A lány

Egyszer volt hol nem volt,egy szép napon, gyönyörű, verőfényes napsütés köszötött rá. Rá, a lányra, akiről ez a történet szól. Lassan,kecsesen kisététált az erkélyre, léptei puhák és finomak voltak. Mire kiért, fényárban úszott az egész táj. Kinyújtóztatta fáradt végtagjait, elmosolyodott. A kis vizsla kölyök már az erkély alatt ugatott, és kicsattanó örömmel várta a gazdiját, hogy elárassza sok sok nyálas puszival, mint minden reggel.

De az idiili kép csak a kezdete volt egy tragikus, és sorsforgató napnak...
Lemerészkedett a kiskutáyához, hagyta, hogy az kedvére ráugráljon, és elárassza a szeretével. Mintha érezte voltna, hogy ez a nap más lesz mint a többi.

Lassan beszállt a kocsiba,a többiek már vártak rá. Finoman becsukta az ajtót maga után, és a kocsi egy éles csikorgással elindult a földúton.Miután beszélgetésbe elegyedett a mellette ülő nagymamával bekapcsolák a rádiót.De gondolatai máshol jártak. A barátjára gondolt, a tegnapi találkozásra, a tegnapi veszekedésre. \"Meg kéne ezt beszélnünk, mint értelmes embereknek,á, de még van időnk, majd ha viszaérek Szolnokról\"-gondolta.

Ámde, két percel később egy visszafolytott kiáltás ütötte meg a fülét. A hang elcsuklott, és hirtelen egy erős rántást érzett. Mintha ki akarták volna tépni az üléséből, majd vissza. Kinézett a szélvédőn és egy fehér minibusz egyre közeledő lámpáit pillantotta meg. Már csak centiméterekre volt az ő autójuktól. Az ütközés elkerülhetetlennek tűnt. Végiggondolni pedig végképp nem volt idő, az egész olyan gyorsan történt.

Az ütközés hangját szinte nem is hallotta, pedig az féktelen robajjal csapott le a közönségre. A kis autó keresztbe állt az úton, a motorháztető füstölt,a szélvédő betört, a légzsákok kinyíltak, de a rádió még mindig ment . Mintha az egyetlen életjel csak az lenne. Hirtelen emberek gyűrűztek a kocsi köré. A munkások, akik az utat építették, a többi autóban ülő. Félve közelítettek a totálkárosra törött jármű felé.

Egyszercsak kipattant egy ajtó, és egy pánikba eset asszony ugrott ki rajta. Álla felhorzsolva. Sírva rogyott az aszfaltra:
- A lánnyooooooom!-üvöltötte.- Meg se bír mozdulni. Mit tettem,édes istenem, mit tettem?- kérdezte, de választ már nem várt.
Mindeközben a másik első ajtó is kipattant és egy horzsolásokkal teledekorát, fiatal lány szállt ki a kocsiból. Ő is pánikban volt, de behajolt a húgához és szóra biztatta, beszélt vele, kérdezgette. A lány volt az, a lány ült a kocsiban mozdulatlanul. A nővére kérdezgette. A lány nem tudott felelni, a szavak elakadtak a torkában. Elviselhetetlen fájdalom hasított a hátába. Még a könny is kiszökött a szeméből, nem bírt kiáltani, nem bírt sírni. Minden zavartnak tűnt a számára. Végül kikapcsolta az övét, a hasa tele volt kék foltokkal. Megijedt, nem bírt odanézni, nem bírt sehoa nézni. A füst csak gomolygott kinnnt, és szivárgott a kocsiba is, úgy érezte megfullad, és hogy rendeznie kellett volna a dolgokat a barátjával, és másokkal is.

Nem tudta, hogy mi fog ezután következni. A bizonytalanság eluralkodott az elméjén is. Mintha egy füstfátyol borította volna be. Csak arra bírt gondolni, hogy milyen boldog, hogy ezt ő éli át, és nem egy rokona. Mennyivel rosszabb lenne ott kinn állni az aszfalton, mennyivel nehezebb lenne siratni, mint szenvedni.

Mire a mentő kiért már imádkozott, könyörgött lstennek, hogy segítsen a csaldjának és neki túljutni mindenen, akármi áron. Elötte soha nem imádkozott, tipikus racionális gondolkodás jellemezte. nem hitt az eféle csodákban , és természetfeletti erőkben. De ebben a pillanatban minden közelebbinek tűnt. Mintha egy titkot árultak volna el neki.

Mire a mentők kiszedték a kocsiból, a lány, aki csak egy fél évvel múlt 14 éves, már nem félt. Csak még üzenni akart az emberknek, hogy hallják meg őt. Megbánta, hogy nem volt nyitottabb és nem mondta el sokszor, hogy mit érez mások iránt. Már minden világossá vált számára. Hogy mit hibázott, és mit cselekesett rosszul. Mintha megnyílt volna a jóság, és a tudás kapuja, hogy belepillanthasson, és áttekintse hibáit.

A gerinctörés, a belső vérzés, az intenzíven töltött soksok nap után, mikor már a műtéten is túl volt a lány boldogan sétálgatott a barátjával kéz a kézben a parkban és elmondja neki mennyire szereti nap mint nap. Próbál úgy élni, ahogy igazán jónak látja, mindent megbecsül, és örül,hogy tanulhatott valamit, és hogy mégjobban megismerte saját magát. Rejtett zegzugait. Sok dologgal ismerkedett meg ezalatt a 7 hónap alatt. És reméli, hogy másokkal is meg tudja értetni mennyire fontos egy egy nap, és pillanat az életből. Hogy mindennek van értéke, és súlya, hogy mindent meg kell tenünk, amikor még megtehetjük.
És lenéz a kis kutyára aki még mindig csaholva üdvözli, ha meglátja szeretett gazdiját.

És végezetül had áruljam el, hogy az a lány én voltam.