A Sárkánysziget II. Fejezet

II. Fejezet - Irány a Sárkánysziget!

A magamban számolt percek rohamosan fogytak. Épphogy odaértem Bilbóhoz, kopogtattam, de meg sem vártam a választ, valósággal berontottam.
- Jason! Mi a jó ördögöt keresel itt, ilyenkor?
- Sylvia... farkasember... megsérült... terhes... - dadogtam, lihegések közepette össze-vissza a szavakat.
- Értem - válaszolta Bilbó meggyőző komolysággal.
- Megyek Dante-ért... megsérült a... lába... a... farkasember...
- Indulj! És a többiekért is. Hozd őket ide!
- Rendben.
Szélsebesen száguldottam felfele a Davos Cannes dombjain. Dante-t, Carlos-t és James-t könnyebben hoztam le mint Sylvit. Ott ültünk lehorgasztott fejjel és hallgattuk miket mormolgat Bilbó és James. Pár órának tűnő perc után odasétált hozzánk James és közölte:
- Nem túl jó az állapota. Kevés esélye van az életben maradásra. Őszintén szólva csak 2 választásunk van: Hagyjuk csendben, nyugodtan meghalni és eltemetjük, vagy beszerzünk egy bizonyos növényt...
Erre felkaptuk a fejünket.
- Figyelj! Mondd meg hogy mi a neve és hol található! A világ végére is elmegyek érte, ha ez megmentheti az életét!!
- Éppen ez az... A Sárkányszigeten található egy bizonyos fehér lótuszvirág. Ennek a növénynek varázs-, és gyógyítóereje van, konkrétan megmondva bármilyen betegséget meg-, és bármilyen sebet begyógyít.
- Akkor indulás! Nem várok egy percet sem! Mennyi időm van?
- Állj, állj, állj! 2 dolog! 1: Nem mehetsz egyedül, és nem indulhatsz most! 2: Van időd bőven. Konkrétan 5 hónapod. Ennyi idő alatt kell megtenned az oda- és visszautat.
- Hogyhogy ennyi időnk van?? - kérdezte Dante.
- Hát, Bilbó meg tudja oldani egy különleges keverékkel, hogy életben maradjon, de... Álljunk csak meg!! Nekünk?!
- Igen.
- Ismétlem, James kérdését: Nekünk?!
- Nekünk. Csak nem hitted, hogy elengedünk egyedül egy ilyen veszélyes és hosszú útra... A falu határán kívül Daneom határain kívül...
- Kikérem magamnak, ezt a hangnemet! És másodszor:Egyedül megyek! Az én barátnőm!
- Nekem pedig a húgom! Több közöm van hozzá mint neked bármikor is lesz!
- ÉN VAGYOK A GYEREK APJA! SOKKAL TÖBB KÖZÖM VAN HOZZÁ MINT NEKED! - tört ki belőlem, Dante felé.
- Micsoda? Sylvi terhes? Az... nem... lehetséges... hiszen még... szűz...
- Ami azt illeti nem szűz. Pontosítva 4 hónapos terhes.
- És te vagy a gyerek apja? - kérdezte Dante lehajtott fejjel, ökölbe szorított kézzel.
- Igen...
Ekkor Dante levert egy hatalmas pofont, de olyat, hogy kiesett mind a 4 bölcsességfogam.
- Na jó ez jogos volt... - ismertem be.
- Szólniuk kellett volna neked, ez igaz. De ez még nem jog arra, hogy agyonverd Jason-t! - állt ki mellettem Carlos!
- Carlos! Nem kell...
- Na te meg aztán meg se szólalj, Carlos Donnes! Ha te fel sem veted ezt az ötletet, akkor nem lenne ilyen gondunk! Most is ott aludnánk az igazak álmát az ágyunkban, és Sylvi NEM... HALDOKOLNA! - ordította Dante és emelte újra ütésre karját.
- Ezt inkább meg... se... próbáld! - utasította James.
- És te! Te kis mindenható! Neked meg még van pofád ahhoz, hogy megszólalj, miután meg meggyógyítani sem tudod a húgom!
- Dante! Nyugodj...
- NEM NYUGSZOK LE! MAGA IS CSAK EGY ROHADT...
- DANTE HORUS JENESEN! Mit akartál mondani?? - rivallt rá Don Jenesen, Dante apja aki ebben a pillanatban lépett be a mi apáinkkal együtt.
"Na itt a vége... Most megkapjuk a magunkét..." - gondoltam magamban...
- Hogy van?
- Nem túl jól. Épp most vázolta fel a lehetőségeinket a gyerekeknek.
- És mik lennének azok? - kérdezte előre lépve, Sylvi és Dante apja.
- Hát... 2 lehetőségünk van: Beszerzünk egy igen ritka növényt, a Sárkányszigetről, és én addig életben tartom. De mindössze 5 hónapunk van, mivel Sylvia babát vár.
- Ezt tudom... - horgasztotta le a fejét. - és mi a másik lehetőség?
- Hagyjuk békésen meghalni és eltemetjük...
- Még meggondolom...
- Egyértelműen az első! - kiáltottam. - Ezen nincs mit meggondolni! Sylvi meg hal, ha nem szerezzük be a növényt! Egyáltalán nem érdekel ki mit mond! Én elmegyek és ha kell, magammal cipelem őt is, csak azért, hogy el ne temessék, a fiammal, vagy lányommal együtt!
- Jason... - kapta el a karomat James.
- Hagyj békén James! Nem állíthatsz meg még te sem!
- Nem is akarlak... - mondta játszi könnyedséggel. - Én is veled tartok. Így ketten indulhatunk útnak!
- Na nehogy, előre eltervezzetek két főre! - furakodott oda Carlos. - Nagy részben az én hibám, hogy megsérült. Én is megyek.
- Na ezt most felejtsétek el! - nézett ránk szúrósan, teljes komolysággal szemeiben Dante. - Az Én húgom. Nélkülem el ne induljatok. A falu határáig se jutnátok nélkülem... - mosolyodott el.
Ezután apáink jóváhagyásával (úgy fél óra győzködés után...) összepakoltunk, és útra készen lefeküdtünk aludni, bár egyikőnk sem aludt egy szemernyit sem. Másnap viszont új erővel indultunk útnak, miután becsomagoltuk az anyáink által készített 1 hónapnyi ételt. Ezután búcsút intettünk a falunak, a családunknak és a halál és élet közt lebegő Sylvia -nak, a kisbabámmal együtt.

***

Bár nem volt felhőtlen az út, gondtalanul haladtunk, 1 hétig, megállás nélkül. Ekkor jelentkeztek a gondok... Egy héten keresztül meneteltünk megállás nélkül, enni is csak út közben falatoztunk. Vizet sajnos keveset hoztunk, mindenki a saját kulacsában, ami egyikőnknek sem haladta meg, a 700 unciát (kb.: 20 liter). Dante jóval tovább bírta nálunk féldémon létére. Ő csak 352 unciát hozott (kb.: 10 liter). Út közben fás szárú növények nedveivel próbáltuk beérni, de a napi 2 liter folyadékbevitelt még csak nem is súrolta. Így hát, elkezdtünk lassabban haladni, bár tudtuk hogy kevés időnk van, mégis csak így tudtuk megoldani.
- Rendben én itt kidőlök! Nem igazán bírom tovább... - kezdte a szokásos mondókáját Carlos. Az 5. nap óta ezt hajtogatja, minden este. - Nem értem, ti hogyan bírjátok.



- Talán, ha nem zabálnál annyit minden megállónál, te is bírnád az iramot, és nem mondanád minden este - mondta James egy kenyérdarabot a szájába tömködve.
- Jól ismered a falusi ember mondókáját: Reggel, mint egy király; Délben mint egy polgár; Este mint egy koldus - oktattam ki sokadszorra.
- De minek koptatjuk mi itt a szánkat? Úgysem hallgat ránk... - mondta Dante lehangoltan, miközben felpattant egy lent lengedező nyírfaágra.
- Mi a baj? - pattantam mellé. - Látom, hogy bánt valami. Na ki vele!
- Na jó, tudtam, hogy téged nem foglak tudni sokáig átverni - mosolyodott el, majd újra a komor, lehangolt arckifejezést vette fel. - Nagyon aggaszt ez a lassú tempó. Pár napja, 4-szer ennyi rd-t (Rod-ot; 1rd=0,01km). Most napi 500 rd-t gyalogolunk. Amúgy is! Ott folydogál a dombon túl az Amusez Dolles, kikötővárosok százaival!
- Igen Dante, csakhogy... Hogy is mondtad? "a dombon túl az Amusez Dolles". Ezt eddig mi a fenéért nem említetted? - törtem ki magamból.
- Azt hittem tudod... - vont vállat.
- Te többet jársz a falunk kívül mint Én! Én most tettem ki először a lábam a falun kívülre!
- Na jó, ez igaz. Én kiskoromtól fogva járkálok ide-oda apámmal...
- Ne emészd magad! Nem kellett volna így felkapnom a vizet. Bocs.
- Nem gond. Na tudod mit? Mi lenne, ha este előrerohannánk egy picit, és megnéznénk hol van a legközelebbi falu, és ott összeszedünk mindenféle dolgot, ami egy hajóúthoz kell, reggelre visszajövünk és lemegyünk az egyik kikötővárosba, majd veszünk egy hajót, és csak akkor kötünk mi, ha étel, vagy ital, híján vagyunk.
- Ez jó ötlet. Várjuk meg, amíg a többiek elaludnak, aztán induljunk. Azért a hálózsákjainkat tömjük ki mohával, hogy ne nyugtalankodjanak, vagy el ne induljanak valamerre nélkülünk.
- Rendben.
- De, azt mondd meg, hogy honnan szerzünk pénzt annyi cuccra?
- Na ne mondd, hogy te nem hoztál magaddal pénzt!
- Igaz, de csak 200 arany Gong (Kassersii Daneom -ban használatos legnagyobb pénznem. [Gong=Gn.] [1 arany Gn.=100 ezüst Gn; 1 ezüst Gn.= 200 bronz Gn.])
- Micsoda? Nálam van a család vagyona! 120 arany Gn.
- Na ne kamuzz!
- Ok. Nálam is 200 van, meg 20 ezüst.
- Akkor te gazdagabb vagy mint én! - mondtam, őszinte mosollyal.
- Srácok! Jöttök? Kész a vacsora! - szólt James. - Ha nem jöttök hamarosan, Carlos felfalja az egész svédasztalt!
- Svédasztal? - néztünk egymásra.
- Ezt látnunk kell - mondtam.
Odamentünk és valóságos terülj, terülj asztalkám volt ott. Mikor rákérdeztem, James csak felmutatott egy fekete borítójú könyvet, vörös szegéllyel. Tudtuk Dantéval, hogy mi az: Az úti varázslatok és csínytevések zsebkönyve. Sokszor csentük el csínytevéseink során, Bilbó szobájából. Kinyitotta és kezünkbe adta. Ez állt benne: Terülj, terülj Asztalkám! varázslat. Elmosolyodtunk. Lassanként mindent megettünk és eltértünk aludni. Mikor már hallottuk, hogy James és Carlos horkol, kikeltünk a hálózsákból, kitömtük mohával, mintha még mindig ott lennénk.

***

Majd szélsebesen elszöktünk az éjszaka leple alatt. Órákon át futottunk, emberfeletti tempóval. Már azt hittük vissza kell fordulnunk, ha vissza akarunk érni napfelkeltére, de akkor, megláttuk a reményt, egy falu képében.
A kis faluban, nyüzsgött az élet. Mindenhol emberek, kocsmák, BOLTOK! Ez volt az, ami minket érdekelt. Minden boltos, az utcán volt, bódékból árult. Mikor találtunk egy megfelelő térképet, hajózási célra, odamentünk egy olyan bódéhoz, ahol hajóúti dolgokat (iránytű, teleszkóp stb.) árultak. Odaszóltam a boltosnak, aki egy utazóra próbált rásózni valami "metrikus előrejelző"t:
- Üdv, Jó ember.
- Üdvözlégyetek. Miben segíthetek?
- Rövid hajóútra keresünk felszerelést, olcsón, ha lehet.
- Jó helyen jártok. Van itt iránytű, teleszkóp, sőt, térkép is az egész tengerről - lépett arrébb, majd széles karmozdulattal végigmutatta a bódét.
- Hmmm. Értem. A legjobb iránytűt, és a legmesszebbre látó teleszkópot add!
- Még valami? Pót vitorla, állat- és szörnyhatározó?
- Adja azt a határozót és pót vitorlát!
- Ennyi, vagy még valami elképzelés?
- Nincs, ennyi.
- Akkor ez 200 ezüst, avagy, ha van nálatok, két arany Gn. lesz.
- Rendben, akkor ez, 20, 40, 70, 100, 120, 170, 200, ezüst. Tessék!
- Részemről az öröm, mondta a nagy szakállú, boltos. Ezután benéztünk egy fegyverboltba, mert szerettünk volna venni Carlos-nak és James-nek is valami fegyvert. Azonban drágának bizonyultak. Ekkor benéztünk egy mágusboltba, ahol vettünk egy mágusbotot, (egy kristállyal a jobb hatásért) James-nek. Betértünk egy kovácshoz is:
- Üdvözlégy!
- Tinéktek is. Miben segíthetek?
- Egy kardot akarunk vételezni, avagy kovácsoltatni. Ami olcsóbb.
- Acélkard 200 arany, vaskard 100. Kovácsoltatás pedig 100, és 50. Két 32 hüvelykes acélkardot akarunk kovácsoltatni, valamint egy 10 hüvelykes rövid tőrt! - jelentettem ki a kovácsnak. Az 120 arany Gn.
- Itt van - nyomtam a kezébe. - Mikor jöhetünk érte?
- 2 óra.
- Még valami! Hol tudunk rabszolgát venni?
- A falun kívül van egy kis település, Fress. Ott sok rabszolga van, biztosan megtudtok alkudni az egyik kereskedővel.
- Köszönjük,  pontosan 2 ra múlva itt vagyunk.
- Te csak menj előre, mindjárt utánad megyek! - szóltam Danténak.
- Oké, de siess! - azzal kiment.
- Megoldható lenne, hogy valamit beleégessünk a vasba?
- Mi lenne az, attól függ.
- Egy sisak, itt egy lenyomat róla - vettem elő.
- Megoldható, 20 ezüstért.
- Nesze. Aztán jó legyen.
Majd elmentünk és vettünk egy kereskedőtől, 40 rabszolgát. A kovácsnál átvettük a fegyvereket, majd a folyóparton elindultunk. Sokkal gyorsabban odajutottunk a táborhelyhez, mint éjszaka az úton. A rabszolgák letelepedtek egy tisztáson, amíg mi elmentünk a többiekért.

- Nocsak, itt van Jason, és Dante! - mondta gúnyosan és vészjóslóan James.
- Bocsánat, de be kellett vásárolnunk.
- Mégis mit, és miért?
- Mert vízre szállunk!
- A dombon túl, ott az Amusez Dolles! Azon hajózunk le a tengerig, onnan pedig a Sárkányszigetre!
- Rendben. Így már érthető - mosolyodott el Carlos.
- Akkor pakoljatok és induljunk, a dombon túl, 40 rabszolga vár minket. Még hajót is kell, bérelnünk!
- Akkor menjünk! - jelentette ki James.
Villámgyorsan összepakoltunk és pár perc múlva lealkudtunk egy hajót, a legközelebbi dokkban. Vízre szálltunk a rabszolgákkal és a felszereléssel. Szélsebesen hajóztunk a Sárkánysziget felé.
Nekem egyre csak Sylvia járt az eszemben: "Ne félj, megmentelek Kedvesem!"