A függöny és egyéb furcsaságok I. rész - Optika

Egy srác forró halloweeni kalandjai a kolis lányokkal.
 
FIGYELEM! A történet leszbikus és hetero elemeket is tartalmaz.
 
Írta: Malonym
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. október 16.
 
*********************************************************************


 
Ez volt az utolsó évem az egyetemen. Teljesítettem minden kurzust a fizikus mesterképzésen. Már csak az volt hátra, hogy összerakjam a szakdolgozatomat. Dióhéjban, az egész az optikáról szólt. Fényről és színekről. Nem egy népszerű téma, de én szerettem, mert ugyanaz a kérdéskör volt, amin Isaac Newton is sokat törte a fejét háromszáz évvel ezelőtt. Mi történik, amikor ránézünk valamire? Ez persze egy nagyon leegyszerűsített, kvázi-filozofikus megközelítése annak, amivel ténylegesen foglalkoztam, de mégis ez foglalkoztatott szinte egész nap.
Október volt. A fák mind vörösbe és narancsszínbe burkolóztak, a lányok pedig mind kötött pulóvereket húztak. Kivéve persze azokat, akik máris jelmezbe öltöztek. Fotonok milliárdjai és milliárdjai pattogtak ide-oda körülöttünk a leglehetetlenebb szögekben is, láthatóvá téve minket egymás számára. Innen tudtuk, hol vagyunk és mi van körülöttünk. Szubatomi szinten ránézni valamire nem sokban különbözik attól, mintha megérintenénk.
Órák, ebéd, labor és egy korai, könnyű vacsora fél ötkor. Akármi is volt az, tudtam, hogy nem ételről van szó és hogy beöltözve kell érkeznem. A jelmez könnyű ügy volt. Volt egy halloweeni jelmezem, ami egész egyetem alatt kiszolgált és minden eleme a szobámban volt: vörös napszemüveg, egy póló rajta egy X-szel, fekete nadrág, megfelelő cipő, elválasztott haj, merev száj. Utána pedig már indulhattam is a sarokszoba felé.
A „sarokszoba” Kate és Gabby, a csapat másik két tagjának birodalma volt. Ez volt a lányok kedvenc gyülekezőhelye, lévén a legnagyobb kétszemélyes szoba az épületben. Emellett, valami különös építészeti megoldásból kifolyólag, öt fala volt. Nem volt egy tökéletes pentagramma, de a lányok boszorkányos igényeinek megfelelt.
Én érkeztem utoljára. Lucy maguk közé ültetett Gabby-vel az utóbbi ágyára. Nem volt túl sok helyem, úgyhogy igyekeztem minél jobban összehúzni magam és a barátnőm felé dőltem. Persze, semmi okom nem volt panaszra, hiszen hozzásimulhattam Lucy-hoz, végig mérve őt tökéletes Fekete Özvegy-jelmezében. A testhez simuló kezeslábas a köldöke fölöttig lehúzott zipzárral, a valósághű pisztoly, ami csábosan a belső combjához volt rögzítve, és a vállig érő vörös paróka. Imádtam Lucy hollófekete haját, de ebben a vörös parókában mégis volt valami magával ragadó, ha értitek mire gondolok. Nem mintha nem látszott volna minden vörösesnek a szemüvegemen keresztül, de akkor is.
Lucy megcsókolta az arcomat és egy pillanatra beharapta a fülcimpámat.
- Helló, Édes! – mondta művi, de úgy is nagyon szexi orosz akcentussal, majd normál hangon hozzátette: - Milyen volt a napod?
- Rémisztőséges – vigyorogtam.[1]
- Örülök neki.
Gabby átkarolta az alkaromat, elvonva a figyelmemet a barátnőmről.
- Na és, ki akarsz te lenni?
Egy pillanatra elakadt a lélegzetem, mielőtt válaszolni tudtam volna. Gabby jelmeze, legalábbis amennyire én meg tudtam mondani, csupa fétis-felszerelésből állt. Fűző, térdig érő csizma, ujjatlan kesztyű, falatnyi sort és egy nyakörv, mind bőrből. Ráadásképp Gabby még akkor is egy olyan nő volt, aki után bárki megfordulna, ha egy koszos melegítőnadrágban és bő, kapucnis pulóverben császkál a folyosón. Olasz volt, mediterrán felmenőitől örökölt dús sötétbarna hajjal, benne egy-két szőkére festett tinccsel, hatalmas szemekkel és telt ajkakkal.
Lucy combjára simítottam a kezem támogatásért és próbáltam megnyugodni.
- Küklopsz vagyok – válaszoltam. – Az X-man-ek vezetője.
Gabby a szemeit forgatta.
- Úgy döntöttél, egy Rozsomák-jelmezhez nincs megfelelő hajad?
- Hát, Küklopsz szexibb.
Visszatartottam magam, mielőtt kimondtam volna, de a fejemben ott pattogtak a gondolatok: Küklopsz egy meglehetősen félreértett karakter. A legjobb szuperhősök mind metaforák, nem igaz? Hulk a megtestesült PTSD, a Flash a posztmodern világ örökös rohanását szimbolizálja, és így tovább. Küklopsz egy hetero fehér srác, akinek a részéről már az is halálos fenyegetés, ha ránéz valakire. Az ő ereje mindig akcióra kész. Megfelelő szemüveggel kell kordában tartania, hogy ne égessen azonnal lyukat minden csinos nőbe. Meg tudom érteni a drámáját.
De egy másik dolog: Küklopsz körül ott van egy rakat gyönyörű nő, aki vonzódik hozzá, ráadásul mindegyik gondolatolvasó. Szóval ő próbálja visszafogni magát, de minden nő, aki hallja az összes rohadt gondolatát, úgy dönt, akarja őt.
Nem érdekes felállás ez?
Sikertelenül leplezve egy nyögést, Lucy igyekezet megállítani a kezem, nehogy túl messzire kússzon a combjai közé.
- Hé, perverz! – lökte félre a kezemet. – Neked van valami megoldásod arra, hogy lehet egyszerre két Fekete Özvegy?
Jelentőségteljesen Kate felé pillantott, aki szintén Fekete Özvegynek öltözött. Az egyetlen dolog azonban, amiben az utóbbi az én barátnőmé fölé kerekedett, az az volt, hogy Kate-nek nem volt szüksége parókára, mivel ő amúgy is vörösre festette eredetileg szőke haját. Ezen kívül azonban Kate nem igazán tudta megragadni a megfelelő szuperhős-hatást. Igazán kedveltem Lucy összes barátját, de Kate volt az egyetlen, akinek eszem ágában sem volt önként a kedvére tenni. Szóval örömmel álltam volna Lucy oldalára, azonban…
- Ja. Két Fekete Özvegy van. Kate bizonyára a gonosz, szőke változat. Legközelebb egyeztessetek jobban!
- Egyeztettünk – vágta rá Lucy. – Én már nyár óta terveztem ezt a jelmezt. Mindenki tudott róla.
Próbálva visszagyömöszölni a szellemet a palackba, visszafordultam Gabby-hez:
- Na és te minek öltöztél? – mértem végig. – Anának a Szürke ötven árnyalatából?
Gabby horkantott egyet.
- Ne sértegess! Először is, Ana nem… Ó! – kapta le a szemüvegemet. – Nézd meg így!
- Ó! – Egy pillanat alatt minden zölddé változott, kivéve Gabby bőrét, ami tetőtől talpig vörösre volt festve. Lélegzetelállító munka. Amikor pedig felemeltem a tekintetem, végre a két szarvacskára is felfigyeltem a fürtjei között. – Valami huncut kis démon vagy… vagy ilyesmi.
- Belzebub, Ördög, Sátán, Mephistopheles – mondta Siobhan.
Alma kuncogni kezdett.
- Jobb a Pokolban szolgálni, mint a Mennyben uralkodni – szavalta.
A boldog pár felé fordítottam a tekintetem. Alma Sibhan ölében ült, a megszokott pozíciójukban. Önmegtartóztatás nélkül mutatták ki az érzéseiket egymás iránt, akár társaságban, akár zárt ajtók mögött, és tökéletesen össze is illettek. Siobhan rendelkezett a csapatból a leginkább „szuperhősös” testtel. Száznyolcvan centi magas volt, természetes vörös hajú és a mellei is egyenként akkorák voltak, mint a feje, minden művi beavatkozás nélkül is. A kosárlabdacsapat oszlopos tagja volt és a Can U Not Talk Sense nevű banda elsőszámú énekese. Kétség sem férhetett hozzá, hogy rá gondolva rántották ki a legtöbben a kampuszon, ha nem az egész államban.
Ami igazán cuki párossá tette őket Almával, az az volt, hogy az utóbbi alig nőtt magasabbra százötven centinél, úgyhogy még úgyis alig ért Siobhan álláig, amikor az ölében ült. Annának is gyönyörű teste volt. Különösen a feneke volt lélegzetelállító, amit nem is rejtett véka alá feszülős nadrágjaiban. Amennyire én tudtam, Alma még sosem volt férfival, de kétségem se férhetett hozzá, hogy mellette egy srácnak se lenne kisebbrendűségi komplexusa a magassága miatt. Ráadásul profi tornász is volt.
Nagyjából ugyanamiatt bámultam rájuk, ami miatt mindig is szoktam, plusz részben amiatt is, mert próbáltam kitalálni, minek öltöztek. Siobhan múmia volt. Nyaktól lefelé az egész testét valami gézszerű anyagba csomagolták. Biztosan volt alatta valami, különben a mellei nem álltak volna ilyen tökéletes pozícióban, de nem tudtam kitalálni, mi. Azonban mérget mertem volna venni rá, hogy egy meredező mellbimbó dudorát látom az anyagon ott, ahol Alma barátnője mellének dőlt, Ez alapján bármit is viselt, az nagyon vékony anyagból volt.
Ha Siobhan egy halott fáraó volt, magától értetődött, hogy Alma valamiféle templomszolga. Az öltözékének nyolcvan százaléka ékszerekből állt. Egy aranyozott bikinifelső, ami épp csak a melle felét takarta. Az aranyszín tökéletesen passzolt a bőréhez, a jelmezre aggatott függők pedig halkan csilingeltek, amikor viselőjük nevetett. Egy vékony lila ágyékkötőt viselt, ami elől és hátul is lelógott.
Pár pillanat múlva arra eszméltem, hogy Lucy beszél hozzám.
- Ébresztő, Drága! – veregette meg a hátamat. – Épp ott tartottunk, hogy beavassunk pár titokba.
- Oké – válaszoltam. – Kezdhetnétek azzal, hogy elmondjátok, mi Az.
- Hmmm! – morgott Kate, elővéve egy dobozt az ágy alól. – Szóval, van ez az igézet, amit az elmúlt két halloweenkor is használtunk és szeretnénk újra kipróbálni ma este. – Kinyitotta a dobozt, amiben hat nyaklánc pihent, rajtuk hatalmas függőkkel, amik ezüst érmékre hasonlítottak. – Ez egyfajta… kötő bűbáj… Amolyan bizalomépítés, ööö…
- Orgiasztikus dugásfesztivál – foglalta össze tömören Lucy.
- Igen – pirult el Kate. – Ez az… ezt a kifejezést kerestem.
- Ó! – nyögtem, keresve a szavakat. Nem akartam az ajándék ló fogát méricskélni. – Vagyis, úgy értem, benne vagyok. Hogy működik?
 
Folytatása következik!
 
[1] Szóvicc. Az eredetiben „spooktacular” az „ijesztő”-jelentésű „spooky” és a „fantasztikus, hihetetlen, csodálatos”-jelentésű „spectacular” összemosásából.