Violence beküldött történetei

- Miért kellett hazudnod?! Mondd miért?
- Mert csakis a te boldogságodat akartam belevarázsolni az örökkévalóságba… Csak ezt akartam…
- De az én boldogságom te vagy… És a kicsi…
- El sem tudom mondani, hogy mennyire sze… - Mia megcsókolta ismét. Most már hagyta magát, tudta hogy ez a csók ajándék visszautasíthatatlan. Út a szerelmük örökkévalósága felé, amit a halál sem tör ketté…

- Micha, megőrültél? –Ért oda mellé Laus, mire Micha a karjaiba borulva zokogott. –Micha… Férfi nem sír…
- Nem akarok férfi lenni… Soulness helyébe akarok lenni!
- Ne beszélj így… Tudod, hogy ő sem akarná hogy te a helyében légy! –Tolta el Michát magától. Nem volt hozzászokva az ilyen csöpögős szerelmi indulatokhoz...

„Olyan aranyos vagy, látszik mennyire kimerült vagy… Bárcsak a karjaimba vehetnélek… Bárcsak… Bárcsak tudathatnám veled mennyire szeretlek, hogy mennyire szükségem van rád… hogy mennyire szükségem van a bőröd ízére…Szeretlek…” –Micha egy hirtelen fellángolástól vezérelve, átölelte Soulnesst, a fiú fejét a vállára tette, és várta hogy a gitáros ridegen ellöki magától...

- Alenne, szerintem őrültség volt kibérelni ezt a házat… Itt nincs semmi egy adag poron, és denevéren kívül! –Jelent meg egy újabb fiú az ajtóban. Tekintete komolyságot, és mérhetetlen fájdalmat tükrözött. Kék tiszta tengerszínű szemeiben imitt amott feltűnt egy sárga folt, kihangsúlyozva természetfölöttiségét. Emberi volt és mégis tisztán kísérteties. Háta közepéig erő hosszú fekete haja kísértetiesen susogott az ajtón át kiáramló szélben, majd lenyugodtak a szék hátsó támláján. A fiú...

A szerelmet, és a gyűlöletet gyakran egy vékony szál választja el, hogy az egyik ne üssön át a másikba. Ez a vékony szál cipeli a világ egyensúlyát, a természet rendjét, a halált, és az életet. Minden ettől a száltól függ, és azoktól amiket „szétválaszt”. Még is megtörténik az, hogy a szerelem egyik percről a másikra gyűlöletbe csap át, hogy aztán ismét visszatérjen a heves édesen kínzó érzés. És ez egyszer minden emberrel megtörténik… Kérdés hogy észreveszi e ezt a pillanatnyi változást?...

- Meddig voltam… halott?
- Másfél hétig…
- Mi? –Victum meghökkent.
- Victum nem akartál újraéledni…
- Vajon miért? –Nézett a fiú a tenyerére. Az ujjai még vékonyabbak lettek, a keze már teljesen nőies volt. „Meg kell találnom Roant…”

- Mindenre emlékszek, nem kell, hogy megemlítsd… Egyszerűen fáj az, hogy egyszerűen ilyen könnyelműen kezeled ezt…
- A szerelmedre gondolsz? Nyugodj meg Micha, ha az izgat, hogy nyugodtan fogok e aludni az éjszaka közlöm veled, hogy nem hiszem… Még fel se fogtam, amit mondtál…
- Komolyan mondom, olyan felelőtlenül viselkedsz…
- Pedig próbáltam a legkomolyabb arcomat adni… Azt hiszem, ezt itt hagyjuk abba… Semmi kedvem most veled is összeveszni…

- Vic… Szeretlek… Miért nem engeded, hogy megmutassam mennyire…?
- Mert tudom…- Bújt ki a fiú ismét az ölelésekből. –Nem kell ismételgetned… Tudom…
- Vic… nem tudod… Fogalmad sincs mennyire… - A férfi magához húzta a fiút, és éreztette izgatottságát.
- Roan ne itt…
- És miért ne? Senki sem veszi észre hogy…

23 éves volt és nem volt két hétnél tovább tartó kapcsolata. De mikor Theodóra belépett a bárba egy kicsit szórakozni és kiderült róla hogy magyar, a fiúnak újabb kecsegtető gondolatok csillantak meg az agyában.
Hogy terve sikeres legyen még aznap este ágyba csábította a bódult állapotú lányt, és annyit duruzsolt neki, hogy Theodórát egyenesen magába szeretette… Ez mind csak azért volt, hogy a lány elhozza magával Magyarországra...

- A csók akkor nem jelentett semmit… - folytatta Micha, Soulness figyelmesen hallgatta. Nem gyújtottak fel lámpát, kettesben ültek a hajnali pislákoló fények uralma alatt. –Most más a helyzet… De én… Azt se tudom elmondani, hogy mit érzek… az egész akkor kezdődött, amikor egyedül voltál… annyira kiszolgáltatott voltál a sorsnak, vagyis annak látszottál… És hozzám menekültél… engem ez meghatott, és segítettem neked, amennyire csak tudtam… Én még lányt soha nem öleltem, és soha nem vigasztaltam...