A gyávaság veszélyei

„A gyávaság veszélyei”
Volt egy ember, kinek történetét mesélem most neked. A neve Neve Nincs. Miért fontos, hogy konkrét neve legyen? Legyen elég annyi, hogy nem különb sem tőled, sem tőlem, egy átlag szürke ember.
N.N. egy szürke napon elindult a munkahelyére, egy nyomdába. Szürke hajnal volt aznap reggel, fél 5 felé járt. Lapzártájuk volt, és még 5 oldalt ki kellett emelnie. Az őszi időben csak a szél által táncra kért levek pompáztak tarka ruháikban. A csípős szélben N.N összébb húzta magán a kabátot, majd gyors léptekkel rontott be a közeli park szürkeségébe.
Mindennap átment ezen a parkon a munkájába menet. A park szürkeségét a madarak színpompás csicsergése törte meg. N.N. szerette a nap ezen szakaszát, mert ilyenkor a szürkeség megszűnt, és színek keretezték be az unalmat és állandóságot. Míg a parkban sétált, gyönyörködött a természetben, figyelte az apró mókusok vidám játékát a fák lombjai között, és elgondolkodott a nehézségeken, amiket a mai nap szürkesége hoz majd el neki. Elmélkedéséből egy beszélgetés foszlányai verték fel. A kíváncsisága a hangok irányába terelte őt. „Ilyenkor a parkban egyetlen ember sincs”. Közelebb érve két férfit pillantott meg ballonkabátban, kalappal a fejükön. Az, amelyik háttal állt neki, valamit tartott a kezében. Testtartása magabiztos volt, és erőt sugárzott. A másik férfi szemben állt vele, de úgy tűnt, nem vette észre, hogy közeledik. Ez a férfi bizonytalannak és feszültnek tűnt. N.N. egy pillanatra látta az arcát: a hideg ellenére patakokban folyt róla a víz.
- Addig kellett volna elmenekülnöd, míg fogalmunk sem volt arról, hogy spicli vagy! – mondta a háttal álló férfi, majd feljebb emelte a kezét. N.N. rálátott a férfi kezére: egy pisztoly volt benne hangtompítóval ellátva. Elég bűnügyi filmet látott ahhoz, hogy felismerje. Gyáván bújt meg egy bokorsor és egy fa takarásában.
- De én nem tettem semmit, nem vagyok spicli, és nem köptem semmit sem a zsaruknak! – mondta a férfi.
- Na persze, Áldozat. Tudod, a Criffer-üggyel buktál le! Kiterveltük az egészet, azt is, hogy ki fogod szivárogtatni a rendőrségnek az információkat, ugyanis azokat csak te tudtad, mindenki másnak mást mondtunk. – Kibiztosította a pisztolyt. N.N. tenni akart valamit, de a lábai gyökeret vertek a földbe.
- Ne, kérlek ne, Gyilkos, családom van, feleségem és gyereke…- de mielőtt befejezhette volna, Gyilkos fejen, mellkason, majd lábon lőtte. Azon a szürke napon Áldozat vére vörösre festette a parkot, az eget, a madarak csicsergését és a mókusok táncát. N.N. a lövések után hátra hőkölt, ám nem figyelt eléggé, és rálépett egy száraz gallyra, ami hangosan recsegve tört el.
- Ki van ott? – Gyilkos a zaj felé fordult, majd tudomást sem véve róla visszafordult a szürke holttest felé, melyből vörös vér szivárgott. Beleeresztett még 3 golyót, majd halk léptekkel elindult a kijárat felé. N.N. a léptek távolodását figyelve mászott ki a bokrok közül, és szemben találta magát a holttesttel. Szája sikolyra nyílt, ám az utolsó pillanatban visszafogta magát arra gondolva, hogy Gyilkos még a közelben lehet. Feltápászkodott és futásnak eredt a kijárat felé, ám figyelmetlen volt: nem vette észre a park kapujának árnyékában megbúvó alakot, aki már türelmesen várta érkezését.
A park után még szaladt pár utcányit, majd megállt egy kis utcácskában kifújni magát. Csak akkor tudatosult benne a tény, hogy a szeme láttára öltek meg egy embert. Erre a gondolatra elszörnyedve rogyott térdre az utcácskában, és megmerevedve maradt ott percekig, órákig. Számára ez rejtély maradt, de nem is foglalkozott vele. Mikor felocsúdott és kifordult a kis utcácskából, az emberek már elkezdtek jönni-menni az utcákon; mind munkába igyekeztek. N.N. csak arra tudott gondolni: „Ez csak álom volt, egy nagyon rossz álom, ez nem történhet meg velem”. Ez a csalfa tudat megvigasztalta egy kicsit, és újult erővel indult meg egy újságos bódé felé, ahol mindennap vásárolni szokott egy napilapot és egy pohár feketekávét. Mikor a bódéhoz ért, beszélgetést hallott:
- Hallottad? Egy hullát találtak a közeli parkban ma reggel. A rendőrség szemtanúk után kutat. – Mikor N.N. ezt a hírt meghallotta, az utolsó reménye is elszállt afelől, hogy ez az egész csak egy rossz álom. Megvette az újságot és a kávét, majd tovább indult a nyomda felé. „A rendőrség szemtanúk után kutat” ez az egy mondat keringett egész úton a fejében. „Szóval akkor én most szemtanú vagyok, be kell mennem a rendőrségre, de valamilyen ügyet emlegettek, szóval ez valami gengszteres dolog lesz, igaz? Akkor ez a pasas biztosan nem jár egyedül. Ha kiderülne, hogy én adtam fel őket, biztosan megkeresnének, a családom, mindenki veszélyben lenne.”
Időközben megérkezett a nyomdába. Mindenki üdvözölte, de ő csak egy-egy biccentést küldött a közelebbi kollégái felé. Elkezdett dolgozni, ám megint elmerült a gondolataiban: „Feladhatnám őket a rendőrségen névtelenül, például ha nyilvános vonalról beszélek, azt biztosan nem tudják lenyomozni, és akkor a nevemet sem adnám meg. Ezt fogom tenni. Egy ember meghalt, és semmit sem tettem. Gyáván elbújtam a bokrok között. Jézusom, körül sem néztem! Lehet, hogy követett valaki, vagy félreértette, és látta, hogyan menekülök el a parkból. Nem mehetek a rendőrségre.” Egy hatalmas csattanás szakította meg a gondolatmenetét: az egyik kollégája, James tett le elé egy nagy hegynyi kéziratot.
- Ez meg micsoda?- kérdezte N.N. meglepetten. - Úgy tudtam, a mai napi újságot már kivitték.
- Igen, ki, de biztosan hallottad, hogy találtak egy hullát a közeli parkban. Kb. 6-szor belelőttek, és senki nem látott vagy hallott semmit sem. Valószínűleg hangtompítót használtak a gyilkosságnál, és egy téglát lőttek le. Ezt a rendőrség már kijelentette, szóval biztos, hogy valami gengszter vagy maffia ügy áldozata lett szerencsétlen. – N.N szomorúan hajtotta le a fejét. Nagyon is jól tudta, hogy ez történt, de nem mert szólni.
– Óh, jut eszembe, ezt neked küldték! – és James átnyújtott egy levelet. N.N. kíváncsian vette át a borítékot; a leveleit nem a munkahelyére kérte. A levélben írott betűkkel a következő állt:
„Mr. N.N. Üdvözlöm!
Találkoztunk már, pontosabban pont hogy elkerültük egymást, ugyanis Ön olyan sietve távozott a parkból… Látta az incidenst, és bár Ön nem tudja, hogy ki vagyok, én nagyon is jól tudom, hogy Ön kicsoda. Az élet nem kegyes Önnel, az már biztos. Na már most: feltételezem, hogy megfordult a  fejében a gondolat, hogy netalántán a rendőrséghez fordul segítségért, ezt azonnal vesse el! Mielőtt találna egy nyilvános vonalat, már meg is halt! Mindenhol vannak embereim, még az Ön nyomdájában is. A lényegre térek, N.N.: két lehetősége van. Megpróbálja értesíteni a rendőrséget, és akkor én még a mostaninál is jobban megkeserítem az életét, vagy elégeti ezt a levelet, és öngyilkosságot követ el. Ezt a büntetést rovom ki önnek azért, mert gyáván meghúzódott a bokrok között, ahelyett hogy embertársának segített volna, és rám vetette volna magát, míg volt alkalma. Szóval, választhat.
Üdvözlettel Mr. Gyilkos!”
N.N sokkot kapott a levél olvasása után. Fejében pörögtek a kérdések és gondolatok: „Honnan tud rólam ez a szemét? Ha beviszem ezt a levelet a rendőrségre, talán… De nem! Mást kell kitalálnom! Játsszam el a halálomat, de hogy? Rá fog jönni! Bölcsebb lenne eltűnni, és hallgatni az egészről. De szólnom kell a rendőrségnek, nem érdekel, hogy megkeseríti az életemet… És ha ez az őrült azt találja ki hogy elveszi tőlem a családomat?! Azt tényleg nem bírnám ki! Beleőrülök a tehetetlenségbe!” Egyik ötletet vetette el a másik után, majd eszébe jutott, hogy Gyilkosnak itt is vannak emberei a nyomdában. Minél előbb el akart tűnni arról a fojtogató helyről. Rosszullétre hivatkozva kikérte a nap többi részét, és elindult a park irányába. „Ezt nem hiszem! Ennyire nem vagyok kicsi és magatehetetlen, tennem kell valamit! Feladom a rendőrségen, de akkor tönkreteszi az életemet! Én ezt nem fogom neki megengedni, de nem leszek a kis kutyája sem, hogy végrehajtsam a parancsait! Férfiúi kötelességem megvédeni a tulajdonom! Ezt nem engedem, nem engedem annak a szemétnek!”  Ám mielőtt bement volna a parkba, megállt egy fegyverkereskedésnél, és a kézi pisztolyokat kezdte nézegetni. A szeme egy revolveren akadt meg, ami épp hogy nagyobb volt, mint a tenyere, és 15 dollárba került.  A pisztoly elveszett a hatalmas automatafegyverek és sörétesek között. A pisztolyban  önmagát látta meg a gengszterek között.
- Ezt szeretném - lépett oda a pénztároshoz N.N. – Várjon egy percet! Kipróbálhatnám, mielőtt megveszem?
- Persze, csak tessék - mosolygott rá a pénztáros – A céltáblák szemben vannak.
N.N. célzott és lőtt, a pisztoly hátra rúgott. „Az első golyó”. Fejében a következő gondolatok kavarogtak: „Ha már meghalok, nem fogok névtelenül eltűnni a nagykutyák között! Nem leszek tehetetlen! Nem engedek a gyávaságomnak!” Majd újra lőtt, ám ezúttal nem a céltáblára, hanem a pénztárosra célzott, aki azonnal holtan esett össze. „Második golyó. Nem vagyok gyáva.” A boltban nem volt senki más sem rajtuk kívül, így N.N. a pultra rakta a 15 dollárt, majd kisétált a boltból. „Nem fogok eltűnni, mint egy kis bogár a szélben.”. Az utcára érve célzott és lőtt. Lelőtt egy asszonyt, aki a kislányát kísérte óvodába. A gyerek sokkos állapotban üvöltött. „Harmadik golyó. Egy gyáva nem tesz ilyet.” Az utcán az emberek sikoltozni és szaladgálni kezdtek. Egyetlen ember állt nyugodtan egy bódé árnyékéban: James, ám N.N. nem vette észre őt. Meglátta egy barátját, aki rémülten szaladt el előtte. Célzott és lőtt. „Negyedik golyó. Híres leszek.” A rendőrségi autók szirénái visszhangoztak az utcán. „Nem hagyom, hogy így eltiporjatok!” Belelőtt az egyik autó kerekébe. A kerék kidurrant, és az autó felborult, benne 5 rendőr lelte halálát. „Ötödik golyó. Te következel, te gyáva!” N.N megállt egy pillanatra, és körülnézett a szürke káoszon és pusztításon, amit ő teremtett, majd egy közeli hídhoz sétált, felkapaszkodott a szürke tartóoszlopokra, és eszelősen vigyorgott.
- Ismerje meg nevemet a világ! Soha se feledjétek, hogy egyetlen bogárka képes volt megölni a gyávaságával kilenc embert! Nem leszek gyáva, nem ölöm meg magam! – ordította. Fejéhez emelte a pisztolyt, és újra körbenézett a zokogó tömegen, akik halottaikat siratták. Szemében utat törtek a könnyek. Hallani vélte a parkban lévő madarak örömteli énekét, látni vélte a színes levelek táncát a széllel, és felidézte Áldozat arcképét. „Hát mégis gyáva vagyok!” Majd meghúzta a ravaszt. A szürke káoszt vörös vére festette színesre.