A kastélyban III

3.    rész: Az utolsó de emlékezetes éjszaka
Sokat nevettünk egymás viccein, és ha egy kicsit is, de megfeledkeztem a holnapi elkerülhetetlen búcsúról.  Vacsora után elpakoltunk, és megnéztünk egy filmet. A tv-ben a Titanicot adták, szóval megint eszembe juttatta a búcsút.
-    Elfáradtam. Zayn, felviszel? – kérdeztem nevetve, mert már ugrott is és loholt fel velem a szobám felé.Becsukta maga után az ajtót, és lerakott az ágyra. Most nem hezitált, hanem meggfogta a kezem és a szíve fölé heyezte.
-    Érzed?- úgy kérdezte mintha csoda lenne, hogy egyáltalán dobog.
Bólintottam, miközben az enyém vadul dörömbölt a mellkasomban.
-    Így dobog, amikor velem vagy! - sóhajtva lehajtotta a fejét. – El sem tudom képzelni, hogy milyen lesz nélküled!
-    A megérkezésünk előtt is elvoltál nélkülem, megtalálod a módját, hogy ellegyél.
-    Kérdeznék valamit, de tudnod kell, hogy ha nemet mondasz, abba belehalok.
-    Hm… erős túlzás! – mosolyogtam, de azonnal le is olvadt az arcomról amikor feltette a kérdést.
-    Elmúltál már 18 éves? – kérdezte. Na, ezt akartam elkerülni.
-    Zayn… én erre még… ez még túl korai! – tiltakoztam, és hátrálni kezdtem, de megfogta a csuklómat.
-    Kérlek, Lili! Ez az utolsó együtt töltött esténk. Nem akarom, hogy egy félős alaknak jegyezz meg.
-    Zayn én…- újra tiltakozni akartam volna, de nem tudtam több indokot, hogy miért ne. - …ha egy estéről van csak szó.
Megcsókolta a kezemet.- Köszönöm!
Simogatni kezdte az arcomat, úgy, mint mindig tette. Végigsimított egyszer a számon is mielőtt megcsókolt. A csókja forró volt, vad és követelőző. Közben a kezeire támaszkodott, és óvatosan hanyadt döntött. Miközben csókolóztunk, egyre erősebben kezdett simogatni. A hasamat, a karomat, a vállaimat. Lehúzta a fejemen keresztül a pólómat, és a nadrágommal is ezt tette. Miközben ő tovább simogatott, egyre merészebb helyeken is, én levettem a felsőjét, és a nadrágját, ami bevalllom, nem volt könnyű feladat. Szinte már szorított, amikor hirtelen a torkomhoz ért. Dörzsölte, de mégis simogatta, miközben egyre szorosabbá váltak hatalmas kezei. Lecsúsztatta őket a derekam oldalán, és megállt a bugyim korcánál. Beleakasztotta a szélébe hosszú ujjait, s a csavargatásával játszadozott. Lekúszott a combjaim irányába, s nyelvével megnedvesítette azt. Olyan kellemes, olyan más érzés volt, muszáj volt egyet sóhajtanom.
-    Ohh…Zayn…- ujjaim a hátába mélyedtek, de nem annyira, hogy fájdalmat okozzon neki.
Visszatért a számhoz, és most még vadabbul, de mégis még kellemesebben csókolt. Kezeivel megragadta a még eltakart melleimet és markolászni kezdte. Egyre szaporábban lélegeztem.
Hirtelen felhúzott és leült az ágy szélére. Beleültem az ölébe és apró csókokkal hintettem tele a nyakát. Közben ő sem volt rest, s a hátam mögé nyúlva szétkapcsolta a melltartómat, majd a sarokba dobta. Beletúrtam a hajába, még közelebb húzva magamhoz. Lekaptam róla a bokszerját, és visszaültem az ölébe. Éreztem meredező férfiasságának lüktetését. Gondolom megérezte, hogy mit érezhetek, mert hátradőlt magával rántva engem is. Fölém kerekedett, s lassan csúsztatta be kéjbarlangomba már szétdurranni készülő férfiasságát. Felnyögtem, mire teljesen elborította az agyát a „vörös köd”, s lassan, majd egyre gyorsabb ütemben igyekezdett eljuttatni mindkettőnket a hetedik mennyországba. Nem tudom meddig tartott, de egy nagy, valószínűleg orgazmusomat jelző sikításomat követően kihúzódott belőlem, s édes nedvet spriccelt a hasamra. Hirtelen csend lett, megszűntek kéjtől átitatott hörgéseink. Belenéztem csillogó szemeibe. Mintha hálát zengtek volna, a mai éjszakáért, úgy pillantott le rám. Olyan szép volt, olyan csodás volt, mint maga a pillanat, aminek részei voltunk, amiben ezek a kéjes percek feloldódtak. Bocsánatot kérve kitipegtem a fürdőbe és miután lemosakodtam- mégsem feküdhetek mellé így- s visszatértem hozzá az ágyba.
Még órákig feküdtünk egymás mellett szótlanul, egymást simogatva, érintésekkel megborzongtatva. Aztán az éjszaka takarót font körénk, s elaludtunk egymásba gabalyodva.
Másnap reggel én keltem fel hamarabb. Lassan néztem fel rá, - a karjait még mindig körém fonva tartotta- és az arcát nézve kicsordultak a könnyek a szememből. Olyan rossz érzés, hogy mindezt itt kell hagynom. De nem tehetek mást. Nekem még vannak kötelezettségeim, és nem dobhatom el őket csak úgy.
Megérezhette, hogy már ébren vagyok s figyelem őt, mert mocorogni kezdett.
-    Jó reggelt, Lili! –nyújtózott egy nagyot. – Milyen volt az éjszaka?
-    Tudod te azt jól! –megpróbálkoztam egy mosollyal, de nem nagyon ment.
-    Talán valami baj van? –megértően a szemembe nézett. Csak ezt ne csináld, Zayn! Tudod, hogy nem maradhatok!
-    Semmi, semmi! –megcsókoltam, hogy eloszlassam az aggályait.
Összeszedtük magunkat és felöltözködtünk. Amikor megkért, hogy segítsek neki begombolni az ingjét, nagy kísértést éreztem, hogy csókoljam végig a mellkasát.
Lassan, egymásba gabalyodva mentünk le a lépcsőn. Legnagyobb meglepetésemre már mindenki ott ült az asztalnál, és hatalmas füttykoncert fogadott minket.
-    Na, szóval együtt voltatok az éjszaka? – kérdezte Luis félszeg mosollyal.
-    Féltékeny vagy? – vágott vissza Zayn.
-    Csak Lilire! – kuncogott és nekilátott a reggelinek.
Fejcsóválva és mosolyogva kezdtem enni én is.
-    Azért kíváncsi lennék, Lili, hogy mikor láthatunk legközelebb.
-    Legközelebb? – na, ez még nekem is új.- Visszavártok még engem?
-    Mi az, hogy? – Harry komoly arccal nézett rám.- Zaynnek szüksége van rád.
-    Hát, ha ez a helyzet, akkor miután lediplomáztam, ellátogatok ide.
-    Az még soká lesz. El fogsz engem felejteni! – suttogta Zayn a fülembe.
-    A tegnap éjszaka után, tuti hogy nem! – súgtam vissza.
Reggeli után jött az a pillanat, amiért imádkoztam, hogy ne jöjjön el. Ideje volt becsomagolnom a bőröndömbe és lecipekedni a taxiba, ami már várt rám.
-    Hát, búcsúznunk kell! – szomorúan lehajtottam a fejem.
-    Igazából nem kell, mert mi is kikísérünk a reptérre! – nagyított Liam.
-    Nem szükséges, köszönöm! Akkor inkább most szeretnék sírni, mint annyi ember előtt. – letöröltem a könnyeimet- És…nem akarom, hogy mindenki felismerjen titeket.
-    A reptéren általában nem szoktak lerohanni minket!
-    Nem kockáztatom! – nevettem, bár a szemeimből még mindig könnyek folytak.
-    Hiányozni fogsz! – Jennyi ölelt át elsőnek.
-    Te is nekem!- magamhoz szorítottam.
-    Hé, mi is kérünk az ölelésből! – kiáltották, és odajöttek hozzám, hogy egyszerre öleljenek át.
-    Ez a kép is belekerül a fotóalbumba. – Jenny fényképezőgéppel állt a kezében.
-    Mindened megvan? –Zayn a bőröndömmel a kezében állt az ajtóban.
-    Azt hiszem, hogy igen. – visszanéztem a fiúkra és Jennyre, aki vadul integetett nekem. Mosolyogva visszaintettem és kiléptem a szikrázó napsütésbe.
-    Úgy utálom a búcsúzást! Főleg, ha az évekre szól! – sóhajtott Zayn.
-    Gyere ide! – kitártam előtte a karom és szorosan magamhoz húztam. – Hidd el, könnyebb lesz ez majd. Eltelik egy év, és már alig fogsz rám emlékezni.
-    És te ezt akarod? – kérdezte felvont szemöldökkel.
-    Nem, én nem akarom, hogy elfelejts! Én is mindig emlékezni fogok rád, és a tegnap éjszakára.
-    Ideje indulnom! – szomorúan kicsordult egy könnycsepp a szememből.
-    Várj még egy kicsit! Emlékezni szeretnék erre az ölelésre. – kissé eltolt magától és megcsókolt. Minden szomorúságát és bánatát beleadta.
Mikor elengedett, kinyitotta nekem a kocsi ajtaját, és miután becsukta, még hosszasan integetett nekem a ház elől.
Hátradőltem az ülésen és elmerengtem, hogy milyen is lesz újra látni a családomat.
-    Kegyed barátja volt? – kicsit meglepett, hogy nem tudott róla.
-    Igen! – mondtam csalódottan.
-    Nagyon szerencsés lány. Én nekem nem adatott meg ilyen fiatalon a szerelem.
-    Köszönöm! – mondtam ki gyorsan, s a visszapillantóból még láttam, ahogy Zayn visszamegy a házba.
5. rész. – Újra itthon
Mosolyogva léptem be a házba. Újra itthon vagyok. Ismerős illatok, ismerős szobák. De belül mégis ürességet érzek. Mintha a másik felem Londonban maradt volna. És ez igaz is. Miután Zaynnel…
-    Isten hozott itthon, Lili! – Adam és anyáék mosolyogva köszöntöttek. Sorban megöleltem mindenkit.
-    Na, mesélj! Hogy tetszett London? – kérdezte apu anyut átölelve.
-    London… - kezdtem, de eszembe jutott Zayn és teljesen lefagytam.
-    Lili! Hahó! Föld hívja… Auu! Hé! – Adam idegesen dörzsölte meg a karját, ahol belebokszoltam.
-    London egyszerűen csodálatos volt. És amíg náluk laktunk, úgy éreztük, hogy mesében élünk.
-    Náluk? De kiknél? – uppsz… Kicsúszott! Jaj!
-    Hát... tudod, az úgy volt, hogy a koncerten a fiúk felfigyeltek ránk és másnap elhívtak magukhoz, hogy lakjunk náluk, de aztán beleszerettem az egyikükbe, és ő is belém, aztán…csókolóztunk is.
-    Lili! – anyu szemében megjelentek a könnyek. Nem tudtam mire vélni ezt a gesztust így csak bámultam magam elé. – Édesem, annyira örülök, hogy ilyen barátokra találtál. De Zayn Malik, a híres énekes.
-    Tudom, hogy így hihetetlennek hangzik, de ha megnézitek a képeket az albumban…
-    Le is fényképeztétek magatokat? – anyu szája leesett.
-    Nem… mármint igen… azaz, nem mi voltunk, hanem azt hiszem, hogy Harry, mivel…
-    Megnézhetnénk? – kérte anyu.
-    Máris… - a bőröndömben volt az album, azt kihalásztam és odaadtam a szüleimnek.
-    Ez a legjobb! – Adam a morcos reggel képet találta meg.
-    Fogd be Adam… ha csak nem akarsz egy monoklit a szemed alá! – fenyegettem nevetve.
-    Nem tudlak komolyan venni! Bocsi! – sszecsücsörített szájjal nézett rám.
-    Ohh… Istenem, hát tényleg igaz! – anyu mosolyogva figyelte a csókos jelenetünket a képeken.
Miután lecsengett a sztár barátnője vagyok” mizéria, lefeküdtem a kanapéra olvasni.
„Ding- dong” – a csengő fülsüketítően hasított a levegőbe.
-    Vártok valakit? – hirtelen felültem.
-    Ha jól tudom, mi nem… -mondta kérdőn nézve rám. – Te sem?
-    Anyu! Most érkeztem meg, mégis ki az.. – elhallgattam, amint az ajtóban megpillantottam Zaynt. – Zayn! – felé futottam, ő meg felkapott és megpörgetve megcsókolt.
-    Jó napot! – köszönt a szüleimnek magyarul. Furcsa kiejtése volt, de a szüleim szívébe máris belopta magát.
-    Hiányoztál! – suttogta, hogy csak én halljam.
-    Azt látom! – kacagtam. – Nem bírtad ki nélkülem?
-    Igazából csak elfelejtettem valamit odaadni. – előhúzott a zsebéből egy láncot, amin egy fél szív volt. Azt hiszem, hogyha ez nálad van, akkor visszaemlékszel majd rám. felrakta a nyakamba. Fel kellett fognom a hajamat, hogy fel tudja csatolni.
-    Enélkül is emlékeznék rád, te butus! – leengedtem a hajam és megszemléltem a láncot.
-    A másik fele nálam van, így ha emlékezni akarsz rám, csak érintsd meg és tudd, hogy én is gondolok rád! – ohh, hát nem cuki?!
-    Köszönöm nagyon tetszik!
-    Hamarosan indul a gépem.  – sóhajtott – Olyan rossz lesz nélküled!
-    Ugye most nem bűntudatot akarsz bennem ébreszteni? – kérdeztem felvont szemöldökkel.
-    Neeem! – elfordult, de így is láttam a szemében megjelenő könnyeket.
-    Zayn kérlek értsd meg,nekem ez az  otthonom. Nem mehetek most vissza Londonba.
-    Persze, megértem! – sértődött arcot vágott.
Sóhajtva leültettem a kanapéra és az ölébe ültem.
-    Figyi, semmi sem fog változni. Ha akarod, skypeolhatunk ezek után.
-    Nem, akkor csak még jobban hiányoznál. – mondta, majd felállt.- Tanulj sokat, és elvárom, hogy meglátogass minket a jövő nyáron. – a szívére tette a fülemet- Ismerős, ugye?
Ahogy az arcát néztem, elbizonytalanodtam. Elbizonytalanodtam, hogy talán jobb lenne visszamenni Londonba. De akkor itt kell hagynom mindent és mindenkit, és azt most nem tehetem.
-    Hiányozni fogsz! – megöleltem és megcsókoltam őt. Szomorú voltam. Szomorú voltam, hogy el kell engednem, ha nem is örökre, azért mert nem mehetek vele vissza, meg egy csomó mindenért.
-    Lili, ígérd meg, hogy megvársz! – esketett.
-    Ezt ne nekem mondd! – kuncogtam. – De persze, megígérem.
-    Most már tényleg mennem kell! – még egy búcsúcsókot adott. –Jövő nyáron találkozunk!
-    Igen, jövő nyáron! – dobtam felé egy búcsúcsókot. Aztán csak néztem, ahogy elmegy. Viszlát, szép álom, egy hosszabb időre. Viszlát, szerelmem!
Könnyezve csuktam be az ajtót. Adam lejött a szobájából és megölelt.
-    Most még fáj, tudom, de el fog múlni. – a hátamat simogatta.
-    Annyira hiányzik, már most! –szipogtam.
-    El kell őt engedned, hidd el, úgy jobb lesz.
Kérdőn néztem rá. Ő most tényleg azt hiszi, hogy Zayn szakított velem?
-    Nem szakítottunk! – mondtam mérgesen. – Komolyan, elegem van már abból, hogy a családomban úgy kezelnek engem, minta kisbaba lennék. A szerelmemet meg úgy... mintha egy óriási csoda lenne, hogy szerelmes lettem. Te jó ég!
-    Én csak segíteni akartam, de igazad van! Máskor inkább nem szólok bele! – kiáltotta Adam dühösen, és elviharzott.
-    Adam… - szóltam utána, de az ajtócsapódás jelezte, hogy már nem hall engem. Ez komolyan én lennék? Ilyen kiállhatatlan, goromba?
Felbattyogtam a szobámba, majd becsuktam magam után az ajtót. Sírva dőltem neki. Órák hosszat csak sírtam, és sírtam. Nem tudtam eldönteni, hogy most tényleg a jó döntést hoztam-e meg. Hogy most az kellet volna csinálni, hogy hagyom, hogy elvigyen magával?  Abban a percben nem tudtam eldönteni. Megrezzentem, amikor bekopogtak az ajtón.
-    Kicsim! Ráérsz egy percre? – kérdezte anyu.
-    Persze! – sietve letörölttem a könnyeimetés kitártam az ajtót. Anyu a kezében az albummal állt, és feltett szándéka volt, hogy megbeszéljen velem valamit. Széttártam a karom és leültem az ágyra. Anyu utánam.
-    Édesem, én nem is tudom, hogy mit mondjak erre. – a Zaynnel majdnem elcsattant csókunknál nyitotta ki az fotókönykvet. – Látszik, hogy szereted őt, de akkor mégis, miértnem mentél utána?
-    Te is tudod, hogy miért nem tehettem! Ott van a fősuli, meg elsősorban itt élek. És titeket sem akarlak itt hagyni.
-    Ezek mind csak kifogások. A szerelem, pláne ha az az első, bármit legyőz. Legyen az távolság, korkülönbség, vagy akármi. Te szereted őt, akkor miért negedted el? – kérdezte anyu. A szemeimben megint felgyűltek a könnyek, de visszanyeltem őket.
-    Most elsősorban a tanulás a fontos, aztán jön Zayn. Nem akarom, hogy olyannak gondoljon, aki nem tudja eldönteni, hogy mit is akar.
Anyu sóhajtva állt fel. - Én nem értelek! Az én koromban nem volt ilyen hamar lehetőségem szerelmesnek lenni. Szerintem hibát követsz el, ha most hagyod elmenni.
-    Este felhívom, ígérem! – mondtam szomorúan.
-    Tudod, hogy én csak neked akarok segíteni! –megsimította az arcomat.
-    Köszönöm! – mosolyogni próbáltam, de most ez ment a legkevésbé.
Miután anya kiment, felálltam és bekopogtam Adamhez.
-    Mit akarsz? – jött a cseppet sem kedves kérdés.
-    Nem veszekedni, úgyhogy engedj be, kérlek! – könyörögtem. Nem az én stílusom a megalázkodás, de nem szeretnék vele már a hazaérkezésem első napján haragban lenni vele. Kinyílt az ajtó.
-    Ajánlom, hogy fontos legyen, mert most nem érek rá! - durrogott.
-    Szeretnék bocsánatot kérni az előbbi kirohanásomért, csak tudod, hogy van ez, ha valakit, akit szeretünk, attól el kell búcsúznunk? – reménykedtem, hogy megért.
-    Tudod, hogy nem tudok, rád haragudni! – aha, akkor csak képzelődtem az előbb.
-    Nem tudtam, de kösz, hogy elmondtad, mielőtt még megfojtanál! – köhögtem, amikor elengedett. – Nagyon erős lettél. Mit szedsz te?
-    Kétlem, hogy erről akarnál beszélni! – vigyorgott.
-    Tényleg nem, de nem mehetnék inkább be? Nem az ajtó előtt állva szeretném ezt megbeszélni. – lehajtottam a fejem és a padlót rugdostam.  -  Persze csak akkor, ha ráérsz beszélgetni a húgoddal.
-    Nem halaszthatnánk későbbre? Most egy fontos meccs közepén tartok és Andris vár rám.
-    Persze, akkor, szia. – nem tehetek róla, de az arcomról nem bírtam letörölni a vigyort.
A nap további részében olvastam. Szinte óránként az órára pillantottam, úgy vártam, hogy mikor lesz már este.
-    Lili! Vacsora! – kiabált fel anya.
Szinte belapátoltam a vacsorát és már rohantam is fel a szobámba a telefonomért. Még egyszer az órámra néztem. 19: 30 volt. Talán már ők is vacsoráztak. Feltárcsáztam a számukat, csak a vezetékes telefon száma volt meg, és vártam míg valaki felveszi.
-    Halló? – Jenny volt az.
-    Szia, Jenny! – üdvözöltem.
-    Lili? Lili! Szia! Mi újság? – hadarta a kérdéseket.
-    Itt volt Zayn délután. Hogy csinálta, hogy el tudott jönni? Mármint miért? – én is tudok kérdezni, ha kell.
-    Zayn ott volt? Nem is vettem észre, hogy elment. Én Naillel..
-    Mi t csináltok? – érdeklődtem.
-    Most vacsoráztunk, bár elég fura lett az állaga az ételnek. Magamban kuncogtam. Hát igen, amíg ott voltam, nagyjából én főztem rájuk. Most meg… nem vagyok ott.
-    Most próbálnak fent. Ezt hallgasd…!
Gondolom arra tartotta a telefont, mert nagyon halkan hallani lehetett a zenét.
-    Mondd meg nekik, hogy kerestem őket! – a könnyek ismét felgyűltek a szememben.
-    Persze, megmondom nekik.
-    Most leteszem! – sóhajtottam egy hatalmasat, hogy ne lehessen hallani a hangomon, hogy sírok.
-    Rendben! Legyél jó! És gyakran hívj! – mondta nevetve.  – Valahogy ki kell bírnom itt. Én vagyok az egyetlen lány ebben a házban és ezt hangoztatják is.
-    Majd meséld el! Most tényleg le kell tennem, de holnap is hívlak!  Szia! – gyorsan elköszöntem és letettem mielőtt még tényleg elsírom magam.
Leborultam az ágyamra és a sírás ingatott álomba. Éjszaka zaynnel voltam, és reméltem, hogy mire reggel felébredek, újra mellettem lesz, és ugyanúgy rám mosolyog majd, mint szokott.
De reggel csak a magány köszöntött. Szomorúan megjegyeztem, hogy csak egy szép álom volt. Álom, amiből fel kellett ébrednem.
-    Jó reggelt, Lili! Hogy aludtál? –kérdezte elém rakva a reggelit. Rántotta, nyami!
-    Jól, köszi. Álmodtam is. Zaynnel.
-    Még mindig hiányzik, igaz? – anyu együttérzőn pillantott rám.
-    Jobban, mint tegnap. – megkockáztattam egy mosolyt. – Viszont már csak egy napom van a suli kezdetéig, addig meg még be is kell pakolnom.
-    El sem hiszem, hogy már főiskolára mész. Mintha csak tegnap lett volna, hogy először vittelek el a suliba.
-    Igen! – kicsit elszomorodtam, hogy most még messzebb leszek Zayntől, és anyuéktól is.
-    Ha megetted a reggelidet, akkor mehetsz is pakolni! –sürgetett.
Villámgyorsan megreggeliztem, és felrohantam a szobámba. Előkaptam a tegnapkipakolt bőröndömet és elkezdtem beledobálni a ruhákat. Na, jó, inkább belerakni.
-    Kop-kop! – Adam kukucskált be az ajtón. – Ráérek beszélgetni.
Halkan elkacagtam magam.
-    Lekötelezel. De, most ha lehet, bepakolnék. – egy újabb adag ruhát raktam be a már megtelt bőröndbe.
-    Ahogy látom már bepakoltál! – keresztbe tett kézzel az ajtófélfának dőlt. Na, pompás! Most jön a „ húg- bátyus beszélgetés”. – Csak azt akartam, hogy tudd, hogy rám mindig számíthatsz.
-    Mit szeretnél, - furán viselkedik. Nem ilyen beszélgetéseket szoktunk folytatni. Valamit akar!
-    Nem örülhetek, hogy a húgocskám fősulira megy?
-    Khm… - keresztbe tett kezekkel, amolyan „ugye tudod, hogy ezt nem hiszem el” nézéssel néztem rá.
-    Na, jó, lenne valami. Te és Zayn…- kezdte, de beléfolytottam a szót.
-    Az öröm most jobban tetszik. – sóhajtottam és kitessékeltem az ajtón egy ”sok még a dolgom” kijelentés kíséretében.
Sírva dőltem neki az ajtónak. Szinte kitépném a szívem, annyira fáj hogy Zayn nincs itt velem. De nem tehetem, mert akkor az emlékek is elvesznének, és a szívem nélküli életet nem szeretném átélni.
-    Hogy mit csináltál? – Becca, az egyetemi legjobb barátnőm teljesen kifakadva rázott meg a vállamnál fogva. – Lili, normális vagy te? Zayn Maliket otthagyni?
-    Nem hagytam ott, vagyis nem szakítottam vele. – erősködtem, de ismertem már Beccát olyan jól, hogy tudjam, nem adja fel egykönnyen.
-    Akkor sem vagy normális. Más lány a karját adná oda, hogy a One Direction tagokkal egy fedél alatt éljen, te meg csak úgy eldobtad ezt a lehetőséget.
Beccából csak úgy ömlöttek a szavak, kezdve a „nem vagy normális”nál, és befejezve a „nem vagy normális”sal. Igen, Becca bár a szavak embere, sokszor ismétli önmagát. – Hát kérdem én, szerinted Zayn mit fog ezek után gondolni rólad? – jesszusom Becca.
-    Figyelj, jobban ismerem Zayn-t mint bárki más, és tudom, hogy nem beszél ki a hátam mögött, azok után, hogy… - na, nem. Neki nem fogom elmondani!
-    Azok után, hogy…? – próbált rávezetni a mondat folytatására. Hirtelen elkerekedett a szeme, amikor rájött, mit akartam mondani. – Na, ne! Te tényleg… Zayn téged… - sikítozni kezdett volna, ha nem pisszegem le. – Ez oltári. És milyen volt vele? Mesélj!
-    Kérlek, ne kelts bennem még több bűntudatot! – sóhajtva lehuppantam az egyik padra.
-    Ugye tudod, hogy ezzel arra engedsz következtetni, hogy bánod, amit tettél? – szinte láttam az arcán megjelenni azt a sokat sejtető mosolyt.
-    Becca! – a tenyerembe temettem az arcomat.- Ne csináld!
Becca lehuppant mellém a padra és keresztbe tett karokkal hátradőlt.
-    Egyvalamit még mindig nem értek.
-    És mi lenne az? – sóhajtva jeleztem, hogy erről a témáról van a legkevesebb kedvem beszélni.
-    Ha megvolt a választás lehetőséged, hogy ottmaradhass, akkor mégis miért jöttél el?
Lassan felegyenesedtem és a szemébe néztem.
-    Nem tudom- mondtam egyszerűen.
-    Nem tudod? – hangjában megvetés bujkált.
-    Őszintén szólva már azt sem tudom, hogy miért jöttem egyetemre.
-    Hé! – Becca nem tetszése jeléül oldalba bökött.- Mi lenne ha azt mondanám, hogy van egy repülőjegyem Londonba?- kihúzott egy mappát a táskájából, amiben valóban volt egy használatlan jegy.
-    Mit? Azt, hogy gratulálok hozzá.- mondtam közömbösen.
-    És én ezt a jegyet neked adom.- felém nyújtotta,de én eltoltam a kezét.
-    Ezt nem fogadhatom el. – ráztam a fejem.
-    Ha segíteni akarok, akkor azt illik elfogadni. Vagy nálad ez nem így működik?
-    De nem hagyhatok itt mindent csak úgy. – sóhajtottam.
-    Majd én mindent elintézek neked ne aggódj.- bátran felállt és megállt előttem. – Menj és lepd meg Zaynt.
Sikkantva felálltam és köszönetmondások közepette megöleltem őt.
-    Egyvalamit ígérj meg nekem! – esketett. – Ha összeházasodtok, engem is meghívsz.
-    Ki nem hagynálak! – nyomtam egy puszit az arcára és a bőrönddel, mert péntek volt, szaladni kezdtem a repülőtér felé. Rövidül a találkozáshoz az idő.

Zayn
Kopogtattak az ajtón.
-    Majd én kinyitom! – szólt Louis.
-    Trappolás zaja hallatszott, majd egy rövid sikítás után, Louis megjelent a szobám ajtajánál.
-    Arcán nem láttam semmit, gondolom szándékosan rejtette el az érzéseit.
-    Lekecmeregtem az ágyról és leszaladtam a lépcsőn. Nagyot sóhajtva fogtam meg a kilincset, majd egy határozott mozdulattal lenyomtam és az ajtó kitárult. Földbe gyökerezett a lábam, amikor megláttam, hogy ki áll előtte. Lili kipirult arccal nézett rám.
-    Szia Zayn!- köszöntött, majd a nyakamba vetette magát.
-    Szia! – belepusziltam a hajába. Megbabonázott a belőle áradó finom illat.
-    Van még egy hely egy lány számára? – kérdezte,majd elmosolyodott amkor látta, hogy furán nézek rá.- Annyira hiányoztál! – mondta, s még jobban magához vont. Nem mintha eddig annyira hanyagolta volna a szorítást.
-    Te is nekem! – mondtam, vagyis inkább suttogtam a fülébe.
Elhúzódott tőlem, de csak annyira, hogy a szemeimbe nézhessen, mielőtt megcsókolt. Vadul szorította a száját az enyémre.
Annyira hiányzott már ez is. Nehezen bírtam ki nélküle.
Elhúzódott tőlem és mosolyogva a mellkasomra hajtotta a fejét.
-    Liliiiii!!!! – Jenny sikítozva futott le a lépcsőn, nyomában a fiúkkal.
-    Annyira hiányoztál nekünk! – szorongatta meg Jenny Lilit.
Valamit súgott Lili fülébe, amitől kacagni kezdett.
-    Lili, egy pillanatra.
-    Akkor mi megyünk is, nem zavarunk titeket! – szólt Harry, és tényleg indulni készült valahova.
-    Héhéhé, várjatok! Addig nem, míg nem kaptatok egy ölelést! – Lili széttárta a karját és sorban mindenkit megszorított.
-    Öhhm… mi akkor megyünk is! – mondták egyszerre, és eltűntek a lépcső tetején Jennyvel együtt.
-     Akkor ketten maradtunk! – leültem a kanapéra és átkaroltam őt.
-    Bizony! – suttogta, majd elmosolyodott.
-    Mi az?- kérdeztem felvonva az egyik szemöldökömet.
-    Semmi, csak a legutóbb öt évre kimenőleg búcsúzkodtunk, és most öt hónap telt el, hogy újra itt vagyok.
-    Minél hamarabb, annál jobb! – ezzel kivívtam magamnak egy oldalba bökést.
-    Miattad döntöttem úgy, hogy visszajövök, tessék rendesen viselkedni!- feltette a mutatóujját és meglengette előttem.
-    Persze! – mondtam határozottan, és feltettem az első értelmes kérdésemet a beszélgetés alatt. – Mesélj, milyen volt az egyetem.
-    Mintha nem tudnád!? Unalmas, és nagyon lassan telt az idő. Néha úgy éreztem, már sosem lesz vége egy napnak, nemhogy az évnek. – sóhajtotta és maga elé nézett.
-    Szóval hiányoztam! – a tarkómra tettem a kezemet, mire egy hasoncsapást kaptam.
-    Ha neked ez a rendes viselkedés, akkor…- a szájára nyomtam egy puszit.
-    Nálam ez a rendes! – mosolyogtam. – Gyere, segítek neked kipakolni a szobádban.
-    Kipakolni mi? – kérdezte összevont szemöldökkel.
Bólintottam, ő meg sóhajtott egyet.
-    Várnod kell még ezzel! Mindjárt jövök, te menj csak fel! – mondta és eltűnt a fürdőszobába.
-    Ohh, te lány! – égnek emeltem a szemeimet és betrappoltam a szobámba.

Lili
Pisilés közben elgondolkoztam azon, hogy tulajdonképpen miért mentem el innen. Nem tudtam a választ.
Mikor becsuktam magam mögött az ajtót, elmosolyodtam és rájöttem, hogy jól döntöttem, amikor visszajöttem. A lépcső felé vettem az irányt, mikor meghallottam, hogy valaki kopogtat. Elég intenzíven. Először szólni akartam a fiúknak, de megvolt a maguk gondja, úgyhogy eldöntöttem, hogy én nyitok ajtót. Lassan és határozottan lenyomtam a kilincset és egy szőke, göndör hajú lány állt ott.
Perys- konstatáltam magamban.
-    Te meg ki vagy?-kérdezte lenézően.
-    Lili. Mit keresel itt?  Azt hittem, hogy már szakítottál Zaynnel! – reménykedtem, hogy azt mondja, hogy „Persze, csak eljöttem valamiért!”. De nem így történt.
-    Már miért szakítottunk volna? – hahotában tört ki.- Te komolyan bevetted a meséjét arról, hogy téged szeret?
-     Igen, ezt feltételeztem. – Zayn most nagyon szíven ütött ezzel.
- Akkor elmondom, hogy nem igaz. Zayn még mindig engem szeret. Nézz magadra, nem vagy te más, csak egy lány, aki eszeveszetten kutat a szerelem után.- durván meglökött, és bement mellettem az ajtón.
Könnyek folytak végig az arcomon. Nem hittem el, nem hittem el, hogy Zayn egész végig hazudott nekem. A sok ölelés, csók, meg vallomás, csak színtiszta hazugság volt.
Sírva rohantam a szobám felé. Útközben beleütköztem Harrybe.
-    Hohó! Lili, mi a baj? – arcára a megdöbbenés ült ki, amikor megpillantotta Peryst.
-    Ő mit csinál itt? – kérdezem a lányra mutatva, aki éppen Zayn szobájának ajtaját kopogtatta.
-    Nem mondhatom el! Zayn megkért rá, hogy ő akarja elmondani. –tiltakozott.
-    Hát én vele biztos, hogy nem állok szóba! Becsapott engem, és ezt nem tudja már jóvá tenni. - Szóval, mit keres itt Perys? – a lábammal kopogtattam a padlón, a türelmetlenségemet hangsúlyozva.
-    Csak annyit tudok, hogy Perys és Zayn még nem szakítottak.
-    Nagyszerű!- széttártam a karom. – Akkor most én vagyok az, aki miatt Zayn eltájolódott.
-    Nem csináltál semmit. Zayn igaz, hogy még Peryssel jár, de már nem szereti.
-    Ezt ő mondta, igaz?
-    Lili, kérlek, ne csinálj ebből akkora drámát. Ez Perys hibája. Zayn már szakítani akart vele, de akkor megjelentetek ti, és elfelejtődött ez a dolog. Most meg, hogy újra itt van, azt hiszi, hogy Zayn még mindig szereti.
-    Miért ne csináljak drámát. Harry, Zayn elvette a szüzességemet. Lefeküdtem vele, erre így kiszúr velem.
-    Tudom, Lili, Zayn mindent elmondott. Azt is, hogy szakít Peryssel, de akkor már elment turnézni. Kérlek, hallgasd meg!
-    Most ahogy látom, mással lesz elfoglalva. – az éppen kinyíló ajtóra és a belépő lányra néztem – Meg amúgy sem akarom zavarni!
-    Szeret téged, ezt ne felejtsd el! – intett – Adj neki esélyt, hogy elmagyarázza!
-    Hhh – fújtattam és lementem a nappaliba.

Zayn
-    Gyere be! – kinyitottam az ajtót, de nem az lépett be, akit vártam, hanem Perys.
-    Te mit csinálsz itt? – kérdeztem meglepetten.
-    Zayni, hát nem is örülsz nekem? Mondták, hogy kerestél, ezért most eljöttem. – lassan kigombolta az inge felső két gombját.
-    Igen, 3 hónapja! – lehunytam a szemem. Mit keres itt ez a lány? Miért pont most keres meg, amikor én már továbbléptem. Ja… persze… ő még nem tudja.
-    Nos, ha te is ráérsz… - átölelte a nyakamat. Nem löktem el, de nem is tudtam, mert teljesen lefagytam. Másrészt meg megbántani sem nagyon akartam. Durván a számra szorította az övét. Visszatértek a régi emlékek, és akaratom ellenére visszacsókoltam. - Hiányoztál, Zayn!
-    Te is!- ezt hogy fogom kimagyarázni? Lili most biztos, hogy utál engem. Akkor most miért ne engedjek a bennem feltörő ösztönnek?
-    Gyere! – szólt érzékien és tovább gombolta az ingét. 
Valami láthatatlan erő vonzott hozzá, és azonnal rajta találtam magam.
-    Ohh… Zayn… kérlek… - suttogta.
Elhatároztam, hogy megadom neki a végtisztességet és még egyszer utoljára lefekszem vele.
-    Feküdj a hasadra, Perys! – olyan furcsa volt kimondani a nevét. És nem is kellemes. Akkor mégis miért csinálom ezt? Nyugalom, Zayn, csak egy éjszakáról van szó vele! Utána lehet, hogy csúnya vége lesz, de legalább tisztességesen.
-    Ez nem fog menni, Perys! – mondtam bűnbánást színlelve.
-    Mi? Miért nem? Talán már nem vagyok annyira izgató?- kérdezte miközben a bugyiját elkezdte lefelé tolni.
-    Nem… vagyis, nem arról van szó…de én már mást szeretek.
-    Micsoda? Kit? Talán csak nem azt a ribancot? – kacagott.
-    Ne nevezd így! Lili nem olyan. Ő kedves, kifinomult, melegszívű, megbízható, néha ugyan kicsit érzékeny, de remek lány.
-    Hát én most megverem! – hirtelen felpattant, és kiviharzott a nappali irányába. Én nem tudtam utána menni, mert alsónadrágban volta, és nem akartam, hogy Lili azt higgye, hogy Peryssel is lefeküdtem. Amilyen gyorsan csak tudtam felkaptam a nadrágomat és én is rohantam a nappali felé. De elkéstem. Lili már a földön feküdt a hasát fogva.