a feladatot, mi pedig elindultunk felfedezni Suuter Lowen-t (Déli Kikötő). Éjjel mindenki visszatért a hajóra még mi és az elkalandozott rabszolgák is. Elindultunk a Donna Jens torkolata felé. Azonban éjjel kettőkor vitorlazúgásra lettem figyelmes. Másféle vitorláéra. Nem olyan volt mint a mi hajónk. Kimentem a fedélzetre és a távolban megpillantottam egy kísérteties, sötét hajót.
A következő pillanatban nyílvesszők zúdultak a hajóra. Aki csak tudta védte magát egy hordóval, deszkákkal, fedezékbe húzódott stb. A nyílzápor közel 1,5 percig tartott. Ezalatt a szakadt, fekete vitorlájú hajó közelebb ért és láttam a vitorláját:egy vörös koponya lángoló kardokkal. Tudtam mit jelent:
- KALÓZOK!! - ordítottam. - FEGYVERBE!! MINDENKI, AZONNAL!! MINDENKI RAGADJON FEGYVERT!!
Ezzel egy időben, fehér bőrű, izzó szemű démonok ugráltak át a fedélzetre, kampós végű kardokkal. Mielőtt azonban támadtak volna, hosszú pallókat helyeztek ki, és a pallók végén megjelent egy nő. A nő előtt leborult az összes démon. Valószínűleg ő volt a vezérük. Síri csend uralkodott, tisztán hallottak a nő léptei, amikor fellépett a pallóra. Fél perces drámai csend után megszólalt:
- Öljétek meg! - parancsolta szolgáinak.
A démonok nekirontottak a legénységnek, aminek nagy része már fegyvert ragadott. A rabszolgák zöme próbált harcolni ellenük, de nem volt esélyük a képzett kalózokkal szemben. Alig 5 perc alatt 100 rabszolga esett el míg mindössze 20 kalóz. Mondanom sem kell én öltem meg mindegyiket. Egy démon azonban földre küldött. Mielőtt azonban leszúrt volna, elém ugrott egy fehér bőrű, felettébb izmos rabszolga, aki felharmadolta a démont. Ezzel a rabszolgával harcoltam tovább. Hátulról fedeztük egymást. 20 perccel az ostrom kezdete után megérkezett Dante, James és Carlos is teljes fegyverzetben. Nem mintha szükség lett volna rá... Én és a rabszolga alig 20 perc alatt legyilkoltuk kis híján az egész legénységet. Ez azonban még korántsem adott bizonyságot az ünneplésre. 22 rabszolga maradt meg, 8 pedig súlyos sérülést szenvedett, köztük a hajóorvos is. Így 35 ember élt még a 405 fős legénységből: a 22 rabszolga, a 8 sérült, James, Carlos, Dante, én és a fehér bőrű ismeretlen rabszolga.
Mikor az utolsó démonnak is fejtelenítettem, megtörtént a baj. A kalózhajó addigra kellő távolságra volt, hogy használhassa a kőhajítót. Meg is tették. Egy hatalmas lángoló követ hajítottak a vérben úszó hajónk felé. Azonnal eltalált és a közelben lévő part felé vitt az áramlat.
Reggel tértünk magunkhoz. Csak 5-en voltunk: James, Carlos, Dante, én és a rejtélyes rabszolga. Körül néztem:Pálmafák, majmok, tetemek... Tetemek egy egzotikus szigeten. Rájöttem, hol vagyunk: ez a DÉMONOK SZIGETE VOLT!!