A mumus

A mumus

Toby egyedül volt otthon.  Ezt most magának köszönhette, mivel elcsaklizott 20 dollárt apja fiókjából és elment belőle moziba, a belvárosba.
Tizenkét éves volt,ezért korhatáros filmre nem ülhetett be. Az egyik animációt nézte meg a vetített filmek listájából választva.
Szó sincs róla,hogy ne lett volna máskor moziban,vagy,hogy ez lett volna az első olyan élménye, amikor egy marha nagy kivetítőn nézhet filmet  egy pattogatott kukorica illatú székből.
Csak egyszerűen arra vágyott,hogy a szülei végre észrevegyék. Alig engedték el őt bárhová, barátai meg nem igazán voltak még,mivel nemrég költöztek ide.
Szülei fiatalok voltak, negyven körül volt mindkettő. De folyton otthon gubbasztottak, és csak a kertészkedés és a munka volt az,ami lekötötte őket.
Apja volt inkább a növénypárti. Volt egy egész kaktuszgyűjteménye. Némelyiken kis virágok nyíltak. Ez egy újabb gyűjtemény volt,mert a régebbi sajnos, nem volt hosszú életű.
Nincs nagy vízigényük ezeknek a kaktuszoknak, de Toby ezt akkor nem tudta. Mikor még az előző lakásukban éltek,hogy megmutathassa apjának,mennyire szorgos és segítőkész lélek lappang benne, egy egész bögrényi vizet zúdított a szúrós növényekre. Ezt töb napon át megismételte, és egyik nap apja éktelen dühös hangja harsant fel. Violett, a precíz kis feleség, rögtön férjéhez futott.
-Mi történt,George?
-A kaktuszaim...a kaktuszaim...-válaszolt félig elgyötörten a férfi.
Toby az ajtóban állt és nem mozdult. Az apja csalódottan térdepelt a hajdani, eleven kaktuszai előtt, amik mind sorban kirohadtak.
Olyan volt,mintha imádkozott volna a vázáknak, hogy éledjenek újjá, ami el volt bennük ültetve.
Később persze, aztán Toby beismerte, hogy titokban ő is "gondozta" az apja növényeit. Nem kapott ki, sőt még nem is ordibált vele az apja. Pedig úgy érezte még az is jobb lenne, mint ez a néma düh. Jó ideig nem szólt hozzá az apja. A reggeliknél csak anyja hangja hallatszott, miközben a költözésről beszélt.
...és a fuvarozókkal is beszéltem már. Hallod,George?
-Igen,szívem,hallom-felelte gépiesen a férj és kimérten biccentett a nyitott újság felett.
-Folyton scak az autóbalesetekről írnak. Mint ahogy az esi hírekben is, csak ezt hallani. Na ,meg a meccsről.
-Apa...
A csönd feszültséggel volt teli. Ha ő megszólalt, általában mindig ez szokott következni. Mintha ő csak egy félresikerült találmány lett volna, amit inkább megkéne semmisíteni, vagy ledózerolni. Ezt érezte ő, és szerinte szülei is. Végülis nevelőotthonba is adhatták volna ennyi erővel.
-...kérlek ne haragudj,amiért...
-És melyik nap jönnek a fuvarozók? -fojtotta belé a szót apja, a kérdést anyjának címezve.
Ennyi. A dolgok pedig nem mindig álltak ennyire rosszul. Jól sosem, de ennyire rosszul nem.
Toby felállt és elmenni készült.
-Hé, fiatalember!-kiáltott fel George.
Végre! Ez már egy bíztatójel.
-Mit kéne ilyenkor mondani?
Az anyja hallgatott, és szótlanul meredt férjére.
-Köszönöm a reggelit!-motyogta Toby.
-Hangosabban nem lehetne?-csapott az asztalra George.
-Szívem!-szólt rá a nő fia védelmére kelve.-Hagyd őt. Hétvége van, ne piszkáld!
Persze, a hétvégék. Ugyanolyan fagyosak,mint télen a jégcsapok. Egy jottányival sem szívet melengetőbbek.
Volt,hogy biciklitúrára mentek régebben, de azok is olyan erőltettek voltak, Tobynak mégis jobban estek,mint ezek a barátságtalan együttlétek.
Úgy érezte sosem tud szülei kedvére tenni,és mintha púp volna a hátukon.
Szülei azóta lettek ilyen megkeseredettek,amikor Lizzy eltűnt. Igen, a Strawberry házaspárnak Tobyn kívül volt még egy gyermekük. Lizzy,aki akkor tizenkettő volt,mikor eltűnt.  Nyomtalanul. A saját szobájából tűnt el. Elszökés lehetősége kizárva,hiszen meghitt volt akkoribban a családi légkör. A szülők otthon voltak azon az éjszakán,és reggel az üres szobába nyitottak be. Minden rendezett volt, semmi dulakodás nyom nem látszódott.
A rendőrség kifaggatta a szülőket Lizzyvel való kapcsolatukról, hogy ők feltételezik e,hogy lányuk lehet elszökött,hogy éjszaka, ha otthon voltak mindketten,miért nem hallottak semmit. Aztán egy hosszú ideig folytatódott a nyomozás,Lizzy-t felvették az eltűnt gyerekek listájára, de többé nem került elő.
Toby,akkor hat éves volt. Még voltak emlékei Lizzyről. Egyszer ráijesztett,amikor a fürdőszobából lépett ki a gyanútlan lány,akinek törülköző csavarodott a testén. Egy hirtelen mozdulattal lerántotta a lány testéről a törülközőt,aki sikítani kezdett egyből. Naná, hogy a szülők, akkor elkapták Tobyt. A nadrágszíj is előkerült. Akkoriban nem volt olyan mindent elnéző az apja. De legalább mutatott valami érzelmet felé.
Nem úgy,mint most.
Toby szobája arrébb volt Lizzyétől. Szülei becsukták az ajtaját, és sosem mentek be Lizzy volt szobájába. Csak most a költözés miatt muszáj volt összerámolni a lepedőket, és ágyneműhuzatokat. A lány ruháit elégették,mintha vele együtt Lizzy emlékét is. Meg Toby iránt érzett szeretetüket, haragjukat, félelmüket,bánatukat. Csak a fullasztó közönyösség maradt.
És Toby ekkor benyitott Lizzy szobájába. Rég nem volt már bent. Körülberül a szörnyű eset óta. Végülis az ügyet a mai napig nem zárták le. Se egy búcsúlevél, se egy telefonhívás, semmi.
Fura szag volt bent. Áporodott mész szag. Talán,mert rég nem volt szellőztetve. Toby körbejárt a szobában. Nem tudott sírni Lizzyért. Szerette őt, nagyon is. De könnyeket nem tudott ejteni érte. Emlékeiben a lány kacagása, és a fülsértő jajveszékelése maradt meg,amikor rárontott a fürdőszoba előtt.
Miért nem tudott sírni? Ő sem értette. Hiába próbált akkor is sírni,mikor a templomban a szülei mellett ülve Lizzyért imádkoztak,amikor szülei még azt hitték hazatérhet. Egyszerűen nem tudott sírni. Mintha apró,kicsi hódok lettek volna a belsejében és fagátat építettek volna benne,hogy elzárják a víz útját,hogy ne tudjon sírni.
Egy újabb kört tett meg és ekkor a szobában lévő szekrényre esett a pillantása. Az előbb,mintha zárva lett volna. Suhant rajta végig a gondolat. Most viszont határozottan félig nyitva volt. Nemcsak résnyire, meg csak,hogy éppen hogy,hanem félig nyitva.
Toby nyelt egyet. Olyan baljós érzés kerítette hatalmába,amit még korábban sosem érzett. Az ő szobája Lizzyvel szemközt van, de amikor a nővére eltűnt,akkor még kicsi volt,és még a szülei hálóágyában aludt. Csak később tessékelték át a másik szobába,amikor nagyobb lett.
Toby ösztönszerűen elindult a szekrény felé, és közben mély lélegzetet vett. Ám ekkor apja lépett a szobába be.
-Te mit csinálsz ott?-kérdezte keményen, és Tobyt arra emlékeztette ez a hang,mint amikor a petyhüdtebb paradicsomot leejti valaki a kemény linóleumra.
-Én csak...-kezdett szabadkozni Toby.
George megragadta a félig nyitott szekrény ajtaját és erősen bevágta.
-Kifelé!
Toby kisomfordált, nehogy apja a régi fegyelmező eszközét bevesse rajta újra.bár titokban annak is jobban örült volna,mert legalább érezné,hogy számít is valamit még. De apja a szobában maradt és ahogy Toby megállt,hallotta apja zokogását.
A költözés nagy rumlival járt. De a nagy herce-hurca korábban befejeződött,mint ahogyan számítani lehetett volna rá. A bútorok a helyükre kerültek. A szobákra új tapéta simult. Tobyéba aranyszínű fűrészporos tapéta lett téve. A konyhában a márványkő szépen fel lett mosva és úgy csillogott,mint az ezüst.
Nemsok kellett hozzá,hogy Strawberry-ék egy számukra komfortosabb lakást teremtsenek,noha eleve nem volt lelakott a ház.
A decemberi levegő deres csíkokat rajzolt a kocsikra. Ilyen időben sok szabadtéri programmot aligha lehetett volna csinálni.
A téli szünet nem ért még véget, így Toby még otthon maradhatott. Egymagában.
Szóval, miután lebukott a pénz elorozása miatt, várta szülei reakcióját. George ajka dühösen remegett, anyja fejcsóválva várta a végfejleményt.
-Rendben van,Toby!-szólalt meg hajszálvékony hangon George.-Ma este üzleti vacsorára lennénk hivatalosak. De a mai merényleted után Te szépen itthon maradsz!
-Remek-bukott ki szemtelenül a válasz Tobyból-Ti menjetek csak és tömjétek magatokat, én meg majd itthon elleszek.EGYEDÜL!
A pofon nagyot csattant,amint a bőr hozzáverődött a bőrhöz.
Toby állkapcsa sajogni kezdett az ütés nyomán. Hát egy pofonért nem megérte?
Na,meg persze az,hogy itthon hagyják,akár egy szófogadatlan, engedetlen kutyakölyköt,akit nem sikerült szobatisztaságra nevelni.
Bár csak két óráról lett volna szó, és Toby hallotta,hogy apja nyugtatóan mondja anyjának,hogy nem lesz semmi baj,hiszen ő már nagy fiú. Mellesleg a riszatórendszer be van kapcsolva, ha esetleg pirítóst akarna sütni a gázon, és nem kapcsolná el időben, az azon nyomban jelezne és a szomszédnak is már átszólt,hogy időközben figyeljen, ha lát valami szokatlant. Vagy inkább hall.
De két óra alatt hazaérnek, így kizárt,hogy történjen bármi baj.
Toby ezt a csukott ajtó mögül hallotta. Úgy tett,mint aki egész idő alatt duzzog, de titokban elmosolyodott. Hát mégis fontos valamennyire az apjának akkor. Aztán anyja bizonytalan hümmögését hallotta, és lépteket ,amik egyre hangosabban hallatszottak.
-Kicsim,két óra múlva jövünk. Vigyázz magadra addig!
Toby nem szólt,pedig minden szót hallott. Gondolta cserében most ő bünteti őket most ezzel, hogy úgy tesz,mintha nem érdekelné,amit mondanak.
-Gyere,Violett!-szólt távolabbról apja hangja. És az ajtó csukódott. A zár kattant és némaság borult a házra.
Toby ledobra magáról a takarót és felült.
Sötétség.Sötétség.Sötétség.
A sampon epres illata érződött haján. Nem túl férfias, de tizenkét évesen, ez a helytálló.
Azért örült volna, ha egy barátot áthívhatott volna,hogy ne kelljen egyedül lennie. Persze kérdéses,hogy szülei ezt megengedték volna e neki. Meg aztán mivel három hónapja került ebbe az új iskolába, még nem volt annyi ideje,hogy barátkozhasson. Illetve lehetett volna, de kissé zárkózott.
Majd még lesz rá ideje.
Bekapcsolta a televíziót. Nem ment semmi érdekes benne,hiába váltogatta a csatornákat. Aztán megelégelve az egészet,durván megnyomta a gombot, és eldobta a távirányítót.
Az nagyot koppant a kövön,és enyhe visszhangot adott a nesztelen éjszakában.
Talán össze kéne törnöm a tükröt szüleim gardróbszekrényén. De csak még dühösebb lenne apád. Mondta szelíden egy hang a fejében.
Mérgesen visszadőlt az ágyra. Hamar álomba merült. Álmában egy kietlen mezőn volt. Nem volt ott se fa,se gyermekláncfű, se kamillavirág, se pipacs. Csak elszáradt fű borította a földet,mintha maga az eső se akarna esni azon a helyen.
Nem látott ott senkit,de úgy érezte nincs egyedül.És meg is pillantotta Lizzyt. Igen,kétségkívül Lizzy volt az. Ondolált hajában egy lepkés hullámcsatt volt. Őt nézte. Toby örömmel intett nővére felé,de az nem viszonozta a gesztust. Csak bámult rá búsan és kitartóan. Ekkor Lizzy arca kezdett elhomályosulni. Sőt, nem csak az arca,hanem az egész teste. Helyette egy szőrös kéz jelent meg, egy nagyon szőrös kézfej,amik pataszerű karomban végződött. És Liz bűbájosan szomorkás arca helyett, egy otromba szörnyetegpofa jelent meg. A legocsmányabb,legriasztóbb,amit Toby életében látott. Toby az előbbi késztetést,hogy nővéréhez fusson,megszűnt. Egyet akart csak, eltűnni attól a rémisztő valamitől,ami ott állt vele szemben és őt fókuszálta narancssárga színű szemeivel. És a szörny meglódult Toby felé. Rávetette magát és száját kitárta hatalmasra és a fiú könyökébe mélyesztette ujjnyi hosszú fogait.
Toby ekkor felüvöltött. Szaporán lihegett és megkönnyebbülten konstatálta,hogy megint rémálma volt. Már párszor álmodta ezt. Mostanában többször is. Szüleinek megpróbálta elmesélni az álmát, de ahogy kimondta Lizy nevét,végig sem hallgatták mondanivalóját. Csak azért volt dühös anyja,amiért az ágyneműmatracot, ki kellett mosnia,mivel a rémálom élményétől bevizelt egyszer. De szerencsére, ez nem fordult elő többé.
Hátán egy nagy izzadtságcsepp gördült le. Gyorsan megtapogatta az ágymatracot. Száraz volt. Nagy kő esett le a szívéről. Mégiscsak kínos lett volna, ha megint becsinál,mint akkor.Hát elbóbiskolt kicsit, a digitális óra szerint már egy óra eltelt,hogy szülei elmentek hazulról.
Ekkor kattant valami halkan. Biztos csak a komód reccsent meg. Szokott ilyen lenni. Toby magzatpózba kuporodott.
Aztán a hang nem hallt el. Mintha egy ajtót nyitottak volna ki, amit nem olajoztak volna be rendesen. Felkönyökölt. A ruhásszekrény ajtaja kinyitódott,pedig biztos volt benne,hogy az egész nap zárva volt. És szép lassan,komótosan nyílni kezdett. Mintha valaki a szekrény mélyéről tárta volna szét az ajtót.
Toby nyelt egyet. Az előbbi megkönnyebbülést, nyugtalanság váltotta fel.Nyugi, csak hallucinálsz, nincs itt semmi. Győzködte magát. Amúgy is lehet, csak a szellő lengeti a szekrény ajtaját. Felnézett, de az ablak csukva volt. Visszatekintett a szekrényre,de az mozdulatlan maradt. Nézte egy darabig, majd letette fejét a párnájára.
És ekkor egy lépés zaja ütötte meg a fülét. Olyan súlyós lépés,mintha csak vonszolná valaki a lábát. Toby felhúzta a takarót,egészen a fejbúbjáig.
Remegni kezdett, a tenyere annyira izzadt volt,mintha a csap alól húzta volna ki.
A lépések közeledtek, és egyre közelebbről hallatszódott. Aztán csend lett.
Toby félelemtől reszketve kikémlelt a takaró alól. Egyébként sem bírta,mert olyan meleg volt alatta,hogy úgy érezte muszáj levegőt vennie,mert megfullad.
És meglátta a szöny száját,ami közvetlenül az ágya szélénél volt. Olyan vastag,puffadt szája volt,mintha két véres hurka lebegett volna a levegőben. És az az irdatlan bűz,ami kijött az ocsmány pofából. Tobyt a záptojás szagára emlékeztette,amikor egyszer az anyja rossz tojásokat vett a helyi zöldségestől.
Toby felrikoltott, és a takarót magával rántva felugrott az ágyról. Érezte, hogy a szörny mancsa lecsap, de csak a takarót kapta el és azt húzta vissza.
Toby olyan lármásan felkiáltott,hogy bárki meghallhatta volna, ha a szomszéd néni mondjuk most éppen fent lett volna, és nem horkolna már jó hangosan.
A padló hideg volt mezítelen lába alatt, de nem törődött vele, csak minél gyorsabban elakart szaladni.
Felrántotta szoba ajtaját és a lépcsőhöz futott. A bejárató ajtóhoz rohant, szinte másodpercek alatt odaért. Úgy rohant,hogy úgy érezte a belső szervei külön váltak már tőle, valahol még a szobájában maradtak volna.
Hiába taszigálta az ajtót. Zárva volt.
És most olyan csúnyát káromkodott,amit ,ha apja meghallott volna,egész biztosan ellátta volna a baját. Csak lenne itthon,gondolta keserűen.
De a ház elhallgatott. A nyomasztó csendben csak saját kalapáló szívverését hallotta.
Eszébe jutott,hogy felkéne kapcsolni a villanyt,úgy talán a szörnyeteget is látná,hogy hol ólálkodik. De nem mert megmocanni. Néma csend.
Lehet,tényleg csak hallucinált, és vele együtt azt az orrfacsaró bűzt is.
Rászánta magát,és felkapcsolta a villanyt.
És a szörny ott állt a lépcső tetején. Ott volt. Őt nézte delejezően, mint egy kígyó, aki már kiszemelte előre zsákmányát.
Narancssárga szempárja őrülten csilogott, kéjes vigyor terült el hurkaszája körül. Testét undok szőr lepte el,amik csimbókosan álltak. Pataszerű karmát előrenyújtotta, és egy aprócska tárgyat fogott benne. Vihogó,ördögi nevetést hallatott és a megszeppent Toby lába elé dobta azt a valamit.
Toby félreugrott,és lenézett arra a kicsiny tárgyra. Egy hullámcsat volt az, amin egy pillangó ücsörgött kecsesen.
Az idő megdermedt, és a levegő megfagyott. A szörny fején,mintha két ökölbe szorított kéz dudorodott volna ki. Toby rájött,hogy az egy szarv.
-Mit tettél Lizzel?Mit tettél a nővéremmel??
-Most ott van,ahol én. -búgta a szörny kísértetiesen és szemében pajkos vidámság gyúlt-elvittem és most téged is elfoglak!
-Ho-hová?-kérdezte dadogó hangon a kisfiú.
-A szekrénybe. A mi szekrényünkbe. Együtt fogunk lakni. És majd újabb társaink lesznek. Nem akarod látni a nővéredet?
És Toby sírni kezdett. Nem, nem csak,mert félt,és nem csak,mert egyedül volt. Hanem,mert fájt belegondolnia, hogy mit tett Lizzel ez az akármi.
-Mi vagy te? Miért tetted ezt Lizzel?
A szörny kettő lépcsőfokot leugrált és tovább nézte merően Tobbyt, karmos mancsával gömbölyű, szőrrel benőtt hasát simogatta.
-A mumosod. A gyerekek mumusa. Ha rossz vagy, ez vár rád.
-Miért tetted ezt Lizzel?
A szörny még kettőt leugrott,és már nem sok hiányzott,hogy leérjen.
-Éhes voltam.Ennem kellett.
És valami sípoló hangot adott ki,mint egy teafőző,amiben már felforrt a víz.
És kitárt karokkal rávetődött Tobyra. A kisfiú még látta a két narancssárga szempárt,ami egy nagy gömbbé olvadt össze. Érezte a ránehezedő súlyt, és a záptojás szag irdatlan bűze töltötte be az orrát. Még homályosan érzékelte a szekrényajtó olajozatlan csikorgását,mintha a szörny teleportált volna vele a szobájába. És azután elájult.

Mire a szülők hazaértek csak Toby cafatokra tépett ruháját találták meg.