A múzsa szirmai ( Loki fanfiction)

1.  Notte d'oro ( Arany éjjel)
 
Fényárban úszik az arany palota hatalmas kertje, tavaszi virágok szirmai libbenek könnyedén, aromájukat lágy szellő messzire hordja. Halk dallamok könnyed játéka tölti be a teret, a zöldellő lugasok között eddig némán megbújó kis madarak, csivitelve válaszolnak. 
Asgard népe a tavasz első sugarait köszönti. Hangos kacajok, éles nyelvű beszédek, jókedvű hangulat uralkodik most az egyébként csöndes kertrészben. A hölgyek ragyognak, szépségükben a palota urai gyönyörködnek, udvarolnak nekik. 
 Mint minden évben, most is a királyi házaspár kisebbik fia gyönyörködteti játékával a szórakozni vágyó népet. Loki herceg már apró gyermekkora óta kiválóan játszik zongorán, éles esze, zenei tehetsége már korán megmutatkozott. Különös érzékenységgel tekint a világra, nem túl barátkozó, sem közlékeny, mégis széles rálátása van környezetére, és ha a szemébe néz bárki, azt gondolja, hogy a herceg ismeri, vagy ha nem is, de a zsigereibe lát. Megmagyarázhatatlan bölcsesség, kecsesség, türelem ára belőle, és ez a kisugárzás bizony sok fiatal hölgy szívét megdobogtatja.
Az éjhajú herceg válogatós a hölgyek terén, és már fivére barátai azt hitték, saját neméhez vonzódik, ám hamar megdőlt ez az elmélet, amikor Loki egyik koncertje után búján csókolta meg a prímás lányt zenekarából. A jelenet szokatlan volt tőle, mindenesetre a lánynál elérte célját, mert a csókot reszketve fogadta.
Végtelen könnyedséggel érintené a billentyűket, s fel sem néz róluk, aztán hirtelen lesz csönd, amikor felsóhajt, majd egyetlen pillanatra megáll. 
– Elnézést kérek mindenkitől, de elfelejtettem bejelenteni kinek is küldöm ezt a darabot – a férfi feláll, kihúzza magát, majd édesanyjára néz. A királynő néhány hét múlva hozza világra kislányát, Sannát. Boldog, és sugárzóan szép, nem számított már gyermekáldásra, most mégis hamarosan karjai között ringathatja egy szem kislányát – Édesanyám, kérlek, fogadd tőlem szeretettel, tisztelettel ezt a dalt – meghajol mélyen, gesztusát tapsvihar kíséri. Mindig tudatos, ha fellépésről van szó, de az izgatottság mely napok óta benne van, most szépen eluralkodott rajta.
Finoman int a hárfa előtt ülő hölgynek, majd az angyali hangszer húrjai lassan pendülnek meg, elkezdve a darabot, életre keltve annak első harmóniáit. Két hegedű játéka csatlakozik, de ezúttal nem bánatos, inkább köszöntő érzést ajándékoznak a dalnak, mennyei összhangot képezve a hárfával. A herceg fel sem tekintve hangszeréről, a nagybőgővel együtt száll be, zongora pedálját pattogó mozdulattal érinti, fejét megdönti zsigeriben érzi, hogy ez az a hangzás, amit át akart ma adni. És ő maga bármennyire is szeret, halk, és melankolikus darabokat kreálni, most mégis túl csorduló szívvel árad belőle a vidámság, könnyedség.
Apró termetű leány figyeli nagy mosollyal arcán a herceg, és zenekara csodás koncertjét, és már azon kapja magát, hogy halkan dúdol, megszűnik körötte a világ. Pearl csak néhány hete érkezett a palotába. Szerencsés kis hölgy, mert fiatal kora ellenére, már dajka, és bába is, ezért ő lesz az egyik leány, aki ott lesz a kicsi Sanna születésénél. Ajka enyhén elnyílik, tovább dúdol, és reméli senki nem hallja meg mély, rekedt hangját, bár valószínűleg nem az övé a legborzalmasabb Asgardban. 
– Nagyon tehetséges a herceg királynőm – csak halkan suttog Frigga királynő felé, aki hálás bólintással köszöni meg a dicsérő szavakat. Az is csoda, hogy nem messze ül a királynőtől, megszólítani is alig meri. Egy apró gyermek szaladgál a székek között, őt csitítja, igyekszik fegyelmezni, amit Frigga nagy mosollyal néz.
– Loki maga a csoda. Szeretnéd, ha bemutatnálak neki? – Pearl összerezzen egy pillanatra, majd bátortalan mozdulattal helyesel – Ne félj, nem harap, csak kicsit magának való – nevet fel könnyedén, és ahogy nevet, arany fürtjein megcsillan a lemenő nap sugara.
– Arról hallottam már, hogy művész emberek eléggé furák – kap ajkai elé, fél, hogy rosszat szólt, de az asszony rákacsint mosolyogva – Ne haragudjon felség, nem úgy értettem.
– Jól látod Pearl, bár inkább mondanám rá, hogy összetett személyiség – beszél a lányhoz, de közben büszkén figyeli, hallgatja fia játékát. A herceg dús hajkoronája, könnyedén száll minden mozdulatára, zöld íriszeivel szüntelen hangszerére összpontosít. Pearl elmereng látványán, s bár ilyet még sosem érzett, a férfit gyönyörűnek, magasztosnak találja.
Üdvrivalgással, tapsviharral köszöni meg Asgard népe a csodás perceket Loki herceg zenekarának, és miután a koncertnek vége, a tánc még csak akkor kezdődik. Gyorsan váltják a zenészek egymást a színpadon, ezzel helyet adva egy másik zenekarnak, akik egész este szolgáltatják a talp alá valót. Pearl kissé ideges, és már éppen azon gondolkodik, lelép gyorsan, de abban a pillanatban Frigga királynő szólítja.
– Pearl kedvesem jöjjön – fogja karon a lányt, és húzza maga után – Loki drágám – omlik fia ölelésébe, hálás tekintete, őszinte szeretetről árulkodik – Csodálatosan játszottatok ismét, már nem tudom hová tudnád ezt fokozni. De itt az ideje, hogy kicsit szórakozz is.
– Boldogságom határtalan, hogy ily felemelő, csodás perceket okozhattam neked – csókol kezet édesanyjának, majd megakad szeme a lány tekintetén. Szinte lassítva emelkedik fel a kézcsókból, és ahogy végig néz rajta, Pearl nagyot nyel.
– Bocsáss meg kisfiam, hadd mutassam be neked Pearlt. Néhány hete dolgozik dajkaként a palotában, a gyerekek nagyon szeretik. Pearl ő itt Loki, Asgard hercege, a fiam.
– Jó estét hercegem – Pearl mélyen meghajolna, de a férfi gyorsabb, és azonnal kezet csókol neki, amitől a lány fülig elpirul – Szeretnék gratulálni a darabhoz uram, fantasztikus volt.
– Ért a zenéhez Pearl? Esetleg játszik hangszeren? Netán énekel? – Loki érdeklődő, zavarba hozza a lányt, aki kissé felköhint.
– Jaj, én nem értek uram a zenéhez, de meghallom, mi szép, és szívemnek kedves. Ahogy az öreg daduska is mondta múltkor, borzasztó hangom van – Pearl zavartan nevet, és legszívesebben lesüllyedne szégyenében, bár igyekszik ezt palástolni.
– Nos, attól tartok ez valóban nem elég, ahhoz, hogy a zenéhez értsen. Anya kérlek, ne haragudj, de azt hiszem, nem maradok a bálra, nagyon hosszú napom volt. De ti érezzétek csak jól magatokat – újra kezet csókol nekik, frakkja meglibben, és sietősen távozik. Pearl még utána néz, figyeli, ahogy Loki eltűnik a tömegben, és arra gondol, milyen jó lett volna, ha marad, esetleg táncol vele. Bár azt is tudja, a herceg ügyet sem vetne egy egyszerű dajkára.
Egy óra is eltelik, és Pearl kezd unatkozni a bálban, hiába látja a táncoló, mulató népet, egy idő után már nem szórakoztatja. A lugasok feletti hófehér lampionok fényében gyönyörködik, Loki szemeire gondol, hogy azok milyen áthatóan csodálatosak, és még ha csak éppen látta mosolyát, annál szebbel még nem találkozott. A gyermekeket órákkal ezelőtt elaltatták, az öreg dadus hessegette vissza a bálba a fiatal lányokat, köztük Pearlt is, aki már éppen az induláson töprengett, hiába győzködték. 
– Szabad egy táncra kisasszony? – szőke hajú, szakállas férfi áll meg előtte nagy mosollyal, kezét nyújtva válaszra vár – Bocsásson meg, a nevem Fandral, én is a herceg zenekarában játszom. A nagybőgő szólt kezeim alatt – nevet szórakozottan, valószínű ivott már egy pohárkával ¬– Önt, hogy hívják kisasszony?
– A nevem Pearl, és örömmel fogadom felkérését – vékony kéz simul a férfi tenyerébe, majd finoman fog Pearl derekára, és táncra perdíti. Fandral karjai között Pearlt szinte szárnyal, szédelegve kapaszkodik az izmos vállakba. Azelőtt még senki nem vitte táncba, így lábai még bizonytalanok, ritmus érzéke nem túl pontos.
– Mikor érkezett Asgardba? – kérdezi halkan Fandral, és zakóját Pearl vállára terítve indulnak el a lugas mellett, egyenesen Asgard palotája felé – Azelőtt sosem láttam még itt Pearl – jókedvűek, ittak pár pohárkával, még Pearl is, így az a kevéske bor is fejébe szállt.
– Néhány hete csupán, azelőtt a város szélén éltem, már jó ideje egyedül – sóhajt föl, és megborzong, a férfi finoman megdörzsöli vállait, mélyen néz a szemébe – A szüleim korán meghaltak, és a nagyi nevelt föl, tőle tanultam a szakmát, majd mielőtt elhunyt, beajánlott a királynőnek. Így halála után pár héttel már itt dolgoztam.
– Sajnálom a nagymamája halálát, és, hogy ilyen korán árva lett. Köszönöm bizalmát Pearl.
– Ön mióta játszik a herceg zenekarában? Milyen vele dolgozni? Valóban fura fazon? – Fandral felnevet, már nem az első eset, hogy nála érdeklődnek Loki herceg iránt.
– Csak nem önt is megbabonázta, a jeges tekintetű varázsló?
– Dehogyis, mindössze csak érdeklődtem. De ha nem akar beszélgetni, akkor tőlem, maradhatunk csendben is – még saját maga előtt is tagadja, hogy az a pár perc amíg Lokival beszélt, teljesen megbabonázta. Kissé meginog, és mielőtt még a lugasba szédülne, Fandral elkapja derekát.
– Kicsit sok volt a bor nem de? – a férfi felkuncog, Pearl játékosan csapja mellkason.
– Ritkán iszom, azt hiszem, igaza van – túr zavartan vörös tincsei közzé. Fandral végig a derekát érintve kíséri a palota oldalsó bejáratához, ott elmélázva tekintenek az éjszakába – Köszönöm a táncot, kellemes este volt.
– Máskor is megismételhetjük Pearl – a nő szemébe nézve csókol kezet – Legyen szép éjszakája kedves – a férfi illedelmesen bólint, Pearl még néhány pillanatig figyeli, ahogy eltűnik a sötétben, majd halkan nyit be a személyzet bejáratán. 
A kiskonyhában már sötét van, és elég hideg, de mivel gyomra ég a bor miatt, a hűtőkamra felé veszi az irányt. Gyertyát gyújt, annak fénye kellő világosságot ad, így hamar megtalálja a bögrékkel, tányérokkal teli kis szekrényt. Nagy sóhajjal, enyhe fejfájással ül le a faasztalhoz, lassan nyelve a hideg kecsketejet. Néhány tücsök ciripel a félig nyitott ablak alatt, és ütemes hangjukra Pearl fejét megtámasztja, majdnem elalszik.
– Szégyenszemre itt érne a reggel – pattan ki a szeme, bóbiskoló álmából. Sietve kortyolja az utolsó cseppeket bögréjéből, gyertyája már alig pislákol, s poroszkáló hangra lesz figyelmes a konyha felőli folyosóról – Van ott valaki? A dajka vagyok, csak egy kis tejért jöttem – félhangosan szól, remélve, hogy nem ébreszt fel senkit, de még meghallják, és nem hiszik azt, betört valaki. Lopakodva indul el a konyha kis tölgyfa ajtaja felé, annak kilincse nyikorog, fejét félve dugja ki, majd megáll, és szét néz. A folyosó sötét, alig látni valamit, de úgy hallja senki nem járkál már arra – Hetek óta vagyok itt, de az éjjeli sötét folyosóktól a hideg ráz – hirtelen sikolt fel, majd akkorát ütközik valakiben, hogy a földön landolva terül el. Magas, nyúlánk alak hatalmasodik fölé, zöld szeme villog a sötétben, száján vastag, illatos füst távozik – Istenekre egy vámpír! – rémületében mozdulni sem mer, az alak kellemetlen hangon horkant fel, és újra nagy adag füstöt fúj ki.
– Talán rém történeteken nevelték a szülei? – a hang már ismerős, és Pearl zavartan temeti arcát apró tenyerébe – Fel tud állni? – hosszú sápadt kéz nyúl felé, de a lány még remeg – Nos ha nem, hát nem, én megpróbáltam.
– Sajnálom felség – tápászkodik fel a fal mellett, az elhaladó férfi után pillant, aki megtorpan. Körötte vastag füstfelhő szálldogál, orgánuma mélyen zeng a folyosón.
– Mit sajnál? Hogy nem ért a zenéhez? Hogy nem fogadta a segítségem? – Loki megfordul. Pearl szeme már hozzászokott a sötéthez, így a látvány egyáltalán nem rémisztő számára.
– Hogy vámpírnak neveztem – szégyenkezve tördeli ujjait, és újra érzi a dohány illatot, amit a férfi áraszt magából. Sóhajtozva fog sajgó derekára, és aprót köhint a füst miatt. 
– Valahogy nem hatnak meg az ilyesfajta megnyilvánulások, de elfogadom bocsánat kérését. Legyen szép estéje, remélem, egy igazi vámpír nem szívja ki a vérét – Loki felhorkant, pipáját újra megszívva bólint Pearl felé.
– Nem kísérne el a szobámig? – kérdését azonnal meg is bánja, bár másra sem vágyik, csak beszélhessen vele tovább.
– Talán fél? – Pearl körül néz, megannyi régi festményeken az arcok, mintha mind őt néznék gonosz tekintettel szüntelen – Bolondság volt kérdeznem. Jöjjön – karját nyújtja sürgetően, nem néz a lányra, tekintete az sötétségtől kongó folyosó falait pásztázza.
–  Régóta zongorázik? – lépteik súlytalannak tűnnek, a herceg finoman tartja karját, amibe Pearl vékony keze lágyan simul, néha meg-meg remeg.
– Mióta csak ismerem a zongora hangjait. A zene úgy árad ereimben, mint ahogy vérem folydogál testemben. S terveim szerint az idők végezetéig, míg világ a világ, míg el nem jő halálom órája komponálni, alkotni fogok – Pearl úgy szívja magába a férfi mondatait, mint az aranyeső a nap első sugarait, miután éjjel zord eső áztatta szirmait.
– Ez csodálatos. Nagy kár, hogy nekem nem jutott tehetség, s nem énekelhetek, játszhatok hangszeren, mint ön. Felemelő érzés lehet.
– Tudja Pearl, – áll meg Loki a dajkák körlete előtt, majd elengedi Pearl karját – úgy vélem a zene az egyetlen közös nyelvünk, nincs olyan lélek a világban, ki ne szeretne bármilyen muzsikát.
– Fiatal, és bölcs – sóhajt fel Pearl, félve tekint Loki szemébe.
– Nos, talán egyik sem vagyok igazán, de gondolkodom, és megtalálom mindennek okát, érvényét – Aludjon jól Pearl.
– Loki herceg? 
– Talán még mindig fél? Tartok tőle, az ágyáig nem kísérhetem.
– Egyszer megnézném, hogyan komponál, persze csak ha nem zavarja önt uram – Loki hang nélkül bólint, majd szellemként tűnik el a folyosón. Illatát szüntelen érezni, szavai még fülében csengenek, akár egy bársonyos hang az éjszakában.
Apró, de kényelmes szobájában halvány fény uralkodik, gyertyát gyújt, annak narancs színe megvilágítja árnyékát, lépteit. Fáradtan, ásítozva bújik hófehér hálóruhájába, arcot mos, és figyeli saját tekintetét a lavór fölött, melyben a hűvös víz meg-megcsillan. 
– Hogy a fene vinne el téged Pearl. Nehogy szerelmes légy már egyetlen pillantástól, ez nem rád vall – durcásan bújik ágyába, majd magára húzza dunyháját, oldalára fordul, és a hold fényeit nézi – Bárcsak látnám mi vár rám. Hol leszek évek múlva? Ki lesz a férjem? Ő olyan más, olyan… – halkan kuncog, és elpirul a gondolattól – vonzó, és komoly. Vajon milyen lehet a lelke? Tiszta, és ártatlan? Netán pimasz, és kissé undok? – gondolatai hamar álomképpé vállnak, mélyen szuszog, és valószínűleg reggelig fel sem ébred édes álmából…