A fogadás (dráma)

Vörös Vaszics: A fogadás (dráma)


SZEMÉLYEK:

FÜRJ ELIZ, nádszállelkű kisasszony
LONGÓBÁR, a kisasszony kérője
SIR DZSEPETTÓ, bölcs filozófus
MISZLIN ASSZONY, Eliz édesanyja
RÖCSÖGE, inas
CLEOPÁKA, Longóbár nővére
ÖREG CIRÁNNUS, Miszlin asszony férjeura
JUPIHÉ, a család részeges barátja

Történik Lamanuthban


ELSŐ JELENET

Fürj Eliz, Longóbár

FÜRJ ELIZ: Oh, engednem kell unszolásodnak, lángízű tömjénezésednek, a csalfa erőszaknak, mellyel magadhoz láncolsz, ripacsok sóhaja a szó nyelvem hegyén, mit arcodnak súgok: igen! (duzzogva dobbant egyet lábával)
Bitorolj, vigyél el, szöktess meg beadom derekam miközben meghajlok akaratod rabigálya előtt, te kérők szégyene, cserzettbőrű világ szája!
LONGÓBÁR: De angyalom, mi ez a vad változás? Zsenge gyermekkorod óta kikosarazol, mióta az eszemet sejtem labirintus minden éjjelem, nem lellek, várárok voltál,kőhalom, mibe bele nem fúlhatok, csillag, melynek fénye létezésem előtt kihunyt, csalfa mecénás, ki átvágja koldusok torkát.
Vagy csak tréfálkozol velem, te tündérek félresikerült gyermeke? Gúnyt űzől reszketeg Ámorból? (pipára gyújt)
FÜRJ ELIZ: Ó, buta férfiú! Hát nem látod-e gonosz ármányt, mi nyomasztó felhőként árnyékolja fényes jövőmet, s vihogva a karmaidba vet?
LONGÓBÁR: Nem. (hosszan kifújja a füstöt)
FÜRJ ELIZ: Ó, te éleslátás kicsúfolója! Tudd meg hát, hogy apámuram születésemkor fogadott Jupihével, hogy egy kőbe zárt béka feléled-e húsz év múltán, és tegnap a huszadik születésnapomkor feltörték a követ, és a béka kissé álmosan, de vidáman szökdécselt tova.
A tét én voltam, te balga. Úgy szólt az egyezség, hogy hozzá kell mennem az első tétova kérőhöz, akármilyen alantas ember az illető, ha a béka élve marad. És én erről csak ma reggel szereztem szörnyű tudomást. A sors keserű fintora, hogy egy varangy ítéli meg sorsom.
Oh, ezerszer szívesebben mennék hozzá e sokat kibírt állathoz, mint egy pojácához!
(mérgesen, bőszen el)


MÁSODIK JELENET

Öreg Ciránnus, Jupihé, Röcsöge

JUPIHÉ: Könnyelmű atyafi, most szívhatod a fogad! Elveszi leányod ez a mócsing!
ÖREG CIRÁNNUS: Komédiát csinálsz egy család sorsából, te alávaló részeges bohóc! (kiköp oldalra) Élvezd csak a helyzetet, mígnem rücskös fejed egy napon a porba hull s én leszek az első ki a szádba vizelek!
JUPIHÉ: Na ezt szívesen elkerülném öreg! Éppen ezért egy olyan engedményt teszek feléd, amilyet még nem látott e kóbor világ:
Elizát tetszés szerint hozzáadhatod a béka úrfihoz is! (nagylelkűen széttárja kezeit)
ÖREG CIRÁNNUS: Nemes lelkű szeszkazán! Hát nem kell csalódom hősi jellemedben! Nem hiába vagy hosszú évek óta víg barátunk, Dionüszosz ágyasa! Köszönöm, köszönöm illékony barátom!
Röcsöge, hol a hordó? Gurítsd ide, de szaporán, nagy nap ez a mai, dicsőség éri nemzetségünk, s én áldásom adom a frigyre!
RÖCSÖGE: Viszem már, no!
(egy üres hordót gurít be, fején szalmakalap)


HARMADIK JELENET


Miszlin asszony és Sir Dszepettó mindent hallottak, mert a szobában ahol szeretkeztek nyitva volt az ajtó

MISZLIN ASSZONY: Nem tudom, mit is gondoljak... emlékszem én a derűs fogadásra, egy borgőzös júliusi hajnal hozta az ötletet, de eddig nem törődtem e bolondsággal. (vissaveszi tépett ruháit)
Mit gondolsz te, bölcs tanítások mestere? Ki ismered Szókratész minden hátsó szándékát! Te, ki ükapja vagy minden kényes szónak! Jó gondolat, hogy leányom egy hüllővel élje le az életét?
SIR DSZEPETTÓ: (gondterhelten ráncolja a homlokát) Oh, önző humánasszony! Te csak sokfekhelyű leányodra gondolsz! Az ártatlan békát ki kérdezi meg hát?
Mit érezhet egy ilyan apró állat, a kisasszony láttán? Hosszú aránytalan karok, duzzadó "egyikkisebbmintamásik" emlők, sertéstoka, cserepesre szikadt száj, ostobaságtól véres szemek, és oh, uram, kegyelmezz: az a bamba pestises tekintet! Csak egyszer feledhetném!
MISZLIN ASSZONY: Te csököttagyú kurafi! Hát így kell beszélni a leányról, ki bármikor örömmel bújt be avas ágyadba, amikor már nem is láttál a bortól? Aki már kisgyermekként vágyaid kielégítését leste?!
Takarodj az ágyamból és a házamból! Nem vagy méltó többé e szentségre!
(Dzsepettó meztelenül kimászik az ágyból, majd a kijárat felé indul, miközben elhalad a csodálkozó házigazda és barátja előtt)


NEGYEDIK FEJEZET


Cleopáka, Longóbár egy fa tövében, a lány keze társalgás közben fáradhatatlanul a szoknyája alatt matat

CLEOPÁKA: Mit teszel hát édes öcsém, ha e rút varangy előnyösebb férjnek bizonyul nállad?
(kézmozgása felgyorsul, zilál)
LONGÓBÁR: Mit tennék hát, édes nővérem? Tudomásul veszem a sors és Fürj Eliz akaratát, bár az is lehet, hogy az én hibám az egész. Mihelyt elmúlik e tépő fájdalom, ami csalódásom vitorláját marcangolja, elveszlek téged feleségül angyalom, gyönyörű nővérkém, édes Cleopáka.
CLEOPÁKA: Longóhhh...
(kézmozgása lassul, majd megáll, s sóhajtozva dől el kielégülten a vén tölgyfa mellett.)


VÉGE