A Halálvágy egyszer mindenkit érint

Kopogva tocsog fekete cipőm a latyakos hóban. Egyenletesen megyek, mintha érdekelne, hogy így mit gondolnak rólam…
Ma megint egy pluszhatás, egy rosszhatás, hideg érzéketlen, amit ember csak kaphat. Még egy visszautasítás. Bár kedves, de tudom hogy ez csak tisztelet vagy kedvesség. Szóval a tények úgy állnak, hogy még egy csaj utasított vissza egy meghívástól. Ez már kezd fájni.
Az elején még nem izgatott, gondoltam vannak mások is, de ez már a 6-ik az évben.. Nem tudom, mi van velem, mi gond lehet velem. Nem nagyon különbözök a becsajozott, talán már nem is szűz haverjaimtól. Majdnem mindent úgy teszek, mint ők..

De vége a nap nehezének, hazaértem, Táskámat ledobom az ágyam mellé hanyagul, bekapcsolom a gépet. Kimegyek a konyhába, keresek valami kaját. Csak gyorsleves van zacskóban. Inkább ilyet nem eszek. Inkább csak megiszok egy sört azt jól van. Leülök a gép elé, addigra az Msn is bejelentkezik.

Nem is lehet olyan rossz az élet így, gondolhatja néhány ember, de igen is az. Az én életem egy nagy szar. 7 éve kezdtem mondogatni is azt, hogy „Szar az élet” néha még az iskolában a padba is beleírtam ezt unalomból, akkor még nem gondoltam komolyan, de most már igaznak hiszem ezt a három szót.
Nézem végig a 43 emberből álló listát, kik vannak fent, de csak 3. Egyiknek csak köszönni szoktam néha, másik egy totál számítógép mániás, aki mindig csak az új programokról tud beszélni, azt se tudom őt mért vettem fel, a harmadik egy kedves lány ismerősöm, aki itt lakik a városban, vagyis inkább faluban. Most egyikkel se akarok beszélni, ma van az utolsó dolgom az életben…megölni magam. A dolgot már rég kigondoltam.

Ránézek az órára, negyed 4 hmm már csak fél óra és elindulok. Ez idő alatt járkálok a házban gondolkodom az élet rossz oldaláról. Minek a jóról? Hogy a lelkem úgy emlékezzen vissza az életre, mintha olyan jó lenne? Nem…

Az idő elérkezik, kint már eléggé sötét lett Ráerőltetem magam a bicajra, majd erőteljesen, széllel szemben elindulok, ki a faluból. Már az sem érdekel, hogy szétreped, majd elrobban a gumikerék a sok erőssé fagyott faágtól. Pár perc és meglátom a két sínt egymás mellett. Mintha csillognának, hogy menjek oda, hisz nem ezt akarnám? Dehogyisnem…

De még nem. Nincs értelme, hisz a vonat sehol. Ekkor elkezd valami rezegni a zsebemben, a mobilom.
- Igen? - kérdezem vacogással.
- András, te vagy az? - Kérdezi egy lányhang.
- Igen, miért? Ki vagy?
- Krisztina, tudod az osztályból..
- És miért hívtál?
- Hát…elég gyengén megy a töri, meg te most épp jó vagy az anyaggal, így hát holnap úgyis szombat, átjöhetnél délután, azt tanulhatnánk egy keveset.- Ekkor gondolkodóba esek
- Hát.. rendben. - nézek rá a sík egyenes sínekre - 3-kor?
- Jóó…szija.
- Szia.
Letette. A vonat fénye már jól látható, és hallatszik is.
Minek is keresett most ez engem? Jah…igen ,hogy tanuljunk, vagyis segítsek, vagyis inkább kihasználjon. Mért csinálja velem ezt mindenki, HEEE???! ELEGEM VAN AZ ÉLETBŐL! ELEGEM VAN MINDENBŐL!
Ugrok.
És rádöbbenek. Hány ember fog siratni. Szülők, rokonok, barátok. Csak, mert nekem semmi nem jön össze. És megszakadnak a gondolatok…

Robby.