Korábban írogattam nektek sok féle érzésről,(és még fogok is) de a bűntudatról még nem. Pedig talán ez a második leggyakoribb érzés, mert túl könnyű megbántani másokat, viszont kijavítani, sokkal nehezebb...
-Figyelj! Beszélnünk kéne.
-És... Miről?
-Hát tudod, azt mondtuk, hogy ha valamelyikünk már nem szereti úgy a másikat, akkor szólunk egymásnak.
-Igen. És?
-Hát... Én most... szóltam.
A fiú a lány szemébe nézett, hogy megértesse vele, most őszintén vége. A lány lehajtotta a fejét, majd picit később könnyes szemmel nézett vissza a fiúra. Ezután elváltak. A fiú -ekkor még- megkönnyebűlve, a lány fájó szívvel tűnt el a ködben. Így távolodtak el egymástól, de nem örökre. Éjszaka mindketten csak egymásra tudtak gondolni. Egyikükben hiány, másikukban bűntudat...
-Utállak! -mondta a lány a fiúnak, mikor újra találkoztak. Most a fiú nézett lehajtott fejjel, s nagyot sóhajtott. A lány lehelete forró tűzként szállt a hideg levegővel a fiú arcába, s aztán sírni kezdett, és elszaladt.
-Várj! Kérlek!
A bűntudat felerősödött a fiúban és a lányra is rátört ez a fájdalmasan furdaló érzés, amiért ezt mondta. Hiszen tudta jól, a fiú nem tehet róla, hogy már nem érez iránta semmit. A fiú viszont úgy érezte, igenis tehet róla. Miért nem tudta tovább szeretni?!
-Várj! Beszélnünk kéne.
-Tudom. Figyelj...
-Sajnálom!
-Igen. Én is.
-tudod. Hiányzol!
-Ezt most miért mondod?
-Mert így van.
-És gondolod, hogy talán...
-Újra...
A lányban boldogság repdesett, de a fiúban még mindig bűntudat, mert nem érezte azt a hiányt, és szeretetet, csak magára erőltette, mert úgy érezte: Így helyes...
Pár nap múlva este felhívta a lányt.
-Szia! Hogy vagy?
-Hmm... megvagyok. Te?
-Háth... én is...
Még beszélgettek egy darabig, de a telefon beszélgetés végén:
-Szija és... Szeretlek!
-ömm.. Szia.
a fiú nem mondott többet, csak letette. A lányban furcsa érzések kavarogtak. A fiút Lassan széttépte a Bűntudat...
-A múltkor, amikor telefonon beszéltünk..
-igen?
-Én mondtam, hogy szeretlek, de... te csak azt mondtad szia...
-Tudom.
-És... miért?
-Én...öö... Szóval én.
-Nem szeretsz?
-Nem.
-Akkor most újra vége?
-Nem.
-Nem értelek.
-Úgy érzem szeretnem kell téged, és szeretni akarlak. De nem megy.
-Ha nem szeretsz, szerintem nincs értelme...
-Ne! Ne mondj semmit! együtt maradunk és kész!
A lány egy elhúzott mosollyal viszonozta a fiú keserű csókját...
-Szeretlek! - mondta a fiú.
-Én is téged!
Csendben összeborultak, és csókolózni kezdtek. De hirtelen egy zokogó hang szólalt meg mellettük.
-Tudtam, hogy ez lesz! Nem szeretsz. Tudtam, hogy ez így nem fog menni!
-De én...
-Nem számít -és a lány délibábként olvadt bele a távolba ezen a forró májusi napon. A bűntudat újra feléledt benne, mert hagyta, hogy folytatódjon ez a hazug kapcsolat...
A fiú csendben ült a szobájában, mikor csengettek. Ajtót nyitott. A lány állt ott, elveszedten, egyedül, könnyes szemekkel.
-Szia.
a lány nem szólt semmit, csak beljebb lökte a fiút, és bezárta a háta mögött az ajtót.
-Miért jöttél?
A lány még mindig némán állt. Hirtelen előrántott egy pisztolyt a háta mögül, de a fiú elkapta a karját, és a lövés a mennyezetet találta. De a pisztolyt a dulakodás közben megfordult. A második lövés a lányt találta el. Lassan hanyatlott a földre, s hosszú kínok között vérzett el. A fiú könnyes arccal, és rémülten tartotta. Nem tudott gondolkozni. Olyan gyorsantörtént az egész, hogy nem jutott eszébe mentőt hívni. A lövés halálos volt, és pár perc múlva ott térdelt a földön, s karjai közt a vérben úszó, halott lány. Este eltemette a kertbe a lányt is és a pisztolyt is. Hiába mosta a kezét a vér csak az emberi szemek elől tűnhetett el. De a lelkében örökre ott maradt a nyomasztó bűntudat jeleként...
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-07-26
|
Történetek
Tavaly megtörtént lánybúcsú ami életem legextrémebb orgiájává vált.<br />
Néhany helyen kiszínezve,...
2025-07-24
|
Történetek
Sokáig szótlanul mentünk, miközben a kamion falta a kilométereket. Addi provákáltam egy isőután,...
2025-07-20
|
Fantasy
A fekete hosszú hajú nő felrakott egy fekete kávét és leült a konyhaasztal mellé. Az űrhajó...
2025-07-16
|
Történetek
Egy fiatal lány, aki keresi mitől lesz igazán jó neki.
2025-07-06
|
Fantasy
A világ titkai sokszor sötétben rejtőznek, és a legnagyobb titok, amit az emberiség valaha...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
A rózsaszín felleg viszont elkerülhetetlen, és manapság egyre több embert talál meg. Ez a rózsaszín felleg persze csak egy tünete a kóros szomorúságnak, vagy inkább kezdete. De ha ennek érzéseit sikerül leküzdeni, a kóros szomorúság már elkerülhető.
Legyőzni azonban nehéz, de vannak rá módszer...
Legyőzni azonban nehéz, de vannak rá módszer...
De amikor megfordulok egész közel érzem a száját a számhoz, és érzem a forró leheletét, ami átjárja minden porcikámat. Mélyen a szemébe nézek. Ő viszonozza a tekintetem. Érzem, már teljesen hozzám bújt, és az ölelése egyre szorosabb. Szinte már fáj ez az ölelés, mikor hirtelen megcsókol, és eltűnik minden fájdalom, és minden ami csak körülöttünk létezik...
Hozzászólások