A Sárkánysziget I. Fejezet

Hol is kezdjem? Talán az elején... Jason vagyok egy egyszerű... de mégsem olyan egyszerű, de 16 éves fiú. Iskolába járok, tanulok, és csajozok, mint bármelyik korombeli fiú. Annyi a különbség, hogy én elf vagyok, ami nem olyan különös nálunk. Az Amusez Dolles (Szent Folyó) mentén, Kassersii Daneom (Keleti Bástya) nevű falúban. Messze keleten, vidéken, távol a metropolisoktól, távol mindenféle nagyvárostól. Ismeretlen számomra a meghatározás is.
Sok barátom van népszerű vagyok. 3 fontosabb barátomat emelném ki:Dante Jenesen,az örökké fiatal lelkű féldémon, féltünde; Carlos Donnes, a nagyszájú tünde; James Lion, a (szintén elf) mágus. Ők voltak a baráti köröm, legbelső rétege. Bárhová mentem velük voltam. Amikor nem akkor a gyönyörű tündelánnyal, Sylvia Jenesen-nel(Dante húga), a barátnőmmel, vagy aludtam, esetleg tanultam.
Két évem volt hátra a  középiskolából, és még egy éve volt a nyelvvizsgáig. Tanulnom kellett, mert bár születésem óta hallom, és mégis nehezen értem meg, a tündenyelvet. Tökéletes korrepetáló tanáraim vannak: Carlos és Sylvia, akik születésük óta tanulják és beszélik. A tanulmányi átlagom 4.9, pont emiatt. Ez húzza le. Ha jobban tudnám, kerek ötös lennék.

De kezdem is a történetet...

I. Fejezet - A Davos Cannes

-Gyerekek, menjünk el Davos Cannes-be(Elfek Erdeje)! - mondta Carlos a 3. szünetben.
- Aztán minek mennénk? - kérdezte Dante.
- Én tudom! - jelentette ki Sylvia, leugorva a fölöttünk ágaskodó fáról. - Mert állítólag a közepén van egy kőemelvény, ami azt aki odamegy teljesíti 3 bármilyen kívánságát. Mende-monda.
- Könnyen beszél az aki halhatatlan... - mondtam gúnyolódva. Nem emlékszel mi történt legutóbb amikor az erőben jártunk?
- Ha a farkasemberre gondolsz, akkor az merő véletlen volt, Billó is megmondta!
(Billó a falu nagyra becsült varázslója volt, és James apja.)
- Nem éppen. Szerintem a démonvadkanra gondol, ami egész az Amusez Dolles partjáig kergetett minket - vágott közbe Dante.
- Így van. Ha Danténál nem lett volna kard, ma nem beszélgethetnénk itt...
- ...és nem mondanál több ilyen hülyeséget - fejeztem be Sylvia mondatát.
- Na! Gyerekek! Ez csak tegnap előtt történt!
- Éppen azért! - rivalltunk rá egyszerre.
- Jól van. Értettem.
Szólt a csengő.
- Menjünk! A végén még az a vén kecskefejű szatír büntibe rak.
- Ja! Húzzunk!
Beértünk a suli épületébe, de sajnos addigra már szólt a második csengő, és elkezdődött az óra.
- Jaj ne! Késő! - ordította Sylvia a második csengőt hallva.
- Igaza van - helyeseltem. - Tudjátok milyen Mr. Arnold. Ha egy percet késel...
- ...inni voltál, vagy cigizni! - fejezték be kórusban a mondatot.
- Na igen.
- Én szóltam. Tudtam, hogy nem kellene kimennünk matekóra előtt.
- Most már mindegy - szóltam.
- Úgyis utolsó óra volt. Egy igazolatlan óra. Na és?
- Igen igen. "Csak egy igazolatlan óra...
- ... A múlt 3 havi "Egy igazolatlan..." -ból már összejött 89 is!...
- ...Még egy...
- ...és megbukunk! - fejeztük be a másik mondatait.
- Értem, de mit akartok csinálni?
- Jogos...
- Na menjünk abba az erőbe...
- Jól van nem ellenkezek - jelentettem ki egyhangúan.
Szóval elindultunk az erdő felé, ki a suliból, át a tisztáson.

***

Lassan beértünk az erdőbe. Sylvia szorosan mellettem haladt, hátul. A többiek elöl haladtak.
- Na jó Sylvi! Mit szerettél volna?
- Álljunk meg ehhez.
- Rendben. Srácok! Megállunk egy kicsit, Sylvi-nek kiment a bokája. Mindjárt utánatok megyünk!
- Oké. De ne maradjatok sokáig.
- Ha máshogy nem, hozd háton a húgomat! - szólt Dante nagy komolysággal.
- Oké... Na rendben együtt vagyunk, ketten és megálltunk. Mit szeretnél?
- Nem akarsz leülni ehhez?
- Nem.
- Bírni fogod?
- Igen.
- De biztos, hogy...
- Mond már! - rivalltam rá.
- Rendben. Kerek perec kimondom: Terhes vagyok tőled.
Teljesen ledöbbentem és földre huppantam meglepődésemben. Alig fél perc múlva azonban magamhoz tértem.
- Ez biztos?
- Igen. Apa leszel! - mondta boldogan.
- És az is biztos, hogy az enyém?
- Te nem bízol bennem?
- 2 éve vagyunk együtt. Szerinted megcsaltalak az utóbbi 4 hónapban valakivel?
- Már 4 hónapos? Igen. Plusz-mínusz 1-2 hét.
- Rendben Erről még beszélünk. De most menjünk, mert a végén valami bajuk esik.
- Nekik?
- Nélküled és nélkülem szerinted bírják 5 percél tovább? - kérdeztem komolyan, de a hangomban mégis érdeklődő hangsúllyal.
- Akkor menjünk - mondta két kacagás közepette.
Felkaptam a hátamra, hogy hihető legyen a sztori és, hogy ne erőltesse meg magát az én édesem és a kisfiam vagy kislányom.

***

Nem sokára mélyen az erdőben voltunk és közeledtünk a híres nevezetes emelvényhez. Közben este lett, teliholdas, farkasvonyításoktól teli sötét éjszaka. Már megláttuk a tetejét, amikor ránk rontott egy farkasember. Dante előrántotta a kardot és én a tőrt, melyet apámtól kaptam, még mielőtt háborúba vonult, majd később meghalt.
A tőr markolata tömör tölgyfából lett kifaragva, és tündenyelven e szavak voltak belevésve a pengéjébe:"A szív ereje mindennél fontosabb!". Pengéje 12 centis tündeacél volt. Magyarul a gyémántnál is keményebb, törhetetlen pengéje volt. Átmérője 3 centis volt.
Dante kardja szintén tündeacélból készült. Pengéje hossza 70 cm volt, átmérője 8 cm. Ez a véset állt rajta: "" Markolata 20 cm -rel, állt a végén egy kristállyal. Bőrrel volt körbetekerve, és egy vékony zsineggel körültekerve volt ráerősítve. Fekete markolata kilátszott Dante vörös démonkarmai közül.
De visszatérve a történethez... Ránk rontott a farkasember Dante kivonta kardját én pedig elővettem a tőrömet. Dantét támadta meg először, aki derekasan védekezett de egy óvatlan pillanatba, a másodperc töredéke alatt a farkasember lesújtott Dante mellkasára és feltépte azt. Dante fájdalmában felordított és eldobta a kardot. Ez alatt Carlos, James és Sylvia lehúzódtak az ösvény szélére és nézték miként vergődik Dante. A farkasember felágaskodott, hogy lemérje a végső csapást Dantéra de még mielőtt lesújthatott volna, felkaptam egy nagyobb követ és fejbe dobtam vele, kibillentve a egyensúlyából. Egyből beborult az ösvényt szegélyező susnyásba. James, Sylvi és Carlos odarohant Dantéhoz, hogy ellássák a sebeit. A farkasember azonban felkelt, és fellökött. Egy vonyítást követően, mielőtt engem is megsebesített volna, Sylvi fejbe dobta ugyanazzal a kővel amivel én.A farkasember ekkor azonban rárontott Sylvia -ra és harapdálni kezdett az arca felé. Dante még mindig keserves kínok közt fetrengett a földön, sebesüléseivel bajlódva, de én látva a jelenetet talpra ugrottam és lelöktem a farkasembert Sylvi -ről és a másodperc tört része alatt odaugrottam és a tőr pengéjét mellkasába mélyesztettem. Felordított! Mivel láttam, hogy nem találtam el a szívét, újra megmarkoltam a tőrt, megfordítottam a kezemben és nyakához illesztettem a pengét de mielőtt elmetszhettem volna a nyakát, lelökött magáról és felém ugrott. Lepergett az életem a szemem előtt. Az egész egy másodperc alatt történt. Majd 10 óráknak tűnő másodpercen keresztül vártam, mikor metszi el a nyakam, vagy tépi le a fejem, de nem jött el a vég. Ekkor éreztem, hogy valami rám csöppen. Meleg volt. Aztán még egy és még egy csepp. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy ott áll fölöttem Carlos Dante kardjával a kezében, amely átszúrva a farkasember mellkasát meredezik. Kimásztam a halott farkasember alól és felvettem a földről a tőröm. Ezt követően odasiettem Sylvia -hoz, hogy megnézzem mi baja van. Eközben Dante odasétált egy egyenesebb erős faággal, amit mankónak használt.
- Rendbe jön? - kérdezte
- Reméljük. James majd meggyógyítja - biztattam és reméltem, de titkon tudtam, hogy nincs sok neki hátra...
Carlos ez alatt odasétált otthagyva a fakasember tetemét és így szólt:
-  Hogy vagytok?
- Én megvagyok, hála neked - szóltam.
- Én is. A lábamon kívül semmi bajom - közölte Dante.
- Na és Sylvi? Mi van vele? Rendbe fog jönni?
- Reméljük. James mindent meg fog tenni.
- Ez az én hibám... Ha nem vagyok olyan makacs, és hallgatok rátok akkor Sylvi -nek nem lenne semmi baja.
- Ne hibáztasd saját magad. Mi is bolondok voltunk, hogy nem tartottunk vissza, na meg az is, hogy eljöttünk, holott tudtuk milyen veszélyes.
- Így van. Nem csak te tehetsz róla. Nagyobb részben én vagyok a felelős - mormolta Dante. - Ha visszatartom Szylvit akkor nem lett volna baja, és csak én sérülök meg.
- Nem igaz. Így is, úgy is velünk jött volna, te is jól tudod.
- Nem szolgálhatok jó hírekkel - szólalt meg James eközben, hangjában gyásszal.
- Meghalt? - kérdezte Carlos.
- Ugye nem? - ordította Dante könnyes szemmel.
- Nem, de alig 20 perce van hátra. Le kellene érnünk vele a faluba minél előbb és megkérni Apámat, hogy gyógyítsa meg. Ehhez sajnos az én tudományom kevés. De, nem bírnánk ennyi idő alatt leérni vele hárman.
- Majd én leviszem, aztán visszajövök értetek is.
(Elf létemnél fogva 3x olyan gyorsan futok mint egy ember, vagy akár egy strucc. Még a versenylovakat is megelőzöm.)
- Jason! Nem kell vállalnod. Nem érnél le időben. És mi van, ha egy másik támadás is ér minket, és ezúttal esetleg James sebesül meg? Akkor mit teszünk?
- CARLOS! - rivalltam rá. - Ez nem annak a kérdése, hogy mi lesz ha... Sürgősen segítség kell neki. Neked is van húgod és barátnőd is! Képzeld el, hogy vele történik ugyanez! Te nem küldenél azonnal a faluba? Nincs mese! Amúgy is, ha rátok támad valami te megvéded őket, ha nem több. Alig több mint negyed órán belül Sylvia meghal! Ez nem az a helyzet ahol sokat lehet válogatni. Én gyorsabb vagyok mint ti 3-an együttvéve. Gyorsabban leérek vele. Ha nem indulok el, meghal! Szóval akár tetszik, akár nem most megyek és leviszem Sylvit a faluba Bilbóhoz. James, mennyi időm van hátra?
- Alig 12 perc - mondta leereszkedő hangon.
- Indulok - jeltettem ki.
Ekkor valaki megfogta a karom. Dante volt az.
- Engedj el nem tudsz megállítani!
- Nem is akarlak - mondta olyan nyugodtsággal a hangjában, mintha egy jelentéktelen őzről lenne szó. - Kérlek vigyázz a húgomra!
- Rendben. Mindent megteszek. Életben fog maradni! - biztattam Dantét és magamat.
Azzal oda rohantam Sylvihez, a hátamra kaptam, és eszeveszettül elkezdtem rohanni lefelé a hegyről. Kerülgettem a fákat, de közben folyamatosan az órámat figyeltem. Már csak 10 perc... már csak 9 stb...

Folytatása következik...