A kastélyban I

1.    rész: A tökéletes ajándék
Felébredtem és az órámra néztem. 7:30 volt.  Kipattant a szemem, amikor eszembe jutott, hogy ma van a szülinapom. Ezen a napon egyébként mindig korán kelek.
A szokásos reggeli nyújtózkodás és ásítozás után, nagy nehezen felkeltem és a fürdőszobába mentem.
Kócos haj, karikás szemek… na, ez nem én vagyok.
Gyorsan megmosakodtam, kisminkeltem magam, felöltöztem, majd kivasaltam a hajamat. Kilépve a fürdőszobából szinte megújultnak éreztem magamat.
Lementem a konyhába, ahol anya már sütött-főzött.
-     Szia, Kincsem! – kaptam egy puszit a homlokomra –ilyen korán már ébren vagy?
-    Tudod, hogy nem szeretek sokáig aludni!- szóltam át a vállam felett, miközben leültem. – Mi a reggeli?
-    Palacsinta. –hm… máris éhes lettem. Anyu mindig palacsintát süt, ha valakinek születésnapja van. Bár nekem eddig egy szóval sem említette. Talán azt hiszi, hogy elfelejtettem?
A lépcső tetején Adam álmos fejjel jelent meg. Adam a bátyám, és mi sem különbözünk a többi testvérpártól, ami annyit jelent, hogy néha igazi ördögfiókaként tudunk veszekedni. Miközben jött le a lépcsőn, megbotlott valamiben, és naná hogy engem jelölt ki a főkolompos szerepére.
-    LILI! Megmondtam, hogy ne hagyd mindig elől a cuccaidat, mert megsérülhet valaki! - ordított velem.
-    Te is mindig elől hagyod a cuccaidat! Egyszer már a lábamat is eltörtem miattad! – pirítottam rá. 1-0 ide.
-     Gyerekek! Már megint mi a baj?- a nagy hangzavarra apu kijött a szobából.
-    Lili mindig valamit elöl hagy, én meg megbotlok benne!- panaszkodott rám.
-    De egyszer ő miatta kerültem kórházba!- panaszkodtam rá.
Sosem értettem Adamet. Elvileg neki kellene lennie a példamutató, védelmező, segítőkész bátyusnak. Ehelyett egy nagy, felfuvalkodott hólyag.
-    Csend legyen!- ordított apa. Szegény, állandóan békítenie kellett minket - Lili kérj bocsánatot Adamtől. – Na, azt lesheti. Nem kérek bocsánatot a bátyámtól olyanért, ami nem is az én hibám volt.
-    Lili! Ne akard, hogy ordítsak. - szólt rám apa.
-    Bocsánat Adam, hogy mindig megbotlasz a cuccaimban.
Adam közelebb lépett hozzám, és mikor azt hittem, hogy „Nekem most annyi!”, megölelt.
-    Kis, bolond hugi!
-    Na, akkor szent a béke?- kérdezte anya kicsit megkönnyebbülve.
-    Igen.. –motyogtam, miközben azon küszködtem, hogy levegőt kapjak, Adam szorítása mellett. - Ha megfojtasz, akkor nem lesz, aki idegesítsen. – Próbáltam oldani a feszültséget, és sikerült, ugyanis Adam elnevette magát.
-    Maradj mindig ilyen szeleburdi! – megsimogatta a hajamat, amit kifejezetten utáltam. Azt, hogy ő 5 évvel idősebb nálam nem jogosítja fel, hogy kisgyerekként bánjon velem. De, hát ő a bátyám. Ha néha utállak! korszakunk is van, azért szeretem.
Mindannyian leültünk enni. Azért Adamnek a másik oldalra kellett ülnie, hogy még véletlenül se folytathassuk a civakodást.
"Ding-dong" szólt a csengő. Senki sem mozdult, gondoltam én sem kockáztatom meg, hogy ajtót nyissak egy idegennek, aki utána elrabol. Pont a…
-    Én nyitom! – a széket is felborítva pattantam fel, amikor eszembe jutott, hogy biztos Jenny az. Kinyitottam az ajtót és sejtésem beigazolódott. Jenny két ajándékkal a kezében ácsorgott az ajtó előtt. Persze be voltak csomagolva, hogy még csak véletlenül se lássam, hogy mi van bennük.
-    Boldog szülinapot. – kiáltotta és a nyakamba ugrott- Az én 18 éves barinőm.
-    Köszönöm! - mondtam mosolyogva és a könnyeimmel küszködve.
Az ajándékokat az asztalon hagyva bejött velem a konyhába.
-     Szia Jenny! – köszöntötték egyszerre mindannyian. Elsőre kicsit ijesztő lenne, ha valaki meghallaná a családomat egyszerre beszélni, de Jenny már nem akad fenn ilyen dolgokon.
-    Sziasztok. - ült le Jenny az egyik üres székre.
-    Kérsz enni?- kérdezte kedvesen anya. - Palacsintát sütöttem.
-    Ne fáradj! – kezdte illedelmesen, de győzött a hasa, ami most palacsintát akart enni. - Milyen palacsinta?
-    Milyent kérsz? – anyu próbálta a „Megtömlek palacsintával!” arcot fölvenni, és már a konyhapultnál állva várta a választ.
-    Kakaósat kérek, köszönöm! – felelte. Mindig is szerette a hasát, bár ez egyáltalán nem látszott meg rajta.
-    Tessék! – rakta elé anya a gőzölgő finomságot – Jó étvágyat!
-    Köszönöm!
Én is leültem Jenny mellé és tovább ettem a már kihűlt és félig megevett palacsintámat.
Mikor hosszabb beszélgetés után, közben apu eltűnt, mosdóba menés indokával, anyu elpakolt az asztalon, majd a nappaliba vezetett.
-Nagyon boldog 18. születésnapot kívánunk!- mondták megint csak egyszerre. Jó itt talán nem annyira fura.
-    Vettünk neked és Jennynek is 1-1 koncertjegyet a One Direction koncertjére.
Jennyvel egyszerre kezdtünk sikítozni és ugrálni.
-    Megyünk a One Direction koncertre! – kiáltotta Jenny.
-    Köszönöm, köszönöm! – Megöleltem anyáékat. Na meg Adamet is.
Szeretem a One Direction-ös fiúkat, nagyon jó hangjuk van.
-    Tőlem egy albumot és egy laptopok kapsz- nyomta a kezembe Jenny is az ajándékait. – Az albumba majd beleragaszthatod a fiúkkal készült képeidet! – mosolygott.
-    Köszönöm, de nem hiszem, hogy pont velem fognak fotózkodni! –sóhajtottam.
Letettem az asztalra az új ajándékaimat.
-    Köszönöm ezt a sok ajándékot-öleltem meg őket sorban ismét.
-    Amúgy a jegy holnapra szól, szóval addig be kell pakolnotok.
-    Bepakolni? Tehát akkor nem itt Magyarországon lesz?
-    Dehogy, Londonban!
-    Megyünk Londonba? – el sem hittem, hogy ez tényleg megtörténik.
-    Különben, hogy tudnátok a koncertre menni? – mosolygott anyu, amikor ismét megöleltem.
-    Meddig maradhatunk ott?- kérdezte nyugodtan Jenny.
Kérdőn néztem rá. Tudta? Erről az egészről tudott?
-    1 hónapig, persze ha nem akartok maradni, hamarabb is hazajöhettek.
-    Nem, nagyon jó az egy hónap!  Elleszünk, nem igaz? – kacsintottam Jenny felé.
-    Igen! – kacsintott vissza.
-    Na, akkor nyomás pakolni, holnap indultok!
Nem is kellett kétszer mondaniuk, Jennyvel magam mellett, felrohantunk a lépcsőn egyenesen a szobámba. Előhalásztam a bőröndömet és elkezdtem a pakolást.
-    El sem hiszem, hogy Londonba megyünk. –áradoztam Jennynek, közben pedig pakoltam a ruháimat és egyéb cuccaimat a bőröndbe.
-    Én sem. - mondta, de nem volt valami meggyőző.
Szemöldök felvonva néztem rá.
-  Áh, előled lehetetlen eltitkolni bármit is. Tudtam! A szüleid mindent elmondtak nekem.
- Tudtam! – feleltem, „Végre, igazam van!” stílusban.
Kész voltam a ruháim elpakolásával, már csak a fontos dolgok és a cipők voltak. A laptopot, a fényképezőgépet egy nagyobb táskába csomagoltam, vigyázva, hogy ne karcolódjanak meg.
A 2: fontos dolgok kipipálva. A cipőimet könnyedén egy vászontáskába csúsztattam.
-    A szüleid tudják már?- jutott eszembe hirtelen.
-    Hát… még nem szóltam nekik. - bűnbánóan a padlóra nézett
-    Jenny minél előbb beszélned kell velük! Ugye nem szeretnéd, ha a legjobb barátnőd egyedül kószálna Anglia fővárosában.
-    Persze, hogy nem.
-    Na akkor gyerünk,indulás!- tereltem az ajtó felé.
-    Oké megyek...
-     És ki ne hagyd azt a részt, hogy már megvannak a jegyek.
-    Igyekszem észben tartani! – mosolygott vissza az ajtóból.
Ledőltem az ágyra, és becsuktam a szemem. Gondolatban a koncerten jártam. Az első sorban ugráltam, és kb. 1 méterre lehettem a fiúktól. Az egyik tag, Zayn észrevett és letérdelt hozzám, majd leült a színpad szélére. Csak centik választottak el az arcunktól, amikor hirtelen feleszméltem:
-    Áááááá!!! – Jenny rontott be sikítva.
-    Elengedtek? – várakozva álltam fel az ágyamról.
-IGEN!!!! – ugrándozott, majd pár perc múlva mind a ketten ezt tettük.
-    Megyünk Londonba, megyünk Londonba! – kántáltuk egyszerre.
-    Hé, lányok, nem lehetne egy kicsit halkabbam? – kérdezte Adam, a szobám ajtajában megjelenve.
-    Megyünk Londonba! – kiáltottam, holott tudtam, hogy már tudja.
-    Lehetetlen vagy! – sértésnek szánta, de most semmi sem ronthatta el a kedvemet. Londonba megyek!
-    Rendben! Akkor még neked is be kell pakolnod! Menjünk el hozzátok, segít…
-    Nem szükséges! – mosolygott titokzatosan.
-    Hogy érted azt, hogy nem szükséges?
-    Már bepakoltam. Nem is vetted észre, hogy mennyi ideig nem voltam itt? – kérdezte kuncogva.
-    Álmodoztam, szóval nem.
-    Lányok, ideje ágyba bújni! –anyu jelent meg az ajtóban.
Nem is kellett kétszer mondania, tíz perc múlva már mind a ketten szuszogtunk.

Másnap anyám keltett minket.
-    Jó reggelt álomszuszékok!
-    Anyuu! Hagyj aludni!
-    2 óra múlva indul a repülőgép!
-    Miért nem ezt mondtad? – mind a kettőnk szeme kipattant és 20 perc múlva indulásra készen álltunk.
-    Biztos, hogy mindenetek megvan?- kérdezi anya, már másodjára.
-    Ha nem sietünk, hamarosan a repülőjegy nem lesz meg! – viccelődtem.
Anya nagyot sóhajtva elindult.
Néztem az elsuhanó tájat és közben arra gondoltam, hogy milyen is lesz Londonban. Milyen egzotikus ételeket tudunk majd megkóstolni, milyen érdekességeket tudunk majd megnézni és legfőképpen, milyen lesz majd a koncert? Már vagy 1000x elképzeltem, de eddig még sosem jutottam el rá. Azt mondták, hogy minden jegyet elkapkodtak. Nem is csoda, a fiúk nagyon híresek a lányok körében. A tizenéves lányok körében, persze. Bár én Harryt kicsit önteltnek találom, ő a csapat tartóoszlopa, és ő tartja össze a fiúkat. Nekem mégis Zayn az ideálom. Egyszerűen imádom őt. A haja, az arca, a feszes álla, és az a gyönyörű mosolya. És a szemei, ahogy az a meleg barna tekintete az enyémbe olvadna. Ah… De, mit fantáziálok én itt.  Csak egy átlagos lány vagyok Magyarországról, miért pont engem szúrnának ki. Még szerencse, hogy az angoltudásom tökéletes, különben egy tolmácsnak is velünk kellene jönnie, és azt én nem akarom.
Mikor megérkeztünk a reptérre, rohantunk becsekkolni magunkat.  Ilyenkor általában mindig megőrül az ember. Én ugye Adammel szoktam veszekedni, most azonban más volt a helyzet. Ilyenkor elkezdődik a „Lili! Ne maradj le! Lili, gyere már mellettem, mert elveszel! Lili! Miért vagy ilyen figyelmetlen? Nem jegyezted meg, hogy ennyi tusfürdőt nem lehet hozni? …meg a szokásos mizéria. Megkönnyebbültem, amikor a kapuhoz érkeztünk. Anyu szembefordult velünk.
-    Én eddig jöhettem veletek. Nagyon vigyázzatok egymásra, és ne csináljatok semmi őrültséget.
-    Nem fogunk, ígérjük!- mondtuk szinte teljesen egyszerre. Mit mondhatnék, nálunk ez megszokás.
-    Ne igyatok mértéktelenül, ha bulizni mentek és vigyázzatok, hogy csak előttetek bontsák fel az italokat, nehogy valaki drogot keverjen bele.
-    Nem vagyunk már pisisek!- sóhajtottam, de anyámat nem győztem meg.
-    Rendben, ígérjük, hogy nem fogjuk holt részekre leinni magunkat, és ha szeretkeznénk valakivel, akkor védekezünk.
Anya szúrós szemmel nézett ránk. Jenny mint mindig, most is megmentette a helyzetet attól, hogy anyám visszaforduljon velünk.
-    Nem kell miattunk aggódni, vigyázni fogok rá!
Anya vonásai megenyhültek.
-    Köszönöm, Jenny! Rád mindig lehet számítani!
Játékosan kinyújtottam rá a nyelvem, majd megöleltem.
-    Hiányozni fogtok!- suttogtam, végül elengedtem és sokáig integetve konstatáltam magamban, hogy egy teljes hónapig egyedül leszünk.
A repülő székén ülve felsóhajtottam.
-    Még mindig nem hiszem el, hogy Londonba megyünk. Ráadásul egy olyan koncertre, ahova már kiskorom óta szeretnék eljutni.
-    Pedig hidd csak el! Nagyon rendes a szüleidtől, hogy engem is elengednek veled. Velem még sosem történt ilyen!
-    Tényleg? – fordultam felé csodálkozva. – Nem ültél még repülőn?
-    De, ültem már, csak arra mondtam, hogy velem még nem volt olyan, hogy valaki elhívott volna magával külföldre.
Kis szünet után, Jenny felbátorodott.
-    Képzeld csak el! Ha a fiúk kiszúrnak téged a tömegben és valamelyikük megkéri a kezedet, akkor mennyit turnézhatsz velük. Minden lány irigykedni fog majd rád.
Oldalba löktem legjobb barátnőmet.
-    Irigykedni legfeljebb azért fognak, mert esélyem volt eljutni egy koncertjükre, ahol lehet, hogy felém néznek.
-    Álmodozni szabad, nem? – nevetett és behunyta a szemét. – Ébressz fel, ha odaértünk.
-    Na, akkor arról álmodj!  - kuncogtam és én is becsuktam a szemem.
Az utazás úgy 2 óra lehetett, de nem vettem észre, mert elaludtam. Mikor kinyitottam a szemem, Jenny mosolyogva hajolt át az ülésén.
-    Ébresztő álomszuszék. Azt mondtad, hogy felébresztesz.
-    Hol vagyunk?- kérdeztem nagyot ásítva.
-    Azt hiszem, hogy elaludtunk, mert éppen Kínába tartunk! - mondta halál komoly arccal.
-    Kínába?- kérdeztem még mindig álmos tekintettel. Aztán leesett, hogy mit mondott. – Kínába!?
-    Azt az arcot látni kellett volna…- tört ki belőle a nevetés.
-    Ha-ha nagyon vicces! – imitáltam nevetést – Na, hol vagyunk?
-    Most szállunk le! - kinézett az ablakon, ahol a táj valóban közeledett felénk.
Mosolyogva megráztam a fejem és megrezzentem, amikor a gép hirtelen földet ért. Sosem szerettem, ahogy a levegőből, az álomból hirtelen felébredünk, földet érünk. Mind a kettő nagyon rossz érzés.
Kiszálltunk a gépből, és egyenesen a szállodába vettük az irányt, melynek a neve Apex Temple Court Hotel volt.
A taxiból kiszállva, tátva maradt a szánk. A hotel valami eszméletlenül gyönyörű volt. Állítólag belül szebb, de mi már a külsejétől is el voltunk ájulva. És amikor beléptünk, én szabályosan lerogytam.
Na, de sietnünk kellett, a koncert pár óra múlva kezdődött és még azt sem találtuk ki, hogy mit vegyünk fel, na meg a hajunk, és a sminkünk, és még a… Nyugi, Lili, nyugi! Aggódni ráérsz később is.
Jennyvel gyorsan bejelentkeztünk és felvánszorogtunk a szobánkba.
-    Na, akkor most őszintén! Szerinted ez a jobb, - magam elé emeltem egy lenge egybe szoknyát - vagy ez? – kicseréltem egy szoknyára és egy különálló blúzra.
-    Ha azt akarod sugározni, hogy egy koncertre készültél, akkor inkább az első! – válaszolt komolyan, de aztán elkacagta magát.
-    Mi olyan vicces? – kérdeztem szúrós szemmel ránézve.
-    Semmi, semmi…- még mindig a hasát fogta a nevetéstől.
Figyelmen kívül hagytam, holott eléggé zavart a dolog. Mi lehet számára olyan vicces rajtam, hogy enyhén szólva röhögő görcsöt kapjon.
Belebújtam a Jenny által ajánlott ruhámba, aki egyébként még mindig a szemét törölgette a nevetéstől, és beszaladtam a fürdőbe.
Gyakorlott smink elkészítő lévén, sikerült rekordidő alatt egy szép és elfogadható party sminket elkészítenem.
-    Na hogy tetszik? – csípőre tett kézzel megálltam az ajtóban Jenny előtt.
-    Szép, csak…- és megint nevetni kezdett. Na, szép. A legjobb barátnőm rajtam szórakozik úgy, hogy én nem is tudom, hogy mi a nevetés tárgya.
-    Áruld már el, hogy mi nevetséges rajtam! – szinte már dühös voltam.
-    Ne haragudj, de ránéztél az órára mielőtt elkezdtél öltözni? – megint a röhögő görcs határán volt.
Egy pillantást vetettem az órára, ahol valóban még csak 2 óra volt, és a koncertig még volt vagy 3 óra.
-    A francba! – nyugtáztam magamban és én is elkezdtem nevetni. – Annyira belefeledkeztem abba, hogy hova készülünk, hogy nem is figyeltem az órára. – mondtam levegő után kapkodva.
Szinte már fetrengtünk a röhögéstől, de már rég nem az én bénázásomon, hanem… nem tudom, csak úgy.
-    Na, jó, elég a nevetésből! Ha jó helyet akarunk kapni, akkor indulnunk kell.
-    Igenis, szülinapos kisasszony! – szalutált nevetve és berohant a fürdőszobába.
Negyed óra múlva már a taxiban ülve utaztunk a koncert felé.
-    Nem is volt olyan rossz húzás tőlem. Szerintem tudod, hogy ha nálam az öltözködésről van szó, akkor nem elég az 1 óra sem. – megint kicsordult egy könnycsepp az arcomon.
-    Tudod, hogy nem… - kacagott és megölelt.
Együtt szálltunk ki a kocsiból és a koncerten az első sorban tomboltuk végig az egészet.
A fiúk, mint mindig, most is fantasztikusak voltak. Egyszer, amikor a kedvenc számomat énekelték (melyik nem az?) Zayn felém nézett és elmosolyodott, de aztán elfordult és nem is nézett vissza többet. Vagy csak én nem vettem észre.
Szóval a házasságnak Vele, lőttek, meg a közös turnézgatásnak is. Az álmomnak, hogy Zayn nekem énekel a színpadról szintén.
Ébresztő Lili! Hiú ábrándokat kergetsz! Soha nem volt és soha nem is lesz közöd hozzájuk. Maximum a rajongójuk lehetsz.
A szállodai szobába érve ledobtuk magunkról az egész estés tombolásban leizzadt ruhainkat és egy gyors zuhanyzás után már húztuk is a lóbőrt.
Reggel Jenny költögetett.
- Mi van?- nyöszörögtem. Álmos fejjel felültem és kérdőn néztem rá, amolyan „Ajánlom, hogy jó okod legyen arra, hogy felébresztettél” nézéssel.
- Vettem magunknak házat!!
- Ezt most komoly?
- Igen.
- Honnan volt annyi pénzed?
- Hát.. tudod…
- Jenny!!! – türelmetlenkedtem.
- Igazából a fiúk engedték meg, hogy velük lakjunk. – a haját csavargatta zavarában.
- Milyen fiúk? Jenny korán van még a találós kérdésekhez. – magamra akartam húzni a takarót, de eszembe jutott a tegnap este és kipattant a szemem. – Úgy érted, hogy megengedték, hogy náluk lakjunk egy teljes hónapig? De, miért?
- Azt mondták, hogy ez legyen meglepetés, de most siess, mert azt mondták, hogy az ajánlat nem érvényes olyan sokáig.
- Adj még öt percet! – mondtam, mire hozzám vágta a párnát.
- Tessék felkelni! Ugye nem akarsz délig lustálkodni? – kérdezte. Ránéztem az órára, ami 10:30- at mutatott. Vacak óra! Sosem annyit mutat, amennyit látni szeretnék.
Nagy nehezen felkeltem - viszlát, puha ágyikó – és elmentem a fürdőszobába felöltözni. Nem nézhettem ki úgy, mint egy ágrólszakadt valaki, de nem is akartam túlöltözni. Egy egyszerű sortot vettem fel egy pólóval. Stílusos, de mégis egyszerű. Miután nagy nehezen lecipekedtünk az emeletről és kijelentkeztünk, taxiba ültünk és a Jennynek megadott címre mentünk.
-    Egyet mondj meg nekem! Honnan tudták a fiúk, hogy hol „lakunk”?
-    Csak annyit mondok, hogy reggel korán felkeltem. – kacsintott.
Kibámultam az ablakon és csak ámultam a csodálatos házak láttán. Megérkeztünk és szinte kipattantunk a kocsiból annyira siettünk, hogy végre személyesen is megismerhetjük a One Direction-t. Juppi!
Óriási ház volt. Narancssárga színű, szép, fekete, kovácsoltvas kapuval. Az udvaron szökőkút állt.
Bekopogtunk.
- Isten hozott benneteket! – üdvözöltek minket egyszerre az ajtóban. Ők is?! Akkor rokonlelkek vagyunk.
- Sziasztok! – köszöntöttük őket mi is egyszerre.   
- Fáradjanak beljebb hölgyeim! – invitáltak minket.
Belépve, tátva maradt a szánk. Igen, ez nálunk gyakori reakció. A ház, mint kívülről, belül is hatalmas volt. A szoba közepén egy köralakban 2 hosszabb kanapé, belesüllyesztve a földbe. Köztük egy kis kör alakú dohányzóasztal. Fölöttük egy óriási csillár. Az egész szoba bézsszínű. Egy csigalépcső vezetett fel az emeletre.
- A kanapé jó lesz? – kérdezte nevetve Harry.
- Tuskó! – vágta rá Liam. – Szerintem inkább Harry szobáját szeretnék.
- Öhmm… nekünk bárhol jó. – mondta Jenny szerénykedve.
- Akkor gyertek. – invitált Harry, aki az előbb a kanapén akart elszállásolni (?).
Felvezetett az emeletre, ahol két üres szoba fogadott minket.
-    Az egyik a tiéd Jenny, a másik pedig…
-    Lili! – mutatkoztam be.
-    Az jó, én Harry! – vihogott.
Kínos csend telepedett le közénk.
-    Akkor én most… megyek. Nyugodtan pakoljatok ki. – mondta Harry, és lement a lépcsőn.
-    Ez fura volt! – mondtam Jennynek.
-    A fura nem kifejezés! –kacagott és belépett a saját szobájába, ahol egy ágy, egy szekrény és egy kis íróasztal volt. Az én szobám is hasonlóan volt berendezve, csak nálam még egy gardrób is volt. Tele ruhákkal. Női ruhákkal. Mit csináltak ezek női ruhákban? Belegondolni se merek.
-    Öhmm… Jenny?- szóltam ki kacagva a barátnőmnek.
-    Igen? – kukucskált be a szobámba. – Basszus!- tátotta el a száját. - Mit keresnek itt női ruhák?
-    Megkérdezzük? –kacagtam tovább.
-    Felesleges! – megpaskolta a vállam és visszament a szobájába pakolni.

2.    rész: Majdnem, de mégsem
Aznap este közös tévénézés volt. A kedvenc filmem ment a Keresztapa. Sokat nevettünk és bár néhol elég durva film, igazán jó.
-    Mindjárt elalszok. – nyújtóztam egy nagyot.
-    Oké! – Zayn felkapott és felloholt velem a lépcsőn a szobám felé. Közben rúgkapáltam, kiáltoztam, hogy ne csinálja, de semmi hatása sem volt, mintha direkt ki akart volna szúrni velem.
-    Ha folytatod a mocorgást, kénytelen leszek ledobni téged! De azt nem fogod megköszönni! – fenyegetett meg nevetve.
Rányújtottam a nyelvemet.
-    Mire készülsz, drága barátom? – tudakoltam tőle, oldalra húztam a számat és felvontam a szemöldököm.
Nem felelt csak lerakott az ágyra.
Várjunk csak! Ketten vagyunk, egyedül vagyunk, én az ágyon ülök, és ahogy rám néz.
-    Zayn én erre még nem készültem fel. Először is alig ismerjük egymást, másodszor pedig…
Miért lettem hirtelen ilyen betoji? Elvégre én álmodoztam arról, hogy együtt legyek vele (nem feltétlenül Úgy) most pedig be vagyok rezelve. Mit művelek én?
Mellém ült az ágyra és kisöpört az arcomból egy kósza tincset és a fülem mögé tűrte.
-    Akkor itt az ideje jobban megismerkednünk. – szólt és egyre közelebb hajolt. Automatikusan lehunytam a szemem. A szánk kis híján összeért, amikor benyitott… Harry.
-    Upsz… bocsi! Nem tudtam, hogy zavarok! – megbánást színlelt, de amikor becsukta az ajtót, elröhögte magát. Na, értitek már, hogy miért mondtam, hogy nem bírom Harry-t?
-    Hol is tartottunk? – fordultam Zayn felé.
-    Bocsi Lili! Mennem kell!- zsebre vágta a kezét és kislisszant az ajtón.
Hátradőltem az ágyamon.
Csak én lehetek ennyire szerencsétlen? Vagy ilyenkor mindenki az lenne? Bár megkaphatnám a választ!
Zayn
Nem tudtam Lili szemébe nézni, miután majdnem elcsattant egy csók.
-    Bocsi, Lili! Most mennem kell! – sóhajtottam és már kint is voltam az ajtón.
-    Majdnem, de mégsem! – röhögött az ajtófélfának támaszkodva Harry.
-    Mi a fene bajod van neked? – ugrottam neki.
-    Tudod, hogy nem lehet köztetek semmi Lilivel. Egy hónap múlva elmegy, és mit fogsz utána csinálni? Sajnáltatod magad?
-    Akkor sem kellett volna bejönnöd! Lili most biztos egy idiótának hisz, aki nem tudja eldönteni, hogy mit is akar.
-    Én csak megvédelek attól, hogy később összetörd a szívecskédet! – a mellkasomra tette a kezét és boci szemekkel nézett rám.
-    Elmész te a francba! – ellöktem magamtól.
-    Parancs értettem!- drámaian leugrott a lépcsőn.
Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Végre itt van egy lány, aki szeret, és nem csak rajongóként, én meg elszúrom a lehetőséget. Többször is belevertem az öklöm a falba.
-    Hé, Rómeó! Dadus hív! – röhögött Harry
Lerohantam a lépcsőn, egyenesen be a konyhába, ahol Jenny már várt rám egy kiadós beszélgetéssel.
-    Hallottam, hogy mi történt közted és Lili között.
-    Nem fog menni, amit kértél, hogy szórakoztassam Lilit, amíg itt vagytok. Legalábbis úgy nem, ahogy kérted. Közben belészerettem és…
-    Nem akarod elveszteni… - Jenny egyetértően bólintott.
-    Igen, valahogy úgy! – sóhajtva megdörzsöltem az orrnyergemet. – Most különben is azt hiszi, hogy én még mindig Perys-t szeretem.
-    És ez igaz? – kérdezte a szemeit meregetve.
-    Igaz… Mármint…- félbehagytam a mondatot, amikor belépett Lili. Remélem nem hallott semmit, legalábbis nem sokat.
-    Miről beszéltek, skacok? – kérdezte mosolyogva, de láttam a szemében a könnyeket.
-    Zayn csak segítséget kért, hogy mivel kedveskedhetne Parysnek. – kacsintott Jenny úgy, hogy Lili ne lássa.
-    Igazán? – látszott rajta, hogy féltékeny. – Egyszer igazán megismerném ezt a Peryst! –ivott egy korty vizet az üvegéből és nagyot sóhajtva kiment. Szinte láttam magam előtt, ahogy az ajtó előtt állva sírni kezd.
-    Ezt meg miért kellett? Most biztos, hogy rosszul érzi magát, és ami még rosszabb a pokolba kíván.
-    Ha megszeretted, akkor küzdjél érte! – bökte meg a mellkasomat. – Figyelj, Zayn! Lilit már nagyon régóta ismerem, és tudom, hogyha megszeret valakit, azt addig teszi, amíg a másik is szereti. De ha a másik nem mondja el neki az érzéseit, akkor…
-    Kiszeret belőlem! – sóhajtottam és a fejemet hátrahajtva a falba vertem.
-    Valahogy úgy! – Jenny elhúzott szájjal nézett rám. – Mielőbb mond el neki! De szerintem várd meg, amíg egy kicsit lecsillapodik.
-    És nála az mennyi idő? – kérdeztem abban a reményben., hogy azt mondja: „ Nem sok.”
-    Lilit ismerve több hét is lehet. – most ő hajtotta le a fejét. – Talán nem is lesz időd elmondani.
-    Az ki van zárva, hogy kihagyjam ezt a lehetőséget! Holnap buli lesz, nem? Álarcban leszünk, senki sem fog felismerni, félrehívom Lilit és…
-    Lili nem szereti a bulikat. Ő inkább amolyan otthonülős fajta.
-    Akkor még jobb. Itthon maradok vele, és elmondom neki.
-    Rendben, de nehogy megbántsd, különben én foglak elpáholni! –kacsintott és belebokszolt a karomba.
Szorosan átöleltem Jennyt.
-    Köszönöm a jó tanácsokat! Sokat segítettél.
-    Szívesen! – levegő után kapkodott – De ha megfojtasz, nem lesz több.
-    Bocsi! – nevettem.
-    Örülök, hogy ennyire vicces lesz, ha megfulladnék.
Hirtelen meglökött hátulról, én meg kitántorogtam az ajtón. Lili már nem volt ott.
-    Látta valaki Lilit? – kérdeztem aggódva.
-    Ja, aha. Berohant a szobájába.
Amilyen gyorsan csak tudtam, felrohantam a lányok szobája felé. Közben csak azon imádkoztam, hogy legyen bent a szobájában.
Bekopogtam azon az ajtón, amelyik zárva volt.
-    Tessék? – jött a dallamos válasz.
-    Csak meg akartam kérdezni, hogy jól vagy-e.
-    Miért ne lennék jól? – kérdezte, de most már szipogva.
-    Mert sírsz? – kérdeztem vissza.
-    Bújj be! – invitált.
-    Biztos? – feltehetőleg azt hiszi, hogy nem én vagyok itt.
-    Nem vagy vicces Harry, gyere… - kinyitotta az ajtót és ledermedt.
-    Szia, Lili! – többre is futhatta volna, de nem tudtam, hogy az előbb mennyit hallott a beszélgetésből.
-    Szia, Zayn!- lehajtott fejjel rugdosta a szőnyeget. – Miért jöttél fel?
-    A fiúk mondták, hogy sírtál. Jöttem megnézni, hogy mi a baj.
-    Semmi! Már mondtam! – megpróbált mosolyogni, de a szemében megint könnyek jelentek meg.
-    Akkor jó. A látogatásom másik oka, az, hogy megkérdezzem, hogy eljössz-e holnap a buliba.
-    Zayn, én nem megyek! Sajnálom, de nem vagyok igazán oda való.
-    Hát akkor én sem! – mondtam határozottan, és kacsintottam egyet.
-    Talán csak nem attól félsz, hogy amíg nem vagytok itt, felgyújtom a házatokat? – kérdezte végre vigyorogva.
-    Áh… szóval ezt tervezted! – kiáltottam és megöleltem. – Akkor így jössz.
-    Neeee...- sikított. – Nem teheted! Nem fogok elmenni, akkor inkább maradj itt velem, de ne vigyél el! – megpuszilta az arcomat mire letettem.
-    Akkor megbeszéltük. Itt maradok veled! – jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangon. – Vacsoránál találkozunk!  szóltam vissza a lépcső tetejéről. – miután becsukta az ajtót, hallottam, hogy nekidőlt, mert az megrázkódott. Mit gondolhat most rólam? Hogy tolakodó vagyok? Meglehet. De holnap igyekszem erre rácáfolni. 
Vacsoránál szótlanul bámultuk a tányérunkat. Jenny törte meg a csendet. Jaj, ne!
-    Én már nagyon várom a holnapi bulit? – lelkendezett. – És ti? – körbenézett,de mindenkitől csak egy halvány, „Aha, vagy Ja vagy, Persze” volt a válasz.
-    És te Zayn?- most van végem.
-    Én nem megyek. Úgy gondoltam, hogy itthon maradok.
-    Hogyhogy? – kérdezte Jenny meglepődést színlelve.
-    Nem akarok, más magyarázata nincs. Meg amúgy is gyakorolnom kell a szövegemet. Nem megy!
-    És te Lili? – fordult felé a kérdéssel. Na, most beszorult a csőbe.
-    Azt hiszem, hogy én sem megyek! Nem nekem való a bulizás.
-    Nahát, ezek szerint ketten lesztek itthon? Vajon mit fogtok csinálni?
-    Köszönöm a vacsorát! – álltam fel hirtelen.
A konyhába menet kicsit meglöktem Jenny vállát, amolyan”Kösz, majdnem lebuktam!” stílusban.
Nekitámasztottam a homlokomat a jéghideg hűtőnek. Még ez sem segített lenyugodni. Minél közelebb kerül a holnapi beszélgetés Lilivel, annál idegesebb leszek. Mi van, ha holnap mégsem akar itt maradni? Mi van, ha holnap meggondolja magát, és mégis elmegy arra a bulira?
-    Jól vagy Zayn? – Lili idegesen állt mögöttem.
-    Persze… de most mennem kell! Bocsánat! – a fejemet lehajtva slisszoltam ki mellette. Hallottam, ahogy sóhajt egy nagyot.
Az ágyamon feküdve Lilire gondolva nyomott el az álom. Vele is álmodtam.
A koncertünkön voltunk. Lili a VIP páholyból nézett minket.
Éppen a You and I című dalunkat énekeltük. Az én szólórészemnél szembefordultam Lilivel és egyenesen a szemébe nézve énekeltem:
„I figured it out
Saw the mistakes of up and down
Meet in the middle
There's always room for common ground”
Lili felállt és előrehajolva megcsókolt.
Ekkor hirtelen elszabadult a pokol. A lányok mind felugráltak a színpadra és egyenesen Lili felé rohantak. Kirángatták a páholyból és a szemem láttára elvonszolták. Kitaszították az ajtón és mikor becsukódott, Lili hatalmas sikítozásba kezdett.
„ Zayn, segíts, kérlek!” – kiabálta, de körbezártak, így mozdulni sem tudtam.
Verítékben fürödve ébredtem fel. Nem történhet meg ez az álom! Nem történhet meg! Ha Lili bajba kerülne, biztos, hogy segítenék rajta.
Nyújtózkodva ültem fel. Hunyorogva húztam szét a függönyt és magamban konstatáltam, hogy megint napsütéses idő lesz.
Nem hagyhattam ki a reggeli hasizom erősítést sem. Ettől mindig jobban felébredek. Nem tudom, hogy a többiek hogy vannak vele, de én akármennyit alszom, másnap reggel mindig fáradt vagyok.
-    Zayn, jössz futni? – kiabált fel Louis. Nemet intettem a fejemmel, mikor rájöttem, hogy ő ezt nem látja.
-    Ma kihagyom! – kiáltottam.
-    Te tudod! – szólt Liam.
Lassan lépegetve mentem le a lépcsőn. Az étkezőasztalnál Jenny üldögélt.
-    Jó reggelt Jenny! – köszöntem nagyot nyújtózva.
-    Neked is Zayn! – viszonozta, de a tekintete makacsul a kávéjára meredt.
-    Valami baj van? – kérdeztem aggódva. Ahogy rám nézett, abból máris kitaláltam. – Mi van Lilivel? – a széket is felborítottam, ahogy felálltam.
-    Nyugi, semmi! Még alszik. – közölte halkan.
-    Akkor? – a szívem a torkomban kezdett dobogni.
-    Amikor azt mondtam, hogy Lili szeret, azt úgy is gondoltam, de…
-    Mi az? – kérdeztem most már értetlenül.
-    Tegnap beszélt velem. Este. Azt mondta, hogy ő már belefáradt. Szóval lehet, hogy már fel is adta. Ha viszont még ma este elmondod neki, hogy mit érzel, talán még visszatérnek az irántad táplált érzései.
Csak bólintottam, és felmentem a szobámba. Nem tudtam másra figyelni és gondolni csak arra, hogy Lili a szomszéd szobában alszik.
Felkaptam a telefonom és feltárcsáztam az egyik legjobb lány barátom számát, aki elméletileg megy az esti buliba.
-    Halló! – szólt bele morcosan Eleanor.
-    Szia, El! – amint meghallotta a hangomat, azonnal jobb kedvre derült.
-    Már nagyon várom a ma esti bulit! Te is? – kérdezte sikkantva.
-    Na, igen a ma este. Ezért hívtalak fel. Nem megyek!
Eleanor hangja hallhatóan szomorúbb lett.
-    De miért?
-    Ígérd meg, hogy nem szólsz erről senkinek, még neki sem.
-    Nem ismerem, szóval ez a veszély nem fenyeget! – kacagott. – Szóval megígérem.
-    Lakik nálunk két lány… Az egyikük nem szeret bulizni, és én itt maradok vele.
-    Csak azért, mert megkérte? – hallottam a hangján a megvetést.
-    Nem… félreérted.
-    Akkor magyarázd el!- utasított.
-    Rendben, de ne szólj közbe! – kértem, és egy nagy levegővétel után belekezdtem. – Röviden és tömören csak annyi, hogy belészerettem és ma este készülök elmondani neki.
A vonal végén csak a csend válaszolt.
-    El? itt vagy?- már kezdtem aggódni, hogy valami történt vele.
-    Zayn. Én… ilyen kedves dolgot, még életemben nem hallottam.
-    Tehát akkor nem zavar?
-    Mármint, mi? Az, hogy meg akarod mondani egy lánynak, hogy szereted? Szívből örülök ennek!
-    Köszönöm.
-    És hogy hívják a szerencsés lányt? – jobban fogadta azt, mint hittem, hogy nem megyek.
-    Lilinek. – válaszoltam mosolyogva, bár kétlem, hogy ez meghallatszott volna a hangomon.
-    Akármit is fog válaszolni, sok sikert! De ugye előtte még találkozunk!?
-    Persze! Ki nem hagynám, hogy találkozzak veled, mielőtt részegre iszod magadat! – kuncogtam.
-    Vicces! – a hangjában ismét megvetést hallottam, de most már inkább viccelődve. - Akkor holnap! Szia! – elköszönt és lerakta a telefont, mielőtt elköszönhettem volna.