A fagy völgye

Tüzes vér a fagyos északon


 


FIGYELEM! A "B-vel a föld körül"-történeteim, egy-két a helyén jelzett kivételtől eltekintve, nem előzményei és nem folytatásai egymásnak. Csupán egy adott témakör köré szövődő sorozat egymástól független elemei.


 


FIGYELEM! A történet enyhe leszbikus utalásokat tartalmaz.


 


Megjegyzés: A történetben szerepet kap Fernanda (első felbukkanás: Sandboard) is.


 


******************************************************************************


 


A víz körkörös hullámokat verve örvénylett tova az evezőmerítéseim nyomán. Egyszerre volt olyan érzés, mintha a kajakom suhanásának és evezőim csapásának materializálódott visszhangjai elvesznének a víz rengetegében és mintha kitöltötték volna az engem körülölelő tájat.


Norvégia egyébként is sok tekintetben egy külön kis elzárt világ. Egy ország Európa északnyugati peremén, amely gazdasági és társadalmi életében is inkább fordul be vagy a tenger felé, mint a kontinens irányába, a lehetőségig kimaradva az egységmozgalmakból is. Mindez pedig mintha csak tükrözné a természet képét is.


Itt is, bár alig jártam említésre méltó távolságra az ötmilliós királyság központjától, felhatolva az ország és a kontinens legnagyobb, valamint a világ második legnagyobb fjordján, annak egyik mellékágába behatolva mintha csak egy dimenzió-, de legalábbis egy időkapun haladtam volna keresztül.


Szinte ösztönös volt az a lassú és kimért mozdulat, amivel tiszteletteljesen körbepillantottam. Még az evezőmet is lefektettem egy pillanatra magam elé a hajótestre, hogy csak komótosan sodródva szemléljem a tájat. Itt volt körülöttem az egész ország és nép múltja, esszenciálisan összesűrítve egy hógömbre hajazó természetes skanzenbe, melyen túl most szinte megszűnni látszott a világ minden más része.


A Sogne-fjord, melyet méretben csak a Scoresby Sund névre hallgató grönlandi testvére előz meg, a földtörténeti múlt iskolapéldájaként hasít a Skandináv-félsziget testébe. Mint egy repedés ez üvegen, mely egy nagy hasítékból kinyúló ágas-bogas rendszerben hasít a szárazföld belsejébe. Az egyik ilyen ág pedig, a körülöttem terpeszkedő Nærøy-fjord pedig mintha csak a jégkorszak mementójaként maradt volna itt.


Végigsimítottam lófarokba hátrafogott hajamon, kisimítva belőle néhányat a relatíve szűk völgybe beszorult páratömegből kicsapódott vízcseppek közül. Közben pedig lenyűgözötten szemléltem a körülöttem monumentálisan terpeszkedő természeti csodát, ami viszont ugyanakkor az immár tízezer éve véget ért pleisztocén eljegesedés elemi mementójaként őrződött meg itt, a kontinensünk északi peremét képező Skandináv-hegység túlsó, tenger felőli oldalán.


Ha pár tízezer évvel korábban csónakáztam volna erre, most egy gleccser mélyén úszkálnék, persze akkor ellentétes irányba, le a tenger felé, és jelenleg amúgy sem tetemes sebességem töredékével, évi pár centiméterrel. A jégkorszakban a hegyek csúcsrégióiban magának, némi képzavarral, fészket vájt jég idővel túlcsordult az erre a célra önkéntelenül is szolgálatra álló mélyedés peremén, hogy alaposan lajhárra hajazó sebességgel lecsordogáljon a mélyebb területek felé. Az így útnak induló gleccserek tucatjai pedig idővel összeérve kettesével, négyesével, hetesével, sokasával csoportosulva végül hatalmas jégfolyamokként torkoltak a tengerbe.


Így tett a Nærøy is, beleolvadva a Sogne irdatlan tömegébe. A jégrengeteg azonban nem vonult el nyomtalanul. Épp úgy belehasított a hegyoldalakba, mint a folyékony víz tenné. Csak míg a hegyoldalakon lezúduló H2O-halmaz minél sebesebben lefelé igyekezve vehemensen bevágódik és megy erősen V-betűre emlékeztető völgyet váj ki, körülöttem a Næroy is, a maga zártsága ellenére is, szép terebélyes U-alakot vett fel. A komótos fagytömeg szélesen vájt bele a környező tájba, még így is igencsak méretes völgyet kanyarítva magának, még ha ez így sem hasonlítható össze a Sogne, vagy épp a Scoresby Sund gigantikus méreteivel.


A történet azonban itt nem ért véget. A jégkorszak elmúltával ugyanis, amikor a fagy végül elhúzódott innen, az az elképzelhetetlen nyomás is megszűnt, amit a helyenként és időnként akár kilométeres vastagságú fagyott víz kifejtett a kőzetekre. A táj viszont csak lassan reagál, így a hegyvidék az elmúlt tízezer év alatt mindmáig emelkedik, egyre csak tovább növelve az U szárait. Mindezzel pedig létrehozta azt a környezetet, amihez, az embernek alkalmazkodnia kellett.


Közben erősen meg kellett támaszkodnom kajakom belsejében és gondosan a megfelelő pontokon vízbe merítenem evezőmet, hogy elkerüljem a helyenként immáron ezerhétszáz méter magasra is emelkedett sziklafalakról alázúduló vízesések keltette hullámverést és megakadályozzam, hogy az beleborítson a vízbe. Nem hiába, a hegyekből lekanyargó apróbb gleccserekből a nagy fagyok elmúltával patakok és folyók lettek, amik, miután a Næroy is elolvadt, kénytelenek voltak annak medrének fenekére alábukni.


Ilyenkor nem irigyeltem azokat, akiknek ez az útvonal jelenti az egyetlen kijáratot a világ felé. Norvégia ugyanis, még talán inkább is, mint akár Skandinávia többi része, tökéletesen a tenger felé orientálódott. Míg a svédeknek és a dánoknak van valamennyi sík hátországuk, amin néminemű mezőgazdálkodás is elképzelhető, a norvégokat a hegyek teljesen a tengerhez szorították. Nem véletlen, hogy eredetileg ezernyi apró faluközösségre épülő kvázi királyság alakult itt ki még a középkor hajnalán, melynek férfijai a tengert járták halfogásért, vagy épp a dán kollégákkal elhajóztak mondjuk a Brit-szigetekre vikingkedni, ellentétben a svéd elvtársakkal, akik inkább a varég megnevezést preferálva a mai lengyel, orosz és ukrán területen űzték az igencsak agresszív kereskedelmet, másfajta prédára vadászva.


A norvég vikingek azonban még az ilyen akciók során sem ütköztek nagyobb nehézségekbe, mintha akárcsak a szomszéd fjord völgyébe épült falvakat akarták volna felkeresni. Az elém táruló látvány alapján pedig meg is tudtam érteni, miért.


Mire végre sikerült stabilizálnom a csónakomat a vízesések keltette hullámzás lökései nyomán, végre felpillanthattam az előttem magasodó sziklafal tövébe, szinte a meredélyhez préselt városkára. Ilyen körülmények között Norvégia akár egy szigetcsoport is lehetne, melynek tagjait egymástól és a kontinenstől is tetemes távolságok választják el. Akkor sem lenne nehezebb dolguk, mintha ezeket a völgyfalakat akarnák megmászni, vagy, a modern időkben, a hegyeket átfúrni, hogy alagutat készítsenek az autóutaknak.


A Nærøy települései ennek megfelelően mind a mai napig csak tenger felől közelíthetők meg a táborukat a világ többi részén felverők számára. Mindennek ellenére, vagy talán pont ezért azonban megvan ennek a helynek is a maga varázsa azok számára, akik szeretik a nyugalmas, világtól félig-meddig elzárt életet.


- Nocsak-nocsak! - rántott vissza merengésemből egy incselkedve viduló hang. Ahogy hátra kaptam a fejem, azonnal elém is tárult Fernanda széles vigyora, ahogy saját evezőjét markolva csónakjával siklott mögöttem. Különös látvány volt a barnás bőrű latin lány képe a skandináv fjordok ölelésében. Bár, az igazat megvallva, hiába választotta el egy fél világ a hazájától, ez a vidék mégse különbözött igazán a dél-chilei fjordvidéktől, ahol egyébként még a tizenkilencedik században odatelepült németek jellegzetes házai miatt a zavarodott európai akár azt is érezheti, hogy pont Norvégiában van. Fernandát azonban ezek az összefüggések és ellentétek egy cseppet sem zavarták, társaságnak pedig ki jobbat találtam volna egy kis kajakozáshoz? Széles vigyora és csillogó szemei azonban egy pillanatra se hagyták, hogy ismét elkalandozzak, miközben folytatta: - Most evezünk vagy bámészkodunk.


- Mindkettőt - kacagtam fel. - Felváltva.


- Értem - somolygott hamiskásan. - Úgy gondolod, hogy ha kíméled magad, több energiád marad estére egy kis más jellegű testmozgásra? - kacsintott rám cinkosan.


- Hmmm. Most hogy így mondod... - vigyorogtam rá hamiskásan.


- Ne is álmodozz! - nevetett fel és meglendítette az evezőjét.


- Hé! - hajoltam el kacagva, de a felém fröcskölt víz permetjének egy része mégis utolért, több tucatnyi apró tűként szúrkodva meg testemet.


- Egy kis fogadás - hagyta figyelmen kívül barátnőm a panaszomat. - Aki utoljára ér a partra, az lesz alul.


Ezzel, meg se várva válaszomat, azonnal belelendült és nekifeküdt az evezésnek, én meg csak nevetve csóváltam a fejem, mielőtt utána iramodtam.


A versenyszelleme mindig magával ragadott. Még ha nem is bántam volna a vereséget sem. Hiszen amit ez a forró vérű chickitita az ágyban képes művelni az emberrel, az mindent megérne. A teste, az érintése, a szája, a nyelve... Ez azonban már egy másik történethez tartozik.