A Pánikrohamomhoz

Utállak, mint a hatnapos szart. Undorodom attól, hogy kiszámíthatatlan vagy és soha nem közlöd előre, hogy mikor óhajtasz kopogtatni Paprikáskrumpli ajtaján.  Hidd el, hogy kurvára nem engednélek be, a rohamosztagot hívnám rád legszívesebben, de olyat, amelyik két perc alatt kiteszi a segged még az utcámból is.

Utálom,  amikor a semmiből jössz kuncsorogni egy kis betevőért, mert neked már elfogyott a saját kétségbeesésed. Menj anyádhoz kéregetni baszki!  Az energiáim végesek, nem tudlak még téged is etetni, nekem is alig jut.

Utálom, hogy megrázol, hogy reszketek tőled, mint a falevél, és mikor megjelensz, elveszed a kontrollt a testemtől. Mégis hogy képzeled, hogy merészeled egyáltalán? EZ AZ ÉN TESTEM! Világos?

Utálom, hogy a kilátástalanságot plántálod az elmémbe, azt akarod, hogy megőrüljek, de érzem, hogy a legjobban akkor örülnél, ha meghalnék.  Tudom, hogy ezt akarod, hiába tetszelegsz a bárány szerepében, hiába mondják rád, hogy csak figyelmeztetni próbálsz.  Te egy kibaszott farkas vagy, nem hiszek neked, érted? Nem kell a figyelmeztetésed, én irányítok, kezemben a gyeplő, az én testem Én uralom. Mindjárt úgyis elmúlik... eltakarodsz a halál véreres fütykösére, ahonnan előjöttél.
Tüntesd el magaddal a kéz és lábremegést is, nem beszélve a dadadadadagodásról és nekem soha a kurva életbe ne hozd vissza, nincs szükségem rájuk.

És ami a legfontosabb, ha egyszer elhúztad a csíkot, sohasohasohasoha ne gyere vissza. Kérlek szépen!