Lili
Alig tudtam aznap aludni valamit. A majdnem elcsattant első csókunkra gondoltam. Mit tervezett volna? Teljesen összezavart. Azt hiszem, hogy hagytam volna, ha megcsókol, de akkor… akkor talán már más lenne ez az egész. Most olyan kellemesen titokzatos a helyzet. Na meg Zayn most amúgy is Parrysbe szerelmes, nem egy ilyen… magyar lányba.
Felkeltem és beszaladtam a konyhába. Vagyis csak szaladtam volna, de megtorpantam, amikor kiszűrűdő beszélgetésfoszlányokat hallottam meg:
-Szerinted bevette?-kérdezte Louis Liam-ot.
-Dehogy, semmi jelét sem mutatta, hogy bevette volna. – suttogta Liam, mintha attól tartana, hogy valaki hallgatózik. Ha tudná, hogy mennyire igaza van.
-De nem kéne megmondani neki?
-Mondjuk el, hogy Naillnek tetszik Jenny? – a kérdés meghökkentett és nem bírtam tovább játszani a szellemet.
-Jó lenne.-léptem be vigyorogva.
-Liliiii... te mit keresel itt?
-Itt lakom! – mintha nem lenne olyan egyértelmű. – Na, miről van szó? Ne próbáljatok hazudni, mert mindent hallottam!
- Úgy, mint Zaynnek te, úgy Naillnek Jenny tetszik.
- Értem! Akkor hát ez volt az oka, hogy idehívtatok minket. – felkapcsolódott a fejemben lévő lámpa.
Felrohantam Jenny szobájába és az ágyára ugrottam.
- Au!
-Jól vagy?-lépett be Naill. Nem is rossz teljesítmény. Tíz másodperc. De lehetne jobb is.
-Igen, csak ez a hülye rám ugrott.- ütögetni kezdett a párnával
- Kimennétek?-kérte Jenny a srácokat. Becsukták maguk után az ajtót.
-Tudom, hogy miért hívtak ide valójában...
-Tényleg?- nézett érdeklődve. Valami nem stimmel. Hogy-hogy ő hamarabb tudta?
- Te már tudtad! – sóhajtottam fel.
-És miért is?
-Mert te tetszel Niall-nek.
- Akkor az én részemet már értem…
- Az enyémet is érthetnéd…
- Ugyan miért? – egyre jobban mosolygott, ahhoz képest, hogy az előbb még egy párnával akart agyoncsapni.
-Hát...tegnap.....Zayn....- nem fejeztem be a mondatot.
-Majdnem megcsókolt? – na, jó, mi folyik itt?
- Ezt meg honnan tudod? – nincs kibúvó Jenny, el kell mondanod.
- Hát… Zayn beszélgetett velem is… és azt mondta…
- Lányok! Kész a reggeli!- kiabált fel valaki.
- Nem érdekes! – mondtam sértődést színlelve és még egyszer hozzávágta a párnát.
Vigyorogva mentünk le a reggelizőasztalhoz, ahol már mindenki a helyén ült.
- Mire véljük ezt a jó kedvet? – kérdezte Zayn is mosolyogva.
- Csak jó kedvünk van.- kacsintottam Jennyre.
- Hát jó! – Naill szomorúnak tűnt.
- Jó étvágyat. – kissé kínos csend kezdett alakulni.
Mindenki megtömte a hasát és jóllakottan dőltünk hátra a széken.
- Huhh, ez jól esett! – a hasamat fogtam.
- Igen! – Jenny fújt egyet.
A délelőtt gyorsan elment és délután kopogtattak az ajtón.
- Várunk valakit? – kérdeztem a fiúktól.
Megrázták a fejüket.
- Hahó, fiúk, megjöttünk! –dugta be a fejét az ajtón Eleanor és Danielle.
- A konyhában vagyunk! Gyertek csak be! – kiabált ki Liam.
- Hát itt vannak a táncolni akaró fiúk?- Kérdezte Eleanor kuncogva.
- Kac kac, El! – mosolygott Louis és megölelte a lányokat.
- És ők kicsodák? –kérdezte a csendben lévő Danielle.
- Eleanor, Danielle, ő itt Lili- mutatott rám- ő pedig Jenny.
- Én Eleanor vagyok ő meg Danielle.
Összeszedelődzködtek- ami valljuk be nem kis idő volt- és úgy két óra múlva már ott sem voltak.
Egyedül maradtam Zayn-nel. Sokan gondolhatnának itt rosszra, hogy: „Huuu, ketten vagytok itt, mit fogtok csinálni?” vagy „Ketten egy házban egész éjszaka?” . Nem igazán értem, hogy mi azzal a baj, hogy az egyik híres bandataggal vagyok egyedül, aki amúgy közönbösebb nem is lehetne. Én csak tisztázni szerettem volna vele egy-két dolgot úgy, hogy biztos legyek benne, hogy senki sem hallgatózik. Huuu, izgi nem? És pont itt a megfelelő alkalom. Zayn a kanapé egyik felén ült én meg a másikon.
- Zayn… –mikor rám nézett folytattam. –Figyelj…- kezdtem, de elakadtam. – Igazából miért hívtatok minket ide lakni?
- Jenny már elmondta. Mert nem volt rendes lakásotok. – a szemembe nézett, amolyan „Engem nem tudsz megtörni!” nézéssel.
- Jajj Zayn ne tettesd már. Tudom, hogy nem azért!
- Mit akarsz, mit mondjak?! – fakadt ki, teljesen jogosan.
- Az igazat, Zayn, az igazat akarom hallani. – már szinte suttogtam, a könnyek annyira mardosták a torkomat.
- Szóval az igazat? – kérdezte, és lehajtotta a fejét.
- De kérlek, a majdnem elsült csókról ne beszélj! És engem is felejt el! Ott van neked Perrys. Nem hagyhatod ott! Főleg nem miattam. Nem érdemelné meg, hogy egy ilyen kis senki miatt, mint én, ott hagyd őt. Összeilletek, ezt te is tudod! És azt nem teheted meg miattam, hogy szakítasz vele. Ne okozz neki fájdalmat ezzel! Neked Ő az igazi nem én... én, amúgy sem szeretlek. - szuper... még egy hazugság is belefér. Milyen lettem?
Szomorúan, majd egyre mérgesebben néz rám.
-DE NEM SZERETEM PERYS-T! MÁR 2 HÓNAPJA SZAKÍTOTTAM VELE!- ordított. Felém közeledve elkapta a csuklómat és odahúzott magához. Olyan erősen szorította a csuklómat, hogy szinte elfehéredtek az ujjai.
- Zayn! Zayn ez fáj! – sikítottam a könnyeimmel küszködve. De ahelyett, hogy elengedte volna, még jobban szorította, majd megcsókolt. Nem bírtam eltolni magamtól főleg, hogy a csuklómat szorította. Mikor végre észhez tért, elengedett.
- Én... én.. sajnálom! Nem tudom mi ütött belém... -mondta halkan. A csuklóm tiszta piros volt és iszonyatosan fájt.
- Miért nem tudod felfogni, hogy nem szeretlek? Miért kell még bántani is? Ekkora barom vagy?- kiáltottam, majd felrohantam a szobámba, bevágtam az ajtót és az ágyra borultam.
Fájt a hazugság… fájt, hogy ezt teszem, amikor lehetne könnyebb is… lehetnék boldog vele, de most már félek tőle.
- Lili! Engedj be!- dörömbölt az ajtón.
- Miért engednélek be? Azért, hogy bánts?
- Kérlek Lili! Nem foglak bántani! Tisztázzuk a dolgokat. – szinte láttam, ahogy könyörög az ajtó előtt.
- Mit akarsz?
- Nem így akarom megbeszélni veled. – sóhajtva kinyitottam az ajtót.
- Mit akarsz? Ha nem bántani, akkor mit?
- Bocsánatot kérni… sajnálom… nem tudom, hogy mi üthetett belém. De én, tényleg szeretlek! - közelebb jött hozzám, és átölelt.
- Hagyjál! –ordítottam és ellöktem magamtól.
- De Lili…
- Nem érdekel! Gondoltál volna erre akkor, mielőtt bántottál! HAGYJ! – ordítottam.
Zayn utolsó mentsvárként még átölelt egyszer.
Miért csinálom ezt? Miért tiltakozom az ellen, amire mindig is vágytam?
- Zayn? – láttam rajta, ahogy szinte megkönnyebbül.
- Bocsáss meg nekem! – mondta és homlokon csókolt.
Elvesztem az ölelésében és a csókjában. Végre beteljesült egy régi álmom. Zayn Malik megcsókolt. És nem csak azért, mert kértem.
Közben észre sem vettem, hogy hazajöttek a fiúk. Harry dühösen állt az ajtóban.
- Mit csinálsz? Nem megmondtam neked, hogy nem lehet köztetek semmi? Mit fog szólni ehhez Perys?- nézett rá dühösen Zaynre, majd odajött hozzám és meglátta a csuklóm.
Közelebb jött hozzám és meglátta a csuklómat.
- Ráadásul bántottad is? Hogy tehetsz ilyent Zayn? –ordított Harry.
- Ne csináld ezt Harry! Zayn nem csinált semmit! – ordítottam most már én is.
- Akkor mi ez? – a csuklómat fogva a piros részhez nyúlt, amitől felszisszentem. - Hogyan történt ez?- kérdezte.
- Azt nem kell tudnod! – suttogtam és Zayn mellé léptem. Zayn azonban nem kegyeskedett a segítségemre állni. Vagyis nem úgy, ahogy elképzeltem.
- Lili… Hagyom, hogy megbeszéljétek ezt.
Mielőtt válaszolhattam, vagy esetleg tiltakozhattam volna, kiment.
Egyedül maradtam Harry alias Morcos úrral.
- Lili... – türelmetlenkedett Harry.
-Nem mondhatom el...- sóhajtottam.
-Miért? Zayn megtiltotta?
-Nem... csak nem akarom... hogy, összevesszetek....-aztán eszembe jutott, hogy Harry mindennek szemtanúja volt, így úgy döntöttem, hogy elmondom neki.
- Téged ez miért nem érdekel? Hogy mi lesz veled? Nagy bajba is kerülhettél volna. Te nem ismered annyira Zaynt mint én.
Hát, őszinteségből ötös.
- Na, jó... ugye ketten voltunk a házban .. én pedig tisztázni akartam a tegnap majdnem megtörténteket... Mondtam, hogy felejtsen el, hogy nem szeretem és, hogy ne tegye ezt Perys-sel,mire elkezdett ordítani,hogy már 2 hónapja szakított vele, majd elkezdett közeledni felém,de én távolodtam.Elkapta a csuklóm,közel húzott magához,majd egyre jobban szorított magához, aztán megcsókolt, de nem tudtam eltolni magamtól... össz-visz ennyi az egész..
-És az itt történt rész?
-Ja, igen..azt kihagytam...ezután felszaladtam, majd kikönyörögte,hogy beszéljek vele. Leült az ágyra én pedig álltam,majd a beszélgetés közbe közeledett felém...de én már féltem tőle... aztán végül mégis úgy döntöttem, hogy legyen, amit akar.
- Agyon verem.-állt fel mérgesen. Ment volna ki, de megfogtam.
- Már miért vernéd agyon?- kérdeztem úgy gondolom, hogy teljesen jogosan.
- Hagyjuk! Nem érdekes! - mondta, majd megölelt.
A karjaiban-biztonságban éreztem magam.
-Én most megyek...-mondta Harry,és mosolyogva kiment. Egyedül maradtam a szobámban így hát elaludtam.
Éreztem, hogy valaki van mellettem. Ránéztem.
- ÁÁÁÁÁÁÁ!!- sikítottam egyet. Zayn mellettem feküdt, átölelve engem. Nem igazán szoktam felejteni, de úgy rémlik, hogy tegnap este még egyedül aludtam el. Csak nem… történt valami éjszaka… kettőnk közt?
- Felébredtél? –mosolygott rám Zayn.
- M-mi történt tegnap este? Ez a része kiesik nekem.- nevetni próbáltam, de a félelem nagyobb volt, hogy esetleg lefeküdt velem.
- Ohh… mármint arra gondolsz, hogy… történt valami éjszaka?- a nyelvét a szaja belsőfeléhez nyomta. – Nyugi, nem csináltam semmit.- védekezőn felemelte a kezét. – Felteteleznél rólam ilyent?
- Áhh… dehogy! – kuncogtam és berohantam a mosdóba. Jéghideg vízzel lemostam az arcom. Mi a fenét művelek? Ezek a fiúk teljesen kiforgatnak a megszokott világomból. És én is őket. Akkor mégis miért tűrnek meg engem maguknál? Ez számukra nem zavaró? Vagy csak nem hozzák szóba.
Szeretem Zaynt, de meddig mehetek el még? És ő meddig megy el?
Éles csattanásokat hallottam. Kinéztem a résnyire nyitott ajtón. Zayn az ágy támláját püfölte
- Hé… mit csinálsz?- odarohantam és elé álltam.
- Lili! Én azt hittem, hogy megbántottalak. Hogy azért rohantál ki, mert megijesztettelek! – értetlenül bámultam rá.
- Tényleg meglepődtem, amikor megláttalak magam mellett! – közelebb léptem hozzá és átöleltem – De nem haragudnék rád, ijen semmiségért.
- Akkor jó! – suttogta a fülembe halkan.
- Ma van itt Londonban az utolsó napom! – sóhajtottam. – Holnap este már nem itt leszek.
- Igazad van. Hogy szeretnéd ezt az utolsó napot tölteni? – kérdezte és magához húzott.
- Csábító az ajánlatod, de inkább megnézném a nevezetességeket. Kicsit hihetetlen, hogy egy hónapja itt vagyok és még nem láttam a városból semmit.
- Akkor indul az idegenvezetés! – felkapott és lecipelt a lépcsőn. Sikítozva nevettem miközben ő ledobott a kanapéra. – Itt maradsz! – parancsolta. A fejemet csóválva nevettem tovább.
20 percen belül megnőtt a tömeg a nappaliban, majd Zayn is megjelent.
- Indulás! – kiterelt mindenkit az ajtón.
- Ho-ho! Veled meg mi történt?-kérdezte Harry a vigyorgó arcomat látva. – Reggel nem te sikítottál?
Nem tudtam válaszolni, mert egyrészt óriási szél fújt, és nem értette volna, az én gyenge hangommal pláne nem, másrészt pedig éppen elindultunk, szóval időm sem volt.
Buszra szálltunk, mivel a fiúk lakása… milyen szavakat is használtak? „A belváros tele van rajongókkal, itt nyugisabb”. Szóval utaznunk kellett úgy egy fél órát mire elértük a várost.
- Zayn, nem szállunk fel erre a túristabuszra? – kérdeztem és az arckifejezését látva elkacagtam magam.- Mi az?
- Ezt most komolyan gondolod? Most érkeztünk meg és te máris megint buszra akarsz szállni?
- Nem bízom abban, hogy nem rabolsz el! – kezdtem vele flörtölni.
- Ohh, te lány, megint lelepleztél! Törhetem a fejem egy másik terven. – lebiggyesztette a száját. – De akkor nem mehetnénk kettesben? – a mögöttünk battyogó fiúkra és a lelkesen nézelődő Jennyre nézett.
- Ugyan miért akarnék veled kettesben menni? – átöleltem a nyakát.
- Mert a barátod vagyok, mert szívdöglesztően jóképű vagyok, mert híres vagyok, és mert szeretném az utolsó itt töltött napodat veled tölteni.
- Kihagytad, hogy szerény vagy.- mosolyogtam rá.
- Uhh, ez fájt! – homlokát az enyémnek támasztotta.- Ezt ki kell fizetned! – Közelebb hajolva a száját az enyémre tapasztotta, majd a nyelvével megtalálta az enyémet. Idilli pilanat volt, amíg… Harry meg nem jelent mögöttünk.
- Szétválna a turbékoló gerlepár egy pillanatra? –szúrós szemmel nézett rám. Hm, fura. – A srácokkal úgy döntöttünk, hogy visszamennénk a lakásra. Meg amúgy sem akarjuk, hogy felismerjenek minket.
- Persze, menjetek csak! – mondtuk szinte teljesen egyszerre. Na, le kéne állni ezzel az egyszerre beszéléssel.
- Vigyázzatok egymásra! Ez főleg neked szól, Lili! Zayn hajlamos… szóval, vigyázz rá!
- Igyenis, értettem! – felsikítottam, amikor Zayn játékosan beleharapott a fülembe.
- Hjaj, a szerelem! – Harry a fejét csóválva otthagyott minket.
- Szóval ketten maradtunk. – suttogtam a fülébe.
- Bizony- mondta. –Hölgyeké az elsőbbség!- megfogta a kezem és segitett felszállni a buszra.
Nem is gondoltam volna, hogy London ennyire gyönyörű. Tiszta utcák – már amennyire- szép parkok, tömegesen sétáló emberek. Na meg a házek, a műemlékek, a híres épületek. Mellettem pedig a világ legcukibb, híres pasijával. Kell ennél több?
A nap zárásaként betértünk, Zayn szerint az egyik legismertebb, cukrászdába, a Galwin at Windows- ba.
- És mond csak! – Zayn szemben ült velem- Hogyan töltitek az időtöket, ha éppen nem koncerteztek?
- Az attól függ…-megvonja a vállát.
- Mégis mitől? – kérdezem értetlenkedve, mert azthittem, hogy minden percük be van táblázva.
- Tudod, koncertek után gyakorolnunk is kell, me pihennünk is, szóval, ez amolyan változó.
- Hm...- ittam egy kortyot a kávémból. Nem bírom ki estig, ha nem iszok legalább egy kávét. Rossz szokás tudom, de már nem tudok mást csinálni- Még nem is láttalak titeket gyakorolni.
- Ez szigorúan bizalmas! – megkeményítette az arcvonásait.
- Mennyire bizalmas, Zayn? A baráátnőd vagyok, nem emlékszel? – kinyújtottam a lábamat és a nadrágja közepéhez érintettem. Ettől a mozdulattól kissé megugrott.
- Ezzel sem mész semmire! A fiúkkal szigorúan magunk között tartjuk ezeket a titkokat.
Megvontam a vállam és visszafordultam a kávémhoz.
- Különben néha én is szoktam énekelni. Persze feleannyira sem jól, mint ti.
- Egyszer szívesen meghallgatnám. Figyelj, lehet, hogy híres énekesnő lesz belőled.
- Azt kétlem. Jogi karon fogok továbbtanulni. Szóval ennek az álmomnak fuccs.
- Sose add fel! – bátorításnak szánta, de nem úgy hangzott.
- Ezt most úgy mondtad, mintha lehetetlennek tartanád, hogy belőlem énekesnő legyen.
- Pedig nem! De ha nem hallottam, hogy hogyan énekelsz, akkor lehet ez a feltételezésem, nem?
- De… biztos. – felhörpintettem az utolsó korty kávét is.
- Átülök melléd, rendben? – mielőtt bólinthattam volna, felemelkedett és ledöbta magát mellém. A karrjait a nyakam körül pihentette.
- Én nem arra gondoltam, hogy lehetetlen, hogy énekesnő légy, de ez általában a jó hang kérdése. Úgyhogy hadd halljam! – na, azt lesheti. Nem fogom egy csapat ember előtt lejáratni magam.
- Emberek vannak itt! – tiltakoztam.
- Rossz válasz! – közölte és belecsípett a karomba. Gondolom, hogy nem erősen, de azért eléggé fájt.
- Zayn, én tényleg nem szeretnék most énekelni. Talán majd nálatok! – viccnek szántam, de úgy látszik, hogy komolyan vette.
- Rendben, akkor nálunk! – megrántotta a vállát és belekortyolt az italába. Senki se kérdezze, hogy mi volt az. Sem kinézet, sem szag alapján nem tudtam megállapítani.
Véget ért a londoni séta, és kézenfogva indultunk vissza.
- Gyönyörű ez a ház!- lelkendeztem-Hogy találtátok meg?
- Azt hiszem, hogy egy ingatlanos találta nekünk. Biztos azt gondolta, „Hm... Jó lesz ez azoknak az öntelt majmoknak!”
- Nem vagytok öntelt majmok! – védtem az esetleges bizalom hiánytól, ami valljuk be tőle azért távol állt.
Felém hajolt, hogy megcsókoljon, amikor kinyílt az ajtó.
- Gyertek gyorsan!- Harry kétségbeesetten állt ott.- Jenny, hogy is mondjam… Gyertek már!
Berohantunk az ajtón és én gyorsan felrohantam a kiabálás irányába, azaz Jenny szobájához. Az ajtó előtt azonban megtorpantam. Odabentről beszélgetésfoszlányok hallatszódtak ki.
- … nem érdekel! Még mindig szereted őt és ezt ne is tagadd!
- Rendben, nem tagadom, tényleg szeretem őt! De korántsem annyira, mint téged, és hozzád vonzódom. Az arcodhoz, a szemeidhez, a szádhoz, ami olyan szép… - a többit elyelte valami halk mormolásszerű hang.
Résnyire kinyitottam az ajtót, a szobában Nail (?) éppen a ruháit hámozta le Jennyről.. Becsuktam az ajtót, és kuncogva lépkedtem le a lépcsőn.
- Na, mi van? – kérdezte Zayn, amikor leültem mellé.
- Elrendezik ők maguk között! – sóhajtva a mellkasának dőltem.
Magához húzott.
- Az én barátnőm… - suttogta a fülembe.
- Ha jól emlékszem megzavartak valamiben minket…
Zayn közelebb hajolt, de mielőtt megcsókolhatott volna, megjelentek a fiúk.
- Azt hiszem, erre még várnunk kell! – sóhajtottam
- Rendben! Várok rád! – megpuszilta az arcom.
- Akkor meséljetek! Lili, hogy tetszett London?
- Gyönyörű! Más szóval nem is tudnám jellemezni, mint a gyönyörűvel. A parkok, az utcák, a házak.
- És a társaság sem volt az utolsó! – kacagott Zayn és arcon puszilt.
- Zayn, Egy pillanatra! – szólt neki Harry, majd eltűntek a konyhaajtó mögött.
Zayn
- Mit gondolsz, mit fog szólni Lili, ha megtudja, hogy még nem szakítottál Peryssel? Mert még nem szakítottatok, igaz? – Harry arca a dühösből a kissé zavarttá változott.
- Lili úgyis elmegy holnap, és akkor nem látom már többet! Akkor mit számít az, hogy szakítottam-e Peryssel?
- Akkor elmondanád, hogy mi bajod van? -kérdezte, de aztán felkapcsolt a fejében a lámpa- Te szereted Lilit! tehát akkor ez nem megjátszás.
- Nem… ez már nem, mert én… én tényleg szeretem őt, és bármi történjék is, én ott leszek neki.
- Akkor menj, te hős szerelmes! – hátba lökött, mire kiestem az ajtón.
Leültem Lili mellé a kanapéra, és mielőtt megszólalhatott volna, megcsókoltam. Kérdőn nézett rám, de én csak rámosolyogtam, és szorosan magamhoz húztam.
Lili
- … és akkor elkezdtek veszekedni. Szörnyű volt hallgatni, hogy miket vágtak egymás fejéhez. Jenny szerint Naill még egyszer sem csókolta meg amióta járnak. Ezen vesztek össze.
- Naill tényleg jobban kifejezhetné az érzéseit Jenny iránt. – jobban magához szorított.
- Khm… - a szoba irányába mutattam.
Összeráncolta az orrát, és megcsókolta a nyakamat.
- Tényleg Lili, te ígérél még egy éneklést! – mosolyogva nézett rám.
- Nem… nem…- mentegetőztem, de hatástalan volt. Zayn felhúzott a kanapéról.- Zene sincs! Én így nem tudok énekelni, bocsi!
- Akkor elfelejtjük, mivel a barátnőm vagy!
- Lekötelezel! – mosolyogva összehúztam a szemem.
Elkacagtam magam, amikor lerakott a kanapéra és megpuszilta a hasamat. Amikor a szemeimbe nézett, valami egészen mást láttam, mint eddig. Valami egszen mást és különlegeset. Olyan… érzelemmel nézett rám.
- Khm… köszönöm, hogy nem kell énekelnem. – kicsit zavart a nézése. Olyan volt, mintha a lelkemig lelátott volna. Hogy tudná, hogy én is akarom. De azt nem látta, hogy nem tehetem meg. Vele nem. Pedig mennyire szeretném.
- Zayn, ideje egy kicsit gyakorolnunk! – fentről Luis hangja hallatszott.
- Máris! – drámaian eltűnt a fal mögött, de egy pillanatra visszanézett.
- Ha visszajöttem, folytatjuk! – véglegesen eltűnt a fal mögött, én meg a kanpéra dőltem, és behunyva a szemem a zenélésüket hallgatva. Mi lehet az a nagy titok, ami miatt nem mehetünk be abba a szobába? Mi olyan fontos nekik, amit senki sem tudhat meg? Én..
- Lili! – Jenny jelent meg mosolyogva a lépcső alján.
- Szia Jenn! – nagy nehezen felültem és az állam alá tettem a kezem. – Na, mesélj, mi volt ez a veszekedés Naill meg közted?
- Huhh… én… Már nem akarok erről beszélni. De van más! – beharapta az alsó ajkát és elmosolyodott.
- Hű, csak nem? Milyen volt Naill? – az arcomon akaratlanul is széttterült Az a fajta mosoly.
- Olyan… Ő olyan… Nem is kívánhatnék jobbat. Egyszerűen, nagyszerű.
- Örülök ektek!- szemeimben az örömkönnyek csillogtak.
Rövid hallgatás után Jenny egy nagyot sójhajtott.
- Lili, kérdezni, vagyis inkább mondani szeretnék valamit!
- Tessék! – oh, jaj, ne. Csak azt ne, hogy maradok-e.
- Úgy döntöttem, és Naill is beleegyezett, hogy maradok. Nem tudom, hogy meddig, de most végre sínen van az életem.
- Nem is tudom, én jó ötletnek tartom, hisz a te életed. De mit szólnak ehhez a szüleid?
- Először nem hittek a fülüknek. Aztán beleegyeztek. Sok sikert kívánnak nekünk!
- Mármint hogy hogy nekünk? – nem Jenny, én nem maradhatok itt.
- Te is maradsz vagy nem? – arcára a félelem ült ki.
- Bár igent maradhatnék, de ott az egyetem, ami ősszel kezdődik, és nem hiszem, hogy még egy évet el tudnék sumákolni. Annyira sajnálom! – átöleltem a BFF-ömet.
- Meddig maradsz? – a könnyeivel üszködött.
- Holnap délelőttig.- én is nagyon sajnáltam, hogy itt kell hagynom ezeket a csodálatos embereket. És legfőképpen Zaynt.
- Készül a kép! – a fiúk előugrottak a fal mögül. Kattant a fényképezőgép, villant a vaku és elkészült a véleményem szerint egyetlen kép. Ohh, a francba! Ez teljesen kiment a fejemből.
- És kész az album! – vigyorgott Luis. Kérdőn éztem rá(juk).
- Nem emlékszel arra az albumra, amit Jenny adott neked szülinapodra? Feltöltöttük neked.
- Ohh…- ekkor esett, hogy miért járkáltak mindenhova fényképezőgéppel. – Köszönöm!
- Inkább mutassuk meg. – jött valakitől az ésszerű ötlet, majd Jenny felrohant az albumért.
Félrehívtam Naillt.
- Na, mesélj! Mi volt Jennyvel? – hosszabb választ nem vártam, mivel a pasik nem szoktak az érzéseikről fecsegni.
- Nem is tudom, egyszerűen csak megszerettem Jennyt, de megcsókolni azt nem mertem. Nem gondoltam volna, hogy ezt ennyire zokon fogja venni. De most mindent kiegyenlítettem. És hogy milyen gyönyörű teste van.
- És mit szólsz ahhoz, hogy itt marad? Mert gondolom, örülsz neki?
- Mi vagy te, paparazzi?- kuncogott és megölelte a barátnőjét, aki éppen az előbb érkezett vissza.- Annyit mondok, hogy nem fog itt unatkozni. – homlokon puszilta Jennyt.
- Ezt nézd, Lili! – mi? Már nézik is? Nekem, a tulajdonosnak miért nem szóltak?
- Az első a kedvencünk! – mutatott valak arra a képre, amikor megérkeztünk. Ez lenne a kedvenc? Akkor milyen lehet a többi. Alatta pedig eza szöveg volt olvasható:
„ Asszonyok álltak a házhoz”
- Szellemes!- nevetést imitálva tovább lapoztam.
A következő képeken alvós jelenetek voltak. Mindenkit lefotóztak alvás közben. Zayn volt a legcukibb Nem mintha amúgy nem lenne az, csak… Vissza a képekhez.
Továbblapoztam, és…. mindenkiből kitört a nevetés. Egyedül csak én nem nevettem. A képen ugyanis én voltam, kócos hajjal, karikás szemekkel, és morcosan. Alatta „Ajánlom, hogy jó okod legyen, hogy felébresztettél” szöveggel.
A többi képen én voltam Zaynnel. A majdnem csók pillanata is megvan. Csók, csók után. Akaratlanul is elsírtam magam.
- Mi a baj, szivecske! – Zayn szorosan magához ölelt.
- Miért hívsz így, pont az utolsó napon? – arcomat a mellkasába temettem.
- Mert óriási szíved van, ahova még az ilyen nagy melákok is beleférnek. – hirtelen felkacagott és megcsókolt. Ez fog a legjobban hiányozni nekem. A szája és a csókja.
Az utolsó képen egy közös képünk van.
„ Nem is tudom, hogy mit lehetne ide írni! Elvileg ez egy búcsúzás lenne, de még nem búcsúzunk! Lili, azt hiszem, hogy mindenki nevében elmondhatom, hogy feldobtad ezt az időszakunkat. Eljöttél és mindannyiunk életébe fényt csempésztél. Hiányozni fogsz! Mindannyiunknak!”
- Ez… csodálatos volt! Köszönöm!
- De mit szomorkodunk itt? Ma este ünnepelünk is!
- Mi, azt, hogy elmegyek? – elmosolyodtam, ahoogy mindenki rám nézett. Zayn felém jött egy mikrofonnal. Jaj, ne! Én nem éneklek!
- Ezt a magyar dalt direkt miattad tanultam meg. Remélem tetszeni fog!
Felcsendült a zene -még hogy nincs- és elkezdte énekelni a dalt.
„ Mennyi el nem mondott szó, mi arra vár,
hogy kimondjam, már százszor kezdtem el talán.
Millió féltve őrzött érzés szomorú szivem legmélyén hever,
mert sosem mondtam el.
Hogy te vagy aki kell, rád vágyom
te vagy, aki kell minden áron,
szorosan ölelj, hogy fájjon,
úgy mint semmi más.
Csak te vagy az életem, halálom,
kiért néha könnyezem, belátom,
de ez az ami tán a legszebb vallomás.
Mennyi dal és mennyi féltett gondolat,
nem maradt csak széttépett papirdarab.
De titkom megőrzöm minden áron,
mig legalább nem jön majd egy apró jel,
hogy bátran mondjam el.
Hogy te vagy aki kell, rád vágyom
te vagy, aki kell minden áron,
szorosan ölelj, hogy fájjon,
úgy mint semmi más.
Csak te vagy az életem, halálom,
kiért néha könnyezem, belátom,
de ez az ami tán a legszebb vallomás.
Ezentúl én vigyázok rád,
a karjaidban töltök minden éjszakát.
Mostantól ha úgy kell,
ha akarod ezerszer mondom el.
Hogy te vagy aki kell, rád vágyom
te vagy, aki kell minden áron,
úgy ölelj, mint eddig senki más.
Csak te vagy az életem, halálom,
kiért néha könnyezem, belátom,
de ez az ami tán a legszebb vallomás.
Te vagy aki kell, rád vágyom
te vagy, aki kell minden áron,
szorosan ölelj, hogy fájjon,
úgy mint semmi más.
Csak te vagy az életem, halálom,
kiért néha könnyezem, belátom,
de ez az ami tán a legszebb vallomás.
Amikor az utolsó versszakhoz ért, én már szabályosan sírtam.
Csak te vagy az életem, halálom,
kiért néha könnyezem, belátom,
de ez az ami tán a legszebb vallomás.
Odajött hozzám, és megcsókolt.
- Ha mindig megcsókolsz, nem tudlak majd itt hagyni. - végigsimítottam az állát, homlokomat az övének támasztva.
- Ez lenne a célom! – belenézett a szemeimbe.
Szomorúan elfordultam tőle és a tenyerembe temettem az arcomat.
- Talán valami rosszat mondtam? – kérdezte aggódva.
Magamban elmosolyodtam, hogy ennyir tőrődik velem.
- Te is tudod, hogy nem maradhatok itt. Ott van a suli, meg a családomat sem hanyagolhatom el, és én nem ide tartozom, hanem… - elhallgattam, amikor az arcomra tette a kezét.
- Én nem kértem, hogy miattam maradj! Azt sem kértem, hogy miattam mindent eldobj.
Többet nem beszéltünk egymáshoz a délután folyamán. Azt hittem, hogy haragszik rám, vagy valami, de vacsoránál rácáfolt. Az asztalnál mellete ültem. Hirtelen felállt a poharát a magasba emelve.
- Khm…egy kis figyelmet szeretnék kérni! –ne csináld, még ne- Lili! Szeretettel de mégis szomorúan búcsúzunk tőled!
- Haver, ez úgy hangzott mint egy gyászbeszéd. – röhögött Harry, majd kis idő múlva mi is vele nevettünk.
- Nekem olyan, mintha gyászolnám, hogy itt hagy minket! – Zayn leült a székére, és ismét megfogta a kezem.
